/Sziasztok! Remélem még nem ástatok el kétszer a hátsó kertben gondolatban, amiért lusta vagyok, mert nem lustaság volt... Vagyis talán egy nagyon kicsit, de a többi már egészen más probléma. Sok az óra, kevés a kedv... ma be tudtam végre fejezni, mert a torkom kicsit begyulladt, és fáj beszélni... ennél nagyobb büntetést nekem.... szóval azért remélem tetszeni fog, ha kicsit rendhagyóbb rész, mármint szerintem :) Puszi! A véleményeitekre mindig kíváncsi vagyok!/
Chapter 29
Mint a tükör színe
- Szóval azt próbálod elhitetni,
hogy Jessie Changjo húga… és tényleg te hoztál el engem tíz éve…? - nevettem
fel egy kicsit kétségbeesetten.
- Én tényeket közlök, nem
elhitetek. És a kislány élete veszélyben lehet, szóval jobb lenne, ha sietnénk,
ezeket később is meg tudjuk beszélni!- majd karomat megragadva húzott maga
után, be a reptér területére.
Hiába volt Incheon klasszisokkal
nagyobb, ez sem volt csak egy sufni méretű. Ezek a folyosók, raktárak, helységek… fogalmam sem
volt, hogy Jessie hol lehet, a telefonja meg már a hír óta, mióta próbáltam
elérni, ki volt kapcsolva.
- Mi van, ha figyelnek?-
fordultam a nagybátyám felé- Akkor megtudják, hogy itt van!
- Ne aggódj ezért. Már tudják. Ez
a játék úgy tűnik ma kezdődött. Mától senki nincs biztonságban… Jessie csak a
kezdet- gyorsan a karórájára pillantott- A gép tizenkét perce szállt le. Még
van esély. Te arra menj! Az embereimet már szétküldtem. Ha még itt van, akkor
megtaláljuk.
Nem kellett kétszer mondania,
azonnal sebes léptekkel indultam el abba az irányba, fejemet forgatva a
szélrózsa minden irányába, hátha megpillantom a kis barátnőmet, akit húgomként
szerettem. Nehéz volt ebben a nagy tömegben. Több gép is érkezhetett most.
És közben nem tudtam kiverni a
fejemből a gondolatot, hogy tudják, hol vagyok. Ennyi erővel egy időzített
bombát is szerelhettek volna a telefonomba, akkor talán még idegesebb lettem
volna. Kinyírom Kim Jae Joong-ot, esküszöm, hogy kinyírom, csak kerüljön a kezem
közé. És még az összes többit, aki ebben benne van.
Hiába rohangáltam egyik
folyosóról a másikra, nem találtam sehol sem Jessie-t.
- Kisasszony!- ragadta meg
egyszer a karomat egy középkorú nő.
- Bocsásson meg, nincs sok időm…-
húztam volna el a kezemet, de a szavamba vágott.
- Nem te vagy Yoo Ji Min? Jessie
barátja?
- Kim néni?- torpantam meg és nyílt tágra a
szemem, ahogy felismertem Jessie fogadott anyjának testvérét, akivel régen volt
szerencsém találkozni.
- Igen, én vagyok. Jessie előbb
elment a férfival, akit küldtél elé. Azt mondta, te nem tudsz ide eljönni.
Hogyhogy mégis…?
- Egy férfi elvitte Jessie-t?-
szinte visítottam.
- Igen. Itt várta egy táblával.
De miért vagy ilyen rémült?
- Nem!- kiáltottam hajamhoz
kapva, és szinte éreztem, ahogy odabent összeomlok- Nem!- guggoltam le a
hirtelen erőveszteségtől.
- Drágaságom, mi a baj?- kérdezte
ijedten Jessie nagynénje, akivel valószínűleg a lány érkezett.
- Bajban van… veszélyes ez…-
motyogtam magamon kívül.
- Jesamin van veszélyben?
- Igen! Miért kellett ide jönnie?
Miért nem hívtak fel? Az üzenetet nem én küldtem- ordítottam ingerülten, de nem
éreztem, hogy ezzel leadnám a feszültségemet.
- De hát akkor…?
Ebben a pillanatban kapott el a
különös érzés, miszerint valaki figyel engem. Felkaptam a fejemet, nem figyelve
a néni sopánkodására, és végigfuttattam a tekintetemet a körülöttünk lévő embereken. Mindenki rohant valahová, senki nem foglalkozott velünk. Az első emeleten is körbekémleltem. Nem
láttam semmi gyanúsat, de az egyik oszlop mögött csillogott valami. Feketén.
Mintha egy bot lógna ki… Ismerős volt… És pont felénk állt…
A következő pillanatban egyszerre
vetődtem Kim nénire, és szakította félbe a reptér zaját egy éles durranás.
Ami az elkövetkezőkben történt,
olyan volt, mintha egy filmben láttam volna. Hatalmas sikítozás tört ki a
közelben állókból, és egyszerre igyekeztek a kijárat felé, eltaposva
egymást, a nagy pánikban, miszerint valami ámokfutó lövöldöz a reptéren.
Megszólalt a vészriasztó, és a biztonsági őrök is rohanásba kezdtek.
Két másodpercig feküdtem a
zavarodott nénin, mire leesett, hogy valaki tényleg ránk lőtt, majd a következő
pillanatban az is leesett, hogy ennek a valakinek Jessie-hez is köze van, így
felpattantam a nagynéniről, és a legközelebbi lépcső felé rohantam, hogy minél
előbb utolérjem a fekete alakot, aki azóta szintén kereket oldhatott. Nekem
kellett elkapnom, hogy megtudjam, hogy hol van a lány. Nos, azt, hogy hogyan is
akartam megvalósítani, fogalmam sincs. Nem tudtam józanul gondolkozni, sokkos
állapotba kerültem. Éppen ezért, mikor valaki elkapta a derekamat, egyszerűen
csak hátra akartam rúgni, hogy engedjen utamra, de kigáncsolt, és a földön
kötöttem ki.
- Ji Min, térj észhez! Nem talált
el, igaz?- rázott a nagybátyám.
- El kell kapnom…- motyogtam
zavarodottan.
- Elmenekült. Már felesleges.
- Meg akart ölni, és is meg
akarom őt…- kóválygott a fejem.
- Nem, nem akart. Csak megijeszteni.
Amúgy milyen idióta lőne hangtompító nélkül? El kell mennünk innen, gyorsan.
- De hát elvitte Jessie-t!-
pattantam fel újult erővel, de ismét elkapott.
- Nyugodj meg, mennünk kell!
- NEM!- visítottam, mire
felsóhajtott, nyilván makacsságomon, majd csak azt éreztem, hogy megnyomott
valamit a nyakam aljánál, és én csak egyre közelebb éreztem a talajt és
elsötétült minden…
C.A.P szemszöge
Akárhányszor csak lehunytam a
szememet a szemem előtt az jelent meg, ahogy Sun In ott feküdt L.Joe mellett… olyan
nyugodt volt. Olyan undorítóan természetesen bújt a fiú ölelő karjaiba.
Ismét az asztalra csaptam, hogy a
lámpa leesett róla. Talán el is tört, de nem érdekelt. Annyira utáltam az
egészet. Én tényleg azt hittem, hogy rendes kapcsolatban élhetek ezzel a
lánnyal. Miért kellett ilyennek történnie? Rohadtul mérges voltam rájuk. Mikor
megláttam őket, azonnal ki akartam vágni L.Joe-t az ablakon, Sun In-nek meg
akartam bocsájtani, miután bőgve könyörgött a bocsánatomért. Hiába mondták,
hogy nem történt semmi… az a pillantás, ahogy egymásra néznek, igenis valami.
Bár egyszer nézett volna rám így. De hát mi tetszhetett neki abban a
rohadékban? Milyen lánynak jön be, ha belerúgnak?
Nem értem ezt…
Az órára néztem a falon. Már jó
ideje volt, hogy elküldtem a francba, miszerint gondolkoznom kell. Át is
költöztem a másik szobába, mert azért nem akartam kinyírni a szobatársamat,
amiért lenyúlja a csajomat. Hiába megérdemelte volna, veszélyezteti most elég
dolog az életét.
Látnom kell Sun In-t. Meg kellett
vele beszélnem a dolgot! Felálltam, és kifújtam egy adag levegőt, és
elképzeltem a fejemben, hogy mit fogok neki mondani. Hűvösnek kell vele
maradnom.
Nagy léptekkel haladtam a szobája
felé, majd két kopogás után, mikor bentről egy halk szabad jött ki,
benyitottam.
És majdnem azonnal ki is
fordultam. Mert a szobában egyetlen ember tartózkodott, az asztalánál ülve,
akivel most nem szívesen találkoztam, de gunyoros hangja megállított.
- Hol hagytad a barátnődet?-
fintorgott Suzy.
- Őt keresem.
- Hát ő felszívódott. Biztos L.Joe-val
van. Nincs más ötletem…- fordult ismét háttal nekem.
- Muszáj mindig belém rúgni?-
álltam meg.
- Csak őszinte vagyok!- feszült
meg a háta és nyaka- Vagy talán ma végre összedőlt a felépített kis álompalotád, ezért volt Ji
Min is olyan, amilyen?- a hangja éles volt, így nem bírtam tovább, odasétáltam
hozzá, és megpördítettem a forgós széket, hogy szemben legyen, és a feje
mellett kétoldalt megtámaszkodtam. Láttam, mennyire meglepte ez. De legalább
ennyire engem is.
- Mit művelsz? Húzzál innen!
- Fogalmad sincs, miről beszélsz!
- Tényleg nincs. Nem tudom, mit
titkoltok, de van egy olyan érzésem, hogy cseppet sem biztonságos, és Ji Min
miattatok van most szarban!- felpattant a székről, így szinte az egész
mellkasunk összepréselődött, de mivel ő nem hátrált, ezért én sem, azonban hirtelen
nem kaptam rendesen levegőt- Amúgy miért lenne ilyen ideges?! Hagynotok kéne
már. Ahogy engem is. Nincs egymáshoz semmi közünk, Min Soo. Lehet, hogy egykor
megkaptál, de csak mert egy rózsaszín ködben élő, idétlen csirke voltam. Ne
becsülj le, mert esküszöm, hogy rájövök, és megvédem tőletek a barátnőmet,
kerül amibe ke…
Nem bírtam tovább. Nem tudom, mi
ütött hirtelen belém, de az agyam teljesen kikapcsolt, és megragadtam a
tarkóját, és az ajkamat az övére nyomtam, mielőtt feltűnhetett volna neki, hogy
mit is akarok. És nekem is. Nem tudom, miért tettem. Egyszerűen ahogy köpte
felém a szavakat, annyira… annyira eszembe juttatta a régi érzéseimet felé. Azt
hittem, már hírmondójuk sem maradt, de… ott lapultak valahol mélyen. Valami
vonzódás foszlánya. Aminek véget kellett vetni két éve.
Azonnal el akart tolni, kezével a
mellkasomat ütötte, de csak szorosabban húztam magamhoz, és szinte másodpercre
pontosan éreztem a pillanatot, amikor feladta az ellenkezést. Hazudhatott, hogy
nem érez semmit irántam. Kárörömmel kellett volna eltöltenie a tudatnak, hogy ilyen
gyenge. De csak átöleltem a derekát, és finomabbra váltottam, lágyan mozgattam
a számat a puha ajkain. Ő meg elkezdte viszonozni a dolgot. Már pont
elmélyítettem volna, mikor nagy robajjal nyílt az ajtó, és valaki beesett
rajta. Azonnal eleresztettem a lányt, és meglepetten pislogtunk egymásra. Abban
a pillanatban leesett, hogy pontosan kivel és mit csináltam.
Mi a fene ütött belém? Miért
csókoltam meg? Ennyire idióta lennék? Ennyire keverném az érzéseket már?
Szeretem Sun In-t, a fenébe is, hogy tehettem meg?
- Mondjátok, hogy ez nem komoly!-
jött a hang az ajtó felől, és mikor odanéztem, pont azt láttam meg, akit a
legkevésbé akartam. L.Joe szeme csak úgy szórta a szikrákat.
- Figyelj, ez nem az…- kezdte
Suzy, ellökve magától, és zavarában a kezét kezdte el tördelni- Én ezt nem
akartam!- buktak ki a szeméből a könnyek. Te jó ég, mekkora idióta vagyok! Hogy
tehettem ezt vele?
- Kinyírlak!- motyogta L.Joe,
majd megindult felém, hogy teljesítse is az ígéretét, de kitértem ütése elől. Nem volt pontos, mert agyát teljesen elöntötte az indulat-
Hogy tehetted ezt vele?- üvöltötte a képembe- Most akkor ki is a nagyobb áruló?
Mióta együtt vagytok, egyszer sem csókoltam meg a csajodat. Csakis miattad
fogtam vissza magam! Te meg…! Undorító vagy!
- Te vagy, aki elveszi a másét!-
ordítottam a képébe, mire megtorpant.
- Esküszöm, hogy ha legközelebb
látom Sun In-t, akkor tényleg meg fogom fektetni, és rohadtul fogjuk élvezni!
- Ne merj hozzáérni Sun In-hez!-
sziszegtem felé, kicsit ijedten. Hisz tényleg olyan fejjel mondta, mint aki
komolyan gondolta.
- Ki az a Sun In?- jutott el
hozzánk Suzy kicsit kétségbeesett hangja.
Francba… elszóltuk magunkat. Suzy
nem tudhatja meg…
- Sun In az Ji Min?- kérdezte
tovább. Ennyit arról, hogy ne kapcsolna gyorsan…
- Nem- vágtuk rá egyszerre
L.Joe-val.
- Szóval igen. Mi folyik itt? Ez
valami államtitok, hogy így őrzitek, vagy mi?- lett ő is egyre ingerültebb.
- Semmi közöd hozzá!- vágtam a
képbe.
- Annyira undorító alak vagy…
Ahogy én is. Ji Min a barátnőm, hogy a fenébe...!
- Azt hittem, neked nincsenek
barátnőid, mert túlságosan is öntelt vagy hozzájuk!- húztam tovább az agyát,
mire egy jól megérdemelt csattanás landolt az arcomon. Tudtam, hogy megérdemlem. Legalább valamivel meg lettem büntetve az elhamarkodott tetteimért.
- Kedvelem Ji Min-t, és barátommá fogadtam. Akárki
legyen is ő valójában. Most hova küldtétek?- horkantott fel.
- Hogy érted?- nyílt tágra L.Joe
szeme- Nem küldtük sehova…
- Nincs a suliban, a kabátját is
elvihette, azt hittem, L.Joe, veled van!- vont vállat.
- Miért nem mondtad hamarabb?-
néztem rá rémülten- Hol van?
- Honnan tudjam!? Ha akarod, hívd
fel, én már próbáltam, és Sulli is, nem reagált!- vágta hozzám sértetten.
- Nincs meg a telefonja!-
emlékeztettem.
- Ma visszakapta valakitől.
Szépen becsomagolva, sok szeretettel
felirattal.
Hirtelen mindenről megfeledkezve,
rémülten összenéztünk L.Joe-val.
- A francba- szűrte a fogai
között, és a falba rúgott- Rájöhettek…
- Azonnal beszélnünk kell a
többiekkel… Hívd össze őket, és közben próbád elérni Ji Min-t- intettem, mire kifordult a szobából azonnal, mi
meg megint ketten maradtunk.
- Beszéljük meg ezt később, most
sürgős…
- Nincs ezen mit beszélni!-
szakított félbe- Csak felejtsd el, én is azt fogom tenni. De többé ne forduljon
elő. Most pedig menj, ha Ji Min bajban van, akkor ő az első. Örökre gyűlölni
fogom magam, amiért így hátba támadtam!
- Suzy…- motyogtam, hirtelen
megint szarul érezve magam, amiért ilyet tettem meggondolatlanul. Hisz ő Suzy!
Megfogadtam, hogy többet nem fog miattam szenvedni… Őt már elzártam egy apró kis dobozba, ezer lakattal az emlékeim közé...
- Csak menj el!- fordított hátat
elutasítóan, én meg nagyot sóhajtva kisiettem a szobából, egyedül hagyva az
önmarcangolásával, amit én okoztam neki. Most akkor ki a szörnyűbb alak? L.Joe
vagy én?
Ji Min szemszöge
Valami puhán feküdtem, orromba is
a kellemes öblítő illata kúszott. Kinyújtóztattam tagjaim, és azon
gondolkoztam, hogy hol is lehetek. Nem volt ilyen puha a suliban a matrac.
Lassan felnyitottam a szemem, és azonnal rájöttem, hogy nem csak az érzékeim
csaltak. A szoba fehér volt. Fehér szőnyeg, függöny, falak… De mégsem
kórház volt. A fehér színnel kontrasztban sötét fabútorok álltak. Amiről
lerítt, hogy egy vagyonba kerülhettek. Gyönyörű volt.
Lenéztem magamra. Egy fehér
hálóing volt rajtam, hajam kiengedve hullott a vállamra.
Mi történt?
Lehunytam a szemem, hogy
emlékezzek, és beugrott a reptér. A lövés… majd hogy a nagybátyám
megakadályozta, hogy elrohanjak… igaza volt. De Jessie… Mi lehet vele?
A telefonom az éjjeliszekrényen
volt, így érte nyúltam.
12 nem fogadott hívás C.A.P-től.
5 nem fogadott hívás Changjo-tól
6 nem fogadott hívás DaHee-től
5 nem fogadott hívás Suzy-tól
2 nem fogadott hívás Sulli-tól
3 nem fogadott hívás Henry-től
2 nem fogadott hívás Kai-tól
11 nem fogadott hívás L.Joe-tól
Összesen: 46 nem fogadott hívás…
Ennyire népszerű sem voltam még. De nem nagyon izgatott. Pedig nyilván már mind
tudja, hogy megvan a telóm, de a jelen pillanatban amúgy sem vettem volna fel,
míg nem tudják, hogy nem mondhatnak akármit, mert lehallgatnak. Persze, az is
gyanús, ha nem használom…
De amúgy sem tudtam nekik nagyon
mondani semmit. Már este tizenegy óra volt. Biztos feltűnt nekik, hogy nem
vagyok ott egy ideje. De hát Ricky tudja, hogy az ő apjával mentem el… mintha
egy éve lett volna, hogy elhagytam a kastélyt.
Kimásztam az ágyból, és az ajtó
felé vettem az irányt, de mikor résnyire nyitottam az ajtót, hangok ütötték
meg a fülemet.
A nagybátyám hangja, és egy nőé.
- Megígértem az apjának, hogy
megvédem, be is tartom!- mondta kissé ingerülten a férfi.
- Az nem védelem, hogy a farkasok
elé veted!- reflektált a nő. Moon Chae Won iskolatitkár? A nagybátyám és
nagynéném egy házban? A nő is tudta, hogy hol van a nagybátyám? De hát So Ji
Sub igazgatóéknak fogalmuk sem volt róla… Most ki hazudott és kinek? Itt hol
vannak a szemben álló felek határai?
- Hidd el, így van a legnagyobb
biztonságban!
- Ebben neki is egyet kell
értenie.
- Hadd aludjon még. Így is eléggé
kiborította Jesamin elvesztése.
- Hol lehet a kislány?
- Csak ötleteim vannak. De még
életben kell lennie!
- Ezt honnan veszed?- léptem ki
az ajtón, és megláttam, hogy egy asztalnál ülnek ők ketten. Azonnal felém kapták a fejüket.
- Sun In…- állt fel a nagynéném,
és azonnal a karjaiba zárt- Jól vagy? Nagyon megrémültél?
- Te is tudtad, hogy hol a
nagybátyám?- néztem fel rá félve.
- Dehogy! Már rég tudta volna
akkor mindenki. Most küldött értem. Tudod, itt lakom Szöulban,
hétvégenként szoktam itt tartózkodni, így egyszerű volt neki. Azt mondta, van egy
terve, de nekem is részt kell vennem benne. Csak így tudjuk befejezni ezt a játszmát. Én meg... igyekszek hinni neki...
- De csak mi hárman tudhatunk
róla!- szólt közbe a nagybátyám.
- És mi lenne az a csodálatos
terv? Megmenthetjük vele Jessie-t? Biztonságban lehet?- ültem egy székre- És
végre elmondhatnád, hogyan is hoztál el engem tíz éve.
- Jessie… ha végezni akartak
volna vele, akkor nem viszik el, ott helyben tették volna. Céljuk van vele,
amit még nem értek el. Így valószínűleg egyenlőre biztonságban van. De most
gyorsaknak kell lennünk.
- Legyen. Bármit megteszek, csak
kerüljenek rács mögé azok a rohadékok.
- Remek. Akkor elmesélem, hogyan
is szabadultál meg aznap. Milyen régen is volt… A lényeg, hogy éppen a vidékre
utaztatok a családdal, a sofőrötök vezetett. Nagyon esett az eső, annyira
emlékszem, hogy elmosott mindent, monszunidőben volt. Beszélni akartam aznap a
bátyámmal, mert tudtam, hogy valami nem stimmelt az elnök halál körül. Tudtam
arról a körükről, ami nem támogatta annyira az együttműködést Dél és Észak
között, de az apád nem volt megrögzött Amerika párti, Észak ellenes. Ezért
tudtam, hogy valami kisiklott ott a megszokott vágányáról. Oda akartam neki
adni pár dokumentumot, amit a cégem vezetése közben találtam, és gyanúsak
voltak. De akkor éppen nagyon rosszban voltunk, nem voltunk épp mintatestvérek... Nem volt hajlandó hozzám
szólni. Azonban nem engedhette meg, hogy nem fogadta el az iratokat, mert
nagyon fontosak voltak. Ezért útban vidék felé, megállt a helyen, ahol kértem a
találkozót, egy kávézóban, a Han folyó parton. De nem szállt ki. Téged küldött el, hogy vidd el
neki. Nagy meggondolatlanság volt. Kitett a park egyik végénél, és átmentek a
másik oldalára kocsival, míg te elvetted tőlem a papírokat. Te odaszaladtál
hozzám az elsőben, teljesen megáztál, mert nem voltál hajlandó feltenni a kapucnidat. De kértem tőled, hogy kísérj el a
szüleidhez, így elindultunk oda, ahol vártak téged. Azonban… láttuk, ahogy az
éppen haladó kocsitokba belemegy egy kisteherautó, szándékosan, hogy az a
Han-ba borult. A következő pillanatban pedig felrobbanva zúgott a víz alá…-
kicsit elcsuklott a hangja- Te fékevesztett sikítozásba kezdtéla látványtól, így… így nem
tudtam utánuk menni, hogy megtudjam ki volt az, hisz… akkor világos lett volna,
hogy te túlélted. Így… így egyszerűen fogtalak, és elrohantam veled. De te
sokkot kaptál, hogy a szemed láttára ölték meg a családodat, hogy… utána
ameddig menekültünk, csak üreges szemekkel néztél magad elé, nem beszéltél, nem
ettél. Semmi nem hatott rád. Elhagytuk az országot végül, Jessie-vel együtt,
aki… az eset után két nappal került rossz kezekbe. Szó szerint. Jong Hee két
éves alig múlt, mikor betörtek a házukba, és elvitték őt, fenyegető üzenetet
hagyva. Meg akarták ölni, és így üzenni, hogy a megtorlás már akkor
elkezdődött. Kim elnök két fivére tette, akiből az egyiket ismerjük, a
befektető az iskolában. Ugye utána Kim Myung Dae, vagyis Kim Jae Joong eltűnt a
képből, mert nyoma veszett. De a gyilkossági kísérletük meghiúsult. Fogalmam
sincs ki, de valaki az akkori csatlósok közül nem tartotta szép dolognak egy
gyerek megölését, aki még magáról sem tud jóformán, így… így mikor végezni
kellett volna vele, egyszerűen eljuttatta hozzám a gyereket. Azóta nem tudom,
honnan tudhatta, hogy vagyok. És egy levelet mellékelt hozzá, mindössze egy
sorral: Ha felnő, még utoléri a végzet.
Szerencsére ő sem nagyon emlékezik semmire ezekből. De most utolérte a végzet.
Hiába sikerült mindkettőtöket Kaliforniába vinni, és családot találni nektek,
aki tartotta a száját… most mégis itt vagytok mindketten.
Némán bámultam magam elé. Szóval
én sosem fuldokoltam, mint azt hittem az elmúlt időben. Talán Sun Ah fájdalmát éreztem… Én a
véletlennek köszönhettem, hogy nem ültem a kocsiban.
Eszembe jutott az elmosódott emlék,
ami akkor tör elő, mikor a víz alól nem tudtam feljönni. Az eső… a park. A
sáros föld. A robbanás. Ezeket mind hallottam, egyes képek bevillantak. Szóval
tényleg megtörtént… A családom akkor halt meg. Az apám… az édesanyám… az
ikerhúgom… Miért nekem kellett egyedül túléljem? Miért nem mehettem akkor velük
tovább erről a földről?
És Jessie… sorsszerűnek éreztem a
kislánnyal való barátságomat. De ez az egész, mi mind egy megtervezett rendszer
kellékei voltunk. Mindenki csak játszott velünk, míg mi olyanok lettünk, mint a
tükör színe. Mindenki mást lát benne. Mindenki magát… A maga érdekét. Egyszerű
gyalogok voltunk a politika tábláján. Mégis… a gyalog az egyetlen, aki
kiválthatja a királynőt.
Éreztem, hogy kikívánkoznak a nem
szívesen látott könnyeim, így gyorsan el kellett terelnem a gondolataimat.
- Miért engedte, hogy beírassanak
ebbe az iskolába, mikor tudta, kik vannak itt? Gyanítom a családommal
rendszerint tartotta a kapcsolatot!- tettem fel a kérdést újra, ami már egy ideje
nem hagyott nyugodni.
- Így van. De neked vissza
kellett jönnöd ide…
- Még mindig nem vagyok biztos
benne, hogy jó ötlet e ez…- szólt közbe a nagynéném.
- Hadd halljam a tervet!- mondtam
egyenesen a férfi szemébe nézve.
- Nem várhatjuk meg, hogy ők
találjanak ránk, nekünk eléjük kell menni. Egyedül így győzhetünk.
- Csalinak kell lennem!- vontam
le a következtetést az eddig hallottakból.
- Így van. De vigyázunk rád. Már
tudjuk kik az elkövetők, csak a bizonyíték kell.
- De ezt miért nem lehet
elmondani a többieknek…?
- Egyrészt…. nem engednének téged
oda, ahova én el foglak. Meg ugye eléggé ellenségesek is velem, hiba vagyunk
egy oldalon. Másrészt: tedd a kezed a szívedre. Neked nem bűzlik itt valami?
Már tudják, hogy ki vagy! Amúgy mi szükség lett volna a telefonodat
bepoloskázni? Megszereztük a kakaotalk beszélgetéseket, amiket a nevedben
küldtek. De valaki olyan küldhette őket, aki ismer téged. Mert a stílusa
megtévesztően zseniálisan ugyanaz volt. De azt is ki szerezhette meg? Ebben a
körben, ami olyan gondosan ellenőrzött… valaki két oldalról védi a házat a széltől.
- Tégla van közöttünk?-
csodálkozott a nagynéném.
- Elgondolkodnék rajta…- dőlt
hátra a férfi.
- Nem. Ez lehetetlen. Ismerem
mindannyiukat. Ez kizárt!- rázta a fejét Moon Chae Won.
- Előfordulhat áruló-
gondolkoztam el- De vajon ki? Fogalmam sincs.
Igazából egy alak nagyon is
beugrott. L.Joe apja… ő sértett volt, miután a felesége megölte magát miatta. Mi van,
ha bosszút akart állni azokon, akikkel együtt elkövettek valami rosszat? Ő pont
olyannak tűnik, aki mindenkit utál… Nem, ez nem lehet. L.Joe élete nem lehet
még ennél is borzalmasabb...
- Nem tudom, ki. Kiderítjük. Egy
valamit kell tenned, de azt nagyon jól. Nem rezdülni meg, és kizárni
az érzéseidet. Nem hallgathatsz most rájuk. Tudom, hogy szörnyű ezt tenni
veled, de sosem lesz vége. Jegyezd meg: nem szabad most az érzéseiden keresztül
nézned senkire. Senkire, érted? Még arra sem, akit úgy érzed most, hogy
szeretsz.
Megrémültem. Nehéz lesz ez a
játék, ha már az alapszabálya ennyire lehetetlen küldetés. De nem akartam
tovább húzni. Nem akartam több életet kárba veszni hagyni.
- Rendben. Avass be a tervbe,
mindent megteszek- néztem rá elszántan.
L.Joe szemszöge
Hol van? Hova tűnt? Hát hova az
istenbe megy ilyenkor? Rohadtul ne önállósítsa magát…
Elhiszem, hogy zavart a történtek
miatt, ami az én hibám, hisz csak nem másztam át másik ágyban, olyan jó volt,
ahogy hozzám bújt, ahogy körém fonta kis karjait, ahogy a nyakamba szuszogott…
Igen, egy rohadék vagyok, amiért
ezt tettem. De talán így ő is rájön, hogy neki… neki… nem Min Soo-val kell
lennie? Ez nem igaz… Ő Sun In! De Min Soo… hát hogy tehette ezt? Tudtam, mindig
is tudtam, hogy érzett valamit a két évvel ezelőtti incidens óta is Suzy iránt…
Ingerülten rúgtam bele a falba a
folyosón.
- Megőrültél?- állt meg mellettem
DaHee- Hallottam mi történt. Lenyúltad a csajt… Legalább jó volt?- vonta fel a
szemöldökét.
- Fogd be!- morogtam- Semmi nem
történt.
- Azt meg hogy? Akkor mivel
csábítottad be az ágyadba?
- Befejezted?- csattantam fel- A
semmi, az semmi marad, míg a világ a világ. Ijesztőbb az, hogy most eltűnt.
- Mi tűnt el?- értetlenkedett.
- Ji Min… sehol nincs. Elhagyhatta
a kastély területét. Hívd a szobánkba NaEun-t is.
- Azt a ribancot miért?
- Ő is közénk tartozik, és ne
hívd így!- forgattam a szemem fáradtan.
- Mi van, hirtelen milyen
emberbarát vagy! Nyugi, az új csajod sem egy mintagyerek…
- Menj, és hozd a szobatársad-
hagytam figyelmen kívül az idegesítő szövegét, és megindultam a fiúk szobája
felé, hogy használható állapotba gyúrjam őket, közben pedig próbáltam hívni a lányt, mindhiába. Egyszer sem vette fel.
Öt perc múlva mindenki ott volt a
szobában, még C.A.P is, aki tüntetően nem nézett rám. Valószínűleg már sosem
lesz olyan a „barátságunk” mint régen. Kész csoda, ha nem fogjuk kinyírni
egymást az elkövetkező napokban.
- Sun In eltűnt- csapott is bele
a közepébe.
- Mi történt? Kinyírták?- csodálkozott
NaEun.
- Ne reménykedj…- morogta DaHee.
- Most hagyjátok a vitát- szóltam
közbe- Valaki tud róla valamit?
- Engem felhívott- gondolkozott
el Changjo.
- És ezt csak most mondod? Miről
van szó?- csapott le a témára C.A.P.
- Nem tudom, fura volt az egész…
Azt kérdezte, hogy beszéltem e mostanában Jessie-vel.
- Ki az a Jessie?- bukott ki a
két lányból egyszerre. Komolyan, felbukkan egy nő neve, és már megőrülnek…
- Egy barátnője, Jong Hee-vel
nagyjából egyidős lehet, ezért… ezért beszéltem vele én is párszor…- hajtotta
le a fejét- De miután mondtam a telefonba, hogy nem beszéltem, letette.
Szerintem autóban ült, olyan volt a háttérzaj. És nem is a saját mobiljáról
hívott. Rejtve volt a szám.
- Ez remek…- sóhajtottam- Hol van
Ricky? Fel sem tűnt, hogy nincs itt…- néztem körbe.
- Itt volt ma az apja… azt
láttam- szólt közbe Niel, aki eddig csöndben ült, Chunji mellett… Rájuk
szerencsére nem hárul ekkora nyomás.
- Bocsi… itt vagyok!- esett be
ekkor az emlegetett az ajtón.
- Hol voltál, az isten szerelmére,
így az éjszaka?- csattant C.A.P.
- Éhes voltam, és kajáltam. De mi
ez az agytröszt? Társasozunk?
- Nem, Sun In-t próbáljuk
megfejteni. Tudsz valamit?- néztem rá reménytelenül.
- Az igazság az, hogy…- elnézett
rólunk- Ő elment valahová.
- Ezt tudjuk, de hová?
- Azt nem tudom, csak azt…. hogy
az apámmal- motyogta.
- Az apáddal? Erről az én
fateromnak is tudnia kellett volna, azt meg mondta volna nekem, nem? Mi ez az egész,
Ricky?- nézett rá ijesztő szemekkel C.A.P.
- Fogalmam sincs…- lépett hátra
egyet a fenyegetettség érzésétől- Azt sem mondták, miről beszélnek. De apám nem
rossz ember, biztosan volt valami közös ügyük, vagy…- ajkába harapott- Sun In
biztosan jól van…
Min Soo a telefonjához kapott, és
azonnal tárcsázott egy számot. Mi feszült csöndben hallgattunk.
- Apa… mit tudsz Yoo elnökről?...
Nem? Ma elvitte Sun In-t az iskolából, és azóta nincs róla hír… Utána kéne
nézni… Helyes!- majd letette.
- Ricky, úgy tűnik, mégsem tudott
senki más arról, hogy hova viszik Sun In-t… ha az apád valami szart kavart a
barátnőm életében, akkor…- kezdte ingerülten.
- Ne vagdalózz a sötétben- néztem
rá idegesen, mire rám pillantott- Semmi nem bizonyítja, hogy valami baj lenne.
- Sun In felhívott volna…- lépett
közelebb hozzám fenyegetően.
- Azok után, ahogy elküldted a
fenébe nem biztos… ráadásul jogod sincs az előbbiek után a barátnődnek hívni…- szűrtem a
fogaim között.
- Még nem szakítottunk…
- Majd ő fog, miután elmondtam
neki, mit tettél ma- sziszegtem.
- Azok után biztos a te karjaidba
fog borulni- nevetett fel gunyorosan.
- Abbahagynátok?- csattant fel
NaEun- Felfogtuk, hogy mindketten odavagytok érte, de ez nem segít kideríteni,
hol van most.
Francba, hogy igaza van...
Valakinek pityegett a telefonja.
- Csak az enyém- morogta Changjo,
és előkapta a készülékét- Ez Sun In…- motyogta- Üzenetet írt. A saját
telefonjáról... Ne keressetek most, gondolkoznom
kell. Jól vagyok, semmi bajom, nem kerültem rossz kezekbe. Neked írom az
üzenetet, mert így teszem jóvá, hogy nem mondhatok el most valamit, amit jogod
lenne tudni. Mondd meg a többieknek is, hogy ne legyenek mérgesek rám, amiért
egy szó nélkül eltűntem. De valamit meg kell tennem, mielőtt túl késő lesz. De
ne örüljetek előre. Látjátok még a képemet.
Te jó ég, Jimmy! Mibe keveredtél?
Ji Min szemszöge
Mozdulatlanul ültem az ágyon,
kezemben a telefonnal, miután elküldtem az üzenetet. Azonnal megbántam. Csak
egy egyszerű: Jól vagyok-ot kellett
volna írnom, de nem bírtam magammal. Gyanús lett volna, ha nem használom a mobilomat. Tudtam, hogy megint keresni fognak, de nem állt szándékomban most
velük beszélni. Annál inkább valaki mással. De nehéz volt rávennem magamat. A
nagybátyám, miután ecsetelte a tervet, egy tonna súly nehezedett rám, de már
nem táncolhattam vissza. Végig kellett csinálnom, ha beledöglök is.
Nehéz lesz ez az utolsó menet,
mert főszerepet kell vállalnom. De ha így vége lesz, akkor megéri.
Felvettem a telefont, amit a
nagybátyám adott a kezembe, és még hezitáltam egy pillanatra a tárcsázás gomb
felett, de végül megnyomtam.
Egy csörgés…
Még egy..
Még e…
- Yeon igazgató?- hallottam meg a
szeretett hangot a túloldalról, ami azonnal sírásra késztetett.
- Anya?- motyogtam halkan.
- Ji Min? De hát te…? Yeon
igazgató mobilja…
- Már egy ideje tudom az igazat…-
szóltam közbe- Tudom, hogy Sun In vagyok...
- Édes Istenem!- tört el a mécses
a másik oldalon. Anyám érzékeny lélek volt mindig is- Azt hittem, ha egy nap megtudod, akkor üvöltözni fogsz, és…
kiabálni. Egy szót sem szóltál… Szemünkre kellett volna vetned, hogy hogy
képzeltük…
- Hálás vagyok, hogy
felneveltetek- mondtam, letörölve a könnyemet, és igyekeztem, hogy szipogásom
ne áruljon el.
- Ji Min… kislányom… én reméltem, hogy sosem kellesz visszamenned oda...- sírt
tovább.
- Ne csináld, kérlek… Nekem ti
vagytok a családom, hisz másra nem emlékszem. Csak beszélni akartam veled,
mielőtt… mielőtt holnap bombát robbantok, ezzel felrázva mindent.
- Veszélyeset csinálsz?
- Ne aggódj, csalánba nem csap a
villám…- igyekeztem bátorítani- Jól leszek. Vigyázzatok magatokra ti, is, rendben? Nagyon… szeretlek
titeket. Köszönök mindent, amit értem tetteket, és...
- Ji Min… majd mondd el, ha
legközelebb találkozunk…
- Sajnálom- szinte rá kellett
harapjak az öklömre, hogyha nem akartam hangosan felsírni- Egyetlen, amit
sajnálok, hogy nem voltam jobb lányotok… A következő életünkben talán majd nem csak
szégyenfolt leszek, hanem olyan, akire büszkék lehetnek a szülei…- nem bírtam tovább,
előtört belőlem a zokogás, és hogy ezt ne hallja a nő, aki felnevelt, lenyomtam
gyorsan a telefont, és hagytam a könnyeimet vég nélkül folyni.
Csak folytak a könnyek, megállíthatatlanul.
Lassan a gardróbszekrényen függő tükör
elé sétáltam, és belenéztem. Mint a tükör színe… de ezentúl ebbe a tükörbe csak
én fogok belenézni. Az egyetlen, aki leszek… az önmagam.
Megacéloztam a vonásaimat, és egy
apró kihívó mosolyt villantottam tükörképemnek.
Az utolsó játékot… elkezdhetjük végre?
