/Sziasztok!^^ Tudom, hogy nagyon rég volt, talán már nem is emlékeztek rám... De itt vagyok, elkészültem végre valahára a szakdogámmal is (az valahogy lassabban ment, mint az ilyen történetek...) és valahogy nagy nehezen csak visszarázódtam a történethez. Remélem nem kell ekkora kihagyást többet tartanom :)/
11. fejezet
Újra a táblán
Tanácstalanul álltam a garázsok
előtt, és még egyszer ránéztem a kezemben lévő papírra, amire Ailee körmölte a
címet tegnap. Szívtam kicsit a fogamat, hogy rábeszélt erre, és nyeltem is egy
nagyot.
Bevallom, nem voltam Ailee
tervével kibékülve. Én igazából nem akartam semmilyen katonai bázisra menni,
mert… valamiért nem vonzottak. A régi életemet juttatta eszembe. Az egyedüli
dolgok, ami meggyőztek, hogy mégis mennem kéne, az a fegyver lehetséges
birtoklása, és a tény, miszerint ott őrzik Soo Aet is. Igazából nem akartam
találkozni a kémnővel, mert a gyomrom is felfordult a gondolatára. Csak… valami
beteges gondolat vonzott a közelébe. Látni akartam, milyen biztos helyen őrzik,
ahonnan biztos nem tud kijönni, hogy ártson nekem…
Ezért kerestem fel a helyet, amit
Ailee mondott. Elvileg itt kellett találkoznom az öccsével, akiről semmit nem
tudtam. És igazából a cím Szöul egyik rosszabb hírű környékére vezetett, egy
sor garázshoz. Volt pár para ember a közelben, akik furcsán néztek rám, vagy
utánam is füttyögtek, így magamhoz szorítottam a táskát, és elindultam a tizenhetes
számú garázs felé. A kocsimat messzebb tettem le. Itt tuti feltörték volna.
A megadott garázsajtó kissé fel
volt húzva, és bentről kalapácsolás hangja hallatszott.
- Hahó!- szóltam be, de a
kalapácsolás csak folytatódott, így bebújtam az ajtó alatt, és körbenéztem. A
hely igazából egy autószerelő műhelynek tűnt, tele volt szétszedett autókkal,
és furcsa műszerekkel. Igazából vagy három nagy garázs volt összenyitva, ha nem
több. Az egyik autó felől jött a hang, ami kissé meg volt emelve. Nem akartam
senkit megzavarni a munkában, így a műasztal felé fordultam. Volt rajta pár
érdekes dolog. Nem voltam annyira kíváncsiskodó, de pár dolog tényleg nem
olyannak tűnt, ami egy szimpla autószerelő birtokába kerülhet. Például pár irat
közül kikandikált egy kisebb kaliberű revolver. Nyeltem egyet, hogy milyen
arcok dolgozhatnak itt, és vajon mi történhetett Ailee öccsének a kocsijával,
hogy ennél jobb helyre nem tudta elvinni… Mert az itt dolgozók biztos erőszakos
maffiák. Félre akartam tolni a lapokat, hogy lássam, van-e valami még ijesztőbb
alatta, mikor meghallottam valaki suttogó hangját a fülemben.
- Mit keresel, cicus?-
összerezzentem a váratlan hangtól, ami közvetlen mögöttem jött. Nem is
hallottam lépteket.
- Elnézést, keresek valakit!-
motyogtam kissé ijedten, összehúzva magamat.
- És ki lenne az?- mintha pár
centit távolodott volna, így meg mertem fordulni. Előttem egy fiatal férfi állt
munkásruhában, ami tele volt olajfolttal. Ebből az arcára is jutott. Szőke,
zselézett haja kiemelte az élesebb állvonalát. Volt egy kisugárzása, de engem
inkább megijesztett, mint lenyűgözött.
- Egy Ji Ho nevű férfit. De
lehet, hogy eltévedtem, mert… ez a hely…
- Ez a hely?- vonta fel a
szemöldökét, és kissé elvigyorodott, ami lehet, hogy vicsornak indult. Nyilván
nem vette volna ki jól, ha leszólom a munkahelyét.
- Nekem bejön, csak neki
szerintem nem!- igyekeztem szépíteni a helyzetet, mert elég erősnek tűnt ahhoz,
hogy a gerincemet egy mozdulattal eltörje. És nem tűnt olyannak, aki
tekintettel van női mivoltomra.
- Nagyon tévedsz, cica!- hajolt
az arcomba, mitől annyira hátrahajoltam, amennyire az asztal engedte- Ji Ho
imádja ezt a helyet!
- Tudsz szólni neki?- nyeltem egy
nagyot.
- Már te megtetted!- húzta ki
magát hirtelen, és zsebre vágta a kezét- De jobban szeretem, ha Ziconak hívnak.
Az úgy lazább!
- Hogy… te lennél Ailee öccse?-
döbbentem le hirtelen, és hirtelen minden összekavarodott a fejemben.
- Ja, miért? Meglepett?
- Nem kicsit… Bizonyítsd be!-
egyszerűen nem hittem ennek a munkásgyereknek. Csak átvág itt engem. Na meg mit
cicáz? Komolyan… ez politikus családból jönne? Totál sötétnek tűnik…
- Sokat akarsz, cica…- sóhajtott
fel, majd a telefonját elém tolta. Azon egy családi kép volt. Középen ült a
volt elnök asszony, mellette két oldalt a két fiatal, Ailee, kiskosztümben, és
a bemutatkozott Zico- Ji Ho, öltönyben, amiről még a képen is lejött, hogy
mennyire kényelmetlenül érzi magát benne.
- Te neked nem a katonai bázison
kéne dolgoznod? Ez most egy katonai bázis?- néztem körül hitetlenül a garázsból
kialakított műhelyen.
- Kiabáld még hangosabban, cica!-
forgatta a szemét.
- Abbahagynád? Nem vagyok egy
háziállat!
- Ailee mondta, hogy nehéz
természetű vagy…
- Csak mert nem hagyom, hogy
ilyen szexista…
- Tudod mit, beszéljünk a
kocsimban. Mert hiszed vagy sem… ez a hely tényleg csak egy autóműhely…- majd
intett, hogy kövessem.
- Várj, és ha becsapnálak, és nem
is engem vártál volna?- siettem utána.
- Ne nézz ostobának. A nővérkém
küldött rólad képet! Bár… még mindig nem értem, hogy miért kell téged
körbevezetni ott! Nem hinném, hogy hasznodat vennék bármiben is… És hogy
fegyvert adni…- ezt mintha csak magába morogta volna, de elég degradáló volt,
így csak fintorogva követtem a garázs háta mögé, ahol egy kisebb városi
terepjáró várt minket.
- Pattanj be, cica!- intett az
anyósülés felé, mire már csak a szememet forgattam, és bemásztam az ülésre,
majd azonnal gyújtást adott rá, és kifordult az utcából.
- Nem is zártad be a helyet!
- Nem kellett, ott volt még pár
srác. Örülj, hogy én találtalak meg. Nekik biztos jobban bejött volna a
feszülős nadrág a fenekednél!- vigyorgott, mire csak kitágult a szemem- Na nem
mintha rossz nő lennél, csak én jobban szeretem a teltebb formákat. Te túl
gizda vagy… bár a melled…
- Elég volt!- vinnyogtam két
oktávval magasabban kínomban. Nem tudtam, hogy kéne kezelni a helyzetet, mert
nem ilyenre számítottam- Hanyagoljuk a témát. Inkább azt mond meg, hova
megyünk.
- A bázisra!- sóhajtott, miután
lehámozta a tekintetét a combomról, és végre az útra figyelt. Amúgy elég
elmebetegen vezetett.
- Akkor lökjed a GPS
koordinátáit, nem bízom benned!
- A Soyang tó közelében, így
hosszabb lesz az út… De ne aggódj, beletaposok…!- majd mielőtt tiltakozhattam
volna, hogy erre nincs szükség, máris belelapultam az ülésbe. Közben rezgett a
telefonom, jött egy üzenetem.
Byung Hun: Hol a francban vagy?
Erre csak fintorogtam, és
amennyire a száguldás engedte, lőttem magamról egy szelfit, és elküldtem neki.
Csak sajnos a kép sarkában látszott Zico karja, így azonnal megkaptam a
kérdést, hogy kivel vagyok. Mivel közös ismerősünknek, C.A.P-en kívül nem volt
kivarrva a karja, és neki sem így, valóban kérdéses volt, kivel lehetek. De
csak fintorogtam egyet, és válaszoltam egy „Semmi
közöd hozzá, estére a kastélyban vagyok” mondatot. Mire le is szállt rólam.
Hál’ istennek.
- Jól van, mutasd az
igazolványod, nem hiszem el, hogy te ott dolgozol…- motyogtam úgy húsz perc
őrült tempó után, mikor már kétszer előzött a srác életveszélyesen, mire csak felröhögött,
és elém lökte az igazolványtartóját.
Kinyitottam, és azonnal két kép
esett ki belőle, egy majdnem pucér nős kép, és itt nem a „majdnem”-en volt a
hangsúly, és egy másik, amin ő volt, amint félmeztelenül fotózza magát a
tükörbe.
- Akarom én ezt érteni?-
fintorogtam rá, mire csak tovább röhögött, de nem válaszolt. Végül megtaláltam
az igazolványt, és valóban ott állt rajta a hivatalos szerv neve, vízjel,
pecsét, aláírás, minden ami kellett.
- Amúgy meg ne rajtam akadj ki,
cica! Éppen most készülsz egy csomó férfi közé menni, akik ritkán látnak nőt,
mert az ott lévő pár női tiszt inkább medve, mint hölgy.
- Oh, istenem…- morogtam magam
elé.
- De majd vigyázok rád!-
kacsintott rám, hogy az cseppet sem volt bizalomgerjesztő.
- Adj egy fegyvert…- motyogtam.
- Most engem akarsz kinyírni,
vagy magadat?
- Teljesen mindegy, csak az utána
jövő csend számít, az meg mindkét esetben megtörténik…
- Bírlak téged, cica!- röhögött
fel.
- Úgy tűnik, ez rólam szegénységi
bizonyítvány!- fintorogtam, mire csak tovább nevetett, és csak még jobban
beletaposott. Bár ezúttal én sem bántam, hogy hamarabb ott leszünk.
*
Bevallom, azt hittem csak a
filmekben létezik olyan, hogy a szögesdróttal (és talán egyéb aknákkal)
körülvett terület bejáratánál fegyveres (itt értem a gépfegyvert) őrök kérték,
hogy igazoljuk magunkat. Vagyis inkább az én felemen lévő ablakot szuggerálták,
Zico nyilvánvalóan ismerős volt nekik. De miután a srác bemutatott egy több
helyen aláírt, több pecséttel ellátott papírt, akkor végül kinyitották a kaput
a marcona arcú katonák, akiknek szerintem tilos volt mosolyogni, és behajtottunk.
Odabent óriási területen terültek el különböző épületek, de legalább
gyárméretűek. De a távolban helikoptereket és repülőgépeket is láttam,
felszállópályával. És szinte biztosra vettem, hogy mellette pár kisebb tank is
állt. Te jó ég…
- Tulajdonképpen… nem hinném,
hogy idáig kellett volna jönnöm egy fegyverért…- néztem körül kissé
illetődötten, mikor az egyik épület mellett leállította a kis terepjárót, és
kiszálltunk. Mellettünk pont elfutott egy csapat egyenruhás katona- talán
gyakorlatoztak- de a kísérőm láttára tisztelegtek, majd folytatták az útjukat.
- Nem a fegyver miatt vagy itt!-
ez volt az első komolyan kimondott mondata, mióta találkoztunk, ezért hirtelen
hiányozni kezdett a mondat végéről a „cica” jelző, bármennyire is utáltam. Mintha
valami komolyról lett volna szó- Biztos utálod, hogy semmiről nem tudsz!
- Az nem kifejezés!- közben
intett, hogy menjünk be az egyik ajtón, azon az épületen, amihez a legközelebb
álltunk. Mindenesetre az „Illetékteleneknek belépni tilos” táblát még volt
alkalmam megcsodálni. Odabent egy öt méteres folyosóra léptünk, ami után egy ujjlenyomat
és retinaszkennerrel lezárt ajtó következett. Hát nem bízzák a véletlenre itt a
dolgokat. Ide nem lehet csak úgy bekóricálni.
- A nagynéném is tudja ezt. Pont
ezért rendelte el, hogy avassalak be minden egyes kis piszkos ügybe, minden
titkos fegyvertervezetbe, minden hadi technikába, mindenbe, amit az egyszerű
polgárok nem tudhatnak…
- De miért? Én ezt nem kértem
tőle!- ráztam hitetlenül a fejemet, mire a retinavizsgálat után felém fordult,
mélyen a szemembe nézve.
- Abban hisz, ha mindenbe beavat,
ha látod, hogy nincs már más lap, ami nem lenne kiterítve, akkor bízni fogsz az
oldalunkba. Ezt én sem értem, de valamiért nagyon fontos vagy nekik. Nagyon
védenek, és… tudom, hogy tudod, hogy ennek Soo Ae-hez van köze. Túl nagy a
csend. Az egyetlen, ami ezt megszakítja, az a te neved. De nincs hozzá
magyarázat. Persze, hogy ez aggodalmat kelt.
- Te mit gondolsz?- kérdeztem,
mert mintha úgy beszélt volna, hogy ez mindenki más véleménye.
- Én… én azt gondolom, hogy… pont
ezt akarják elérni!- majd visszafordult és kinyitotta az ajtót. Már a nyelvemen
volt a következő kérdés, miszerint mi is az az „ez”, amit el akarnak érni, de
ott is ragadt mikor beláttam az óriási csarnokba.
- Ez…- motyogtam a bent lévőket
nézve, mire Zico kicsit elmosolyodott.
- Ez a fegyverközpontunk, én is
itt melózom, mikor nem a műhelyben… Nos, itt kísérletezik ki, és készítik el az
új fegyvereket- mutatott egy elkerített, de üvegfalú részleg felé, ami szinte
egy laboratóriumnak felelt meg, majd a másik oldalra mutatott, ahol
lövészpályák és szintén elkerített részek voltak- Itt pedig tesztelik őket.
Persze a nagyobb erejű bombákat és gránátokat a szabadban… senki nem akarja,
hogy lerobbanjon a fejünkről a tető… Esetleg akarsz valamit kipróbálni?- nézett
felém. Ezzel nyilván a bizalmába akart beavatni. Hisz ismerhetett, ha olvasott
rólam bármit. Gondolom jó hosszú aktám van.
- Viccelsz velem?- néztem körbe
szájtátva- Ez nagyon király, persze hogy!- lelkesedtem be. Végül vigyorogva
állított oda a pálya elé, védőfelszerelésben, egy nagyon pöpec, de nagyon kicsi
fegyverrel.
- Az egyik legpontosabb a maga
nemében!
Végül lőhettem párat több félével
is, de a legjobban a kicsi tetszett. Nagyon kézre álló volt.
- Ügyesen lősz!- mondta Zico,
mikor végül otthagytuk a pályát.
- Jó tanárom volt!- gondoltam
vissza a négy évvel azelőtti estére, mikor Changjoval először mentünk el egy
lövészpályára, levezetni a felgyülemlett feszültséget. Az után gyakori tagja
voltam Franciaországban is lövészkluboknak.
- Azok ott mik?- kérdeztem egy
rakás félkész szerkezetre nézve.
- EMP bombák- mire hülyén néztem
rá, folytatta- Elektromágneses impulzussal kisütik az elektrotechnikai
eszközöket, lényegében meg lehet vele bénítani városokat. De például azok ott-
mutatott pár kisebbre- Csak ötven méteres hatósugarúak. Fasza, mi? Egyet-kettőt
én is hazavittem…
Erre már inkább nem kérdeztem rá
bővebben. Ki tudja, mi van még a srácnak otthon…
Ez után végigvezetett egy
vegyészrészlegen (biológiai fegyverekről azonnal beugrott a cikloszarin, amit a
legutóbb, nos… közelebbről megismerhettem), a kommandó edzésén, akadálypályán,
drogosztályon, hadviselési irodákon, olyan információk birtokába jutottam
Dél-Korea hadviselésével és külpolitikájával kapcsolatban, amit sosem gondoltam
volna, de nagyon nem is mentem sokra azzal, hogy birtokoltam az infót.
- Remélem hasznos volt! És már
elhiszed, hogy nem titkolnak előled több dolgot!
- A foglyokhoz nem mentünk!- mondtam
viszonylag halkan, igazából biztos sem voltam benne, hogy akartam-e mondani
ezt, vagy csak kicsúszott.
- Érthető okokból jobb téged nem
vinni Soo Ae közelébe.
- Persze! Teljesen világos- mondtam,
mikor visszaértünk a fegyveres részhez, ahonnan elindultunk.
- De kárpótollak érte!-
vigyorgott, majd felkapott az asztalról egy csomagot, és kezembe nyomta.
- Jól állt a kezedben a kicsike!
Vigyázz rá, és nem ezzel fegyelmezni a diákokat!- erre kicsit felnevettem, majd
a táskámba raktam a fegyvert.
- Köszönöm!
- Ugyan… én csak parancsot
teljesítettem, és… Ó, már csak ez hiányzott!- horkantott fel hirtelen- Itt a
bájgúnár! Már megint őt küldték…- rázta a fejét elnézve a vállam felett.
Hallottam, hogy egy nagyobb társaság közeledik, így én is megfordultam, hogy kinek
szólt ez a degradáló fintorgás, és azonnal tudtam, hogy a társaság melyik tagja
az, akit illetett. Ő volt középen, szinte kitűnt a többiek között. De abban a
pillanatban, ahogy jobban megnéztem, úgy ment le a vérnyomásom is.
Nem, az nem lehet.
Lehetetlen.
Ő nem lehet itt. Pont itt.
Éreztem, ahogy fogy a levegőm, és
hátra is tántorodtam így nekiesve az egyik munkaasztalnak, amiről pár műszer és
fegyver a földre esett.
- Jól vagy?- ragadta meg a karom
Zico, de mintha egy üvegfalon keresztül hallottam volna a hangját, csak
bámultam a középső alakot- Hé, Ji Min, te… Baszki, a rohadt életbe! Az aktádba
is benne volt pedig! Húzzunk innen, jó? Ez biztos sokkolt!- de az én lábam
földbe gyökerezett, így csak álltam ott, és vártam a megváltó halált. De a társaság
is meghallotta a csörömpölést, így feltűntünk nekik. Vagyis gondolom Zico tűnt
fel. Engem nem nagyon néztek meg. Hát persze…
De mikor felénk indultak,
éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni.
Egy nagy csapat öltönyös férfi,
mind meghajlással üdvözölte Zicot, és szóba elegyedtek a kísérőmmel, aki néha
ideges pillantást vetett rám.
De én csak bámultam őt. A csoport
legfiatalabb tagját. Nem volt sokkal idősebb nálam. Sármos volt, mint mindig. A
szeme csak úgy csillogott. Ismerősen csillogott. Hirtelen rám vetette a
tekintetét, és egy pillanatig szinte reméltem, hogy felfedezzem benne a régi
tüzet. De az csak érdeklődő volt, majd elém állt, és egy kis mosollyal
üdvözölt.
- Még nem találkoztunk itt
kisasszony! A nevem… Kim Jong In!
Kim Jong In…
Ahogy kimondta, szinte mázsás súlyként
telepedett rám a tudat, hogy még csak véletlenül sem tévedtem. Jong In… Kai…
Nem emlékszik rám… pedig miattam
majdnem meghalt. De csak miután kinyírt pár gyereket. És Byung Hunt is majdnem…
De végül is kimosta az agyát az apja… aki Sapó apja is volt egyben. Undorító
titkok, amik akkor derültek ki. A tény, hogy gyilkos vagyok… a fiatal férfi
láttán mind, mint óriási teherként telepedett rám, és még erősebben szorítottam
az asztal szélét. De hogy a francba került Dél-Korea legjobban védett katonai
központjára ő, aki az országot árulta el? Byung Hun ezt értette az alatt, hogy
elég messze van? Hát ez nincs elég messze!
- Kisasszony, jól van?- vonta
össze a szemöldökét.
- Pe… persze, csak kicsit
levegőtlen idebent, és kicsit kimerültem…- motyogtam.
- Jöjjön, kikísérem!- nyúlt a karom
felé, de elhúztam előle.
- Nem… nem szükséges!
- Értem!- vett kicsit vissza a
torkát köszörülve, erre Zico is segítségemre sietett.
- Ő itt Yoo Ji Min. Ma volt itt
először. Az egyik tulajdonosa a Saint Germain kastélyban üzemelő árvaháznak! Ők
pedig az indonéziai fegyvergyárunk képviselői! Időnként eljönnek a bázisra
ellenőrzésre!
- Indonézia?- ismételtem meg
hitetlenül. Az mondjuk tényleg nem a szomszéd volt.
- Igen, de… valamiért mégis
ismerős a kisasszony!- ráncolta a szemöldökét Jong In, mire lement a
vérnyomásom, és az ájulás kerülgetett.
- Fiam, ne most flörtölj!- szólt
rá a háta mögül egy középkorú férfi.
- Nem, tényleg… mintha láttam
volna… talán… járt korábban arra?
- Egy fél évvel ezelőttig
külföldön laktam!- mondtam halkan- Európában!
- Akkor biztos összekeverem
valakivel- biccentette félre a fejét, mire izzadt tenyerem a nadrágomba
töröltem.
- Meglehet. Nem vagyok túl
egyedi!
- Nem erről van szó…
- Nem akarjuk feltartani az
ellenőrzést!- szakította félbe a kínos társalgást Zico, majd megfogta a csuklómat-
De nekünk mennünk kell, van egy megbeszélésünk, és így is késésben vagyunk!
- Értem! Még biztos találkozunk
Ji Min kisasszony!- mosolygott rám Jong In, mire legszívesebben sarkon
fordultam volna, és elszaladtam volna, de tartanom kellett magamat.
- Biztosan, Kim Jong In!- a
mosolyom nem sikerült túl őszintére, majd Zico is megindult a kijárat irányába,
magával húzva.
Ahogy távolodtunk, úgy
hatalmasodott el rajtam a pánik, izzadtam, remegtem, hányinger kerülgetett,
éppen hogy a szám nem habzott.
- Ji Min, ne akadj ki nagyon!-
tuszkolt be a kocsiba Zico, és gyorsan beszállt a kormány mögé. Én csak ültem
ott, és igyekeztem megemészteni a hallottakat.
- Ennek nem szabadott volna
megtörténnie! Jong In nem jön mindig a bázisra, eddig csak kétszer küldték, és hidd
a nagynéném sem örült neki, elég bajosan került így az indonéziai gyár egyik
vezetőbb pozíciójába ilyen fiatalon. Megfigyelés alatt tartottuk mindig, de… ma
nem számítottam rá. Ha hamarabb leesik, hidd el, hogy kirángatlak onnan,
mielőtt… még feltűntünk volna nekik.
- Nem ismert fel!- motyogtam
kicsit bódult állapotban.
-
De ennek akkor sem szabad megtörténnie újra. Ki tudja, lehet, előhoznál
belőle olyan emlékeket, amitől minden visszatérne neki. És senki nem tudja,
hogy milyen következményei lennének. Valószínűleg megint becsavarodna. Jól
vagy?- miközben hajtott kifelé, percenként felém pillantva, mintha attól
tartott volna, hogy megőrülök, és kivetem magam az ajtón. Pedig csak ültem ott,
mint egy darab kő.
- Hazaviszlek, a kocsidat meg
eljuttatom oda majd…
- Nem… ne vigyél haza. Nem akarok
senkit látni. Inni akarok. Vigyél oda, ahol sok az alkohol, és gyorsan üt.
- Nem vagyok benne biztos, hogy…
- Csak csináld!- rivalltam rá
kicsit ingerültebben a kelleténél- Ma este részeg leszek! És elfelejtem ezt az
egész őrültséget.
Byung
Hun szemszöge
Karomat összefonva bámultam ki az
ablakomon, ami a kastély előtti parkolóra nézett. Nem volt itt. Kissé
összeszorítva a számat gondoltam arra, hogy fogalmam sem volt, hol lehet.
Vagyis… szemét forgatva írhatta le azt, hogy majd jön, és nincs közöm hozzá, hogy
mikor, kivel mit csinál. És igaza is volt. De már este tizenegy… és ő még
mindig sehol nem volt.
Ha baja lenne megint, azt sosem
bocsájtanám meg magamnak… Nem érdekelhet, mint nő, de akkor is megszenvedte már
a magáét. Ennyivel tartozom neki. És egy telefonba nem halok bele.
Halántékomat megmasszírozva
nyomtam be a tárcsázást, és fülemhez emeltem. Kicsöngött, de nem vette fel
senki. Pont mire letettem volna, beleszólt valaki. De nem az, akit vártam.
- Mi van?- hallottam egy
férfihangot, ami eléggé meglepett. Ránéztem a kijelzőre, de biztos voltam
benne, hogy Ji Mint hívom.
- Te meg ki az isten vagy?-
morogtam bele ingerülten.
- Az most lehet nem lényeges, de
a cica velem van, csak épp… Hé, hé, figyelj hova lépsz, el fog csapni a kocsi!
Nem, azt nem ihatod meg!- a telefont kicsit elemelve tett rendre valakit. Azt a
cicát, akiről sejtettem, hogy ki, csak nem akartam elhinni.
- Meleg van, le akarom venni a
felsőmet!- hallottam mellette az ismerős hangot. Az ismerősen részeg hangot. Te
jó ég, én ezt a csajt megfojtom!
- Ji Min berúgott?- kérdeztem a
sráctól, akárki is volt.
- Ja, elég durván. Hé! Azt ne
vedd le! Nekem otthon tarthatsz sztriptíz bemutatót, de itt hanyagold!
- Na jó, idefigyelj!- lettem
rohadt ideges- Nem tudom ki vagy, de ha az akarata nélkül egy ujjal is hozzá
mersz érni, akkor én…
- Ki vagy te? A pasija?
- Nem, csak… mindegy! Vidd őt
haza! Van Szöulban háza!
- Igen, láttam a kártyáján, de
Szöul másik felében. Én oda nem megyek most, magamhoz viszem el, aztán majd
holnap hazamegy! Megkedveltem, ahhoz képest, hogy ma láttam először…
Szórakoztató!
- Picsába, nem hagyom veled.
Mondd, hogy hol a házad! Elmegyek érte!
- A hős lovag…- röhögött, de
gyorsan lediktálta a címét, és meg kaptam a kabátomat a hűvös este miatt, és a
kint parkoló kocsimhoz rohantam, mikor belebotlottam Ayanába, a japán tanárba,
aki épp Yong Gukkal beszélgetett a folyosón. Mostanában elég gyakran
beszélgetnek…
- Hova rohansz?- nézett rám a
menyasszonyom unokabátyja.
- Csak… Ji Min valami bajba
keverte magát, megyek, és kihúzom!- mondtam kissé forgatva a szemem arra a
gondolatra, hogy az a csaj sosem tud a seggén ülni.
- Én is elmehetek, ha mondod, hol
van!- ajánlotta fel azonnal Yong Guk, mire elhúztam a szám. Hát persze…
- Hagyjad, látom elfoglalt vagy!-
mondtam egy apró éllel a hangomban, amit magam sem értettem.
- Mi történt vele?- lett a japán
lány aggodalmasabb.
- Semmi, csak… haza kell hozni,
mert ivott… Remélem csak ennyit csinált!- majd kikerülve őket gyorsan a
kocsimhoz jutottam, és bepattanva már száguldottam is a főváros felé. Hamarabb
odaértem a megadott címre, mint általában szoktam. Közben meg azon kattogott az
agyam, hogy miért nincs valaki mindig Ji Min mellett, hogy felügyelje? Ken
nincs kéznél? Vagy… mostanában Changjoval is olyan jóban volt, nem? Ki tudja,
mi van köztük. Néha úgy érzem, hogy bármit kinézek ebből az őrült nőből… És én
meg bolond vagyok, amiért foglalkozom vele… Ahelyett, hogy a saját
menyasszonyomra koncentrálnék. Ő legalább egy olyan nő, akivel… nincs probléma.
De nem. Nekem ez után az idióta után kell koslatnom, és vigyázni, hol köt ki.
Most akkor ki az őrültebb?
Egy legalább húszemeletes
lakótorony előtt álltam meg, elég elit hely volt, és azonnal fellifteztem a tizenharmadik
emeletre, majd megálltam a megfelelő ajtó előtt. Erősen dörömböltem az ajtón,
nem törődve a csengővel, mire egy fél perc múlva egy furcsa szerzet nyitott
ajtót. Egyik kezében egy sörösüveget szorongatott, és jöttemre kissé
elvigyorodott. Bevallom, a furcsán szőke srácnak nem volt valami
bizalomgerjesztő feje…
- Megjött a herceg… a hercegnő
egy kissé kiájult!- röhögött, de mikor látta, hogy ellenségesen méregetem,
akkor kissé komolyabbra vette a figurát- Byung Hun, igaz?
- Honnan tudod?
- Kiírta a cica telefonja… meg
hát… tudod, olyan családból származom, hogy nagyon jól tudom, ki vagy te, és
milyen a múltad. De mielőtt itt tárgyaljuk meg az ajtóban, inkább gyere
beljebb!- invitált, mire beléptem, majd a cipőm lerúgva azonnal körbenéztem,
hogy merre lehet Jimmy. Semerre nem láttam.
- Szóval, ki vagy?- És hol van Ji
Min?
- A nevem Zico, és… ma velem volt
a kis drága. Bár nem sejtettem, hogy a vendégszeretetemet ennyi ideig élvezni
fogja!- húzta kissé a száját.
- Honnan ismered?
- Ma találkoztunk először. A
nővérem hozott össze…- majd felém dobott egy sörösüveget- Igyál te is!
- Haza kell vezetnem, márpedig Ji
Minnel, szóval jobb, ha elárulod, hogy mit akarsz tőle, és hol van!
- A hálómban van… de ne nézz így
rám, baszki, nem az esetem. És csak azért hoztam ide, mert kiütötte magát… És
nem önszántamból találkoztam vele, csak Ailee kért, hogy vigyem el a bázisra…
- Várj… Ailee… az az Ailee? És
milyen bázis?
- Nézd, a nénikém a volt elnök.
Igen, Ailee öccse vagyok, bár nem teljesen vér szerint. De ez teljesen
lényegtelen. Ma elvittem a csajt a soyangi katonai támaszpontra, és bázisra.
Hogy végre megbízzon bennünk… Csak sajnos történt egy kis incidens, ami miatt…
hát inni akart.
Erre mérgesen átvágtam a szobán,
és benyitottam oda, amerre a hálót intette. Még a sötétben is láttam, hogy Ji
Min leterül az ágyon, álmában motyog valamit, valami Algernonról, ki tudja, milyen pasikat gyűjtött be még Párizsban, de
legalább a ruhája rajta volt, így egy cseppet megnyugodtam, és visszaléptem a
nappaliba.
- Mi történt?- kérdeztem ingerülten,
hisz tudtam, Ji Min nem nagyon akart mostanában piára nézni.
- Nem az én tisztem elmesélni. Ha
akarod, vidd a csajt, de egyedül nehéz innen lerángatni…
- Picsába…- morogtam, majd
felnyitottam mégiscsak a sört, és húztam belőle egy jó nagy kortyot. Úgy
éreztem, szükségem lesz még rá az éjszaka alatt.
Ji
Min szemszöge
Mázsás súlyokat pakoltak a
szememre. Legalábbis így éreztem, mikor fel akartam kelni. Mikor végre fény szűrődött
a retinámba, már megint azt kellett tapasztalnom, hogy nem otthon vagyok.
Vagyis nem ismerős helyen. Nyöszörögve ültem fel, és körbenéztem. Egy
viszonylag modernen berendezett hálószoba. És egyedül vagyok. Szerencsére…
Végigpörgettem a fejemben a tegnapot,
és mikor eszembe jutott a rég látott fiú, hirtelen összeszűkült a gyomrom, és a
hányingerem is felerősödött. Gyanítottam, hogy Zico hozott haza, volt pár
emlékem azért, így azt is sejtettem, hogy Zico engedélyezi, hogy használjam a
hálóból nyíló fürdőt.
Igen, a nap hibája az volt, hogy
a tükörbe néztem. Megmostam az arcom, ezzel felfrissülve, és mivel találtam
bontatlan fogkefét is, hát otthon éreztem magamat. Viszonylag igényesen
összevissza kontyba fogtam a hajam, és kiléptem az ajtón. A nappaliba kerültem,
ahol a kihúzott kanapén…
- Mi a fene?- motyogtam, mikor
megláttam a két alakot kidőlve, sörösüvegekkel körülvéve. Zico nem lepett meg,
de…- Byung Hun?- motyogtam, mikor közelebb léptem. Byung Hun lába szinte Zico
arcában volt, és mélyeket szuszogott. Na ne! Ez hogy került ide? És mikortól?
Zico hívta volna fel? Vagy ismerik egymást?
Idegesen megmasszíroztam a
halántékomat, és tettem egy lépést feléjük. Igyekeztem kitalálni, hogy pontosan
mit is kezdjek belük. Melyiket keltsem fel? Vagy mindkettőt egyszerre? Nem
tudtam, melyikkel járnék jobban…
Végül egyikre sem volt szükség,
mert a nagy gondolkozásomban nem néztem a lábam elé, és a földöm heverő és álló
alkoholos üvegek, (immár üresen), mint a dominó dőltek el, irdatlan nagy
ricsajjal. Behúztam a nyakamat kicsit, mikor Zico félálmában kapott az
éjjeliszekrényén fekvő revolvere felé, nyilván nem tudta, mi lehet, de hát
ösztönök… Mikor bemért engem a szemeivel, amint épp arcomra fagyott mosollyal
tettem fel a karjaimat, nehogy lelőjön.
- Cica, mi bajod van?- hajította
vissza a fegyvert, és megmasszírozta a halántékát, közben megrúgva Byung Hunt
is, aki ettől szintén felült, de látszott, hogy azonnal meg is szédült.
- Mi van itt?- nézett körbe, majd
mikor észrevett engem is, beszívta az alsó ajkát, kicsit mérgesen, majd szinte
egyszerre tört elő belőlünk ugyanaz a kérdés.
- Magyarázat?- de még az ő hangja
számon kérő volt, addig az enyém inkább hisztérikus.
- Előbb te! Ismered Zicot? Vagy
hogy kerülsz ide? Nem mondtad, hogy lelépsz te is a kastélyból! Most mégis, mi
van, ha…
- Te mit képzeltél, hogy egy
majdnem vadidegen pasi házába jöttél részegen?- követelt magyarázatot.
- Neked mi közöd hozzá? Meg amúgy
is… Látszólag te sem unatkoztál!- utaltam a sok elfogyasztott piára.
- Na jó, én így is majd elhányom
magam, szóljatok, ha kiveszekedtétek magatokat… Még hogy semmi közötök
egymáshoz…- morogta, majd elsétált mellettem, mire ajkamba harapva néztem
utána.
- Tudod mit?- néztem vissza a
kollégámra. Nem tudom, miért vagy itt, és miért ittál. Nem is érdekel! De ha
esetleg valami köze volt hozzám, akkor közlöm, hogy szokj le arról, hogy
ellenőrzöl. Hidd el, a múlt fényében, megválogatom, hogy kivel, és hova megyek,
mindenkivel gyanakvó vagyok. És Zicoban megbíztam. És hogy miért tettem ezt az
egészet?- kissé felnevettem, de legszívesebben sírtam volna Kai gondolatára-
Nem kell tudnod… ha más lenne a helyzet, akkor… lehet, hogy a te válladon sírom
ki magam, de most ez volt a legegyszerűbb.
- Legalább jobb lett utána?-
fújtatott mérgesen.
- Nem. Sosem lesz ez jobb…-
motyogtam, majd mivel csörgött a telefonom, érte nyúltam, és felvettem So Ji
Sub hívását.
- Igen?
- Hol vagytok?- hallottam ideges
hangját- A befektető, aki most lejön az iskolánkban, előbb hívott, hogy tíz
percen belül indul Szöulból, de sem te, sem Byung Hun nem vagytok itt. Mit műveltek?
- Basszus, el is felejtettem!-
morogtam- Felhívom, hogy el se induljon. Valami furcsa véletlen miatt… Szóval
mindketten Szöulban vagyunk. Tudunk vele találkozni.
- Mindketten? De ugye nem együtt?
- Miért van mindenki így
rácuppanva a magánéletemre? Amúgy meg nem!
- Nekem mindegy… Csak akkor
azonnal hívd!
Mikor letettem, mérgesen néztem
Byung Hunra.
- Készülj el, egy befektetővel
találkozunk!- majd indultam volna Zico után, de megragadta hirtelen a kezem, és
visszahúzott, hogy hirtelen nagyon közel éreztem magamhoz- Mit akarsz még?-
néztem fel a szemébe, ami kifejezetten üres volt.
- Ha az ígéred, hogy jössz… akkor
tartsd azt be… aggódhatnak érted.
- Magadra gondolsz?- húztam el a
számat, de ugyanakkor a szívem furcsán össze-vissza vert, mint általában, ha
túl közel van hozzám.
- Akár…- majd eleresztett, és még
mindig érzelemmentesen hátat fordított. Hirtelen én is üresnek éreztem magam.
Akartam még valamit mondani neki, de a telefonja csörögni kezdett, és mikor
megláttam rajta Juniel nevét, egyszerűen csak felsóhajtottam, és távoztam a
szobából.
*
- Komolyan, ezerszer el kellett
neki mindent mondani…- morogta Byung Hun, mikor végre kiértünk a cég
épületéből. Valóban hosszú megbeszélés volt, mert a befektetőnek, Kim úrnak,
mindent meg kellett ismételni, mintha nem bízott volna bennünk. Aztán meg
belement a bizniszbe, ráadásul másfélszeres pénzösszeggel. Ki érti az ilyet?
- Na, menjünk vissza a kastélyba!
Elvigyelek?- kérdezte, mintegy mellékesen, mikor én is feltettem a fekete
baseball sapkámat. Valamiért jobb lett a közérzetem tőle.
- Van kocsim, meg amúgy is… még
be akartam nézni a közeli plázába. Jessie szülinapja lesz, vennem kéne
valamit!- ezzel igazából csak le akartam rázni, nem gondoltam volna, hogy esze
ágában sincs hagyni magát. Mintha ügyet sem vetett volna a korábbi
kifakadásomra, miszerint ne csinálja.
- Remek ötlet, akkor nézek én is
valamit Jong Hee-nek.
Igen, rajtam kívül már szinte
alig hívta valaki Jessienek. De az én szememben örökre ez maradt. Nem tehettem
róla. De végül így alakult, hogy Byung Hunnal kettesben mentünk el a plázába.
De az ajándéknézéses része már eléggé kamunak tűnt a részéről. Vagyis…
becsületére legyen mondva, még a ruhabolt fehérnemű részén sem jött zavarba,
pedig oda direkt azért mentem, hogy kínos legyen neki. Hát nem úgy viselkedett.
Bár valószínűleg ki akart rohanni már a világból is a sok bolt után (bevallom
én is, csak az ő agyának húzása jobban lefoglalt, mint a vásárlásundorom, pláne
csúcsidőben) ő csöndben követett mindenhová. Ami egy idő után kissé kellemetlen
is volt. Hisz teljesen egyértelművé vált, hogy ő nem ajándékot akar. Csak
szemmel tartani engem. Úgy tűnt, már ez lesz az új módi. Mondjak akármit.
Végül egy írószerboltban kötöttem
ki, és két, gyönyörű kötéses füzet között gondolkoztam, hogy vajon melyik
tetszene Jessie-nek jobban, mikor egy fekete kapucnis alak jött a vállamnak,
(igen, ott is rengetegen voltak bent), és fel is döntött volna a bunkó, ha
Byung Hun nem kap el.
- Mekkora paraszt…- dörmögte,
majd pár nem túl kedves pillantással jutalmazta az alak hátát, kicsit tovább is
nézte talán, mint kellett volna, gyanakvóan, addig pedig az én karomat
szorongatta. Ami… elkerülendő lett volna. Végül kihúztam magam a szorításából,
és a barnásabb árnyalatú füzetet vittem a kasszához, majd fizettem.
- Hé, most akkor segíts nekem ajándékot
néznem!- lépett mellém a srác, mire megforgattam a szemem.
- Nem hinném, hogy ezt komolyan
gondolod. Az elmúlt órák alatt is nyolcvan százalékban engem, a fennmaradó
időben pedig a telefonod kijelzőjét bámultad, gondolom az idő miatt… Ne akarj
átverni. Nyugodtan leléphettél volna, nem kell gardedám…
- Jimmy…
- És figyelj, mit beszélsz!-
lettem ingerült. Hisz nem voltam már az, akit joga volt Jimmy-nek hívni. Az a
lány meghalt. Követte az ikertestvérét.
- Nehéz megszoknom, ez az
igazság!- forgatta a szemét.
- Azért igyekezz! Már nem vagyunk
olyan kapcsolatban!- néztem a szemébe mélyen, és lassan ejtettem ki a szavakat,
hogy eljusson a tudatáig, és beleégjen. Hisz… menyasszonya van. Továbblépett.
Most már mindegy, mi volt egykor.
- Figyelj… Tudod…- torpant meg,
és szembefordított magával, kissé félrehúzva az emberáradattól. Így egy nagy
beltéri pálmafa alatt álltunk. Éreztem a hangján, hogy most valami komoly
dolgot akar elmondani- Ha… ha nem lenne nekem Juniel…
Megfagyott a vér is az ereimben,
ahogy ezt kimondta. Hisz a múltkor dobálóztunk olyan szavakkal, mint hogy nem
érdekel a másik, még akkor sem érdekelne, ha szabad lenne mindkettőnk keze, de
ez most kissé másként hangzott. Féltem, hogy fogja folytatni. Valamilyen
félelemmel vegyes izgatottság vett rajtam erőt. Amiről hirtelen még csak le sem
esett, hogy milyen veszélyes. De végül kissé elnézett a fejem mellett, és mikor
már nyitotta volna a száját, egészen más dolog csúszott ki rajta, mint amit
vártam.
- A picsába!- majd az ingerült
mondata után, hirtelen felnevetett kissé, mintha valami viccesett mondtam
volna, majd kedélyesen, vállamat átkarolva terelt a mozgólépcső felé. Én meg
ekkor már biztosra vettem, hogy megőrült.
- Mi a franc…?- fordultam volna felé,
de karjával nem engedte, így csak egyenesen előrefelé bámultam, mikor ráálltunk
a mozgólépcsőre.
- Ne nézz hátra, valaki követ
minket!- morogta, és kicsit közelebb húzott magához. Követ? Ez megmagyarázná
Byung Hun hirtelen témaváltását. De mégis ki követne? És miért?
- Tényleg?- néztem volna azonnal
vissza, de erőt vettem magamon. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem.
Felemeltem a telefonom kissé, és a visszatükröződésében láttam a kapucnis
fazont, aki korábban nekem jött az írószerboltban.
- Legalább egy órája jön utánunk…-
hangja feszült volt- Eddig nem voltam benne biztos, de most már látom, hogy nem
téveszt szem elől. Akkor láttam először, mikor kijöttünk a cégtől… És nem Kim
úr embere lehet…
- Mit akarhat?- hangom kissé
elcsuklott.
- Fogalmam sincs, de jobb, ha nem
hagyjuk meg neki, hogy teljesüljön az álma…
- Van terved?
- Talán ha nem lennék ilyen másnapos,
akkor jobbak is lennének- éreztem, hogy karja jobban megfeszül a vállam körül.
- Ha van, az már fél siker…-
morogtam.
- Rendben, bármit mondok, ne
kételkedj, csak csináld!
- Ez nagyon bizarrul hangzik,
ugye tudod? Csak mert azért bármit nem…
- Csak bízz bennem- vágott a
szavamba- Nem lesz semmi baj… A lényeg, mihelyst leérünk a mozgólépcsőn,
hajtűkanyart veszünk jobbra, a lépcső alá. Ha minden igaz ott van pár szemetes.
Van húsz méter előnyünk. Ha beérünk oda… kapd le a dzsekid, és hajítsd be, én
is ezt csinálom majd. Utána pedig csak maradj nyugton, oké?
- Nem tudom, mi ez az egész,
Byung Hun, de ha bármi is történik emiatt, akkor…
- Akkor mondhatod, hogy
megmondtad!- forgatta a szemét, majd mikor már kezdtek eltűnni előttünk a
lépcsőfokok, azt jelentette, itt az idő. Ahogy leléptünk a lépcsőről, azonnal
befordultunk, ő a kezemet megragadva húzott a lépcső alá. Azt hittem, nagy
kukák vannak ott, a lépcső alatt lévő falnál, ami mögött elbújhatunk, de
csalódnom kellett, épp hogy a kabátom nem volt feltűnő, mikor odahajítottam. Az
adrenalin hajtott, és vártam a következő lépést, de mikor Byung Hun lekapta a
fejemről a fekete sapkát, és a saját fejébe húzta, hátracsapva, ezzel elrejtve
a haját, kissé meglepődtem.
- És most?- kérdeztem halkan,
mert tudtam, másodperceink maradtak, hogy beérjenek. Már láttam a sötét fickót
megjelenni a lépcső mögött, ahol láthatott minket eltűnni.
- És most tesszük, amihez
értünk!- morogta, majd egy pillanat alatt felkapva a fal kis párkányára
ültetett, karjaimmal automatikusan megkapaszkodtam a vállában, ő lábaim közé
állt, ezzel a hátamat a falnak kényszerítve, és az ajkát az enyémre nyomta. Ez
pillanatok műve volt. Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit művelt, hogy megcsókolt,
csak… kitágult szemekkel, kissé belekapaszkodva a nyakába megmerevedtem, és…
megrohantak az emlékek a négy évvel korábbi csókokról… és az együtt töltött
éjszakáról. Az ajka most is puha volt, karjai, amik derekamat tartották, még
most is erőszakosan tartottak. Így lehunytam a szemem, és hagytam, hogy
csókoljon, még lábamat is összekulcsoltam a dereka körül, hisz tudtam, mi ez.
Ez nem romantika.
Irtóra deja vu érzés volt. Az
első csókunk is figyelemelterelés volt. A bál éjszakáján. Ez is az volt.
Pontosan tudtam, hogy idegen,
smároló párocskákat nem bámul meg senki. Mert zavarba jönnek tőle. Főleg egy
ilyen prűd országban.
Hisz a kapucnis pasi pár
másodperc múlva épp hogy csak átsuhant a tekintetével felettünk, és rohant tovább,
minket keresve. Abszolút zavarba hoztuk a járókelőket, túl szenvedélyes volt a
dolog. Bevallom, a lelkem mélyén nem tudtam nem élvezni, holott az agyam
undorodott magamtól. Ahogy tovább sietett az alak, még pár másodpercig csak
élveztem a pillanatot, az ajkát az enyémen, majd mintha fejbe vágtak volna,
tisztult ki a kép. Eltoltam magamtól a srácot, és meglepetten néztem rá. Már az
se érdekelt, ha aki követett, visszafordul, és megtalál. Egyedül az érdekelt,
hogy…
- Messzire mentél…- suttogtam
elhaló hangon, de ő csak bámult rám, ugyanolyan meglepetten- Úgy is tehettél
volna, mintha, miért kellett…? - folytattam, és nyeltem egy nagyot, mert arca
még mindig csak centiméteres távolságban volt tőlem. Nem akartam bevallani, túlságosan
is jól esett, ahogy ajkaink összeértek, még ha nem is volt teljesen rendes
csók. Csak épp… olyasmi. Túl mély dolgokat hozott elé, már majdhogynem
visszafordíthatatlanul.
Ez az egész köztünk… Kai… furcsa
alakok, akik követnek… felelősség. Mind olyan, mint volt. Semmi nem változott,
csak az idő telt el. Úgy tűnik, a sakkbábukat nem pakolták vissza a helyére
négy éve. Nem… várták az új játszmát. Most ismét felkerültek a bábuk a táblára.
De ki tudja, melyik a világos, és melyik a sötét színű játékos? És ki az, aki
az ellenfél bábuit mozgatja? És hogy van-e egyáltalán ellenség, vagy magunknak vetítjük
oda…?
- Byung Hun, mondj valamit…-
súgtam ajkára remegve az indulattól egyre inkább realizálva, mit tett, és ezzel
milyen érzéseket hívott életre bennem, vagy akár benne is- Megcsókoltál, és ez
volt az utolsó dolog, amit szabad lett volna… Nagyon nem kellett volna!- lett a
hangom kissé hisztérikusabb, mire vállam fölött hirtelen a hideg falnak
döntötte a fejét, majd csak egy igen kifejező mondatot préselt ki magából.
- A kurva életbe!
ÚRISTEEEEEEEN!!!! DE KIBASZOTTUL VÁRTAM MÁÁÁÁÁR!!! AHHHH FANGÖRCSÖM VAAAAAN!Ma már másodjára néztem meg hogy van e új rész és juhéé bejött *o* Hoppálá Zicoca az öcsike? éreztem én :3 ajj de mit cicázik már? xd mondjuk pont illik hozzá de akkoris ez olyan szexista ahogy Jimin mondta xd amugy nagyon szimpinek bizonyúlt ^^ tudott kicsit perverz komolytalan lenni de ha kellett komoly is :) remélem azért még sokat fog szerepelni benne ^^ és vajon tényleg nem az esete a lány? :3 mondjuk már így is sok fiú került tulságosan közel Jiminhez xd oh és basszus! tudtam hogy hamarosan eljön ez a pillanat mikor Kai feltűnik de most mégse számítottam rá :O oh szegény lány... ez most megintcsak megnehezítette a dolgait és az érzelmeit :( és még mindig nem emlékszik Jongin, kivi vagyok fog e. és ha fog akkor marad a jó oldalon vagy bosszút akar majd állni? ajj ezt nem is akarom elképzelni :( olyan kis cuki volt ahogy kedvesen beszélt a lányhoz. <3 oh jaj és L.Joe hogy aggódott már hogy hol és kivel van a lány :D háhá megette az ideg 3:) meg is érdemli muhahahaha :"D neee és hogy beszélt már Zicoval telefonon xd nagyon zavarta hogy megint valakinél lerészegedett :D elképzeltem ahogy Jimin elkezd vetkőzni Zico meg telefot tartva próbalja megakadályozni közben meg Joe forr a dühtől xdddd Mi a szar? most Yongguk rangizgat azzal ajapánnal? és mivan Jiminnel? már nem is érdekli? vagy neki tökmindegy ki csak legyen valaki? ahh Gukie ne kelljen csalódnom >< mondjuk akkor Changjoenak több esélyelenne de akkoris xd Joe meg hogy lekoptatta mikor felajánlotta hogy érte megy xd nem akraja közel engedni hozzá látom én xd :3 furcsáltam hogy Joe nem ismeri Zicot de végül tisztázta magát a fiú xd neeeee reggel az a jelenet xddd hát olyan jót mosolyogtam ahogy elképzeltem a két alvó fiút xd Jiminnek jól kezdődött a reggel xd meg ahogy akét fiú felriad :"D nagyon tetszett :"D oh jaj és csak nem bevallotta a drága Joenk hogy aggódik Jiminért? csodálom xd na baszki Jimin nagyban lerázná azt nem hagyja xd mondjuk ezután nem is csodálom xd jó kifogás volt hogy ő is ajándékot akart xd és már megint Jimmynek hívta... úgy látom Joenak nehezebb maga mögött hagynia a múltat mégha azt is mutatja hogy ő már megtette.Meg az ahogy elkezdte hogy ha Juniel nem lenne... mostmár komolyan eldönthetné mit is érez mert már nagyon bosszant hogy csak összezavrja a lánytis és engem is xd Oh basszus már akkor tudtam hogy az a kapucnis valami fura alak mikor nekiment a lánynak... vajon ki küldhette? de ami fontosabb kérdés... JOE HOGY A FRANCBA GONDOLTAD TE EZT??????? MOST KOMOLYAN??? CSÓK???? AHHH!!! EZ MÁR TÚL SOOOOK!!! AHHH FANGÖRCSROHAAAM!!!! most tényleg simán lerázhatták volna a fickót enélkül is xd de csodálom hogy pont ez az ötlet jutott eszébe úgy hogy folyton csak bántja a lányt meg azt mondja már nem szereti... és nocsak mi volt ez a végső mondata? most ez egy a kúrva életbe mit tettem, mit fog ehhez juniel szólni volt vagy egy a kúrva életbe még mindig szeretem ezt a lányt? omo omo de kivi vagyok *o* lesz itt bonyodalom nem kevés :D aigoo alig várom a folytit remélem hamar hozod ^^ és remélem a Kékszemű is hamar jön már mert már izgulok amiatt is *---* nagyon imádtam ezt a fejezetet is amúgy, Fighting a továbbiakhoz is én mindig itt leszek és kommentelek ;)
VálaszTörlésWow, hát köszönöm megint a hosszú komit :) Igeen, már vártam, hogy Zicot végre beleírhassam :D Meg már Kai is hiányzott, vissza kellett hozni az életbe, hogy teljes legyen a banda :D Hogy a továbbiakban milyen szerepük lesz... hááááát :D meglátjuk. L.Joe aggodalma, és agymenései... hát ki tudja már őt követni? :') Yongguk, és Ayana meg ki tudja, mit csinálnak. Az utolsó mondat értelme pedig... coming soon^^ Köszi, hogy írtál, mindig feldob! És ígérem, a Kékszeműt is hozom most már! :)
TörlésUristen nagyon imádom a blogod nem rég találtam rá és valami iszonyat jo :D nagyon várom a kövi részt hozd gyorsan ;) :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik :) Igyekszem a következővel!
TörlésKinyírlak ha túl sokat váratsz a kövi résszel... a kurvaéletbe ez az évvége...
VálaszTörlésamúgy felvállalom h én írtam, és nem nyílt fenyegetésnek szántam :DD
Törlés(csak telóról nem vagyok bejelentkezve...)
Um, bevallom nem tudtam, kitől kéne tartanom, hát ha megtanulod helyettem az államvizsgatételeket, én szívesen írom tovább :))
TörlésNem gáz, max. franciául mondom el a bossnak :D
Törléscsak ííírd, nem érdekelnek a sötét karikák a szemem alatt amiket az esti olvasás miatt szerzek...
Háááát, ha valaki egy fél éve mondta volna, hogy ez a helyzet be fog következni, biztos kiröhögöm :')
TörlésHeloka!
VálaszTörlésOlyan fura ezen az oldalon lenni ennyi év után. Emlékszem mennyire imádtam ezt a fanfictiont, ez volt a kedvencem. Itt van fél 12 és nem tudok aludni szóval gondoltam rákeresek régi dolgokra, blogokra stb. Hirtelen eszembe jutott az imádott L.Joes történet. Emlékszem mennyire vártam az új részeket, szinte minden nap feljöttem és lecsekkoltam hátha szerencsém lesz és fent van az új rész. Aztán eltelt 4 év. Szomorú vagyok, mert nem kaptam befejezést de a fejmbe millió módon lejátszottam, hogyan is lehetne vége. Nem is tudom ebből a kis monológból mit akartam kihozni. Xd
Remélem egyszer visszatérsz és boldogítasz minket a folytatással, én ugyanolyan lelkesen fogom várni így 18 éves fejjel is.
Azonban remélem jól megy a sorod és boldogulsz az életben! ❤
-Zs