29. fejezet

 /Sziasztok! Remélem még nem ástatok el kétszer a hátsó kertben gondolatban, amiért lusta vagyok, mert nem lustaság volt... Vagyis talán egy nagyon kicsit, de a többi már egészen más probléma. Sok az óra, kevés a kedv... ma be tudtam végre fejezni, mert a torkom kicsit begyulladt, és fáj beszélni... ennél nagyobb büntetést nekem....  szóval azért remélem tetszeni fog, ha kicsit rendhagyóbb rész, mármint szerintem :) Puszi! A véleményeitekre mindig kíváncsi vagyok!/

Chapter 29

Mint a tükör színe

- Szóval azt próbálod elhitetni, hogy Jessie Changjo húga… és tényleg te hoztál el engem tíz éve…? - nevettem fel egy kicsit kétségbeesetten.

- Én tényeket közlök, nem elhitetek. És a kislány élete veszélyben lehet, szóval jobb lenne, ha sietnénk, ezeket később is meg tudjuk beszélni!- majd karomat megragadva húzott maga után, be a reptér területére.

Hiába volt Incheon klasszisokkal nagyobb, ez sem volt csak egy sufni méretű. Ezek a folyosók, raktárak, helységek… fogalmam sem volt, hogy Jessie hol lehet, a telefonja meg már a hír óta, mióta próbáltam elérni, ki volt kapcsolva.

- Mi van, ha figyelnek?- fordultam a nagybátyám felé- Akkor megtudják, hogy itt van!

- Ne aggódj ezért. Már tudják. Ez a játék úgy tűnik ma kezdődött. Mától senki nincs biztonságban… Jessie csak a kezdet- gyorsan a karórájára pillantott- A gép tizenkét perce szállt le. Még van esély. Te arra menj! Az embereimet már szétküldtem. Ha még itt van, akkor megtaláljuk.

Nem kellett kétszer mondania, azonnal sebes léptekkel indultam el abba az irányba, fejemet forgatva a szélrózsa minden irányába, hátha megpillantom a kis barátnőmet, akit húgomként szerettem. Nehéz volt ebben a nagy tömegben. Több gép is érkezhetett most.

És közben nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy tudják, hol vagyok. Ennyi erővel egy időzített bombát is szerelhettek volna a telefonomba, akkor talán még idegesebb lettem volna. Kinyírom Kim Jae Joong-ot, esküszöm, hogy kinyírom, csak kerüljön a kezem közé. És még az összes többit, aki ebben benne van.

Hiába rohangáltam egyik folyosóról a másikra, nem találtam sehol sem Jessie-t.

- Kisasszony!- ragadta meg egyszer a karomat egy középkorú nő.

- Bocsásson meg, nincs sok időm…- húztam volna el a kezemet, de a szavamba vágott.

- Nem te vagy Yoo Ji Min? Jessie barátja?

- Kim néni?- torpantam meg és nyílt tágra a szemem, ahogy felismertem Jessie fogadott anyjának testvérét, akivel régen volt szerencsém találkozni.

- Igen, én vagyok. Jessie előbb elment a férfival, akit küldtél elé. Azt mondta, te nem tudsz ide eljönni. Hogyhogy mégis…?

- Egy férfi elvitte Jessie-t?- szinte visítottam.

- Igen. Itt várta egy táblával. De miért vagy ilyen rémült?

- Nem!- kiáltottam hajamhoz kapva, és szinte éreztem, ahogy odabent összeomlok- Nem!- guggoltam le a hirtelen erőveszteségtől.

- Drágaságom, mi a baj?- kérdezte ijedten Jessie nagynénje, akivel valószínűleg a lány érkezett.

- Bajban van… veszélyes ez…- motyogtam magamon kívül.

- Jesamin van veszélyben?

- Igen! Miért kellett ide jönnie? Miért nem hívtak fel? Az üzenetet nem én küldtem- ordítottam ingerülten, de nem éreztem, hogy ezzel leadnám a feszültségemet.

- De hát akkor…?

Ebben a pillanatban kapott el a különös érzés, miszerint valaki figyel engem. Felkaptam a fejemet, nem figyelve a néni sopánkodására, és végigfuttattam a tekintetemet a körülöttünk lévő embereken. Mindenki rohant valahová, senki nem foglalkozott velünk. Az első emeleten is körbekémleltem. Nem láttam semmi gyanúsat, de az egyik oszlop mögött csillogott valami. Feketén. Mintha egy bot lógna ki… Ismerős volt… És pont felénk állt…

A következő pillanatban egyszerre vetődtem Kim nénire, és szakította félbe a reptér zaját egy éles durranás.

Ami az elkövetkezőkben történt, olyan volt, mintha egy filmben láttam volna. Hatalmas sikítozás tört ki a közelben állókból, és egyszerre igyekeztek a kijárat felé, eltaposva egymást, a nagy pánikban, miszerint valami ámokfutó lövöldöz a reptéren. Megszólalt a vészriasztó, és a biztonsági őrök is rohanásba kezdtek.

Két másodpercig feküdtem a zavarodott nénin, mire leesett, hogy valaki tényleg ránk lőtt, majd a következő pillanatban az is leesett, hogy ennek a valakinek Jessie-hez is köze van, így felpattantam a nagynéniről, és a legközelebbi lépcső felé rohantam, hogy minél előbb utolérjem a fekete alakot, aki azóta szintén kereket oldhatott. Nekem kellett elkapnom, hogy megtudjam, hogy hol van a lány. Nos, azt, hogy hogyan is akartam megvalósítani, fogalmam sincs. Nem tudtam józanul gondolkozni, sokkos állapotba kerültem. Éppen ezért, mikor valaki elkapta a derekamat, egyszerűen csak hátra akartam rúgni, hogy engedjen utamra, de kigáncsolt, és a földön kötöttem ki.

- Ji Min, térj észhez! Nem talált el, igaz?- rázott a nagybátyám.

- El kell kapnom…- motyogtam zavarodottan.

- Elmenekült. Már felesleges.

- Meg akart ölni, és is meg akarom őt…- kóválygott a fejem.

- Nem, nem akart. Csak megijeszteni. Amúgy milyen idióta lőne hangtompító nélkül? El kell mennünk innen, gyorsan.

- De hát elvitte Jessie-t!- pattantam fel újult erővel, de ismét elkapott.

- Nyugodj meg, mennünk kell!

- NEM!- visítottam, mire felsóhajtott, nyilván makacsságomon, majd csak azt éreztem, hogy megnyomott valamit a nyakam aljánál, és én csak egyre közelebb éreztem a talajt és elsötétült minden…

C.A.P szemszöge

Akárhányszor csak lehunytam a szememet a szemem előtt az jelent meg, ahogy Sun In ott feküdt L.Joe mellett… olyan nyugodt volt. Olyan undorítóan természetesen bújt a fiú ölelő karjaiba.

Ismét az asztalra csaptam, hogy a lámpa leesett róla. Talán el is tört, de nem érdekelt. Annyira utáltam az egészet. Én tényleg azt hittem, hogy rendes kapcsolatban élhetek ezzel a lánnyal. Miért kellett ilyennek történnie? Rohadtul mérges voltam rájuk. Mikor megláttam őket, azonnal ki akartam vágni L.Joe-t az ablakon, Sun In-nek meg akartam bocsájtani, miután bőgve könyörgött a bocsánatomért. Hiába mondták, hogy nem történt semmi… az a pillantás, ahogy egymásra néznek, igenis valami. Bár egyszer nézett volna rám így. De hát mi tetszhetett neki abban a rohadékban? Milyen lánynak jön be, ha belerúgnak?

Nem értem ezt…

Az órára néztem a falon. Már jó ideje volt, hogy elküldtem a francba, miszerint gondolkoznom kell. Át is költöztem a másik szobába, mert azért nem akartam kinyírni a szobatársamat, amiért lenyúlja a csajomat. Hiába megérdemelte volna, veszélyezteti most elég dolog az életét.

Látnom kell Sun In-t. Meg kellett vele beszélnem a dolgot! Felálltam, és kifújtam egy adag levegőt, és elképzeltem a fejemben, hogy mit fogok neki mondani. Hűvösnek kell vele maradnom.

Nagy léptekkel haladtam a szobája felé, majd két kopogás után, mikor bentről egy halk szabad jött ki, benyitottam.

És majdnem azonnal ki is fordultam. Mert a szobában egyetlen ember tartózkodott, az asztalánál ülve, akivel most nem szívesen találkoztam, de gunyoros hangja megállított.

- Hol hagytad a barátnődet?- fintorgott Suzy.

- Őt keresem.

- Hát ő felszívódott. Biztos L.Joe-val van. Nincs más ötletem…- fordult ismét háttal nekem.

- Muszáj mindig belém rúgni?- álltam meg.

- Csak őszinte vagyok!- feszült meg a háta és nyaka- Vagy talán ma végre összedőlt a felépített kis álompalotád, ezért volt Ji Min is olyan, amilyen?- a hangja éles volt, így nem bírtam tovább, odasétáltam hozzá, és megpördítettem a forgós széket, hogy szemben legyen, és a feje mellett kétoldalt megtámaszkodtam. Láttam, mennyire meglepte ez. De legalább ennyire engem is.

- Mit művelsz? Húzzál innen!

- Fogalmad sincs, miről beszélsz!

- Tényleg nincs. Nem tudom, mit titkoltok, de van egy olyan érzésem, hogy cseppet sem biztonságos, és Ji Min miattatok van most szarban!- felpattant a székről, így szinte az egész mellkasunk összepréselődött, de mivel ő nem hátrált, ezért én sem, azonban hirtelen nem kaptam rendesen levegőt- Amúgy miért lenne ilyen ideges?! Hagynotok kéne már. Ahogy engem is. Nincs egymáshoz semmi közünk, Min Soo. Lehet, hogy egykor megkaptál, de csak mert egy rózsaszín ködben élő, idétlen csirke voltam. Ne becsülj le, mert esküszöm, hogy rájövök, és megvédem tőletek a barátnőmet, kerül amibe ke…

Nem bírtam tovább. Nem tudom, mi ütött hirtelen belém, de az agyam teljesen kikapcsolt, és megragadtam a tarkóját, és az ajkamat az övére nyomtam, mielőtt feltűnhetett volna neki, hogy mit is akarok. És nekem is. Nem tudom, miért tettem. Egyszerűen ahogy köpte felém a szavakat, annyira… annyira eszembe juttatta a régi érzéseimet felé. Azt hittem, már hírmondójuk sem maradt, de… ott lapultak valahol mélyen. Valami vonzódás foszlánya. Aminek véget kellett vetni két éve.

Azonnal el akart tolni, kezével a mellkasomat ütötte, de csak szorosabban húztam magamhoz, és szinte másodpercre pontosan éreztem a pillanatot, amikor feladta az ellenkezést. Hazudhatott, hogy nem érez semmit irántam. Kárörömmel kellett volna eltöltenie a tudatnak, hogy ilyen gyenge. De csak átöleltem a derekát, és finomabbra váltottam, lágyan mozgattam a számat a puha ajkain. Ő meg elkezdte viszonozni a dolgot. Már pont elmélyítettem volna, mikor nagy robajjal nyílt az ajtó, és valaki beesett rajta. Azonnal eleresztettem a lányt, és meglepetten pislogtunk egymásra. Abban a pillanatban leesett, hogy pontosan kivel és mit csináltam.

Mi a fene ütött belém? Miért csókoltam meg? Ennyire idióta lennék? Ennyire keverném az érzéseket már? Szeretem Sun In-t, a fenébe is, hogy tehettem meg?

- Mondjátok, hogy ez nem komoly!- jött a hang az ajtó felől, és mikor odanéztem, pont azt láttam meg, akit a legkevésbé akartam. L.Joe szeme csak úgy szórta a szikrákat.

- Figyelj, ez nem az…- kezdte Suzy, ellökve magától, és zavarában a kezét kezdte el tördelni- Én ezt nem akartam!- buktak ki a szeméből a könnyek. Te jó ég, mekkora idióta vagyok! Hogy tehettem ezt vele?

- Kinyírlak!- motyogta L.Joe, majd megindult felém, hogy teljesítse is az ígéretét, de kitértem ütése elől. Nem volt pontos, mert agyát teljesen elöntötte az indulat- Hogy tehetted ezt vele?- üvöltötte a képembe- Most akkor ki is a nagyobb áruló? Mióta együtt vagytok, egyszer sem csókoltam meg a csajodat. Csakis miattad fogtam vissza magam! Te meg…! Undorító vagy!

- Te vagy, aki elveszi a másét!- ordítottam a képébe, mire megtorpant.

- Esküszöm, hogy ha legközelebb látom Sun In-t, akkor tényleg meg fogom fektetni, és rohadtul fogjuk élvezni!

- Ne merj hozzáérni Sun In-hez!- sziszegtem felé, kicsit ijedten. Hisz tényleg olyan fejjel mondta, mint aki komolyan gondolta.

- Ki az a Sun In?- jutott el hozzánk Suzy kicsit kétségbeesett hangja.

Francba… elszóltuk magunkat. Suzy nem tudhatja meg…

- Sun In az Ji Min?- kérdezte tovább. Ennyit arról, hogy ne kapcsolna gyorsan…

- Nem- vágtuk rá egyszerre L.Joe-val.

- Szóval igen. Mi folyik itt? Ez valami államtitok, hogy így őrzitek, vagy mi?- lett ő is egyre ingerültebb.

- Semmi közöd hozzá!- vágtam a képbe.

- Annyira undorító alak vagy… Ahogy én is. Ji Min a barátnőm, hogy a fenébe...!

- Azt hittem, neked nincsenek barátnőid, mert túlságosan is öntelt vagy hozzájuk!- húztam tovább az agyát, mire egy jól megérdemelt csattanás landolt az arcomon. Tudtam, hogy megérdemlem. Legalább valamivel meg lettem büntetve az elhamarkodott tetteimért.

- Kedvelem Ji Min-t, és barátommá fogadtam. Akárki legyen is ő valójában. Most hova küldtétek?- horkantott fel.

- Hogy érted?- nyílt tágra L.Joe szeme- Nem küldtük sehova…

- Nincs a suliban, a kabátját is elvihette, azt hittem, L.Joe, veled van!- vont vállat.

- Miért nem mondtad hamarabb?- néztem rá rémülten- Hol van?

- Honnan tudjam!? Ha akarod, hívd fel, én már próbáltam, és Sulli is, nem reagált!- vágta hozzám sértetten.

- Nincs meg a telefonja!- emlékeztettem.

- Ma visszakapta valakitől. Szépen becsomagolva, sok szeretettel felirattal.

Hirtelen mindenről megfeledkezve, rémülten összenéztünk L.Joe-val.

- A francba- szűrte a fogai között, és a falba rúgott- Rájöhettek…

- Azonnal beszélnünk kell a többiekkel… Hívd össze őket, és közben próbád elérni Ji Min-t- intettem, mire kifordult a szobából azonnal, mi meg megint ketten maradtunk.

- Beszéljük meg ezt később, most sürgős…

- Nincs ezen mit beszélni!- szakított félbe- Csak felejtsd el, én is azt fogom tenni. De többé ne forduljon elő. Most pedig menj, ha Ji Min bajban van, akkor ő az első. Örökre gyűlölni fogom magam, amiért így hátba támadtam!

- Suzy…- motyogtam, hirtelen megint szarul érezve magam, amiért ilyet tettem meggondolatlanul. Hisz ő Suzy! Megfogadtam, hogy többet nem fog miattam szenvedni… Őt már elzártam egy apró kis dobozba, ezer lakattal az emlékeim közé...

- Csak menj el!- fordított hátat elutasítóan, én meg nagyot sóhajtva kisiettem a szobából, egyedül hagyva az önmarcangolásával, amit én okoztam neki. Most akkor ki a szörnyűbb alak? L.Joe vagy én?

Ji Min szemszöge

Valami puhán feküdtem, orromba is a kellemes öblítő illata kúszott. Kinyújtóztattam tagjaim, és azon gondolkoztam, hogy hol is lehetek. Nem volt ilyen puha a suliban a matrac. Lassan felnyitottam a szemem, és azonnal rájöttem, hogy nem csak az érzékeim csaltak. A szoba fehér volt. Fehér szőnyeg, függöny, falak… De mégsem kórház volt. A fehér színnel kontrasztban sötét fabútorok álltak. Amiről lerítt, hogy egy vagyonba kerülhettek. Gyönyörű volt.

Lenéztem magamra. Egy fehér hálóing volt rajtam, hajam kiengedve hullott a vállamra.

Mi történt?

Lehunytam a szemem, hogy emlékezzek, és beugrott a reptér. A lövés… majd hogy a nagybátyám megakadályozta, hogy elrohanjak… igaza volt. De Jessie… Mi lehet vele?

A telefonom az éjjeliszekrényen volt, így érte nyúltam.

12 nem fogadott hívás C.A.P-től.

5 nem fogadott hívás Changjo-tól

6 nem fogadott hívás DaHee-től

5 nem fogadott hívás Suzy-tól

2 nem fogadott hívás Sulli-tól

3 nem fogadott hívás Henry-től

2 nem fogadott hívás Kai-tól

11 nem fogadott hívás L.Joe-tól

Összesen: 46 nem fogadott hívás… Ennyire népszerű sem voltam még. De nem nagyon izgatott. Pedig nyilván már mind tudja, hogy megvan a telóm, de a jelen pillanatban amúgy sem vettem volna fel, míg nem tudják, hogy nem mondhatnak akármit, mert lehallgatnak. Persze, az is gyanús, ha nem használom…

De amúgy sem tudtam nekik nagyon mondani semmit. Már este tizenegy óra volt. Biztos feltűnt nekik, hogy nem vagyok ott egy ideje. De hát Ricky tudja, hogy az ő apjával mentem el… mintha egy éve lett volna, hogy elhagytam a kastélyt.

Kimásztam az ágyból, és az ajtó felé vettem az irányt, de mikor résnyire nyitottam az ajtót, hangok ütötték meg a fülemet.

A nagybátyám hangja, és egy nőé.

- Megígértem az apjának, hogy megvédem, be is tartom!- mondta kissé ingerülten a férfi.

- Az nem védelem, hogy a farkasok elé veted!- reflektált a nő. Moon Chae Won iskolatitkár? A nagybátyám és nagynéném egy házban? A nő is tudta, hogy hol van a nagybátyám? De hát So Ji Sub igazgatóéknak fogalmuk sem volt róla… Most ki hazudott és kinek? Itt hol vannak a szemben álló felek határai?

- Hidd el, így van a legnagyobb biztonságban!

- Ebben neki is egyet kell értenie.

- Hadd aludjon még. Így is eléggé kiborította Jesamin elvesztése.

- Hol lehet a kislány?

- Csak ötleteim vannak. De még életben kell lennie!

- Ezt honnan veszed?- léptem ki az ajtón, és megláttam, hogy egy asztalnál ülnek ők ketten. Azonnal felém kapták a fejüket.

- Sun In…- állt fel a nagynéném, és azonnal a karjaiba zárt- Jól vagy? Nagyon megrémültél?

- Te is tudtad, hogy hol a nagybátyám?- néztem fel rá félve.

- Dehogy! Már rég tudta volna akkor mindenki. Most küldött értem. Tudod, itt lakom Szöulban, hétvégenként szoktam itt tartózkodni, így egyszerű volt neki. Azt mondta, van egy terve, de nekem is részt kell vennem benne. Csak így tudjuk befejezni ezt a játszmát. Én meg... igyekszek hinni neki...

- De csak mi hárman tudhatunk róla!- szólt közbe a nagybátyám.

- És mi lenne az a csodálatos terv? Megmenthetjük vele Jessie-t? Biztonságban lehet?- ültem egy székre- És végre elmondhatnád, hogyan is hoztál el engem tíz éve.

- Jessie… ha végezni akartak volna vele, akkor nem viszik el, ott helyben tették volna. Céljuk van vele, amit még nem értek el. Így valószínűleg egyenlőre biztonságban van. De most gyorsaknak kell lennünk.

- Legyen. Bármit megteszek, csak kerüljenek rács mögé azok a rohadékok.

- Remek. Akkor elmesélem, hogyan is szabadultál meg aznap. Milyen régen is volt… A lényeg, hogy éppen a vidékre utaztatok a családdal, a sofőrötök vezetett. Nagyon esett az eső, annyira emlékszem, hogy elmosott mindent, monszunidőben volt. Beszélni akartam aznap a bátyámmal, mert tudtam, hogy valami nem stimmelt az elnök halál körül. Tudtam arról a körükről, ami nem támogatta annyira az együttműködést Dél és Észak között, de az apád nem volt megrögzött Amerika párti, Észak ellenes. Ezért tudtam, hogy valami kisiklott ott a megszokott vágányáról. Oda akartam neki adni pár dokumentumot, amit a cégem vezetése közben találtam, és gyanúsak voltak. De akkor éppen nagyon rosszban voltunk, nem voltunk épp mintatestvérek... Nem volt hajlandó hozzám szólni. Azonban nem engedhette meg, hogy nem fogadta el az iratokat, mert nagyon fontosak voltak. Ezért útban vidék felé, megállt a helyen, ahol kértem a találkozót, egy kávézóban, a Han folyó parton. De nem szállt ki. Téged küldött el, hogy vidd el neki. Nagy meggondolatlanság volt. Kitett a park egyik végénél, és átmentek a másik oldalára kocsival, míg te elvetted tőlem a papírokat. Te odaszaladtál hozzám az elsőben, teljesen megáztál, mert nem voltál hajlandó feltenni a kapucnidat. De kértem tőled, hogy kísérj el a szüleidhez, így elindultunk oda, ahol vártak téged. Azonban… láttuk, ahogy az éppen haladó kocsitokba belemegy egy kisteherautó, szándékosan, hogy az a Han-ba borult. A következő pillanatban pedig felrobbanva zúgott a víz alá…- kicsit elcsuklott a hangja- Te fékevesztett sikítozásba kezdtéla látványtól, így… így nem tudtam utánuk menni, hogy megtudjam ki volt az, hisz… akkor világos lett volna, hogy te túlélted. Így… így egyszerűen fogtalak, és elrohantam veled. De te sokkot kaptál, hogy a szemed láttára ölték meg a családodat, hogy… utána ameddig menekültünk, csak üreges szemekkel néztél magad elé, nem beszéltél, nem ettél. Semmi nem hatott rád. Elhagytuk az országot végül, Jessie-vel együtt, aki… az eset után két nappal került rossz kezekbe. Szó szerint. Jong Hee két éves alig múlt, mikor betörtek a házukba, és elvitték őt, fenyegető üzenetet hagyva. Meg akarták ölni, és így üzenni, hogy a megtorlás már akkor elkezdődött. Kim elnök két fivére tette, akiből az egyiket ismerjük, a befektető az iskolában. Ugye utána Kim Myung Dae, vagyis Kim Jae Joong eltűnt a képből, mert nyoma veszett. De a gyilkossági kísérletük meghiúsult. Fogalmam sincs ki, de valaki az akkori csatlósok közül nem tartotta szép dolognak egy gyerek megölését, aki még magáról sem tud jóformán, így… így mikor végezni kellett volna vele, egyszerűen eljuttatta hozzám a gyereket. Azóta nem tudom, honnan tudhatta, hogy vagyok. És egy levelet mellékelt hozzá, mindössze egy sorral: Ha felnő, még utoléri a végzet. Szerencsére ő sem nagyon emlékezik semmire ezekből. De most utolérte a végzet. Hiába sikerült mindkettőtöket Kaliforniába vinni, és családot találni nektek, aki tartotta a száját… most mégis itt vagytok mindketten.

Némán bámultam magam elé. Szóval én sosem fuldokoltam, mint azt hittem az elmúlt időben. Talán Sun Ah fájdalmát éreztem… Én a véletlennek köszönhettem, hogy nem ültem a kocsiban.

Eszembe jutott az elmosódott emlék, ami akkor tör elő, mikor a víz alól nem tudtam feljönni. Az eső… a park. A sáros föld. A robbanás. Ezeket mind hallottam, egyes képek bevillantak. Szóval tényleg megtörtént… A családom akkor halt meg. Az apám… az édesanyám… az ikerhúgom… Miért nekem kellett egyedül túléljem? Miért nem mehettem akkor velük tovább erről a földről?

És Jessie… sorsszerűnek éreztem a kislánnyal való barátságomat. De ez az egész, mi mind egy megtervezett rendszer kellékei voltunk. Mindenki csak játszott velünk, míg mi olyanok lettünk, mint a tükör színe. Mindenki mást lát benne. Mindenki magát… A maga érdekét. Egyszerű gyalogok voltunk a politika tábláján. Mégis… a gyalog az egyetlen, aki kiválthatja a királynőt.

Éreztem, hogy kikívánkoznak a nem szívesen látott könnyeim, így gyorsan el kellett terelnem a gondolataimat.

- Miért engedte, hogy beírassanak ebbe az iskolába, mikor tudta, kik vannak itt? Gyanítom a családommal rendszerint tartotta a kapcsolatot!- tettem fel a kérdést újra, ami már egy ideje nem hagyott nyugodni.

- Így van. De neked vissza kellett jönnöd ide…

- Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet e ez…- szólt közbe a nagynéném.

- Hadd halljam a tervet!- mondtam egyenesen a férfi szemébe nézve.

- Nem várhatjuk meg, hogy ők találjanak ránk, nekünk eléjük kell menni. Egyedül így győzhetünk.

- Csalinak kell lennem!- vontam le a következtetést az eddig hallottakból.

- Így van. De vigyázunk rád. Már tudjuk kik az elkövetők, csak a bizonyíték kell.

- De ezt miért nem lehet elmondani a többieknek…?

- Egyrészt…. nem engednének téged oda, ahova én el foglak. Meg ugye eléggé ellenségesek is velem, hiba vagyunk egy oldalon. Másrészt: tedd a kezed a szívedre. Neked nem bűzlik itt valami? Már tudják, hogy ki vagy! Amúgy mi szükség lett volna a telefonodat bepoloskázni? Megszereztük a kakaotalk beszélgetéseket, amiket a nevedben küldtek. De valaki olyan küldhette őket, aki ismer téged. Mert a stílusa megtévesztően zseniálisan ugyanaz volt. De azt is ki szerezhette meg? Ebben a körben, ami olyan gondosan ellenőrzött… valaki két oldalról védi a házat a széltől.

- Tégla van közöttünk?- csodálkozott a nagynéném.

- Elgondolkodnék rajta…- dőlt hátra a férfi.

- Nem. Ez lehetetlen. Ismerem mindannyiukat. Ez kizárt!- rázta a fejét Moon Chae Won.

- Előfordulhat áruló- gondolkoztam el- De vajon ki? Fogalmam sincs.

Igazából egy alak nagyon is beugrott. L.Joe apja… ő sértett volt, miután a felesége megölte magát miatta. Mi van, ha bosszút akart állni azokon, akikkel együtt elkövettek valami rosszat? Ő pont olyannak tűnik, aki mindenkit utál… Nem, ez nem lehet. L.Joe élete nem lehet még ennél is borzalmasabb...

- Nem tudom, ki. Kiderítjük. Egy valamit kell tenned, de azt nagyon jól. Nem rezdülni meg, és kizárni az érzéseidet. Nem hallgathatsz most rájuk. Tudom, hogy szörnyű ezt tenni veled, de sosem lesz vége. Jegyezd meg: nem szabad most az érzéseiden keresztül nézned senkire. Senkire, érted? Még arra sem, akit úgy érzed most, hogy szeretsz.

Megrémültem. Nehéz lesz ez a játék, ha már az alapszabálya ennyire lehetetlen küldetés. De nem akartam tovább húzni. Nem akartam több életet kárba veszni hagyni.

- Rendben. Avass be a tervbe, mindent megteszek- néztem rá elszántan.

L.Joe szemszöge

Hol van? Hova tűnt? Hát hova az istenbe megy ilyenkor? Rohadtul ne önállósítsa magát…

Elhiszem, hogy zavart a történtek miatt, ami az én hibám, hisz csak nem másztam át másik ágyban, olyan jó volt, ahogy hozzám bújt, ahogy körém fonta kis karjait, ahogy a nyakamba szuszogott…

Igen, egy rohadék vagyok, amiért ezt tettem. De talán így ő is rájön, hogy neki… neki… nem Min Soo-val kell lennie? Ez nem igaz… Ő Sun In! De Min Soo… hát hogy tehette ezt? Tudtam, mindig is tudtam, hogy érzett valamit a két évvel ezelőtti incidens óta is Suzy iránt…

Ingerülten rúgtam bele a falba a folyosón.

- Megőrültél?- állt meg mellettem DaHee- Hallottam mi történt. Lenyúltad a csajt… Legalább jó volt?- vonta fel a szemöldökét.

- Fogd be!- morogtam- Semmi nem történt.

- Azt meg hogy? Akkor mivel csábítottad be az ágyadba?

- Befejezted?- csattantam fel- A semmi, az semmi marad, míg a világ a világ. Ijesztőbb az, hogy most eltűnt.

- Mi tűnt el?- értetlenkedett.

- Ji Min… sehol nincs. Elhagyhatta a kastély területét. Hívd a szobánkba NaEun-t is.

- Azt a ribancot miért?

- Ő is közénk tartozik, és ne hívd így!- forgattam a szemem fáradtan.

- Mi van, hirtelen milyen emberbarát vagy! Nyugi, az új csajod sem egy mintagyerek…

- Menj, és hozd a szobatársad- hagytam figyelmen kívül az idegesítő szövegét, és megindultam a fiúk szobája felé, hogy használható állapotba gyúrjam őket, közben pedig próbáltam hívni a lányt, mindhiába. Egyszer sem vette fel.

Öt perc múlva mindenki ott volt a szobában, még C.A.P is, aki tüntetően nem nézett rám. Valószínűleg már sosem lesz olyan a „barátságunk” mint régen. Kész csoda, ha nem fogjuk kinyírni egymást az elkövetkező napokban.

- Sun In eltűnt- csapott is bele a közepébe.

- Mi történt? Kinyírták?- csodálkozott NaEun.

- Ne reménykedj…- morogta DaHee.

- Most hagyjátok a vitát- szóltam közbe- Valaki tud róla valamit?

- Engem felhívott- gondolkozott el Changjo.

- És ezt csak most mondod? Miről van szó?- csapott le a témára C.A.P.

- Nem tudom, fura volt az egész… Azt kérdezte, hogy beszéltem e mostanában Jessie-vel.

- Ki az a Jessie?- bukott ki a két lányból egyszerre. Komolyan, felbukkan egy nő neve, és már megőrülnek…

- Egy barátnője, Jong Hee-vel nagyjából egyidős lehet, ezért… ezért beszéltem vele én is párszor…- hajtotta le a fejét- De miután mondtam a telefonba, hogy nem beszéltem, letette. Szerintem autóban ült, olyan volt a háttérzaj. És nem is a saját mobiljáról hívott. Rejtve volt a szám.

- Ez remek…- sóhajtottam- Hol van Ricky? Fel sem tűnt, hogy nincs itt…- néztem körbe.

- Itt volt ma az apja… azt láttam- szólt közbe Niel, aki eddig csöndben ült, Chunji mellett… Rájuk szerencsére nem hárul ekkora nyomás.

- Bocsi… itt vagyok!- esett be ekkor az emlegetett az ajtón.

- Hol voltál, az isten szerelmére, így az éjszaka?- csattant C.A.P.

- Éhes voltam, és kajáltam. De mi ez az agytröszt? Társasozunk?

- Nem, Sun In-t próbáljuk megfejteni. Tudsz valamit?- néztem rá reménytelenül.

- Az igazság az, hogy…- elnézett rólunk- Ő elment valahová.

- Ezt tudjuk, de hová?

- Azt nem tudom, csak azt…. hogy az apámmal- motyogta.

- Az apáddal? Erről az én fateromnak is tudnia kellett volna, azt meg mondta volna nekem, nem? Mi ez az egész, Ricky?- nézett rá ijesztő szemekkel C.A.P.

- Fogalmam sincs…- lépett hátra egyet a fenyegetettség érzésétől- Azt sem mondták, miről beszélnek. De apám nem rossz ember, biztosan volt valami közös ügyük, vagy…- ajkába harapott- Sun In biztosan jól van…

Min Soo a telefonjához kapott, és azonnal tárcsázott egy számot. Mi feszült csöndben hallgattunk.

- Apa… mit tudsz Yoo elnökről?... Nem? Ma elvitte Sun In-t az iskolából, és azóta nincs róla hír… Utána kéne nézni… Helyes!- majd letette.

- Ricky, úgy tűnik, mégsem tudott senki más arról, hogy hova viszik Sun In-t… ha az apád valami szart kavart a barátnőm életében, akkor…- kezdte ingerülten.

- Ne vagdalózz a sötétben- néztem rá idegesen, mire rám pillantott- Semmi nem bizonyítja, hogy valami baj lenne.

- Sun In felhívott volna…- lépett közelebb hozzám fenyegetően.

- Azok után, ahogy elküldted a fenébe nem biztos… ráadásul jogod sincs az előbbiek után a barátnődnek hívni…- szűrtem a fogaim között.

- Még nem szakítottunk…

- Majd ő fog, miután elmondtam neki, mit tettél ma- sziszegtem.

- Azok után biztos a te karjaidba fog borulni- nevetett fel gunyorosan.

- Abbahagynátok?- csattant fel NaEun- Felfogtuk, hogy mindketten odavagytok érte, de ez nem segít kideríteni, hol van most.

Francba, hogy igaza van...

Valakinek pityegett a telefonja.

- Csak az enyém- morogta Changjo, és előkapta a készülékét- Ez Sun In…- motyogta- Üzenetet írt. A saját telefonjáról... Ne keressetek most, gondolkoznom kell. Jól vagyok, semmi bajom, nem kerültem rossz kezekbe. Neked írom az üzenetet, mert így teszem jóvá, hogy nem mondhatok el most valamit, amit jogod lenne tudni. Mondd meg a többieknek is, hogy ne legyenek mérgesek rám, amiért egy szó nélkül eltűntem. De valamit meg kell tennem, mielőtt túl késő lesz. De ne örüljetek előre. Látjátok még a képemet.

Te jó ég, Jimmy! Mibe keveredtél?

Ji Min szemszöge

Mozdulatlanul ültem az ágyon, kezemben a telefonnal, miután elküldtem az üzenetet. Azonnal megbántam. Csak egy egyszerű: Jól vagyok-ot kellett volna írnom, de nem bírtam magammal. Gyanús lett volna, ha nem használom a mobilomat. Tudtam, hogy megint keresni fognak, de nem állt szándékomban most velük beszélni. Annál inkább valaki mással. De nehéz volt rávennem magamat. A nagybátyám, miután ecsetelte a tervet, egy tonna súly nehezedett rám, de már nem táncolhattam vissza. Végig kellett csinálnom, ha beledöglök is.

Nehéz lesz ez az utolsó menet, mert főszerepet kell vállalnom. De ha így vége lesz, akkor megéri.

Felvettem a telefont, amit a nagybátyám adott a kezembe, és még hezitáltam egy pillanatra a tárcsázás gomb felett, de végül megnyomtam.

Egy csörgés…

Még egy..

Még e…

- Yeon igazgató?- hallottam meg a szeretett hangot a túloldalról, ami azonnal sírásra késztetett.

- Anya?- motyogtam halkan.

- Ji Min? De hát te…? Yeon igazgató mobilja…

- Már egy ideje tudom az igazat…- szóltam közbe- Tudom, hogy Sun In vagyok...

- Édes Istenem!- tört el a mécses a másik oldalon. Anyám érzékeny lélek volt mindig is- Azt hittem, ha egy nap megtudod, akkor üvöltözni fogsz, és… kiabálni. Egy szót sem szóltál… Szemünkre kellett volna vetned, hogy hogy képzeltük…

- Hálás vagyok, hogy felneveltetek- mondtam, letörölve a könnyemet, és igyekeztem, hogy szipogásom ne áruljon el.

- Ji Min… kislányom… én reméltem, hogy sosem kellesz visszamenned oda...- sírt tovább.

- Ne csináld, kérlek… Nekem ti vagytok a családom, hisz másra nem emlékszem. Csak beszélni akartam veled, mielőtt… mielőtt holnap bombát robbantok, ezzel felrázva mindent.

- Veszélyeset csinálsz?

- Ne aggódj, csalánba nem csap a villám…- igyekeztem bátorítani- Jól leszek. Vigyázzatok magatokra ti, is, rendben? Nagyon… szeretlek titeket. Köszönök mindent, amit értem tetteket, és...

- Ji Min… majd mondd el, ha legközelebb találkozunk…

- Sajnálom- szinte rá kellett harapjak az öklömre, hogyha nem akartam hangosan felsírni- Egyetlen, amit sajnálok, hogy nem voltam jobb lányotok… A következő életünkben talán majd nem csak szégyenfolt leszek, hanem olyan, akire büszkék lehetnek a szülei…- nem bírtam tovább, előtört belőlem a zokogás, és hogy ezt ne hallja a nő, aki felnevelt, lenyomtam gyorsan a telefont, és hagytam a könnyeimet vég nélkül folyni.

Csak folytak a könnyek, megállíthatatlanul.

Lassan a gardróbszekrényen függő tükör elé sétáltam, és belenéztem. Mint a tükör színe… de ezentúl ebbe a tükörbe csak én fogok belenézni. Az egyetlen, aki leszek… az önmagam.

Megacéloztam a vonásaimat, és egy apró kihívó mosolyt villantottam tükörképemnek.

Az utolsó játékot… elkezdhetjük végre?