Egy jóóóóó hosszú rész (ami remélem nincs tele baromságokkal) ha már lediplomáztam :) Jó olvasást~
14. fejezet
Lappangó igazság
Arra ébredtem, hogy valaki
finoman megrázta a vállamat. Valószínűleg nem aludtam túl mélyen, mert szemem azonnal
kipattant, és azonnal szembetaláltam magam Byung Hunnal. Kissé elgémberedett a hátam, így kinéztem a kocsi
ablakán, és egy buddhista kolostort pillantottam meg. Megérkeztünk. Én meg az
esti munka miatt is valószínűleg most adtam be a kulcsot, és nem bírtam ébren tartani magam akkor, mikor a srác úgy döntött, hogy segít nekem, és elvisz a nagybátyámhoz. Vagyis reméltem, hogy jól vettem az üzenetet.
- Bocsi!- fészkelődtem egy kicsit- Nem akartam elaludni,
fent akartam maradni, és szóval tartani, ha már vagy olyan kedves, és vezetsz…- erre megforgatta a szemét, mintha valami dühítő dolgot mondtam volna.
- Ne mondj ilyen dolgokat, mert
még a végén…
- Belém szeretsz, mi?- néztem rá
kis fintorral. Nem felelt, csak egy kis grimaszt vágott. Kiszálltam a kocsiból,
és tettem pár lépést a Beopjosa kolostor felé. Hát mondjuk úgy, hogy nem a legkisebb építmény volt.
- Nem mondom, zseniálisak
vagytok, hogy titokban tartottátok… mindenki azt hitte, hogy meghalt…- vette
fel velem a tempót Byung Hun.
- Mit is mondtál korábban James
Bondról?- somolyogtam kissé, majd megtorpantam, mikor megpillantottam a 33
méter magas aranyozott Buddha szobrot az egyik szentély mellett. Nem lehetett
nem észrevenni.
- Megállsz egy imára?- hallottam
a fülemnél.
- Imához nekem nem kell ilyen
hivalkodó hely… Keressük meg inkább hol lehet…- indultam el a főszentély felé.
- Biztos, hogy menjek én is?-
húzott vissza a fiú egy pillanatra, mielőtt az első lépcsőfokra léphettem
volna. Egy apró mosolyt eresztettem el.
- Persze! Jószerint az egyetlen
szövetségesem vagy… az egyetlen, akire az életemet is bízhatnám… Érezd magad
megtisztelve!- majd felsétáltam a lépcsőn a sok turista között. Felérve a
szentélybe azonban semmi jelét nem láttam, hogy itt lenne a nagybátyám. Bolond is voltam, bizonyára óvatosan megy emberek közé. A kísérőm kérdőn tekintett rám,
majd mikor egy sietős turistacsoport kis híján fellökött minket, kissé arrébb
húzott.
- Van bármi ötleted? Ha akkora
zseni, biztos nem fog csak úgy besétálni…
- Hagyj gondolkozni…- motyogtam.
Lehunytam a szemem, és magam elé idéztem a látott épületeket. Nem, nem hinném,
hogy ott ül az egyikben, és meditál. Nem is megy sok ember közé... akkor miért ide hívott? Itt hol lehetne...?
- Találkozhat két halott ember…?-
motyogtam az orrom alatt a mondatát. Halott ember…- Hova temetik az itteni
buddhista szerzeteseket?- villant be azonnal az ötlet.
- Láttam egy táblát, ami sírokat
jelölt, a szentély mögött vezet egy ösvény, vagy kétszáz métert írt- nem is
lepődtem meg, hogy neki minden feltűnt…
- Oda kell mennünk!- majd nagy
hévvel indultam ki a szentélyből. Már lejutottunk a lépcsőn, és megindultam
volna a tábla szerinti helyre, mikor Byung Hun keze az enyémre kulcsolódott,
ezzel megállásra késztetve. Tudtam, hogy nem szórakozásból csinálja.
- Baj van! Társaságunk van!-
morogta a fülembe, majd alig láthatólag jobbra biccentett a fejével. Az egyik
pagodánál két civil ruhás embert láttam meg, de mindkettő elég feltűnően minket
nézett.
- Máris ránk állított valakit a
rendőrség…- folytatta.
- Biztos vagy ebben?
- Igen, már egy ideje feltűnt. Az a szürke furgon az övéké, ami követett minket az utóbbi kilóméterekben ide. Az ilyeneken látszik, hogy nem maffia, hanem zsaruk...
- Biztos vagy ebben?
- Igen, már egy ideje feltűnt. Az a szürke furgon az övéké, ami követett minket az utóbbi kilóméterekben ide. Az ilyeneken látszik, hogy nem maffia, hanem zsaruk...
- Francba!- morogtam, de igyekeztem, hogy arcomon ne látszódjon érzelem- Nem akartalak bajba sodorni…
- Ezzel huszonkét évvel elkéstél!- bosszankodott- Nyilván nem kéne a nagybátyádat látniuk. Csak csináld
azt, amit mondok, rendben?
Mivel jobb ötletem nem volt, és
mert ő még mindig gyakorlottabb volt a múltja miatt az ilyenben, biccentettem
egyet.
- Rendben, tegyünk pár lépést
arra- irányított, mintha természetesen sétálgatnánk- Majd torpanj meg, és kapj
a hasadhoz, mintha csikarna…- szememet forgattam, de nem vitatkoztam, így
tettem. Igyekeztem hitelesen adni a szerepem. Ő azonnal felém fordult
aggodalmasan, mintha látná, hogy bajom van, majd támogatva elindult velem egy
melléképület felé, amire ki volt írva, hogy ott található az illemhelyiség.
Nem értettem, mit akar a fiú, de
bíztam benne. Már majdnem az ajtónál voltunk, mikor elkezdett hadarni a
fülembe alig feltűnően.
- Ha eltűnünk, az gyanús. Menj
be, a wc hátsó ablakát láttam az előbb, kiférsz rajta. Rohanj a temetőhöz. Ha
ott van a nagybátyád, gyorsan beszélj vele, ha sokáig vagy bent, feltűnő…
Értetted? És ugyanitt gyere vissza.
- Miért figyelted meg az
ablakot?- suttogtam vissza, de továbbra is hasamat dédelgetve, és fájdalmas
arcot vágva.
- Beidegződés a helységekben a
menekülő útvonal keresése… nem tehetek róla! Csak el ne cseszd!
Elhűltem egy kicsit. Még a végén
kiderül, hogy Byung Hun sem volt túl még a régi démonokon. Csak úgy tett.
- Bevallom, ez az oldalad sokkal
izgalmasabb, mint az unalmas irodában ülő…- majd nem hagytam neki időt
válaszolni, besiettem a mosdóba, mintha már nagyon sürgős lenne. Ő megállt az
ajtónál. Feltéptem a női mosdó ajtaját, és megláttam öt fülkét egymás mellett. Csak
kettő volt foglalt, de szerencsére az utolsó, aminél ablak is volt, az pont
szabad volt. Bezárkóztam, majd a lehajtott wc ülőkére lépve felhúztam magam az
amúgy félig nyitott ablakhoz. Szerencsére az épület mögött már nem volt más, csak nem messze az erdő, ami amúgy körbevette az egész helyet,
így ember sem látta, ahogy végül is kiugrok egy budiablakon. Az esés sem
sikerült szépen, még a bokámat is sikerült magam alá fordítanom, de nem igazán
foglalkoztam vele. Bemértem az irányt, és futólépésben indultam el az épület
takarásában. Majd az ösvényre rátérve úgyis egyhamar eltakartak az ágak. Nem
követhettek.
Byung Hunnak tényleg van esze az
ilyesmihez… Imádom az okos pasikat!- de ahogy átfutott az agyamon, úgy löktem
is el magamtól.
Nem kedvelhetem meg. Csak szövetségesek vagyunk…
Nem kedvelhetem meg. Csak szövetségesek vagyunk…
Kissé emelkedett az ösvény, majd
egy tisztásra értem hirtelen. Volt pár dombocska ott, ami sírokat jelölt, de az
én tekintetemet más kötötte le.
A domboldalon, ami egy mélyebb
völgyre nézett, állt egy rozoga pad. Azon pedig egy ember ült nekem háttal, de
felismertem az egyenes tartását. Egyszerű öltözék volt rajta, egyszerű babáttal, teljesen beleolvadt
volna a turisták közé.
Sietős léptekkel mellé sétáltam,
mire felnézett. Szeme még mindig a régi éberségéről árulkodott, de hajába már
itt-ott őszebb hajszálak vegyültek. Négy év alatt nem sokat változott, de már
ő sem volt mai gyerek.
- Tudtam, hogy rájössz!- hangja,
amit olyan rég hallottam, furcsán nosztalgikus érzéseket indított útjára. Hisz
sorsunk igazán már nagyon rég összekapcsolódott. Ő mentett ki hét évesen, ő
keverte össze Sun In és az én orvosi kartonjaimat, amiért egy ideig a
nővéremnek hittem magam, ő volt az, akivel tervet eszeltünk ki, és sikerült
lebuktatni Kim JaeJoong és csapatát. Aki végül eljátszotta a halottat. Ahogy én
is… Egyetlen különbség, hogy az én álcám most összedőlt, az övé még tartott.
Így csak biccentettem egyet, és
leültem a pad másik végére.
- Baj van, követtek minket, így
nincs sok időm, míg rájönnek, hogy meglógtam előlük!- mondtam inkább.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen
gyorsan rátok tapadnak. De végül is, azt is hihették, hogy So Aevel akarsz itt
találkozni.
- Miért kerestél fel? És honnan
tudsz mindenről?
- Drágám, azt hiszed, hogy
egyedül hagytam egy pillanatra az unokahúgom?- biccentette félre a fejét.
- Te is figyeltettél
Párizsban is?- már meg sem lepődtem.
- Nem. Én a titkosszolgálatot
figyeltem, akik téged figyeltek. Energiát spóroltam. Ne feledd, hogy egykor
közéjük tartoztam valamelyest… Szóval már mindent tudok a Soo Ae ügyről.
Mondott neked valamit, igaz?- nézett mélyen a szemembe. Haboztam- Bízhatsz
bennem, tudod!
- Igen, tudom, de ha belekeverlek,
akkor talán…
- Szükséged van rám!
Mérlegeltem, majd rájöttem, hogy
valóban, ha van valaki, aki nagy segítség lehet, az egy állítólag halott
bizalmi ember. Így nem haboztam, elhadartam a részleteket. Majdnem mindet. Sun Int kihagytam.
- Értem!- bólintott- Utána járok
a dolgoknak, és a körülötted lévő embereknek. Sajnos nem lehetek
melletted. De kapcsolatba lépek veled- nyomott a kezembe egy dobozt- Telefon,
nincs regisztrálva sehova névvel, ezt használd, ha szükséges. Erre küldöm majd az információkat kódolva. Ismered a szteganográfiát?
- Egy fájlba rejtett üzenet? Amikor az üzenetről csak az tud, aki megkapja... Ismerek valakit, akitől segítséget kérhetek.
- Bízol benne.
- Legkevésbé sem. De nem kell mindenről tudnia, a segítsége mellé- szemem előtt felvillant Jimin, és a váratlan döntése, hogy az iskolába jön. Rá kellett jönnöm.
- Helyes, így küldök majd mindent. Ha bármi baj van, ne egyedül nézz szembe vele, Byung Hun ott lesz, benne megbízhatsz. Choi Jonghyun is jó húzás. De túl sok embert ne vonj be. És ne viselkedj gyanúsan, elvégre te tényleg nem vagy bűnös. De kerüld el a legkisebb esélyt is, hogy Soo Aevel kapcsolatba hozzanak téged. Kiderítjük, mit akar tőled, és hogy tényleg meg akar-e ölni téged valaki, vagy csak valami ügyes húzás tőle a szövetség kényszerítésére…
- Egy fájlba rejtett üzenet? Amikor az üzenetről csak az tud, aki megkapja... Ismerek valakit, akitől segítséget kérhetek.
- Bízol benne.
- Legkevésbé sem. De nem kell mindenről tudnia, a segítsége mellé- szemem előtt felvillant Jimin, és a váratlan döntése, hogy az iskolába jön. Rá kellett jönnöm.
- Helyes, így küldök majd mindent. Ha bármi baj van, ne egyedül nézz szembe vele, Byung Hun ott lesz, benne megbízhatsz. Choi Jonghyun is jó húzás. De túl sok embert ne vonj be. És ne viselkedj gyanúsan, elvégre te tényleg nem vagy bűnös. De kerüld el a legkisebb esélyt is, hogy Soo Aevel kapcsolatba hozzanak téged. Kiderítjük, mit akar tőled, és hogy tényleg meg akar-e ölni téged valaki, vagy csak valami ügyes húzás tőle a szövetség kényszerítésére…
- Rendben… lassan mennem kell,
nem akarok gyanúsnak tűnni, elvégre egy wcben vagyok most…
- Kapcsolatba lépek majd veled!-
állt fel, mire követtem a példáját. Nem tudtam, hogy elbúcsúzni tőle, így kissé
kellemetlen volt a helyzet. Ezt ő is érezhette, mert pár néma másodperc múlva
megszólalt.
- Amúgy… Jól vagy?- kérdése halk
volt, de egyszerre gyengéd is. Furcsa volt ez egy ilyen kemény embertől.
- Megedződtem. Most nem szabad
gyengének lennem- feleltem kihúzva magam.
- Nem ez volt a kérdés-
mosolyodott el hirtelen, ami elbizonytalanított, majd sóhajtottam egy nagyot,
és egy pillanatra lehunytam a szemem.
- Nem. Nem vagyok jól. Szörnyen
dühít a helyzet, de ez elől már sosem menekülök, csak ha én is sírba kerülök.
- Zseniális lány vagy. Anyádék
büszkék lennének. De ők már nem mondhatják el. Be kell érned velem. A család
vére az ereidben van. Képes vagy felülkerekedni!- majd hirtelen, bár kissé
esetlenül magához ölelt. Nem tartott sokáig, de jobban esett, mint bármi más
mostanában.
- Bácsikám…- motyogtam, és úgy éreztem, így a helyes- Ugye Sun
In… Nincs esély, hogy életben legyen?
- Ezt meg…
- Soo Ae azt mondta, hogy tud
róla valamit, és…
- Nem, az szinte lehetetlen…
Befolyásolni akar!- rázta a fejét.
- Nem tudom, mi a jobb. Ha
biztonságban pihen a sírjában, vagy őt is bolygatja ez a világ…
Eszembe jutott a nálam már hét
évesen is bölcsebb döntéseket hozó nővérem. Ahogy emlékeim visszatértek, minden
eszembe jutott az együtt töltött hét évről. Imádtuk egymást. És az emlékek
közül az ő elvesztése fáj a legjobban. Anya és apa is, de… Sun In a másik felem
volt. Egy iker elvesztése a lehető legjobban fáj.
- Ne inogj meg… ismeri a gyenge
pontjaidat!
Biccentettem egyet, majd órámra
néztem.
- Idő van! Jó volt újra látni! Vigyázz magadra-
majd hátat fordítottam, és ahogy a sírok közé értem, újra futásnak eredtem. Nem
volt hosszú vissza az út az épületig, csak vigyáznom kellett, hogy ne lásson
meg senki. Visszajutni az ablakba már nehezebb volt, mert nem volt mire
felmászni, így kissé nekifutásból ugrottam fel, és elkaptam az ablak szélét,
ahol felhúzhattam magamat. Beütöttem a térdemet is, miközben végül sikerült
bejutnom a szerencsére még mindig lezárt és üres fülkébe. Eleget edzettem az évek alatt, de valahogy így éleben más volt, mint egy bordásfalon.
Kifújtam magamat pár másodperc alatt, de nem maradhattam. Lehúztam a wct, és kiléptem az ajtón. Megmostam a kezem a csapnál, közben belenéztem a tükörbe. A futás miatt kissé szétjött az összekötött hajam, így gyorsan rendbe szedtem, majd fröcsköltem egy kis fizet az arcomba. Úgy éreztem magam, mint valami elcseszett titkos ügynök, aki pályát tévesztett. De nem tudtam titkolni magam előtt sem, hogy az adrenalin, ami végigfutott az ereimen, az felpörgetett, és bármennyire is beteges volt… hirtelen nagyon magaménak éreztem a pillanatot. Ahogy kiléptem az ajtón, és megpillantottam az ott várakozó Byung Hunt, odasiettem.
Kifújtam magamat pár másodperc alatt, de nem maradhattam. Lehúztam a wct, és kiléptem az ajtón. Megmostam a kezem a csapnál, közben belenéztem a tükörbe. A futás miatt kissé szétjött az összekötött hajam, így gyorsan rendbe szedtem, majd fröcsköltem egy kis fizet az arcomba. Úgy éreztem magam, mint valami elcseszett titkos ügynök, aki pályát tévesztett. De nem tudtam titkolni magam előtt sem, hogy az adrenalin, ami végigfutott az ereimen, az felpörgetett, és bármennyire is beteges volt… hirtelen nagyon magaménak éreztem a pillanatot. Ahogy kiléptem az ajtón, és megpillantottam az ott várakozó Byung Hunt, odasiettem.
- Köszi, hogy megvártál… Nagyon
rosszul voltam- simítottam meg a hasam- Nem kellett volna megennem azt a gyrost…- mondtam hangosabban,
mert nem messze megpillantottam a két fickót is. Ők is a mosdónál várakoztak, néha felénk pillantva. Az egyiknek egy kisebb nyújtózásnál felhúzódott az inge, és esküszöm egy kisebb pisztolytáskát láttam előbukkanni.
- Semmi baj! Csak legközelebb ne
engem rángass el egy buddhista kolostorba a hitedet gyakorolni, mikor én nem is
vagyok buddhista!- morogta Byung Hun kedvetlenül.
- Menjünk akkor vissza az
iskolába! Úgyis ott hagytuk az igazgatót…- indultunk el a kocsi felé. Igyekeztem
nem túl látványosan sántítani, hiába fájt a térdem, és az egyik bokámat is
megviseltem. Kényelmes tempóba sétáltunk, közben magyaráztam valami sületlenséget a srácnak a buddhizmus szabad kredites tárgyamról, amit még az egyetemen sikerült magamévá tenni. De mikor beszálltunk a kocsiba, mintha elvágtak volna, úgy hagytam abba.
- Tudni akarom, miért jársz úgy,
mint akin átment az úthenger?- fordult felém Byung Hun, de közben már gyújtást is adott, és kigurultunk..
- Nem vagyok egy macskanő, na!-
vontam vállat.
- Nem vitatkozok…- vigyorodott el
feszülten, majd mikor beértünk a fák közé, és biztosak voltunk benne, hogy
ezúttal nem követ minket senki (vagy ki tudja, nyomkövetőt tettek a kocsira?)
akkor eresztett ki egy nagy adag levegőt.
- Sikerült vele beszélni?
- Igen, ott volt. Adott egy
telefont, ami nincs regisztrálva, és majd arra küld dokumentumokat.
- Szuper… vigyázz milyen gépen
nézel meg akármit!
- Köszi a jó tanácsot… Most
őszintén, ezt a védekező biztonsági rendszeredet, ami a fejedben van, ki tudod
kapcsolni?
- Belém nevelték. Menekülő
útvonal, adatvédelem, szövetségesek, titkok… Nem lehet kivetkőzni- válla megfeszült.
- Azt hittem, már elmúlt.
- Jimmy, van ami sosem múlik el!- nézett rám kicsit intenzíven, de mikor rájött, hogy ez kissé félreérthető is lehetett, akkor visszafordult, én meg zavartan néztem jobbra-balra.
- Azt hittem, már elmúlt.
- Jimmy, van ami sosem múlik el!- nézett rám kicsit intenzíven, de mikor rájött, hogy ez kissé félreérthető is lehetett, akkor visszafordult, én meg zavartan néztem jobbra-balra.
- Őszintén érdekel, mi van a
zacskódban!- pillantottam hátra az ülésre.
- Ha nem bírsz magaddal, nézd
meg!- forgatta a szemét.
Nem kellett kétszer mondania,
azonnal hátranyúltam érte, és a zacskóból előhalásztam, egy…
- Édesem, messze még a Valentin
nap!- nevettem fel az undorítóan rózsaszín, kezébe piros, I love U feliratos
szívecskét szorongató… ühm, minek is nevezzem? Malac? Kutya? Medve? Hát nem is
tudom milyen plüss láttára.
- Juniel imádja az ilyesmit!-
vont vállat, de az ő szája széle is megrándult egy icipicit. Imádtam ezért az
apró mozdulatáért addig az egy pillanatig. De csak addig. Utána megfegyelmeztem
magam.
- Tudod, mikor gyerek voltam, anya
nem hagyta, hogy az esti fogmosás után bármit is együnk. De volt, hogy Sun
Innel becsempésztünk magunknak édességet. Cukorkát. Volt egy plüssünk, aminek
fenekénél volt egy tépőzár, és bele lehetett tenni dolgokat. Mi azzal aludtunk…-
elmosolyodtam, és megfordítottam a rémállatot, és meg is pillantottam az alján
a minizsebet.
- Teaknek furcsa a stílusa-
röhögött mellettem. Taek bizonyára az a fura srác volt korábbról, aki otthagyta
a kukában a zacskót.
- Remélem Juniel a kibelezett
plüssöket is kedveli… amúgy abszolút romantikus ajándék… máris bánom, hogy
elmentem anno. Talán én is kaptam volna ilyet…
- Sokat képzelsz magadról!-
csóválta a fejét, mire kis fintorral kivettem a plüssbe rejtett tárgyat. Egy
pendrájvot.
- Mi van rajta?
- Ha tudnám, nem kellett volna
megkapnom…- úgy tűnt, tényleg hülyének akar nézni.
- De majd beavatsz?- rágtam a szájába lassan?
- Amennyibe nem pornófilm van
rajta, mindenképp!
- Seggfej…- morogtam, és
kibámultam az ablakon. Így haladtunk vagy negyed órát, mikor csörgött a
telefonom. Újfent Yong Guk hívott. Ajkam harapdálva nyomtam rá a zöld
telefonjelre.
- Igen?
- Azt hittem, már fel sem veszed
ma! Csak azért hívtalak, mert az igazgató elengedné ma este Sae Ront és Zelot, ráérsz ma este?
- Miről beszélsz?- ráncoltam a
szemöldökömet. Annyira bele voltam merülve Soo Ae és a mi látszólagos
bűnösségünkbe, nem is beszélve a nagybátyámról, hogy minden iskolás és
hétköznapi probléma pitinek tűnt.
- A vacsora, tudod! Megnyertétek a lovarda takarítós fogadást!
- Ó, hogy az…!- vakartam meg a
halántékomat.
- Ráérsz?- hangja jókedvtől
csengett. Az én napom viszont szar volt, bárhogy is néztünk.
- Nézd, nem voltam a suliban ma,
muszáj volt eljönnöm, és… ami a mai napot illeti, szóval…
- Értem!- vágott félbe, és hangjából kihallottam a csalódást- Ha nem,
akkor nem!
- Nem, én…- nem tudom miért nem hagytam rá. Valami furcsa érzés lökött előre- Találkozzunk a
városban… akkor odaérek!- határoztam hirtelen.
- Biztos?
- Igen, Tök jó lenne! Tudod, azt
terveztem, hogy meghívatom magunkat valami nagyon pöpec étterembe, de nem
vagyok kiöltözve…
- Akkor marad valami samkyeobsal,
sojuval…- nevetett, és a disznóhús említésére azonnal összefutott a számban a
nyál, és rájöttem, hogy tényleg alig ettem egész nap, csak reggelit még Sae Ronnal és a védőnővel. Messzinek tűnt. Nagyon messzinek.
- Yong Guk!- hitetlenkedtem
nevetve, és nem kerülte el a figyelmem, hogy erre megrezzent a mellettem ülő-
Nem egyedül leszünk, ők nem ihatnak… És nem akarok a társaságodban piálni, főleg
úgy, hogy a múltkor is rád másztam utána!- na ha az előbb megrezzent a sofőröm, most hitetlenül nézett rám telefonálás közben.
- Fenébe, pedig ma jó éjszakában
reménykedtem…- hallottam a fülemnél.
- Egy perverz disznó vagy!-
nevettem hitetlenül.
- Tudom… majd üzenetben elküldöm
akkor a pontos helyet. Hétkor találkozzunk ott!- majd letette. Szórakozottan
néztem a már néma telefonra.
- Biztos erre van neked most
szükséged? Egy randira valakivel, akinek semmi köze ehhez az egészhez?- szólalt meg Byung Hun.
- Nem randi… és ha bezárkózok, az
feltűnő. Ők nem tudhatják meg az igazat!
- De akkor is… Ma szökött meg Soo
Ae…
- Valószínűleg nem rám vadászik,
hisz millió alkalma lett volna. Az én lelkemnek meg jót fog tenni valami
kikapcsoló.
- Kölcsönadtam volna ma estére a
vállamat, hogy sírd ki magad, ha akarod!- úgy mondta, mintha természetes lenne,
hogy egymás vállán sírunk. Holott ez nagyon messze volt a valóságtól.
- Köszi, de ha nem örökbe van,
akkor nincs rá szükségem!- mondtam előrebámulva. Azonban perifériás látásommal
nem tudtam nem észrevenni, hogy megfehéredtek az ujjtöve bütykei, ahogy a
kormányt szorította. De nem érdekelt. Inkább előreszegeztem a tekintetem, míg a maradék utat
némán tettük meg. Fel sem tűnt, hogy eddig ez a szarkasztikus beszélgetés is oszlatta
a mai nap frusztrációját. A némaság jobban megőrjített. De megőrjített volna a
tudat is, hogy megint belebolondulok ebbe a srácba, akihez az emlékeimen kívül
még valami furcsa megmagyarázhatatlan erő köt.
Később csak akkor szóltam hozzá,
mikor megmondtam, hogy a sulihoz közeli város melyik étterménél tegyen ki, de ő
csak elfogadta, megállt ott, megvárta, míg kiszállok majd egyszerűen elhajtott.
Egészen addig néztem a kocsit, míg el nem tűnt.
Egy pillanatra az a fura
gondolatom támadt, hogy bár elfogadtam volna a vállait.
*
Nevetve léptünk ki az étteremből,
nem sokkal fél tizenegy után. Elrepült az idő, egyszerűen annyira jól el
tudtunk beszélgetni. Egy hagyományos koreai kajáldába ültünk be, és dugig ettük
magunkat. Sae Ron és Zelo hozta a formáját, egyszerűen imádnivalón szétszedték
egymást… Yong Guk meg engem. Igazából elég nyilvánvalóan flörtölt velem, hogy
néha az asztal alatt kellett bokán rúgnom, hogy viselkedjen. Ha nem is miattam,
a kölykök miatt. De ő csak nézett végig rám azzal a huncut tekintetével. Nem
tudnám megmondani, hogy zavart-e, vagy zavarba hozott. Mert a kettő bőven nem volt
ugyanaz. Melegem lett mindig a tekintetétől, aminél néha úgy éreztem, hogy az
amúgy abszolút hétköznapi ruhám is túl kihívó, és alálát.
De elmondhattam, hogy az este jó
hangulatban telt, ami valamelyest segített az amúgy elég nyomott hangulatomon.
Yong Guk vezetett haza, a két diákunk hátra orientálódott, én meg fejemet az
anyósülés ablakának döntöttem, úgy figyeltem a késő esti tájat.
- Mikor fogod már fel Zelo, hogy
nincs olyan jó tested, mint Christiano Ronaldonak?- Sae Ron hangja már mérges
volt, minek után a srác egész este próbálta meggyőzni róla, hogy mekkora
alfahím.
- Te most Ronaldohoz
hasonlítasz?- értetlenkedett a másik.
- Ki legyen a mérce, huh?- a lány úgy tűnt, most készül lezárni a vitát, és all innel nyerni.
- Mit tudom én… Yong Guk hyungnál
csak jobb vagyok!- mutatott előre a vezetőre a colos, aki csak felhorkantott,
de közben jól szórakozott a hátsó ülés lakóin.
- Kérdezd meg Ji Min unnit, engem
nem érdekeltek- visszapillantóból láttam, hogy Sae Ron (aki este folyamán nem
egyszer hívott unnienak, ami elég jól esett, hisz emlékezve az első beszélgetéseinkre, abszolút nagy utat tett meg a kapcsolatunk) már kivágná a mellette ülőt az ablakon. Aki már
fordult is felém.
- Tényleg annyival jobb nálam
Ronaldo?
- FCBarcelonának szurkolok,
érdekel is Ronaldo…- morogtam.
- Oh, akkor veled nem szurkolok
meccseken. Real Madrid!- mutatott magára Yong Guk nevetve, mire vállat vontam
mosolyogva. Nem voltam őrült focidrukker, de ha néha néztem, mindig bejáratott
csapatoknak szurkoltam. Ott legalább tudtam nagyjából a neveket. Társaságban volt
mit üvölteni.
- Néha mintha nem is járnál
teljesen itt!- mondta a sofőrünk, miközben lejjebb vette a hangerejét, hogy én
halljam, miközben hátul folytatódott a háttérzaj.
- Hosszú napom volt, már hiányzik
kissé az ágyam.
- Szólj, ha az ágyadból is hiányzik
valami!- kacsintott rám, mire felnevettem. A szokásos perverzsége valahogy jobb
kedvre derített.
- Első leszel!
A suli szerencsére már nem volt
messze, így hamarabb odaértünk, mint hogy a két gyerek civódása miatt
agyvérzést kaptam volna.
- Jól van, most menjetek aludni!-
mondtam nekik, mikor beléptünk az iskola nagykapuján a tágas előtérbe- Holnap nem akarom ezt
kifogásként hallani, miért alszotok az órákon, és…- ekkor azonban megakadt a
szemem valamin a kastély előcsarnokában. Egy alak volt az a félhomályban, éppen
egy falra aggatott képet bámult, mellette egy nagy bőrönd hevert. Akárhol felismertem
volna ezt az embert. Félbehagyva a mondatomat tettem meg pár szapora lépést, és
a vállánál fogva megpördítettem. Meglephette, mert kissé kiesett az
egyensúlyából, de szeme felcsillant, mikor meglátott. De mikor a zavarodottság
is lejött rólam, nyelt egy nagyot, és kissé behúzta a nyakát. Más nem mondta
volna meg, hogy kissé visszavett most az arcából, de túl jól ismertem a
rezzenéseit.
- Mi az istent keresel itt Jess… vagyis Jong Hee?
Előttem a lány lesütötte a
szemét, de megrezzent, mikor a megszokott Jessie nevét lecseréltem az igazira.
Nem felejtettem el, Changjo mennyire kiakadt, mikor a húgát még mindig az
amerikai nevén neveztem.
- Nem bírtam tovább!- motyogta.
- Tud erről valaki? Hogy ide
jöttél?- látszólag a lényegre tapinthattam, mert nem felelt, csak tovább
feszengett.
- Itt akarok tanulni… kirúgtak a
sulimból… Unnie, melletted akarok lenni!
Nem, ez nagyon nem jó. Jessie nem
lehet itt, főleg, ha veszélyesre fordulna a dolog.
- Ez egy árvaház!
- És én mi voltam hosszú ideig?-
találta meg hirtelen a hangját- A családom… ők elfoglaltak. Apa politikus,
anyának is sok a munkája. Changjo meg mióta az őrsön dolgozik, alig néz haza.
Alig látom őket. Utáltam az osztályom, egy normális ember nem volt ott, akiben
bízhattam volna, értsd meg, hogy itt akarok lenni! Te is itt vagy, hiába történt itt az négy éve- ezt csak nekem suttogta, hogy a többiek ne hallják.
Lehunytam a szemem, és igyekeztem
türtőztetni magam. Igaza volt, de nem akartam, hogy megint belekerüljön
valamibe, ami tönkreteszi az életét.
- Aludj ma este itt, de azonnal beszélek a bátyáddal!
Lehet áldását adja- mondtam végül feladva.
- Köszönöm!- suttogta hálásan.
- Még semmit nem mondtam
véglegesen, ne éld bele magadat!- hátrapillantottam a vállam felett, és láttam,
hogy korábbi asztaltársaságom minket bámul értetlenül.
- Egyik ismerősöm ez a lány, a
mai éjszakát itt tölti!
- Aludhatok veled, unnie?-
kérdezte már mosolyogva. Úgy tűnt, szinte teljes győzelemnek veszi a dolgot.
- Ne is álmodj! Egy ágyam van, és
te rugdosol!- majd Sae Ron felé fordultam- Te egyedül vagy a szobában. Ma nálad
alszik.
- Hogy mi? Nem, az ki van zárva!-
fintorgott túl erősen- Nem akarom, hogy ez a divatcsaj nálam legyen.
Szó mi szó, Jessie tényleg márkás
ruhákban flangált, de látszólag mégis sértette ez a megnevezés, és azonnal replikázott volna, de megszorítottam a karját, hogy fogja vissza magát. Na tessék,
máris látszik, mennyire nem akarnak közös nevezőre jutni. Mindkettő makacs,
mint egy öszvér, de mindkettőt kedvelem. Jessie-hez mély gyökerek kötnek, Sae
Ron viszont az utóbbi időben nagyon hozzám nőtt.
- Ne vitatkozz, Sae Ron. Kísérd fel!
Kérlek!- tettem hozzá nyomatékosan.
- Legyen, de csak ma este. Többet nem viselek el!- morogta szemét
forgatva, majd elsétált a lépcső felé, intve Jessie felé, hogy kövesse.
Látszólag nem szívesen ment, legalábbis mimikájából ez volt kiolvasható. Közben
a bőröndjét is igyekezett maga után cibálni. Több sem kellett, Zelo azonnal
mellette termett, és kihúzva magát, megfeszítve az összes izmát, vette ki a
kezéből, és segített. Jessie látszólag totál le volt nyűgözve. Bírta az ilyen
pasikat.
De…
- Ez nagyon nem oké…!- döntöttem
a homlokomat egy pillanatig a hideg falnak, mire Yong Guk mellém sétált.
- Megszökött a csaj otthonról?
- Mondhatni… A bátyja jó barátom…
Felhívom majd, hogy ne aggódjon- majd elindultam öntudatlanul is a lift felé. Ő követett, és
viszonylag némán suhantunk fel pár emeletet, míg a hálókhoz nem értünk. Végig
kattogott az agyam, hogy mit tegyek, és ha Jessienek bármi baja lenne, nem
bocsájtanám meg sohasem magamnak. Hisz Jessie az, aki már így is többet
szenvedett az életben, mint amit egy ember épp ésszel kibírhat. Megremegtem az
emlékektől.
Nem, nem lenne jó, ha itt
maradna!
Botorkáltam pár lépést a saját
folyosóm irányába, de vállammal nekimentem a falnak, annyira nem figyeltem oda.
- Hé, hé!- fogta meg a karom Yong
Guk, amivel már a hajamat téptem volna, és elém állt. Mosolygott. Mintha valami
kis probléma lenne, de nem az volt. De ő ezt nem tudhatta. Nem is akartam, hogy
tudja- Minden rendben lesz, ne aggódj!
Bólintottam egyet lassan, ahogy
próbáltam kihúzni a karom a szorításából. Lepillantott a próbálkozásomra, és
eltűnődött egy pillanatig. Majd kissé megrántotta a csuklómat, hogy bőven
közelebb kerültem hozzá. Majd nekiestem a mellkasának. Meglepve pillantottam
fel rá, de már nem hagyott időt nekem. Egy másodperc múlva ajka már az enyémen
volt. Majd egy szemvillanás után el is engedett, és hátrált két lépést, kezével
felém intve.
- Jó éjt, Ji Min!- majd
megfordult, és elsétált.
Igyekeztem feldolgozni az apró
lepkecsók okozta élményt, de… nem tudtam, hogy miért esett jól. Mert tőle
kaptam, vagy mert valaki foglalkozott velem, és… nem támadott le, csak
figyelmes volt? Édes kis puszi volt, de…
- Francba!- morogtam, majd a
saját szobám felé igyekeztem. Előbb hiányzott egy migrénes fejfájás erre az
összevisszaságra, mint egy ilyen kapcsolat. Nem mintha Yong Guk olyan férfi
lenne, akinél egy nő törzsvendégnek számít. Ő meglátásom szerint sokkal inkább
egyszeri alkalmas típus. Nem tudtam, tőlem mit akar. Nem mintha veszélyben lett
volna a szívem. Mert azt nem adtam oda senkinek. Talán nem is volt.
De nem tehettem róla, hogy ajkaim
bizseregtek, és kissé zavarban gondoltam a férfira. Fegyelmezni kellett volna
magamat, de valahogy inkább engedtem a pillanatnyi csábításnak, és fürödtem még
az emlékben.
*
Szobámba érve letettem az
asztalra a táskám, benne az új telefonnal, de úgy döntöttem, hogy csak később
foglalkozok vele. Changjot viszont felhívtam. Kicsit ki volt bukva a húga
miatt, de megnyugodott, hogy biztonságban van. És másnapra beígérte magát.
Szuper… családi dráma betöltve.
Le akartam fürödni, így engedtem
magamnak egy nagy kád vizet, teleszórtam fürdősóval, hogy jól felhabozzon, majd
ruháimat csak úgy szétszórva feküdtem bele lehunyva a szemeim. Kissé égette
tagjaim, de jól is esett. Lemosta a mai nap mocskát. C.A.P és Suzy utálatát… ki
tudja mi lett velük utána…? A soyangi tábort, Soo Ae szavait és szökését, a
férfi pillantását, aki felismert, a kolostort, a minket követő biztonságiakat,
a nagybátyámat, majd ezt a vacsorát, amíg végig nem mutathattam a fájdalmam, és
Jessie megjelenését… Egyetlen jó dolog a napban tényleg Yong Guk csókja volt. Ami igazából nem is volt rendes csók.
Még mindig csukott szemmel az
általában a kád szélén lévő tusfürdőm felé akartam nyúlni, de nem találtam.
Majd hirtelen a kezembe került. De valami nem stimmelt.
Kipattantak a szemeim és azonnal
egy sikítás hagyta el a torkom, hogy talán még a szomszédba is hallották. De a
kezem azonnal a számra szorítottam, még ha így is habos lett. Ellenőriztem,
hogy a habok miatt semmim nem látszott ki, és megnyugodtam. Mert a tusfürdőm
másik vége valaki más kezében volt.
- Elárulod, hogy mi a halált
keresel a fürdőmben?- remegett a hangom az indulattól, ahogy a fürkésző szőke
férfi szemébe néztem. Mikor jött be? Semmit nem hallottam.
- Legutóbb azt mondtad, hogy
mikor fürdesz, tudunk beszélni!- ült le a kád melletti kis székre, miután két ujjal leemelte arról a melltartómat, valami olyasmit morogva közben, hogy: Ez mindig ekkora volt?
- Byung Hun!- szinte visítottam-
Nem jöhetsz csak úgy be! Bezártam az ajtót!
- A külsőt! Ahhoz meg már
mondtam, hogy van kulcsom!
- Hogy lehetsz ilyen?- süllyedtem
még jobban a vízbe, és bántam, hogy pont az előző napon vettem le a függönyt,
amivel leválaszthattam a kádat. Így csak a habban bízhattam- Ennyi erővel már
csatlakozhatnál is, van elég hely!- fújtattam.
- Jó ötlet!- bólogatott, majd
felállt, és már elkezdte húzni felfele a pólóját rémületemre, majd hirtelen megállt a
mozdulatba, és elvigyorodott- Nem ezért jöttem… És istenem ne szégyenlősködj,
hisz láttam már mindent!
- Mert azóta biztos semmit nem
változott!- szaladt ki a számon, mire felvonta a szemöldökét, és végignézett a
habokon.
- Az ilyen mondatokkal csak
kíváncsivá teszel!
- Fordulj fel!- dőltem hátra
lemondóan, de igyekeztem, hogy a habok mindig jótékonyan takarjanak. Hisz ha pattogtam, csak a saját helyzetemen rontottam- Mondd,
miért jöttél!
- Jól vagy? Milyen volt az este?
- Nagyszerűen, most mehetsz!- vágtam
rá, de nem úgy tűnt, mintha ennyi lett volna. Bár valószínűleg csak idegesíteni akart. Egész jól ment neki, fekete öves volt belőle.
- Jong Hee…
- Felhívtam Changjot…
megnyugodott, de holnap ide akar jönni érte!- vágtam rá.
- Helyes. Bár lehet, tényleg
maradhatna.
- Nem is tudom… tudják, ki
vagyok, azt is tudják, milyen fontos nekem. Ha engem akarnak bántani, akkor
tudhatják, hogy kik azok, akiknek a fájdalma jobban fáj nekem a sajátomnál.
- Még jó, hogy ebből kevés ember
van…
- Elég az a pár is! Megnézted, mit kaptál Taektől a
rózsaszín plüssben?
- CCTV felvételek, amin
feltehetően rajta van valahol a meggyilkolt soyangi őr gyilkosa. Hogy ki lehet
még Soo Aevel. Egyenlőre nem találtam meg. A nagybátyád cucca?
- Még nem néztem semmit meg…
elhúzódott a vacsi.
- Elég romantikus volt legalább?-
fintorgott kissé mérgesen. Ne kezdje már megint!
- A kölykökkel voltunk, Sae Ronnal, és Zeloval, és olyanok voltunk, mint egy nagycsalád, ahol tényleg korán
csúsztak be a gyerekek!- ironizáltam- És most húzz innen, ki akarok szállni!
Ezt mégsem előtted fogom!
- Adjam ide a törölközőt?- húzta
fel a szemöldökét, mire hitetlenül felnevettem.
- Csak lépj le! Az estém ne rólad
szóljon kérlek!- erre vállat vont, és kisétált az ajtón, becsukva maga mögött.
Így sem bíztam benne, így nagyon gyorsan kipattantam, és magam köré tekertem a
törölközőm, és magamra is kulcsoltam az ajtót, míg felvettem az óriási pólóm,
ami még Kené volt, és az elég rövid nadrágot, ami ki sem látszott alóla. Mikor
hűvösebbre fordult az idő, a kastélyban ment a fűtés, és az én szobám pláne a
csövek találkozásánál volt, minden oldalról melegítve, ami néha kicsit sok is volt.
Éppen ezért hagytam az ablakot is nyitva még fürdés előtt, hogy szellőzzön
kicsit.
Kiléptem a fürdőből, és
meglepődve láttam, hogy Byung Hun nem hagyta el a szobát, mert kifelé bámult az
ablakon.
Na várj csak!- gondoltam, és
felkaptam a könyvespolcomon lévő egyik magazint, és egy nagy ütéssel rávágtam a
vállára. Hallhatta, hogy közeledem, csak azt nem sejtette, hogy gyilkosak a
szándékaim! Pedig most végre odavághattam, amit a habok miatt nem tudtam. Meglepődve pillantott rám, de én már mértem a következő ütést.
- Hogy mertél bejönni? He? Ha még
egyszer rám törsz, mikor pucér vagyok, akkor… akkor nagyon kinyírlak!- folyton
ütlegeltem, mikor megelégelte, és elkapta a csuklóm. De nem hiába jártam kung
fu edzésekre. Úgy forgattam ki a karját, hogy ettől kifacsarodott. Ágyamra
löktem, és lábammal lefogtam a testét. Meglepődött a hirtelenségemen. Nem
gondolhatta, hogy bármit sejtek az önvédelemről.
- Nem vesztegettem az időmet!-
vigyorogtam rá fölényesen, mire megforgatta a szemét, és egyszerűen kirúgta a
lábam, és a szorításom magam ellen fordította. Hirtelen ő feküdt fölöttem,
fejem felé szorítva karom, belepréselve a puha ágyba. Lába leszorította az
enyémet. Moccanni sem tudtam. Túl közel volt az arca is az enyémhez. És mikor
erre rájöttem, hirtelen nem kaptam olyan egyszerűen levegőt. Yong Guk
puszijának emléke is túl messzire repült. Csak őt láttam hirtelen.
- És erre milyen választ
tanítottak!- leheletünk szinte összekeveredett, ahogy lassítani próbáltam
túlpörgött szívemen, de közelsége még jobban felkavart.
- Ezen az órán hiányozhattam!-
súgtam vissza remegő hangon.
- Akkor mit akarsz tenni?
Elismered, hogy veszítesz? És hogy nem vagy képes megvédeni magad?
- Úgy értettem tisztességes
módszert nem tudok- néztem mélyen a szemébe, és egy apró mosolyt erőltettem
magamra. Mélyen a szemembe bámult, és láttam, hogy egyre mélyebbre merül benne.
Felszegezett kezem addig a párnám alá nyújtózott, ahol lassan kitapintottam a kis
pisztolyt, amit ott tartottam. Így tudtam nyugodtan aludni. Majd mikor Byung
Hun szája mintha egy centivel közelebb került volna, ezzel egy időben a
szorítása enyhült, kitéptem a kezéből a karom, és rászegeztem a pisztolyt
felülve.
- Te meg…- nézett rám elhűlve,
majd mikor felmérte a helyzetet, hogy igazából egy szál nagyobb pólóban ülök
felette egy pisztolyt szegezve rá, zilált hajjal, és kapkodó lélegzettel,
elnevette magát. De úgy igazán, szívből. Túl bensőséges volt a pillanat.
- Honnan van neked ez, kislány?- biccentette félre a fejét.
- Kaptam… Az alvópajtim!- majd
leeresztettem a fegyvert. Eszembe sem volt kinyírni az egyetlen itteni szövetségesem-
Látod, megvédem magam!
- Nem vitatkozom tovább.
Lenyűgöző vagy!- mondta halkan, mintegy magának megjegyezve. Tekintetünk ismét
találkozott, és éreztem, hogy most mondanom kéne valamit neki. Megköszönni a
dolgokat, vagy épp beszámolni, hogy azért hiányzott piszkosul Franciaországban
is, hiába viselkedek úgy, mintha nagyon utálnám. De valaki hirtelen kopogtatott az ajtón, amitől elhúzódtam tőle. Véget ért
a pillanat, elszállt a meghittség. Sajnáltam kissé.
Órámra pillantottam, és mikor megláttam a hajnali egy órát, meglepődtem.
Órámra pillantottam, és mikor megláttam a hajnali egy órát, meglepődtem.
- Ki az?- szóltam ki.
- Én vagyok, Yong Guk!- hallottam
a mély hangot. Hogy mi? Mit keres itt? A velem szemben ülőre néztem, aki
felvonta a szemöldökét. Nyilván csodálta, hogy este még más turnusokban is
várom a férfiakat.
- Menj a fürdőbe!- suttogtam,
mire csak meglepve nézett rám.
- Miért érzem magam úgy, mint valami szerető a férj előtt?- suttogta mérgesen. Volt benne valami, de nem akartam mégsem félreértést.
- Gyorsan! Nem láthat itt! Juniel miatt!- lökdöstem a benti ajtó felé.
- Csak rázd le hamar!- a szemét forgatva vonult a fürdőmbe, amit becsuktam mögötte, majd ruhámat megigazítva az ajtóhoz léptem, és kitártam. YongGuk még mindig az esti ruhájában állt ott, kissé zavartan. Nem ő volt az egyetlen. Remélni mertem volna, hogy a szőke srác a mosdóban nyugton marad. Kellemetlen szituáció lett volna mindenki számára.
- Miért érzem magam úgy, mint valami szerető a férj előtt?- suttogta mérgesen. Volt benne valami, de nem akartam mégsem félreértést.
- Gyorsan! Nem láthat itt! Juniel miatt!- lökdöstem a benti ajtó felé.
- Csak rázd le hamar!- a szemét forgatva vonult a fürdőmbe, amit becsuktam mögötte, majd ruhámat megigazítva az ajtóhoz léptem, és kitártam. YongGuk még mindig az esti ruhájában állt ott, kissé zavartan. Nem ő volt az egyetlen. Remélni mertem volna, hogy a szőke srác a mosdóban nyugton marad. Kellemetlen szituáció lett volna mindenki számára.
- Mit szeretnél?- néztem rá
kérdőn, és intettem neki, hogy lépjen beljebb. Tarkóját vakarta, miközben kereste a szavakat. Nem tudtam, mi hozhatta ide ilyenkor.
- Láttam a fényt az ajtó alatt…
És hallottam, hogy beszélsz valakivel.
- Csak skype volt, de letettem-
kamuztam egyből- Épp erre jártál?- vontam fel a szemöldököm kissé ironizálva. Hisz a női folyosó
utolsó szobája volt az enyém. De a szomszédom Ayana volt. A francba…
- Valami nem hagyott nyugodni!-
mintha kissé zavarban lett volna- Figyelj, az a csók…- vakarta meg a tarkóját ismét. Nála ez volt a zavar jele.
Ahha, nem akar kapcsolatot. Valamilyen szempontból megnyugtató volt.
- Gondolom semmit nem
jelentett, szóval…
- Félreérted!- nézett mélyen a
szemembe, és a pillantása hevessége elég volt már, hogy még melegebb legyen-
Vagyis… lehet, hogy az nem jelentett semmit, de… ez fog!- majd megfogta az
állam, és túl gyorsan mozogva csókolt meg. Ez nem állt meg a puszi szintnél. Míg egyik kezével a fejemet tartotta, addig másikkal magához ölelt szorosan, miközben igyekezett elmélyíteni a dolgot.
Meglepett. Nem tudtam, hogy
reagálni az első pillanatban. A kezem automatikusan felemelkedett, hogy
eltoljam, de a következő másodpercben rájöttem, hogy… miért? Lehet, hogy a
világon Byung Hun csókja esett a legjobban, de ő tiltott gyümölcs. Én meg nem
vagyok egy átlagos Éva. El kell felejtenem. És erre pont megfelel egy ilyen
férfi, aki kedves, jóképű, és kedvel… Kihasználás? Talán, de jól esett a
törődése, és a gonosz énemnek tetszett Byung Hun mérge és kormányt szorító
ujjai. Így a férfi nyakába vezettem a kezem lassan, és visszacsókoltam.
Olyan volt, mint az első csókunk, csak ezúttal nem részegen, hanem józanon. Legalább ugyanolyan jó volt, ha nem jobb. És érezhetően tetszett neki, hogy viszonoztam a dolgot. Keze hamarosan a pólóm alá kalandozott, ami kis kuncogást váltott ki belőlem. Ez mindig. Hideg ujjai a bőrömön mintha égettek volna. Furcsa ellentmondás. Hamar nekitolt az ajtónak, és egyre szenvedélyesebbé vált. Nem tudtam, meddig mehetett volna el, meddig hagytam volna neki, de látszólag ő sem így tervezte, mert hirtelen ellökte magát az ajtótól és tőlem.
Olyan volt, mint az első csókunk, csak ezúttal nem részegen, hanem józanon. Legalább ugyanolyan jó volt, ha nem jobb. És érezhetően tetszett neki, hogy viszonoztam a dolgot. Keze hamarosan a pólóm alá kalandozott, ami kis kuncogást váltott ki belőlem. Ez mindig. Hideg ujjai a bőrömön mintha égettek volna. Furcsa ellentmondás. Hamar nekitolt az ajtónak, és egyre szenvedélyesebbé vált. Nem tudtam, meddig mehetett volna el, meddig hagytam volna neki, de látszólag ő sem így tervezte, mert hirtelen ellökte magát az ajtótól és tőlem.
- Bocsi, nem akartalak ennyire
lerohanni!- pillantott fel szempillái alól, én meg még mindig levegő után
kapkodtam. Egyszerre túl heves volt ez nekem- Randizzunk… rendesen!
Erre a mondatra megdermedtem.
Erre a mondatra megdermedtem.
- Ezt komolyan kérdezed?-
suttogtam kissé megzavarodva.
- Igen…- lépett újra közelebb- Kedvellek. Nem tudom, mi
van benned, de... Minden pillanattal többet akarok!-
simított végig arcomon, ami kétségtelenül jól esett. Lehunytam a szemem, mire ő még egy csókot nyomott a számra. Kirázott a hideg, lúdbőröztem, és nem tudtam gondolkozni rendesen.
- Ayana…- jutott eszembe.
- Mikor fogod már fel, hogy
köztünk nincs semmi?- csóválta a fejét hitetlenkedve.
- De hát úgy viselkedtek…
- Kérdezd meg, ha akarod…
Elmentünk egyszer kávézni, de nem volt meg a kémia annyira, így megbeszéltük,
hogy ne nagyon közeledjünk így a másikhoz. Jóban lettünk…
Bár valami sántított a
történetben, hinni akartam benne, így nem firtattam.
- Legyen! Vonzódom hozzád kétségtelen. Nem akartam, hogy ez legyen, de... Próbáljuk meg!- valami
tudatalatti válaszolt, mert az agyam már rég visszautasította volna. Kell még most
őt is veszélybe sodornom! Komolyan, mi van ma velem? Miért engedek meg mindent
ma?
Arcán sugárzó mosoly terült el. Láttam rajta, hogy legszívesebben most az ágyába rángatna, de tartja is magát, hogy ne tartsam csak egy strigulára hajtó férfinak. Mondjuk ezzel már elkésett kicsit.
Arcán sugárzó mosoly terült el. Láttam rajta, hogy legszívesebben most az ágyába rángatna, de tartja is magát, hogy ne tartsam csak egy strigulára hajtó férfinak. Mondjuk ezzel már elkésett kicsit.
- Tetszeni fog, ígérem!- derekamnál fogva ismét magához húzott- Nem akarlak
zavarni így este… mennem kéne, de ez nem hagyott aludni!- majd nyomott még egy
csókot a számra, amit nem tudtunk valamiért gyorsan megszakítani. Ajkai puhák voltak, és finomak, minden pillanattal jobban a hatalmába kerített. Ellenállhatatlannak éreztem magam én is, nem csak egy kiszolgáltatott rongybabának, amivé Byung Hun régen tett. De mégis... Bevillant a fejembe az ő csókjának emléke. Lehet, hogy rongybaba voltam vele, de... az érintéseinek a gondolata úgy úszott be lehunyt szemeim mögé, hogy teljesen élethűnek tűntek. Nem tudtam megszabadulni tőle. Minden csókot akaratlanul az övéhez hasonlítottam. Talán mert az első volt.
De ez a csók nem az övé volt. Ez a csók tisztelt engem. Mégis tetszett a szenvedélye. Le tudott venni a lábamról. Mikor elhúzódott tőlem a férfi, megköszörülte a torkát- Jó éjt!- suttogta a számra. Ismét kirázott a hideg, jó értelemben, és hátráltam egy lépést, hogy kikerüljek a bűvöletből.
De ez a csók nem az övé volt. Ez a csók tisztelt engem. Mégis tetszett a szenvedélye. Le tudott venni a lábamról. Mikor elhúzódott tőlem a férfi, megköszörülte a torkát- Jó éjt!- suttogta a számra. Ismét kirázott a hideg, jó értelemben, és hátráltam egy lépést, hogy kikerüljek a bűvöletből.
- Aludj jól, Yong Guk. Holnap beszélünk…- feleltem,
majd megvártam, míg mosolyogva kilép az ajtón, becsuktam mögötte, csak aztán vágódtam hanyatt a párnámra az ágyon.
Ezt nem hiszem el…
Ezt nem hiszem el…
A legtöbb lány az adott
pillanatban a párnát ölelgetve visongott volna, de én csak azon kattogtam, hogy
helyesen teszem-e, amit teszek. De valahogy sehogy sem tetszett a válasz.
Csak bámultam a plafont, míg a lehengerlő
csók járt az eszembe, és az, hogy most egyeztem bele, hogy kapcsolatot
létesítsek vele.
A főnöke vagyok. És veszélybe sodorhatom… Francba…
A főnöke vagyok. És veszélybe sodorhatom… Francba…
- Bevallom, egy pillanatra megijedtem, hogy a nászéjszakát is itt tartjátok.-
hallottam meg Byung Hun hangját valahol a fejem felől. Rápillantottam, ott állt
az ágy mellett. Francba, a fürdőből az egészet végighallgathatta. Yong Guk
csókjának kissé sikerült elfeledtetni azt, hogy ő is jelen van. Mekkora egy szerencsétlen vagyok. És nem volt túl
rózsás kedve, ahogy elnézem.
- Én csak...- kezdtem volna, de nem érdekelhette a magyarázatom.
- Jól átgondoltad te ezt?
- Én csak...- kezdtem volna, de nem érdekelhette a magyarázatom.
- Jól átgondoltad te ezt?
- Ennyi önzőség belefér! Kedvelem
őt! És én is megérdemlem, hogy szeressen valaki végre!- mondtam kissé
elutasítóan. Hisz tulajdonképpen az egyik nyomós ok az volt ennek az
elkezdésére, hogy elhalványítsa a kétes érzéseimet, pont ennek az isten
barmának az irányába.
- Remek!- csóválta a fejét
rosszallóan- Changjo biztos csalódott lesz!
- Ha csak Changjo a probléma,
vele elbánok!- utaltam arra, hogy nem Changjo az, aki furcsán viselkedik a
hírre. Csak horkantott egyet, majd az
ajtó felé indult, de elkaptam a kezét.
- Még itt lehet a közelben…
Megforgatta a szemét, órájára
nézett, és nekidőlt belülről az ajtókeretnek. Én szerencsétlenül leültem az
ágyszélére, és vártam. De ő nem mondott semmi többet, csak ide-oda nézelődött
zavarban. Már híre hamva sem volt a korábbi felszabadultabb légkörnek. Yong Guk
megjelenése mindkettőnket rádöbbentette, hogy nem biztos, hogy helyesen
cselekedtünk. Ma már másodszor. Hogy megint majdnem átléptünk egy határt. Egy határt, ami most
úgy tűnt, már két akadályt is gördített közénk. Egy a menyasszonya, egy pedig
az én épülő kapcsolatom.
Vagy öt perc telt el néma
csöndbe, mikor megköszörülte a torkát.
- Megyek!
Bólintottam, és tettem pár lépést
felé, míg ő kinyitotta az ajtót, de még visszanézett.
- Rendben leszel az éjszaka?- látszólag megint belém rúgott volna, de a másik fele visszatartotta.
- Reméljük senki nem támad nekem
disznóvágó késsel!- vontam vállat, mire kissé elmosolyodott akaratlan. Nekidőltem
mellette az ajtófélfának, és vártam, hogy kilépjen, de ő úgy tűnt, hogy vonakodik
valamit megtenni. Legalábbis ahogy az arcomat bámulta ez jött le. De még így is
meglepett, mikor hirtelen a fülem mögé tűrte kissé szétzilált hajamat, és a
homlokomra nyomott egy puszit.
- Vigyázz magadra, Hae Sal!- majd
ott sem volt. Pár méter után háta beleveszett a sötét folyosóba, én meg ott
maradtam összezavarodva.
Hae
Sal… nem
használta ezt a nevet már mióta. Gyerekkorom beceneve. De miért nem képes
tartani a távolságot?
És miért érzem megint magamat egy
undorító nőnek? Két srác hagyta el a szobámat tíz percen belül, de mindkettő
búcsúja ugyanolyan hatással volt rám, pedig az egyik egy csók volt, másik csak
egy puszi.
Komolyan, nem vagyok normális!
Bekulcsoltam az ajtót, és már
készültem lekapcsolni a villanyt, és aludni, csak legyen már vége ennek a végeláthatatlan napnak, mikor hirtelen csörömpöléssel feldőlt a
fésülködőasztalomon a kis tükör. Tettem pár lépést felé, és felállítottam.
Alatta valami furcsa dolog hevert. Egy kerek tárgy. Felemeltem.
Egy kő volt, amit egy papírba csomagoltak. Ezt a nyitott ablakon dobták be? Mi a fene...
Egy kő volt, amit egy papírba csomagoltak. Ezt a nyitott ablakon dobták be? Mi a fene...
Remegő kézzel fejtettem le a
kőről a papírt, és megláttam a szögletes betűket.
3.
Ennyien
fognak meghalni még előtted.
Miattad,
ribanc!
Szinte levegőt sem kaptam. Épp
most fenyegettek meg…
Az ablakhoz rohantam, de a
kastély udvara teljesen üres volt. Nagyon úgy tűnt, hogy Soo Aenek igaza volt.
És nem csak én voltam az egyetlen célpont.