32. fejezet

/Ilyen gyorsan -5 nap- is rég írtam meg :) De végre van egy kis szabadságom. És nagy kedvet is éreztem hozzá, hisz pont ilyen nyúzott hangulatban voltam a héten. Így jobban bele tudtam élni magamat. Ha jól számolom 3+1 fejezet maradt hátra... Ja, és nem kinyírni engem emiatt a rész miatt. :) Kicsit tömény lett.../

Chapter 32

Élni nehezebb

- Tegye azt le!- fakadtam ki, ahogy szembenéztem az ijesztő fegyvercsővel, és lassan felemeltem a kezemet is, jelezve, hogy semmivel nem tudok ártani neki.

- Inkább nem… ismerem már, milyen hamis vagy. Így maradjunk így egyelőre. Ülj le!- intett a pisztollyal az ágy felé, mire az ajkamba harapva leültem az ágy szélére, de közben lázasan járt az agyam, hogy pontosan mi is történik.

- Bang miniszter… mi folyik itt?- kérdeztem halkan, próbálva megkapaszkodni az utolsó reménysugárban, miszerint nem ismertem félre teljesen a férfit, aki… aki úgy tűnt, hogy teljesen ellentéte azoknak, akik elkaptak. Nincs ebben semmi logika. Hát tényleg ő az áruló? A tégla? Vagy...?

- Nem gondoltad volna, igaz?

- Nem, tényleg nem… Sosem néztem utána, ki lehetne az elhunyt Kim elnök másik fivére… de hát maga… benne volt abban a hat emberben, akik… akik ellene voltak Kim elnöknek. Ennek az egésznek semmi értelme!- pattantam fel hirtelen jött kitörésemben, de azonnal közelebb lépett a pisztollyal.

- Nyugalom, Sun In. Csak semmi hirtelen mozdulat- visszaestem az ágyra.

- Jó, meg sem mozdulok, de az ég szerelmére, elmagyarázhatná, hogy egészen pontosan mi volt ebben az egészben a hazugság! Maga kétfelé kémkedik? Vagy… pontosan miről szól ez az egész?

- Nem jött vissza az emlékezeted, tudom.

- Honnan tudná?- kérdeztem ismét harciasan.

- Úgy, hogy akkor tudtad volna, hogy rossz fiú vagyok a ti szemszögötökből. De neked fogalmad sem volt…

- Akkor miért kaptak el? Az egészet arra alapoztuk, hogy azt hiszik, tényleg tudok valamit az iskolatulajdonos szerepéről a dologban…

- Nem, nem ezért kellettél. Valami olyasmiért, ami ott van az agyadban. Neked is és Sun Ah-nak. Vissza fogjuk hozni az emlékeidet.

- És hogyan tervezik? Az orvosok is…

Itt elakadtam. Igen, az orvosokról, akik az első emlékem voltak, szintén azt hittem, hogy vissza akarják hozni az emlékeimet. De valószínűleg le voltak fizetve, hogy ne tegyenek semmit. Ez így mindenkinek jobb volt… Akkor lehetséges lenne, hogy az emlékeim valahogy mégis visszajöhetnek?

- Egy trauma miatt tűntek el… egy trauma miatt talán majd vissza is jönnek. Csak még egy kicsit légy türelemmel…- majd pár öblös lépéssel az ajtóhoz sietett, és kint is volt a szobából, és ismét egyedül maradtam a sötétben.

- Várjon!- estem dörömbölve az ajtónak- Nem mehet így el! Válaszolnia kell a kérdéseimre! Akkor mire fel volt ez a színjáték? És Min Soo? Ő is tud erről? És a többiek? Csak engem vertek át, vagy mindenkit? Kérem, jöjjön vissza!- estem le az ajtónak dőlve a földre, és éreztem, ahogy a könnyeim elárasztják a szememet.

Ez az egész csak egy rossz álom. Ez nem lehet a valóság. A valóságban tiszteltem ezt az embert, aki az előbb rám szegezett egy fegyvert. Nem hiszem el, mekkora szemfényvesztés volt ez az egész.

De ha ő Kim elnök öccse, és egyben a kis Kim elnök ellenes agytröszt egyik vezéralakja is, akkor… vagy skizofrén, vagy pedig pontosan tudta, melyik gyerekeket kellett volna megölni. Mégis, eltelt tíz év. Tíz év rohadt sok idő! Mégis, mi a francot csináltak eddig? Vagy mi van, ha az egész sokkal többről szól, mint azt eddig képzelni mertem?

- Jöjjön vissza!- sikítottam az ajtóra verve még egyet, de a másik oldal néma maradt.

Hirtelen eszembe jutott valami.

A rejtett kandalló!

Basszus, ez eddig nem jutott eszembe? Még elzáró lapja is van… itt hagytuk a gyertyákat és gyufát Suzyékkal. A könyvespolc pedig tele van könyvekkel. Normál esetben sírt volna a lelkem értük, de most vészhelyzet volt.

Nem tudtam mennyi időm volt, de meg kellett próbálnom. A sötéthez lassan hozzászokott a szemem, így gyorsan a polchoz léptem, de először kikerestem a Virágot Algernonnak könyvet, amiben NaRi naplója bújt meg, és gyorsan arrébb tettem, hogy az ne legyen a tűz martaléka. A polcon volt elrejtve a gyufánk is.

Vagy hét vastagabb könyvet szedtem elő, és egyikből kitéptem pár lapot is, amit könnyebb lesz meggyújtani.

A kandallóba régen rakhattak tüzet, látszott rajta, mikor felnyitottam a fél ajtót, megcsapott a huzat. Csak reméltem, hogy a kémény is jól funkcionál, és nem fogom magamat kifüstölni. De ha egy apró esély is van, hogy valaki a kastélyra néz, az talán látja, hogy füstöl a kémény… mikor eleve üresnek kéne lennie.

Magamban örültem, hogy ilyen jutott az eszembe, és meggyújtottam a lapokat, és betoltam a kandalló aljába, a többi könyvre. Gyorsan tüzet fogtak. Több könyvre lesz szükség…

Gyorsan a polchoz léptem, és kikaptam pár régi, vastagabb példányt, elsuttogtam nekik egy „Bocsánat”-ot, majd a tűzre dobtam. A fele füst azonnal kijött, és majd megfulladtam, ezért gyorsan lezártam a kandallót. Reméltem, hogy a füst elszáll, mire feljönnek hozzám.

Most pedig nem tehetek mást, mint… összeteszem a kezem, és nagyon remélem, hogy valaki észreveszi azt a vékony füstcsíkot, ami a szabadulásomat jelentheti…

L.Joe szemszöge

- Az istenért, az a bolond Yeon Nam Jong!- ütött az asztalra So Ji Sub, hogy kicsit mindenki összerezzent- Miért nem volt képes beavatni a terveibe. Most meg meghalt, az unokahúgát pedig elküldte a halálba szintén. Micsoda családi tragédia.

- Hagyja abba…- szűrtem a fogaim közül, mire apám szigorúan nézett rám- Meg fogjuk menteni…

- És, mégis hol akarod kezdeni a a keresést? Adott az egész világ, ahová vihették…

- Biztos nincs messze!

- Bár tudnánk a tervüket… miközben éppen romantikáztatok, nem mondott semmit?- nézett rám NaEun, mire ráfintorogtam.

- Akkor már rég nem itt lennék…- néztem rá, és magamban is csodálkoztam, amiért nem hárítottam azonnal a romantika szót. De hát kinek volt ereje erre figyelni? Főleg, mikor már tegnap óta fent voltunk, és egész Szöult végigkutattuk, különböző csapatokkal. De a lány sehol nem volt.

Így kerültünk ismét össze. A többi miniszter nem volt itt, csak az apám, az igazgató, és mi… kivéve egy valaki.

- Hol a fenében van Bang miniszter? Senki sem éri el?- nézett fel újra az igazgató kicsit összehúzott szemekkel.

- Ami azt illeti… C.A.P sincs sehol…- motyogta DaHee kicsit zavartan. Igen, pont ő volt, aki nekem is szúrta a szememet. Hol a francban van? Ő nem az, aki egyedül hősködik… Nagyon gyanús volt a helyzet, de elkergettem a gondolatot. Csak mérges vagyok rá, egyéb okokból...

- Én sem értem el…- mondta Chunji mellettem. Nem sokat beszéltek, mióta visszajöttek a bezárt iskolából.

- Igazgató!- sietett be ekkor a szobába Moon iskolatitkár, látszott a lihegésén, mennyire sietett, és letett egy lemezt az asztalra- Sajnálom, én tudtam az egészről. Meg kellett volna állítanom, de… nem tettem, nézze el. Én tudtam Yeon igazgató tervéről. De az félrecsúszott. Azért akartuk, hogy elkapjuk az elkövetőket, hogy legyen bizonyíték…

- Chae Won, te meg mi a fenéről beszélsz?- nézett rá összehúzott szemekkel az igazgató. Vészjósló volt, mint a szobára telepedő csend.

- Volt rajta nyomkövető… meg kamera… Sajnos a nyomkövetőt blokkolták…

- És a kamera?

- Itt van a felvétele... azt nem vették észre- mutatott a lemezre. Már a rendőrségnek is elküldtük. Körözést adtak ki Kim Jae Joong-ra és Kim igazgatóra…

- Hadd lássuk- vágtam rá.

- Rendben!- betették a lemezt, így mindenki a gép köré telepedett… Fogalmunk sem volt, mit fogunk látni…

Kis sötétség, majd felvillanó fény az ajtónyitódástól, majd valaki belép, és a kamera, ami nyilván Jimmy-n volt, megremegett. Ki meri rángatni ennyire? Kinyírom…

- Mi lenne, ha nem rángatna ennyire?- miért ilyen kemény a hangja? Nem fél?

- Majd te akkor kérhetsz tőlem bármit is, ha kevesebb ruha lesz rajtad!

Micsoda undorító ember… mit tettek ezek a csajommal? Aki nem is az enyém… de előbb az enyém, mint ezé a kretén japáné…

- Ennél kevesebbe nem szándékozok itt sétálgatni!- hirtelen változott a kamera, és egy kis nyögést hallottam. Falhoz lökte…

- Fogd be a szádat te kis csitri… Vagy itt helyben el is vághatom azt a vékony, fehér torkodat!

Ökölbe szorult a kezem…

- Jó leszek…

Idióta… komolyan képes volt egy ilyen benyögni…?

- Kaishi! Hát így kell fogadni a vendégünket? Yoo Ji Min-t kifejezetten kedveltem.

Kim Jae Joong…

- Ennyi ideje van annak, akinek ennyi intézményt kell igazgatni?

Miért ilyen bátor?

- Okos lány vagy… de mindig is az voltál. Emlékszem ám rád, arra az okostojás csajra, aki mindig mindent előbb tudott, mint a húga… Egyszer cserélődtek fel a szerepek és tragédia lett belőle.

- Maga most tényleg élvezi a helyzetet?- úgy tűnt, Jimmy-t annyira idegesíti, mint engem..

- Nem is fogom a családodat siratni, kedvesem!

- Hiba volt eleinte bíznom magába! Hisz maga undorító!

- Te is bosszút akarnál állni, nem igaz?

- Nem tudhatom…

- Már nem is fogod sajnos.

- Mit akarnak tőlem?

- Ez így nem izgalmas… Te már mindent tudsz… de tudok, így elég feltűnő, amit csinálsz. Te direkt akartál ide jönni, nem igaz?

- Miért akarnám direkt megöletni magam?

- Te nem ezért jöttél… Azt hitted, hogy ilyen könnyen átversz minket? Édes feltételezés…. de aki beszélni fog ma, az nem mi vagyunk… hanem te…

- Miből gondolja, hogy bármit is elmondok?- hagyd abba, Jimmy!

- Mert ha nem… a Choi kislány élete bánja

Erre mindenki megdermedt a szobában. Milyen Choi kislány? Van itt más is, Jessie-n kívül?

A kamera remegett, Ji Min besietett valahová.

- Jessie!- a kislányt most láttam először. És elég ramaty állapotban volt. Mellettem Changjo fájdalmasan felnyögött.

- Eresszen el!- sikított a lány.

- Unnie! Unnie, szabadíts ki!

- Kinyírom!- szakadt fel Changjo-ból.

- Kijutunk innen, ne aggódj, Jessie!

- Ne higgy neki, kislány… Előfordulhat, hogy mind ketten itt fogtok meghalni!- sóhajtott Kim Jae Joong- Az apám haláláért valakinek bűnhődnie kell.

- De ő egy gyerek! Elmondok bármit, csak őt engedjék el!

Na tessék, ennyitől dalolni akar, vagy csak mutatja a beleegyezést?

- Miért kéne bíznom benned? Biztosabb, ha ő is marad, és te is! És tudom, hogy gyerek… Hisz ezért nem öltem meg őt 10 éve… igen, én voltam, aki a nagybátyádhoz juttatta. Tudom, ki ő. Nem csak azért ejtettem foglyul, hogy téged zsaroljalak. Tudom, hogy ő Choi Jong Hee.

Erre a mondatra mindenki kiakadt a szobában. Ez a lány… ez a Jessie… Changjo húga, aki eltűnt? Korilag egyezik, de… ezt Sun In tudta, és nem mondta el senkinek? Vagy ő is most tudta meg?

Láttam, hogy Changjo mennyire elsápadt, és szinte szétroppantotta az asztallapot, annyira szorította.

- Hogy mi?- sírt fel Jessie- Én nem ő vagyok, ez félreértés.

- Kérlek, Jessie, hadd intézzem el ezt én! Maga volt? Megkönyörült egy két éves gyereken. És egy tizenévesen már nem fog? Tényleg ennyire megváltozott volna azóta… Már nincs szíve!

Milyen megkönyörülés? Mi ezt az egész? Hát igaz? Az a kislány mégsem halt volna meg?

- Ez presztízskérdés, tudod, valakinek bűnhődnie kell.

- Őrültek…. maga, és a két nagybátyja… azt hiszik, hogy ettől jobb lesz a világ? Ha maguk ezt megteszik, akkor a lánc csak folytatódni fog… Hisz biztosan azt sem tudják, mi történt aznap este…! Mi van, ha félreértés az egész?

- Ezt fogod te pillanatokon belül elárulni! Szóval… valóban emlékszel valamire? Vagy csak kamu volt az egész?

- Türelmetlen volt? És nem bírta kivárni a jövő heti sajtótájékoztatót.

- Előbb kell tudnom, mint mindenki másnak!- ütött egy rozoga asztalra az iskolatulajdonos.

- Milyen nap van?

- Mire fel ez a sok mellébeszélés?

- Hagyd csak. Tegnap tettünk a kocsiba. Szerda reggel van.

- És hol vagyunk?

- Ó, igen, ez egy érdekes téma. Bár azt hiheted, hogy a barátaid tudják, hol vagy… okos ötlet volt a nyomkövető, belátom!- nevetett fel- A nyakláncban van, igaz? Sajnos nem működik…

- Hogy mi?-  erre nyilván nem számított.

- Ne csodálkozz ennyire. Nyilvánvaló, hogy azt akartad, hogy elkapjunk. Te, és a szánalmas, lecsúszott bácsikád. Micsoda ingyenélő gazember az is… Ki is szedtük! Bár nem lett volna szükséges. GPS jel blokkolóról hallottál már? Erre nem számítottál igaz?- ejtette vissza a láncot, és Jessie elé sétált.

- A drága példaképed okosnak hitte magát, de nem eléggé az. Még fejlődnie kellett volna. A húga okosabb volt…- csóválta a fejét.

- Kérem, ne bántson minket…- szipogott a kislány.

- Ki a másik nagybátyja Kim elnökön kívül? Miért kellett pontosan meghalnia azoknak a fiatal gyerekeknek?

- Idióta ribanc, ne merd felemelni a hangodat!- jött hátulról a japán hangja. Amennyiben bántani meri Sun In-t…

- Hogy kicsoda? És hogy miért? Létezik e ez a személy? És létezik e egyáltalán ok? Mit gondolsz, okostojás?

- Maga meg miről beszél?

- Vannak dolgok, kedves Sun In, amit egyszerűen úgy nevezhetnénk, hogy illúziókeltés… De sajnos, nem mondhatom el a részleteket. Valaki látni szeretné az arcod, miközben rájössz… Ezért… Most sajnos várnunk kell még ezzel, míg itt nem lesz… Addig nem bánthatunk sem téged, kiszedve belőled az infókat, sem a kislányt. Őt is látni akarja- felsóhajtott- De a legfontosabb, hogy…

Megszakadt a felvétel…Ennyi volt.

- Az a húgom?- kérdezte remegve Changjo.

- Úgy tűnik…- motyogta DaHee.

- Hol voltak? Nem ismerem ezt a helyet…- túrtam frusztráltan a hajamba.

- Miért csak most szóltál Chae Won?- kérdezte apám szigorúan.

- Mert kell lennie egy árulónak közöttünk… és nem akartam mindenki előtt ecsetelni. Biztos vagyok a jelen lévőkben most…- tárta szét a karját a nő, nagyot sóhajtva.

- Áruló?- pislogott NaEun.

- Csak így tudhatták a dolgokat előre…- So Ji Sub-ot félbeszakította a telefonja csengése.

- Igen!- szólt bele- Igen, már senki nincs ott…. Hogyan? Egészen biztos benne? Értettem, köszönöm!- majd letette.

- Az erdész hívott. Füst száll fel a keleti toronyból… de már senki nincs ott… elvileg!- nézett fel ránk. Azonnal megértettem. Hisz tudtuk, kinek volt a szokása feljárni oda, és ki ismerte a rejtett kandallót is.

- Azonnal indulunk. Szóljanak a rendőrségnek!- majd kisiettem a szobából.

 

Ji Min szemszöge

Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor Kaishi nyitott be. Kezdtem úgy érezni, hogy abban a rohadt sötét lyukban fogok megőrülni. Legalább már a füstszag eltűnt, de nem mertem újat kockáztatni. Még a végén innen is elvisznek. De rájöttem, hogy nem túl valószínű, hogy bárki is meglátja. Ráadásul tudatosult bennem, hogy egy ideje nem ettem semmit, és már a mosdóba is esedékes lett volna elmennem.

Ezért mikor a japán benyitott, egy kicsit örültem is neki.

- Elmehetnék a mosdóba?- kérdeztem azonnal, mire csak egy ördögi mosoly ült meg az arcán.

- Ilyen kényes a kiscica?

- Micsoda szexista dolog egy nyávogó állathoz hasonlítani…- sóhajtottam- Nem hiszem, hogy nagy kérés lenne.

- A jelen helyzetben te vagy az, aki kevésbé dirigálhat, ha eddig nem tűnt volna fel.

- Nagyon is feltűnt, ezért nem sétáltam ki magamtól az illemhelyre!- szűrtem ki a fogaimat.

- Még jó… gyere, elkísérlek!- majd erősen megmarkolta az alkaromat, és úgy kezdett húzni lefelé a csigalépcsőn.

- Magamtól is tudok menni!- motyogtam, de inkább hagytam, hadd húzzon, hisz nem tudtam, mikor támad kedve megint megfojtani. Így is fájt az állkapcsom is Jae Joong pofonjától. Ha annyira nem is vagyok nőies, attól még nem kéne bántalmazni…

A legfelső emeleten behúzott magával egy mosdóba, egyértelműen férfi mosdóba, és belökött az egyik fülkébe, amit gyorsan magamra is reteszeltem. Az kéne még, hogy ez az undorító alak még ide is utánam jöjjön. Persze, azonnal körülnéztem, hogy van a valami, amit fegyvernek használhatok, de a wc kefé kívül semmit nem találtam. Azzal meg még ki is röhögne ez a vadállat. Ablak nem nagyon volt a helységben, legalábbis olyan nem, amin kifértem volna, pláne ilyen magasról, hova mentem volna?

Így gyorsan végeztem a dolgommal, és kicsit remegő lábakkal kimentem a fülkéből, hogy kezet mossak. Még mindig undorítóan nézett rám, és én kezdtem félni, hogy csak ketten vagyunk itt. Félelmem be is bizonyosodott, mikor mögém lépett, és beleszagolt a hajamba.

- A kisasszonynak nem ártana egy fürdés… de azért még mindig nagyon csinoska!- gúnyolódott, és nyúlt a derekam felé. Hirtelen megállt bennem az ütő. Mennyire más volt, mikor még év elején L.Joe szorított egy mosdóban sarokba. Mi volt az ehhez képest?

- Ne érjen hozzám!- hátráltam egészen a falig, és igyekeztem valamelyest határozottságot tükrözni.

- Az a Byung Hun fiú is próbált küzdeni az életéért a kórházba…. neki csak szerencséje volt, ami neked nem.

- Az maga volt?- sziszegtem- Maga akarta megölni?

- Túlságosan is okos az a fiú… és teljesen odavan érted. Sejtem azok a foltok is a nyakadon tőle vannak, és nem a főnök fiától…- röhögött fel, és egészen a falnak tolt, mire a hátam mögé vezettem a kezemet, és ott kezdtem el keresgélni valami használható dolog után, amivel vissza tudnám tartani- Ha ennyire mindenkinek szét teszed a lábadat, akkor talán be kéne állni a sorba, mielőtt pokolra kerülsz te is.

- Kettőnk közül maga kerül oda- vágtam vissza, mikor megakadt a kezem egy flakonban, gyorsan lecsavartam a tetejét egy mozdulattal, és olyan sebesen öntöttem a képbe a hypot, amilyen gyorsan csak tudtam, mire felordított, mert a szemébe mehetett. Nem tudtam, miért van a suli több mosdójában is ilyen szer, de most nagyon hálás voltam a sorsnak, amiért így alakult.

Nem is nagyon gondolkoztam, míg egy kicsit összegörnyedt üvöltözve, addig én gyorsan kikerültem, és kirobbantam az ajtón. Két pillanat alatt felmértem, hogy merre találom a lépcsőt, és még magamat is megszégyenítő sebességgel kezdtem el száguldani lefelé.

Nem néztem sem jobbra, sem balra, csak reméltem, hogy esetleg elérhetek az első emeleti raktárba, onnan pedig az alagúton át a szabadságba, szólhatok a többieknek, és…

Egy pillanatra megtorpantam.

Nem tudtam meg a legfontosabbakat. Elmehetek így? Hogy pont a küldetésemet nem teljesítettem… A fenébe is.

Elég volt ez a két másodperc megingás, és azonnal láttam, hogy felém rohan legalább három idegen férfi, és pillanatokon belül megragadtak, hogy ne mozduljak. Pedig már feladtam a szabadulásomat. Eddig lett volna lehetőségem rá. 

De már végig fogom csinálni, amit velem tesznek. Már ki fogom bírni. És ha kell, hát a végén meghalok. De meg fogom tudni, miért kellett embereknek meghalnia.

Így hagytam, szinte nem is törődtem vele, merre rángatnak, egyszerűen csak álltam ott, és ide oda vetődtem a forgatagba.

A következő, amire emlékszem, az a hatalmas étkezőnk volt, és a tény, miszerint éppen egy székhez kötöznek. Lassan felemeltem a fejemet, és szembe néztem a velem szemező három emberrel. Ott volt Bang miniszter, Kim Jae Joong, alias Kim Myung Dae, és Kim igazgató. Fene tudja a rendes nevét. Bang miniszter is valószínűleg megváltoztathatta.

- Nem kéne futkorásznod… Plusz munkát gyártasz mindenkinek, ezt meg jobb elkerülni!- mosolygott apaian a miniszter. Milyen drága…

- Térjünk inkább a tárgyra, ha kérhetem. Mert én meg a mellébeszélést nem bírom!- vágtam rá fintorogva. Hát játszunk így.

De ebben a pillanatban berontott a terembe Kaishi, fél arcára egy vizes kendőt szorítva, és ahogy elém ért, dühös fél szeme villant egyet, és akkora pofont kevert le nekem a többiekre egy apró figyelmet fordítva, hogy a székkel együtt borultam fel, fejemet erősen a padlóba verve. Még éreztem, hogy agy agyam is megremeg a helyében, szemöldököm meg kicsit felszakadhatott. Nem akartam látni, hogy nézek ki. Két pillanat alatt felállította a széket, és a másik oldalra is kaptam egy csattanós ütést. Ezúttal fogta a széket, így nem borultam fel, de a fejem félrefordult a lendülettől.

Sírni akartam volna legszívesebben. De nem tehettem, mert ha elhagyom magam, akkor tényleg semmi nem leszek.

- Elég lesz!- hallottam Kim igazgató rideg hangját.

- De az a kis boszorkány…

- Menj inkább, és tisztítsd ki!- intett a miniszter neki, ellentmondást nem tűrően, mire az kicsit fújtatva elvonult.

- Min Soo benne van ebben?- kérdeztem halkan, mert fájt a beszéd a sebeimtől. Nem tudtam volna elviselni, hogy ő is végig a szemem közé hazudott.

- Szerinted benne van?- kérdezett vissza a miniszter- Találd ki magad, királylány.

- Mondja el! És a maga szerepét is! Ha úgyis megölnek, akkor megérdemlem… Csak Jessie-t engedjék szabadon. Akkor minden elárulok. De ahhoz, hogy eszembe jussanak dolgok, az is kell, hogy tudjam, mit kell keresnem… Kérem!- szűrtem a fogaim között.

- Legyen…- sóhajtott a miniszter- De készülj fel, hogy fájni fog. 10 éve… Kim elnök a féltestvérem volt, de ezt senki nem tudta a minisztériumból. Én végig az ő oldalán voltam. Sosem akartam ellene szervezkedni, csak beépültem aközé az öt ember közé, hogy kémkedjek. Hogy megtudjam, mire készülnek. És jelentsem a bátyámnak. Az elnök tényleg jó viszonyt ápolt volna az északiakkal, és felmerült a lehetséges egyesítés gondolata is. Persze, ezt én nem támogattam annyira. De a jó viszonyt igen. De az az öt ember, élen az apáddal, teljesen megbízott bennem. Így nyugodtan megtudtam minden szervezkedésüket időben, ezért sikerült is meggátolni a különféle akciókat.

- Maga tehetséges színész…- morogtam.

- Tudom…- ijesztő mosoly terült ez az arcán- De sajnos az utolsó napon nem voltam jelen az apád és a bátyám társaságában… így nem tudom, mit beszéltek. De az elnök másnap meghalt. Az apád lehet a hibás… Aztán vele is végeztünk…

- Maguk voltak…- ez eddig is világos volt. De így kimondva még nagyobb gyűlöletet éreztem irántuk. A családom gyilkosai…

- Csak nem számítottunk rád és a nagybátyádra. Azt hittük, aznap nem marad a Yeon családból semmi… De milyen jól jártunk most…

- Milyen jó!- nevettem fel hisztérikusan- És ezért kezdtek gyerekeket ölni? Bosszúból? Ez undorító dolog… De maga ismerte az összes többi tagját annak a körnek… miért telt tíz évbe, hogy megöljön kettőt, és eggyel kísérletezzen?

- Várd ki a végét… Hogy miért is jó, hogy túlélted? Mert később rájöttünk, hogy a csakis egy példányban meglévő, az elnök tulajdonában lévő egyesítési és egyéb északi politikával foglalkozó dokumentumokat lenyúlták… az édesanyád volt. Elrejtették valahova. Valahova, amit neked tudnod kell. Ez az, amit akarunk még tőled, nem más… Ez, amit 10 éve keresünk. Senkit nem érdekelnek a gyerekek!

- Tessék?- egy pillanatra még a szívem is megállt a mozgásában- Ezt hogy érti? Az egész történet a gyerekekről, és a gyilkolásukról, az mind…?

- Choi Jong Hee… vagyis a kis Jessie… ő volt a bosszú egyik része. Choi egészségügyminiszter extrán sok bosszúságot okozott az elnöknek. Aztán a belügyminiszter fia… akkoriban azt hittük, hogy a belügyminiszter lopta el a dokumentumokat. A fiúból próbáltuk kihúzni. De mint kiderült, nem tudta. Meg kellett halnia. Son NaRi… kihallgatott egy olyan beszélgetést, amit nem kellett volna… és bár nem értett az egészből semmit, nem hagyhattuk a te mintádra megtörténni a bajt. Meg kellett halnia. És a sorozatos halálozások jó téma volt, ami elterelte az igazi okról a miniszterek figyelmét. Ők végig a gyereküket féltették, de nem tudták, hogy mit keresünk. Nem érdekelnek minket a kölykök… Bár nem tetszett, hogy ennyire elvetted a fiam eszét…

- Min Soo is benne van?- kérdeztem harmadjára.

- Mintha tudnád, miről beszélek!- nevetett fel kicsit gunyorosan.

- Honnan veszi, hogy nem semmisültek meg a dokumentumok? Miért keresi tíz év után is ennyire?- váltottam témát.

- Fogalmad sincs, mik vannak azon! Micsoda államtitkok! Milyen akciók! Kiknek a nevei! Ez nem olyan, amit a könnyűvérű anyád megsemmisíthetett volna egyszerűen. Ennyire nem volt ostoba!

- Ne merje a szájára venni a nevét!- szorítottam a kötélben a kezemet ökölbe. Ha nem lettem volna helyhez kötve, tutira neki megyek valamelyiküknek.

- Nyugodj meg, és most igyekezz azon, hogy vissza tudj emlékezni… sajnos nem tehetsz másképp, mert különben a kis Jong Hee átlyuggatott testét kapják végre valahára vissza a szülei... Örülnek majd neki, nem gondolod? Még jó, hogy a fiam el tudta szedni a telefonodat egy kis időre…

Ez szíven ütött. Kiben kell még csalódnom?

- Maga undorító! És DaHee?

- A kis árva… nem tud semmiről, csak bűbájos befogadni a családomba egy ilyen ágról szakadtat. A jó imidzsért, nem igaz? Elég a dumából! Akkor igyekezz emlékezni. De segítünk benne, nyugi!- majd hátrafordult. Ekkor vettem észre, hogy egy kivetítő van mögötte, amit éppen bekapcsolt- Mutatunk egy kis filmet, rendben?

Lassan megjelent egy videó fájl a kivetítőn, amit el is indított.

Két kislány futkosott egy füves területen. Tökéletesen egyformák. Még a hajuk is ugyanolyan fonatban. Két fiú is volt ott velük. És még egy lány. Nyilván Byung Hun, Min Soo, és DaHee.

- Byeongari!- visított fel az egyik kis lány, mikor az alacsonyabb, csibészes arcú kisfiú elgáncsolta.

Barátságos jelenet. Jelenetváltás. A következő egy chuseok ünnepen játszódó kis családi idill. Az én családom lehetett. Valamiért az anya arcára nézve, megmozdult bennem valami. Ez a mosolygós szem… édesanyám? Milyen szeretettel néz a kislányokra… Az apa pedig büszkén az egész családjára.

- Sun In, ülj az asztalhoz!- szólt az anya.

- De hát én Sun Ah vagyok!- fonta karjait a mellkasa előtt össze, kicsit bosszúsan. Alig lehetett 6 éves.

- Így van. Én vagyok Sun In- mondta a másik.

- Én szültelek titeket, csak tudom, melyikőtök melyik… Sun Ah, hogy akarod elhitetni velem, hogy a nővéred vagy, mikor csupa kosz a füled töve… Talán legközelebb- kacsintott rájuk az anya- Gyertek enni!

Ismét képváltás. Most csak pár fotó volt bevágva. Magántanárnál töltött órák. Képek Min Soo-val és Byung Hun-nal. Vagy épp DaHee-vel. Kép, amin a kölyök Changjo is ott van. Kép apáékról. A nagybátyámról. A fiatal Kim Jae Joong is szerepelt az egyiken. Annyira… bizsergett valami az agyamba, mintha valami nem tudott volna előtörni. Mikor nem jut eszedbe annak a bizonyos színésznek a neve, és bárhogy igyekszel, nem megy.

Még pár kép, majd egy videó, egy gyorsan haladó kocsiról, egy esős időben a Han parton. Megfeszültem. A kötés szinte elszorította a csuklómat, úgy feszítettem neki. Két pillanat múlva a kocsiba oldalról belement egy sokkal nagyobb autó, és az a víz felé repült, közben még fel is robbant.

Megrezzentem, és a hányinger kerülgetett.

De ez mind nem volt elég. Megismétlődött a videóban a becsapódási jelent. Majd még egyszer, egyre közelebbi kameraszögben.

El akartam fordítani a fejemet, de valaki megragadt hátulról, a fejemet egyenesben tartva, ezzel kényszerítve, hogy ötödjére is végignézzem, hogyan végeztek a szüleimmel és a húgommal.

- Elég volt!- visítottam fel, és lehunytam a szememet. Éreztem, hogy kiver a víz, és remegek- Nem vagyok hajlandó tovább nézni…

- Pedig most jön az a rész, mikor a testeket emelik ki a vízből…- hallottam közelről Bang miniszter hangját.

- Nem emlékszem semmire…- motyogtam, igyekezve kizárni a fejemből a hangokat, amik szörnyűek voltak.

- Akkor próbálkozunk mással- leállította a videót- Hallottuk, nem bírod a vizet. Hátha attól megered a nyelved. Kaishi!- kiáltott ki, mire pár pillanat múlva megjelent a japán- Kettesben hagyunk vele egy kicsit. Dolgozd meg. Legyen neki… nagy trauma…

- Nem kell kétszer mondania, uram!- vigyorodott el, és felém sétált, miközben a többiek elhagyták a termet.

Egy nyöszörgésszerű hang hagyta el a torkomat. Az, hogy kettesben hagynak Kaishi-vel, az még mindig rosszabb, mintha a videót kellett volna nézni…

Még ennél is nagyobb traumát?

Láttam, hogy behoz egy széltében hosszában nagy dézsaszerű dolgot, ami tele van vízzel.

El akartam futni, de le voltam kötözve. Elém tolta a vizes ládát, és ördögien elvigyorodott. Le volt kötve az egyik szeme… én tettem ezt vele, és ezt meg is fogja torolni. Méghozzá kegyetlenül.

- Na, cica, most ígérem kiszedjük a fejedből, amik ott vannak- bökött homlokon, majd a következő pillanatban ismét a tenyere csattant az arcomon. Bizsergett az egész, csípett, és fájt, hogy legszívesebben üvöltöttem volna. Lassan eloldozta a kezemet, de megmozdulni nem volt erőm, nem hogy elfussak.

A következő pillanatban pedig megragadta a hajamat a tarkómnál, és belenyomta a fejem a jéghideg vízbe. Azonnal sikolyra nyílt a szám, így el is vesztve az oxigént, amit el is raktározhattam volna. Rángattam a fejemet, hogy szabaduljak, de erősen tartott a víz alatt.

Szörnyű érzés volt. Mindig is úgy gondoltam, hogy vízbe fulladni a legszörnyűbb halál lehet. Hisz nincs hova menekülni. Nincs levegő… és szépen lassan…

Hirtelen kiemelte a fejemet, mire felköhögtem a vizet, és egyszerre nyeltem be a friss levegőt, amitől megint félrenyeltem.

- Nem kellemes? Látod, anyuci apuciék legalább felrobbantak előtte!- sziszegte a képembe, majd újra a víz alá nyomott.

Ezúttal összeszorítottam a számat, és igyekeztem lenyugtatni magamat, hogy ne eresszem ki az összes oxigénemet.

Gyerünk, Ji Min, rakd össze a kockákat valahogyan. Pár emléked van már. Indulj el azokon. Annál hamarabb vége lesz…

Sun In… Sun Ah… az esős nap… egy éjszakai beszélgetés… Byeongari… Kim elnök…

Mintha tűkkel szurkálták volna az agyamat.

Ismét felhúzott, mikor nem volt elég oxigén. De több mint egy percig lent tarthatott.

- Elég volt…- motyogtam meggondolatlanul, mire egy újabb ütést kaptam az arcomra, mire leestem a székről. A japán a lábát lendítette felém, és oldalon is talált. És bár nem éreztem, hogy a bordám lett volna, irtó mód sajgott.

- Majd én mondom, mikor volt elég… Gyere, vár a vizecske- nyúlt értem, de igyekeztem arrébb kúszni. Nem sikerült, ismét a vízben végezte a fejem. Ezúttal még több ideig.

De mikor felhúzott, valami furcsa érzés lett úrrá rajtam. Egy összezavarodott érzés. Egy sötét éjszaka, egy folyosón rohantam, és belefutottam egy fekete hajú kisfiúba. Sosem láttam előtte. De a mosolya gyönyörű volt.

Furcsa érzés… neki nem szabad látnia, amit én láttam… az apám…

Mielőtt több minden kúszott volna homályos elmémben, ismét, szinte belepofoztak a vízbe.

A székben egy férfi ült, előtte állt egy férfi. Egy ajtó előttem.

- Kim elnök, az igazság az, hogy a külügyminiszter…- az ajtó csapódott, és én örvénybe kerültem. Nem is tudtam, mi az én gondolatom, és mi a képzelgés. Vagy a kettő egy és ugyanaz volt?

Egy csomó apró kis részlet. Mozdulat. Sült csirke illata… Egy simítás az arcomon. Csók a számon. Ismerős ajkak. Egy fájdalmas nevetés. A hógolyó arcon talál...

Elvesztettem az irányítást a testem felett. Nem tudom, hányadik pofont kaptam, hányszor rúgtak belém, és hányszor nyomtak a víz alatt. Azt sem tudtam, hogy a szememből a dézsa vize vagy a könnyeim folynak-e. Csak áramlottak érzések. Érzések, amiről tudtam, hogy Yoo Ji Min sosem érezte…

De azt sem tudtam, hogy kié? Az enyém? Yeon Sun In-é?

Örvénylettek felettem. Úgy éreztem, hogy eltűnt a szakadék, ami eddig elválasztott a másik parttól. Így, mint a cunami áramlott be a fejembe, ezzel mindent összemosva. Csak kellett volna egy fonal, ami összeköti… Így csak még jobban összezavarodtam. Ezek az emlékeim lennének? Ezek, amiket ők keresnek? 

Nem értem… Ennek semmi értelme nem volt! Nem az volt a fejemben, amit eddig ők mondtak nekem… ez az egész… más volt. Hét év összemosódott egy nagy színes pacává.

Szinte éreztem, ahogy kifolyik a talpam alól a talaj, amikor éreztem, hogy valaki megragadja a karomat. Nem úgy, mint Kaishi…

- Szedd össze magadat- hallottam Bang miniszter hangját, mire megrezzentem. Gyilkos dühöt éreztem iránta. És ugrált a szemem előtt pár szó: ÁRULÓ. CSALÓ. TESTVÉRGYILKOS. És lassan összetettem is, mi miatt. Emlékeztem… bejött amit mondott. Trauma kellett csak… ha eddig nem lett volna elég…

Talán korábban kellett volna, akkor nem történnek ezek a szörnyűségek…

- Szedd össze magad!- rázott meg újra- A fiam egyben szeretne látni… bár a véres arcod így is árulkodik… de tudod… még őt is az ujjad köré csavartad. Pedig ő nagyon céltudatos. Kedves, de csakis azzal, akit meg akar győzni…

- Nem kell bemutatnia Min Soo-t- nyöszörögtem a szorításában.

- Várnak rád meglepetések!- nevetett fel a férfi.

- Az ég szerelmére, engedd el őt, apa!- jött ekkor egy hang a hátunk mögül. Megdermedtem. A férfi szorítása engedett, így meg tudtam fordulni. Igen, ő volt az… szemei elkerekedtek a nyúzott arcomtól.

Egy lépés felé, erőt véve a fájdalmamon… Éreztem, hogy összefonódik a történet eleje.

Még egy lépés… Ahogy a láncok összekapcsolódtak. Annyira egyértelmű volt, miért nem ismertem rá korábban? Bolond lány! A legegyértelműbb mindig az igazság… Túl bonyolítottad…

Szinte öntudatlanul lépkedtem előre, míg elértem a fekete hajú fiút. Mikor törtek elő a könnyeim? Talán mikor rájöttem, mennyire elárultak. És olyan, akiről sosem gondoltam.

- Te voltál az…- suttogtam- A telefonomat te vetted el...- értem lassan elé, nem engedve el a tekintetét- Te vágtad el Byung Hun kötelét a hegyen. Te voltál az áruló közülünk… Te voltál az- ragadtam meg az ingét erőtlenül, amit hagyott, nem szólt egy szót sem, csak bámult rám meredten. Furcsa érzelmet láttam benne- Te voltál aznap este az a fekete hajú fiú… te voltál az, Kai.