28. fejezet

/Sziasztok!~ Most már végre rájöttem, hogyan kössem össze ezeket a mostani részeket a végével, amit kitaláltam, és úgy döntöttem, hogy most kötöm össze, hogy ne húzzam már a végtelenségig a sztorit, mielőtt itt megunjátok :) Persze ez nem azt jelenti, hogy a következővel már vége is, azért annyira nem jön hamar el a The End, szóval még remélem élvezzük egy ideig egymás társaságát :) Millió puszi <3/

Chapter 28

 Felemészt és túlnő rajtam

- Te… velem akarsz aludni?- nyílt tágra a szeme, miután elhagyta az a bizonyos nonsense mondat a számat.

- Nem… csak…- igazából akkor esett le, hogy mekkora idióta is vagyok- Felejtsd el, tényleg nem tudom, mi ütött belém, én már itt sem vagyo…- fordultam volna el, hogy eliszkoljak, de megragadta a kezemet, és behúzott a szobába, hangosan berúgva mögöttem az ajtót. Vagy csak én hallottam hangosnak? Lehet...

- Félsz?- dobta le magát az ágyára, míg én csak álltam ott szerencsétlenül.

- Ha egyedül vagyok, fura gondolataim vannak…- néztem oldalra.

Igen, fura gondolatok, amiben levetkőztetem, és olyan dolgokat teszek vele, amit a barátommal kéne. Teljesen normális gondolatok… Ja, igen, ha esetleg mégsem ezek, akkor különböző halálnemek lebegnek a szemem előtt. Múltkor komolyan arról írtam listát, hogy milyen halálnemnek milyen előnye és hátránya van. Hát csinál ilyet egy normális majdnem 18 éves? Nem, ugye?

- Nem kényelmetlen neked velem?- sandított rám.

- Csak egy kicsit. De jobb vagy a semminél, ha nem akarok egyedül maradni!- vontam vállat.

- Jól esett!- nevetett fel kicsit erőltetetten.

- Nem aludtál még?- ültem a székére, ami az asztala mellett volt.

- Nem tudtam, kavarogtak a gondolataim nekem is… filmet néztem. Akarsz velem nézni, ha már így rám törted az ajtót? Amúgy számíthattam volna rád…- motyogta, de figyelmen kívül hagytam.

- Filmet… milyen filmet nézel?- néztem érdeklődve. Igazából rá kellett jönnöm, hogy alig tudok valamit az előttem heverő srácról. Csak annyit, hogy bunkó, szexi és jól csókol. Nem nagyon tudtam semmit az érdeklődéséről, amennyiben az nem az én idegesítésem volt, hobbiról, kedvtelésről…. semmiről.

- Gyere ide- ütötte meg maga mellett az ágyat, a fal mellett, és másik kezével az éjjeliszekrényen beállított laptopra mutatott.

- Nem férünk el ketten azon az ágyon!- nevettem fel zavartan.

Igazából elfértünk volna, egymás hegyén hátán. De ki akar úgy filmet nézni, hogy közben egy tökéletes pasin fekszik? Amivel már jóformán gondolatban megcsalta azt, akihez eleve tartozik. Micsoda egy undorító alak vagyok, hogy egyáltalán idejöttem…

- Valami baj van? Olyan fura arcot vágsz!- vonta össze a szemöldökét- Attól félsz, hogy… rád akarok mászni?- forgatta a szemét.

- Nem, csak…

- Akkor attól félsz, hogy te ugrassz rám?- nevetett fel kicsit gúnyosan.

- Idióta!- forgattam meg a szememet látványosan, hogy véletlenül se jöjjön rá, hogy ez az igazság. Vagyis ilyenről álmodok… Te jó ég, mi lenne, ha tudná?! Még nagyobb céltáblává nőném ki magamat…

- Na, húzódj beljebb!- intettem neki.

- Mássz be magadtól!- nézett rám, mint egy idiótára.

- Ezt nem gondolhatod komolyan…- szívtam be az ajkaimat. Nem lehet felmászni arra az ágyra, hogy ne kelljen felette átgaloppoznom. De engem nem győz le.

Megtámaszkodtam az ágyon, és át akartam lendíteni felette a lábamat, mikor kiütötte a támaszkodó kezemet, így egy az egyben ráestem a mellkasára. Mondjuk ő meg sem nyekkent, csak bámult a szemeimbe.

- Te rohadék- szűrtem a fogaim között, és fel akartam pattanni, hogy azonnal elhagyjam a szobát, de visszahúzott. Azonnal legördültem róla.

- Ne menj el…- suttogta lehunyt szemekkel.

- Mégis, mit vársz ezek után?- húzódtam a falig, hogy még csak véletlenül se érjek hozzá. Igyekeztem tartani magam, de az igazság az, hogy nagyon is maradni akartam.

- Nem csak te félsz!- mondta halkan.

- Hogy mi?- nyílt tágra a szemem. Ez most mi a fenéről beszél? Vagy csak a témát tereli a szerencsétlen?

- Félek, tudod? Félek meghalni. Gyáva vagyok!- nevetett fel egy kicsit halkan.

Fél… pont ő félne? És be is vallja?

- Mindenki fél meghalni, bármennyire erősnek mutatják magukat. És bármennyire is szar az élet. Hisz az életet ismerik, a halált nem. Mi van, ha utána odaát még rosszabb lesz?

Erre kinyitotta a szemét, és felült, hogy egy síkban legyen a szemünk.

- Így gondolod?

- De az meglep, hogy te bevallod a félelmedet.

- Senki másnak nem mondom, csak neked…

- Ó, a tanúkat sosem hagynak életben azok, akik nem akarják, hogy kitudódjon a gyengeségük…- fintorogtam egy kicsit, mire elmosolyodott.

- Ameddig te biztonságban vagy, addig nem félek. Ezért ne akarj közelebb kerülni hozzám. Ha élni akarsz, kerülj el!

- Milyen nagy szavak… Csak engem nem érdekel, amit gondolsz! Megígértem Sun Ah-nak, hogy neked sem esik bajod. Kénytelen vagy velem együtt túlélni ezt.

- És mi lesz, ha vége lesz?- nézett rám kíváncsian. Egészen beleszédültem a szemeibe újfent.

- Akkor… elmegyek, olyan messze, ahol nem jut az eszembe semmi, ami itt történt.

- Menekülni akarsz?- vonta fel a szemöldökét.

- Ha eszed lenne, te is az anyukádra hallgatnál. Ezt tanácsolta neked, nem igaz?- jutott eszembe L.Joe anyjának búcsúlevele.

- Te…- nyílt tágra a szeme- Esetleg mikor nálunk voltál… megtaláltad, és elolvastad?- lassan bólintottam egyet- Váó, te tényleg pofátlan vagy! Olyan igazán utálnivalón- hajolt közelebb az arcomhoz.

- Sosem mondtam, hogy szeress!- tettem én is hasonlóan, már szinte összeért az orrunk.

- Még most dönts, mi legyen, mit csináljunk. Egymást vagy filmet nézzünk? Lehet, hogy mindkettő ugyanolyan érdekes- suttogott mosolyogva.

Mosolyogva… ez a szó annyira nem illett L.Joe-hoz. Annál inkább illett hozzá a valóságban. Ha már az elejétől a gyönyörű mosolyát villogtatta volna, biztos beleszerettem volna…

- Nézzük a filmet!- mondtam halkan, és elhúzódtam a közeléből, és lehasaltam az ágyra, mire követte a példámat. Valóban összeért pár részünk, csak így fértünk el az ágyon. De igyekeztem kizárni a fejemből.

- Valami akciófilm…- morogta, majd elindította a filmet. Nem csalódtam. Már az első percben öt embert fejbe lőttek, és fröcsögött a vér. Ez az. Ettől biztosan nem fogok szép és romantikus dolgokra gondolni. Ezt előnyömre fordíthatom.

Kényszerítettem magamat, hogy végignézzem az összes részletét, de azt vettem észre, hogy hiába nézem, a gondolataim már régen máshol járnak.

Egy női nyögésre eszméltem, ami nem tőlem származott, sem L.Joe-tól, mert ugye azt nehéz lett volna reprezentálni. Nem, a filmből jött, ahol éppen a főszereplők már ruha nélkül fetrengtek egymáson. Hogy mi? Eddig ki akarták nyírni egymást… Akkor most…? Keressek logikát egyáltalán?

De mivel az arcom azonnal vörösre gyulladt, jobbnak láttam arrébb nézni, míg a filmben be nem fejezik az akciózást. De talán L.Joe is pont így gondolta ebben a pillanatban, mert pont találkozott a zavart tekintetünk. Igen, ő is kicsit piros volt, és tanúja voltam annak is, hogy egy hatalmasat nyel. Majd ismét elkaptam a fejemet, és legközelebb csak akkor mertem a képernyőre pillantani, mikor ismét a fegyverropogást hallottam.

Ha ezt egy filmben látom, biztosan kinevetem magunkat, de így… Csak egyre hülyébbnek éreztem magam, amiért maradni akartam, és nem menekültem még időben.

Egy ideig pislogtam a filmre, de aztán éreztem, hogy elvesztem a fonalat még jobban, és a fejemet leejtettem az ágyra, a többire nem emlékeztem.

L.Joe szemszöge

A film végén megköszörültem a torkomat.

- Én biztos nem bocsájtottam volna meg a csajnak, és kinyírtam volna…- mondtam, majd lassan a mellettem fekvő lányra pillantottam, de ekkor egy apró mosolyra húztam a számat. Már javában aludt, egyenletesen mozgott fel alá a pokróc alatt a háta. Nem is csodáltam, hisz már hajnali öt volt. Fejével felém fordult, így láttam a kisimult vonásait.

- Te most komolyan az ágyamban akarsz aludni?- suttogtam, és arrébb toltam egy tincsét, hogy akadálytalanul lássam az egész arcát- Mit teszel velem? Ha nem lennél együtt hyung-gal, nem úsztad volna meg ennyivel…

Frusztráltan hanyatt vágódtam, és a hajamba túrtam. Mi a fenét kéne tennem? Mikor máskor alhatnék vele egy ágyban? Soha… De ezt nem tehetem meg, ha egy kicsit is belegondolok C.A.P helyzetébe. A francba is, hogy idejött! Minek kellett neki? Nem tudja, mekkora erőfeszítés volt, visszafognom magamat, hogy ne tegyek semmi olyat, amit nem szabad.

Te jó ég, mennyire akarom a mellettem alvó csajt. A rohadt életbe! Csak egy kicsit akartam mellette maradni. Utána átmászok Chunji ágyára, és rendes srác leszek, csak még egy kicsit… Még egy kicsit mellette akarok maradni...

Ji Min szemszöge

Zörgött az ablak, és hallottam a szél fújását. Vihar lenne odakint?

De nem ez volt, ami felkeltett. Valami furcsa volt… Nem tudtam hová tenni az érzést. Nagyot nyújtóztam, és igyekeztem kinyitni a szememet, de még előtte kezem beleakadt valamibe. Fáradtan, megerőltetve a pilláimat, felnyitottam őket, de amit abban a pillanatban megláttam, sokkolt teljesen. Egy tökéletes nyakba fúrtam az arcomat. Az illatából azonnal meg tudtam mondani, hogy ez L.Joe. Elaludtam, ez tény, de… hogy kerültem közvetlen hozzásimulva, az ölelésébe? És ez miért nem volt kényelmetlen? A francba már, ha normális, hétköznapi lány lennék, most visongva le kéne ugranom az ágyról, őt is lelökve. De… míg nem ébred fel, úgy tehetek, mint aki nem látja. És ezzel már rám lehet nyomni a bélyeget. De túl értékes volt ez a soha vissza nem térő alkalom. Egy ici-picit elhúzódtam, hogy lássam a békésen szuszogó arcát, de mikor megérezte, hogy el akarok távolodni, karjait szorosabban fogta körülöttem.

Elmosolyodtam, és viccből a szempillájára fújtam. Kicsit összeráncolta a homlokát, és lassan felnyitotta a szemét. Amint körvonalazódtam a látóterében, és édes mosoly húzódott szája sarkába, ami hatalmas köveket dobott a gyomromba. Követtem példáját. De csak pár másodpercig tartott az egész. A mosolyunk lassan lelohadt, és ijedten néztünk egymásra. Karjait lefűzte rólam, és tenyerét az arcára szorította.

- A rohadt életbe!- szűrte fogai között idegesen- Ez nagyon nem lett volna szabad!

- Végre, valakinek az eszébe jutott!- a hangtól úgy pattantam fel ülésbe, mint egy rugó, és ijedten néztem a szobában tartózkodó harmadikra, aki az egyik íróasztal forgós székén ült, és a szeméből mindent ki tudtam olvasni, ami kicsit is negatív volt.

- C.A.P!- suttogtam. Mert ő ült ott, és úgy nézett rám, mint az árulókra szokás. Annyira meggyűlöltem magamat abban a pillanatban, hogy akár magam ugrottam volna ki a toronyablakból. A már mellettem ülő fiatalabbra néztem, az szintén ajkát harapdálta, és szemét is összeszorította. Az én hibám! Kellett idejönnöm!

- C.A.P? Most hirtelen megint eltűnt Sapó?- állt fel a fiú a székből, és gúnyosan megindult felénk.

- Hogyhogy itt vagy?- te jó ég! Miért ennek kellett elhagynia a számat? Akkora egy nyomorék vagyok!

- Ti aludtatok sokáig!- intett a falon függő óra felé, ami delet mutatott- És ebben a viharban hamarabb hazajöttünk. Már mindenki itt van. De megvártam, míg kialusszátok magatokat egymás karjaiban. Eszembe sem jutott felébreszteni- a hangja csak úgy csöpögött a gúnytól. Még sosem hallottam ilyennek. De jogos volt. Teljesen.

Igaz is. Hatalmas vihar volt odakint. Hogyhogy nem ébredtem fel rá hamarabb? Túlságosan is biztonságban éreztem magamat… Aztán tessék.

- Figyelj, Min Soo… semmi nem történt!- kezdte el L.Joe felállva, de csak azt érte el, hogy az idősebb megragadta a pólóját, és egy hatalmasat ütött az arcába, hogy a földre esett. Majd indult, és a következőt mérte volna, mikor már nem bírtam tovább.

- A francba már!- visítottam ijedten- Ne csináljátok, az egész az én hibám! Én jöttem ide az éjszaka közepén, mert féltem. Ne üsd meg még egyszer, mert a feje még így sem gyógyult meg… Kérlek! Engem üss meg, ha annyira le akarod vezetni a feszültségedet!- szinte a könnyeim is kibukkantak.

- Te komolyan idióta vagy? Most azt akarod elérni, hogy szörnyetegként gondoljak magamra? Aki megüt egy lányt? Te tényleg ennyire nem vagy eszednél?- szűrte a fogai között rám nézve.

- Sajnálom, C.A.P, de… én nem akartam ezt. Csak megtörtént.

- Csak megtörtént!- bólogatott nagyokat, majd a következő pillanatban megragadta a derekamat, és magához rántott, ajkait az enyéimre tapasztva, ott, L.Joe szeme láttára. Kitörtek a könnyeim, és eláztatták az arcomat, miközben csókolt. Azonban nem sokáig, mert mikor elvált tőlem, tenyerébe vette az arcomat, és mélyen a szemembe nézett.

- Ilyenkor miért nem vagy képes érezni valamit, ha?- kérdezte nyersen, mire nem tudtam válaszolni, csak folytak tovább a könnyeim- Sírsz... Mindig csak L.Joe miatt, vagy őérte sírsz… Szerinted ez normális? Nem jelentek én semmit neked? Én azt hittem, tényleg azt hittem, hogy... Tudod mit, felejtsd el! Most menj innen, mielőtt megesik a szívem rajtad, most utálni szeretnélek. Gondolkozni akarok ezen az egészen. De ne hidd, hogy minden ugyanolyan lesz ezek után...

Nem mozdultam, csak álltam ott, mint a cövek. Mondani akartam valamit, amivel ezt az egészet meg nem történté tehettem volna, de semmi nem jutott eszembe. Semmi az égvilágon. Bocsánatot akartam kérni, mindenért, de mit értem volna el vele? Csak még jobban felhúztam volna.

- Mondom, hogy menj!- rúgott bele a székbe, ami átgurult így a szobán, és ott egy ágyba ütközve felborult.

Ajkamat harapva fordultam meg, és a szemem találkozott L.Joe-val. Szájával néma „sajnálom”-ot formázott, és láttam, hogy tényleg nagyon megbánta, amit tett. Mintha ő lett volna a hibás…

Megráztam a fejemet, majd szó nélkül kisiettem a szobájukból.

Tudtam, hogy megérdemeltem a fájdalmat, ami valahonnan a gyomromból indult. Egyszerűen azt hittem, ha minden rendben lesz, ha az emberekkel magam körül ilyen játékot játszok. Azt hittem, hogy valaki mellett kiállni könnyű dolog. Hát rohadtul nem az. Nehéz. Meg kell jól választani azt, aki mellett lenni akarunk, és akit mindenben tudunk támogatni, és akit nem támadunk hátba.

Hiába tudtam, ez félreértés volt… mégis igazat adtam C.A.P-nek. Azt akartam, hogy rúgjon belém, pofozzon fel, de nem tette. Mit is képzeltem… A könnyeim csak folytak az arcomról, és ekkor vettem észre, hogy páran furcsán néznek rám a folyosón, így felemeltem a fejemet. Sajnos a szemem találkozott a döbbenten álló Henry-vel, aki azonnal felém sietett.

- Ji Min!- fogta meg a vállamat- Mi történt? Valami…

- Hagyj!- löktem el magamtól. Nem akartam őt is belekeverni az életembe- Eddig nem érdekeltelek, akkor ezek után se, kérlek!- fintorogtam kényszeredetten, majd elsétáltam mellette, nem érdekelve, hogy tulajdonképpen még pizsamában vagyok. Még a lépcsőn felfelé tartó Kai mellett is egy szó nélkül elsétáltam. Azonnal hallottam a hátam mögött a sutyorgást. Remek. A pletykák is rólam fognak szólni…

Mikor eltűntem a látóterükből, futásnak eredtem, és meg sem álltam a saját szobánkig, ahová, mint egy bomba, robbantam be.

- Ji Min… veled meg mi van?- nézett rám Suzy- Most keltél? Mit csináltál este?

- Én csak…- néztem körül zavartan- Nem fontos… volt egy kis problémám, de… már nincs semmi baj!- próbáltam mosolyogni- Milyen volt Busan?- kérdeztem lekapva a pizsama felsőmet, hogy felvegyek egy rendes ruhát.

- Nagyon jó volt, de egyszerűen képtelen vagyok Chunji-val beszélni, mert olyan, mintha nem is érdekelném, vagy nem is tudom, de kezd az egész már nagyon idegesíteni…- mondta temperamentumosan Sulli, mire leejtettem a kezemet, és lassan szembe néztem vele.

- Te teljesen hülye vagy- mondtam ingerültebben a kelleténél- Chunji soha nem fog téged úgy szeretni, ahogy akarod, ő nem olyan, ráadásul most van nagyobb baja is nálad. Miért nem veszed észre, hogy U-kwon totál odavan érted?- csaptam az asztalomra.

Erre mindketten csak pislogtak rám. Igaz, ne gyakran akadok ki előttük, de most nem volt kedvem ezt hallgatni.

- Ji Min, te meg mi…- kezdte, de nem figyeltem rá tovább, mert megláttam valamit az asztalomon. Egy kis csomag volt, szépen becsomagolva, rajta egy kis sok szeretettel felirat.

- Ez mi?- mutattam fel, ezzel félbeszakítva így a sértett lányt- Tőletek van?- már majdnem elérzékenyültem, mikor csak a fejüket rázták.

- Itt volt, mikor már bejöttünk…- mondta Suzy, Sulli meg még mindig pipán bevonult a mosdónkba. A velem maradt lány csak sóhajtott egyet.

- Tudod, lehettél volna kíméletesebb- oktatott, miközben a csomagot bontottam fel.

- Az igazság néha fáj, és jobb ha most fáj, mint később, mikor már…- belém fagyott a szó, mikor megláttam a csomag tartalmát. A telefonomat.

- Ez meg…- motyogtam döbbenten, és azonnal rossz érzésem támadt. Ezt ki hozta ide?

- A mobilod?- ráncolta Suzy a szemöldökét.

- Igen… durva, mi? Volt valaki előttetek itt?

- Én nem láttam senkit…- rázta a fejét- Működik rendesen?

Megvontam a vállamat, és azonnal bekapcsoltam.

- Minden le van törölve- harapdáltam az ajkamat.-Minden alkalmazás… csak a gyári beállítások maradtak... a névjegyeket még nem látom. De ez biztos az én telefonom, felismerem bárhol ezt a kis horpadást- mutattam az oldalára.

- Kicsit ijesztő, hogy csak itt hagyták, és nem a kezedbe nyomták, nem?- húzta a száját a lány.

- Igen, tényleg az…- valamiért remegett a kezem. De lehet, hogy már a sok gondolattól, ami a fejemben örvénylett.

- Menjünk ebédelni?- vonta fel a szemöldökét.

- Én nem akarok…- motyogtam, még mindig a telefonomat bámulva- Te menj csak.

- Biztos, hogy minden rendben?- nézett mélyen a szemembe.

- Persze. Minden rendben!- bólintottam lassan, mire kisietett a szobából. a mosdóból visszatérő Sulli  azonnal rám pillantott.

- U-kwon tényleg odavan értem?

- Vak vagy, ha nem tűnik fel, hogy beléd van zúgva…- ráztam a fejemet.

- Talán…- motyogta, majd ő is kisietett a szobából. Frusztráltan estem az ágyamra, és végiggondoltam a reggel történteket. L.Joe… C.A.P… Henry… telefon… mi jöhet még?

Mintha a kérdésemre akart volna választ adni, valaki bekopogott az ajtón.

- Igen?- szóltam ki, közben azon agyalva, hogy ki akar most elégtételt venni a bűneimért. Meg is lepődtem, mikor Ricky dugta be az édes pofiját.

- Ji Min… zavarhatok?- kérdezte zavartan.

- Mit szeretnél?- álltam fel az ágyról, és elrendeztem a ruhámat.

- Csak… az apám látni szeretne. Le tudsz jönni az előcsarnokba?

- Itt van?- csodálkoztam. Ricky apját még sosem láttam. Igazából csak Bang miniszterrel és Byung Hun apjával találkoztam eddig- És mit akar tőlem?- értetlenkedtem.

- Csak… ezt majd ő elmondja. Azt mondta, kérjelek meg, hogy gyere le. De az arcod elnézve… valami baj van? Köze van ahhoz, hogy most C.A.P átköltözött hozzánk dühösen, ajtókat csapkodva, Changjo-t pedig átdobta a másik szobába? Valami gond van?

Elmosolyodtam kényszeredetten aggodalmas arcán, ugyanakkor megint zúgni kezdett az agyam a problémától, amit magam okoztam.

- Minden rendben van, ne aggódj, jó? Menjünk, ha az apád keres!

- A kabátodat hozd!- szólt, ami meglepett, de felkaptam a ruhadarabot.

- Rendben!- majd intettem, hogy hagyjuk el a szobát.

Sem a fiú, sem én nem beszéltünk, míg leértünk az előcsarnokban, ahol egy öltönyös férfi állt, és éppen az falra festett festményeket nézegette. Felé vettük az irányt. Vonásaiban hasonlított Ricky-re, de azért már meglátszott rajta a kor.

- Te lennél Yoo Ji Min?- mosolygott rám, mikor elé értünk.

- Igen, uram!- hajoltam meg tisztelettudóan.

- Hasonlítasz édesanyádra…- mélázott el vonásaimon.

- Sajnos nem emlékszem rá- szűrtem fogaim között, mint általában reagáltam, ha az igazi szüleim kerültek szóba.

- Chang Hyun, megtennéd, hogy kettesben hagysz minket?- szólt fiának.

- De hát…- csodálkozott a srác- Igen, persze!- majd elsietett.

- Van valami, amit nem hallhat?- vontam fel a szemöldökömet.

- Ez csak… rád tartozik. Valahová el kell jönnöd velem!- intett a főbejárat felé.

- Most?

- Igen, most. Valakivel találkoznod kell.

- Ki az?- kíváncsiskodtam nem szívesen mozdulva.

- Meglátod, de most menjünk.

- Miért bíznék magában?- lettem gyanakodó.

- Miért akarnék bármi rosszat?

- Ezt már senkinél nem tudhatom…

- Biztonságban vagy. Ismered is már, akivel találkozni fogsz. Ne aggódj.

- Menjünk- bólintottam lassan, agyamban végigpörgetve, hogy ki is lehet az, akit ismerek, így nem tudhatom előre, hogy ő az, aki találkozni akar. De senki nem jutott hirtelen az eszembe. Azonban úgy döntöttem, hogy bízok a férfiban.

Így mikor kilépett az ajtón, követtem.

*

A kocsiban csöndben ültem, és bámultam kifelé, a férfi telefonált, szinte egész végig, így nem is lett volna társaságom a sofőrön kívül, de ő is túl fapofával ült végig, így nem is próbálkoztam. Nem tudtam, mikor tudok visszatérni a suliba, de igazából ez a ma délelőtt után nagyon nem érdekelt. Azt sem bántam volna, ha nem kell visszamennem. Annyira rosszul éreztem magam még mindig a történtek miatt. Most C.A.P egészen biztosan utál, L.Joe meg... L.Joe meg... remélem nem kap több ütést. Hisz ez most az én saram volt. Tény, hogy ő is kihasználta a helyzetet, de csak mert bebújtam az ágyába... így is örüljek, hogy azon kívül nem ért hozzám. Pedig világossá tette már mennyire is vonzódik hozzám testileg.

Próbáltam összegyűjteni közben az agyamban az infókat a férfiról, aki mellett ültem, de csak annyi jutott eszembe, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács elnöke, ami a kormánytól független szervezet. Ezt még abban olvastam, amit U-kwon hackelt meg nekem.

- Messzire megyünk?- kérdeztem, mikor letette a telefonját.

- Már nincs messze Szöul…

- Mikorra érek vissza?- pislogtam rá. Szöul nem a szomszéd volt.

- Majd meglátjuk. Előbb beszélned kell azzal az emberrel.

Bólintottam, és megint kibámultam az ablakon. Nem sokára a főváros felhőkarcolói jelentek meg a szemem előtt, és miután átvészeltünk egy forgalmi dugót, egy kevésbé forgalmas utcácskában állt meg a sofőr, egy japán étterem előtt.

- Megérkeztünk!- mondta a férfi, de kiszálltam a kocsiból, mielőtt a sofőr nyithatott volna ajtót. Azért ennyire nem éreztem magam hercegnőnek.

- Menjünk!- intett az elnök, és megindult befelé, én meg követtem. A recepcióhoz sietett, és mondott nekik valamit, mire egy kimonóba öltözött nő sietett elénk, és mutatta az utat a folyosón. Azért voltak egyedül jók ezek az éttermek, mert külön részekben voltak a vendégek, stílusosan tolóajtóval elválasztva a folyosótól. Az étterem hátuljába mentünk egészen, ott húzta el a tolóajtót a japánnak öltözött (vagy tényleg japán?) csaj, és leült az ajtó mellé.

- Nem megy be?- intettem a férfinak kérdő tekintettel.

- Nem. Egyedül kell bemenned. Én odakint megvárlak- majd hátat is fordított, és elsietett. Nagy levegőt vettem. Még elfuthattam volna, de nem tettem. Tudni akartam, ki akar látni ilyen helyen! Nyilvánvaló volt, hogy erről a találkozóról senki nem tud rólunk. Azért kell ilyen helyen szervezni. Még egy mély lélegzet, és beléptem. Azonnal megpillantottam egy öltönyös férfit, de úgy ült, hogy jöttömkor az arcát nem láttam. Persze, hogy ne tudjak elfutni. De én nem vagyok az, aki elfutni. Fejemet felszegtem, és úgy sétáltam az asztal másik oldalára, majd mikor leültem, akkor mertem csak felemelni a fejemet.

De abban a pillanatban éreztem, hogy kiszárad a torkom, és ha nem ülnék, biztosan megszédülnék.

- Örülök, hogy eljöttél, Yoo Ji Min!- mondta, mire megnyaltam a számat, mert egy pillanat alatt kiszáradt.

- Én is örülök, hogy végre rendesen találkozhattunk… bácsikám!

Meg sem lepődött, mikor kiejtettem a számon, hogy rokoni kapcsolat van köztünk, és én erről tudok. Pedig kétségkívül ő volt az, Yeon Nam Jong. Yeon igazgató… Azonnal felismertem még az őszi szünet estéjén lévő fogadásról. Ő volt az, aki valószínűleg elvitt Amerikába. És ott hagyott, egy szó nélkül. Csak nem tudtam, hogy ezért hálásnak kéne lennem, vagy utálni lenne a jobb. Annyira nem tudtam ezen az emberen eligazodni.

- Látom, a szemedben ezernyi kérdés kavarog. Tedd fel őket. Mindent megválaszolok. Bár kicsit késve, de mindent megtudhatsz- mosolygott kedvesen.

- Téged keresnek! Bang miniszterék. De sehol nem találtak, mert jól elrejtőztél. Most meg egyszerűen besétálsz ide, és engem keresel... Mi itt a trükk? Miből veszed, hogy nem futok egyből hozzájuk? És miért is nem futhatnék? Ricky apja... ő honnan tud erről? Ez két külön oldal, vagy egy, csak épp nem együttes erővel igyekeznek megoldani a problémát?- tettem fel hirtelen az összeset, ami az eszembe jutott.

- Nincs itt trükk. És valóban nem tudnak rólam. Jobb is ez így. És te sem fogsz rólam beszélni. Addig nem, míg meg nem tudtál mindent, ami érdekelt. Yoo elnök pedig... jó barátom. Nem áruló, mert nem vagyunk ellenfelek. Viszont én nem akarok azok közé az emberek közé merészkedni, akit te Bang miniszter és gangének hívsz. Majd idővel elárulom az okát. Esetleg egyéb?

- Miért küldött nekem fenyegető üzeneteket?- kérdeztem azonnal, ahogy eszembe jutottak az sms-ek.

- Azok nem fenyegetőek voltak. Csak mikor nem maradtál nyugodtan, muszáj volt valahogy leállítani.

- Miért nem jött hamarabb?

- Nem tudtam, hogy ilyen hamar megtudod az igazat!- nem szakította meg a szemkontaktust.

- Miért engedett vissza ide, ha akkor elvitt engem, hét évesen?

- Túl sokat tudsz! A szüleidre ütöttél, gyorsan kapcsolsz. Még hálás leszel ezért… Mi lenne, ha elmesélném az elejéről az egészet. Amit valószínűleg nem tudsz a történetről? Hogy mi is történt, a balesetük napján? És te miért nem ültél a kocsiban?

- Talán ez lenne a legjobb. De előbb még válaszolj egy kérdésre, utána mondhatsz bármit. Az apám… megölt valakit?- ejtettem ki lassan a számon.

- Kiderítjük. Tíz éve erre várok. Idén lép érvénybe az elévülése az ügynek. Előtte rá kell jönnünk az igazságra. Segítesz nekem?- nyújtotta felém a kezét.

- Miért bíznék benned, bácsikám?- nem tudom, miért ragaszkodtam ehhez az elnevezéshez.

- Pont ezért. Mert az apai ágon az egyetlen élő rokonod vagyok. Nem elég?

- Megtanultam, hogy a barátaimban sem bízzak, pedig őket ismerem egy ideje. Egy éppen hogy felbukkant rokonban még kevésbé fogok…

- Bölcs dolog!- húzta vissza a tenyerét- De hidd el, hogy te vagy nekem a legfontosabb. Megvédelek.

- Ezért hagytad az egyetlen unokahúgodat a cápák elé vetni?

- Féltelek, de véget is akarok neki vetni. És az egyetlen, aki kiteheti a pontot, az drága húgom, te vagy!- ivott bele a szakéba, és intett a sushi felé- Egyél!

- Mindenki ezt mondja, de módszert egyik sem árul el!- fintorogtam, nem figyelmet véve az ételről. Az most csak a díszlet volt.

- Ne hidd, hogy ötlet nélkül jöttem ide.

- Akkor kezd!- biccentettem a fejemmel.

- Vajon hol is kéne kezdeni… sok mindent már ismersz a történetből, de…- megszólalt a telefonja, amit végül kihalászott a zakója zsebéből- Bocsáss meg, ezt fel kell vennem!- majd füléhez emelte a mobilt- Mondd, Jay. Igen, itt vagyok. Nem, semmi probléma…- körmeivel az asztalon kopogott- Nem említett ilyesmit… Ez teljesen komoly?... Egy negyed óra? Értettem, köszönöm, hogy hívtál, utána járok a dolognak- majd letette.

- Tényleg finom a sushi- szólaltam meg halkan, mivel időközben kivettem egyet, hogy megkóstoljam.

- Megőrültél?- nézett rám érdeklődve.

- Közel vagyok hozzá, de még tudtommal nem!- vontam fel a szemöldökömet.

- Akkor miért kellett idehívnod Jesamin-t?

- Jessie?- lepődtem meg- Nem hívtam ide. Egy hete nem is beszéltem vele. Az igazság az, hogy elvesztettem a telefonomat, és ma kaptam vissza valakitől, becsomagolva, sok szeretettel felirattal. Nem tudom, kinél lehetett közbe. De egy kicsit gyanús…

- A francba!- ütött az asztalra a nagybátyám.

- Mi van Jessie-vel?- sejtettem a legrosszabbat.

- Add a telefonodat!- intett nekem, mire átadtam neki egy szó nélkül.

Azonnal szétszerelte a telefonom, és kivéve az aksit ajkába harapott. Nyilván látott ott valalmit.

- Nyomkövető van benne. És a hívásaidat lehallgatják. Ötleted sincs, kinél lehetett?

- Fogalmam sincs... - lepődtem meg még jobban.

- Figyelj. Nyugodj meg, de valaki a nevedben Kakaotalkon idehívta Jessie-t. Ő a nagynénjével utazott ide, és nála is marad, de elvileg ti most a reptéren találkoztok. Negyed óra múlva száll le a gépről.

- Inchonban?- ment le a vérnyomásom. Az rengeteg idő, 70 kilométer!

- Nem, szerencsére a Szöuli Gimpo-ban, az most közelebb van. De egy idő még odaérünk. Azonnal induljunk!- felpattant. Nekem sem kellett kétszer mondani. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni a történteket. Míg csak beszéltünk róluk messzinek tűntek, de most, hogy magamon éreztem a nyomásukat, sokkal inkább éreztem a súlyát. Elkezdtem félni. Jessie-nek nem lehet baja!

Olyan gyorsan hagytuk el az éttermet, hogy még egy sayonarát sem volt időm motyogni, máris egy kocsiban találtam magamat, és már gyorsan suhantunk a szöuli repülőtér felé. Ez szerencsére kisebb forgalmú, mint Incheonban. Ott biztosan sosem találnám meg Jessie-t.

Húsz perc volt, míg odaértünk, addig a nagybátyám folyton telefonos kapcsolatban volt valakivel, nem nagyon tudtunk beszélni. Nem mintha most kész lettem volna végighallgatni a történetet, hogyan is menekültem meg a halálból 10 éve. Most Jessit kellett megmenteni.

- Nem veszed ki a lehallgatót? Fel kell valakit hívnom!- néztem kérlelően a férfira.

- Nem vehetjük ki. Még nem- majd előrenyúlt a sofőr telefonjáért- Használd ezt, ha kell!

- Köszönöm- bár nem értettem, miért is kell bent hagyni egy ilyen veszélyes eszközt, és beírtam a telefonomban lévő számot. Hálát adtam az égnek, amiért a számok nem tűntek el a telefonból.

Két csöngés után fel is vette a célszemélyem.

- Haló, itt Choi Jong Hyun!- hallottam a barátom hangját.

- Changjo, Ji Min vagyok!

- Ji Min! Mi van veled?- kérdezte azonnal.

- Figyelj, nincs erre idő. Beszéltél a héten Jessie-vel?

- Egy ideje nem beszéltem vele. Miért?

- Semmi, felejtsd el- majd bontottam a vonalat.

- Jong Hyun ismeri Jesamint?- nézett nagyot a nagybácsim.

- Igen, de… csak úgy felületesen tudnak egymásról- vontam vállat- Egy próbát azért megért.

Erre bólintott egyet.

- Mit akarhatnak vele csinálni?- kezdtem a körmömet rágni. Legutóbb talán tizenkét évesen tettem ezt.

- Igazán sok mindenre használhatják…

- Ez is miattam van. Minden, minden miattam van! Miattam tehetnek benne kárt!- ütöttem az előttem lévő ülés fejtámaszára, pont mikor megálltunk, így kipattantam a kocsiból, és egyből a terminál felé rohantam volna, de Nam Jong még időben kapta el a karomat.

- Nem biztos, hogy miattad!

Ezt egyáltalán nem értettem.

- Akkor ki miatt?

- Valamit még tudnod kell, mielőtt bemegyünk oda. Szóval- elnézett a távolba- Jesamin nem az, akinek te hiszed! Még ő sem tudja ezt. De talán erre rájöttek mások.

- Ó, szóval ő is egy majdnem tizenhárom éves kém, aki rám vigyázott az Államokban. Ez tényleg elég hihetetlen!- ironizáltam, és már mentem volna, de tovább tartott.

- Nem, az a kislány… a fenébe is, ezért lepődtem megy annyira a kocsiban az előbb. Ez a kislány nem más, mint Choi Jong Hee. Az Igazságügy miniszter eltűnt lánya. Nem halt meg, életben van, de meg kell találnunk előttük!

- Ez már tényleg összeesküvés elmélet!- ijedtem meg.

- Nem, ez igaz. Tudom jól. Tudom, mert… én hoztam el őt onnan. Pont, mint téged.

És csak mert szeretlek titeket <3