2016. április 23., szombat

2. évad - 11. fejezet



/Sziasztok!^^ Tudom, hogy nagyon rég volt, talán már nem is emlékeztek rám... De itt vagyok, elkészültem végre valahára a szakdogámmal is (az valahogy lassabban ment, mint az ilyen történetek...) és valahogy nagy nehezen csak visszarázódtam a történethez. Remélem nem kell ekkora kihagyást többet tartanom :)/

11. fejezet
Újra a táblán

Tanácstalanul álltam a garázsok előtt, és még egyszer ránéztem a kezemben lévő papírra, amire Ailee körmölte a címet tegnap. Szívtam kicsit a fogamat, hogy rábeszélt erre, és nyeltem is egy nagyot.
Bevallom, nem voltam Ailee tervével kibékülve. Én igazából nem akartam semmilyen katonai bázisra menni, mert… valamiért nem vonzottak. A régi életemet juttatta eszembe. Az egyedüli dolgok, ami meggyőztek, hogy mégis mennem kéne, az a fegyver lehetséges birtoklása, és a tény, miszerint ott őrzik Soo Aet is. Igazából nem akartam találkozni a kémnővel, mert a gyomrom is felfordult a gondolatára. Csak… valami beteges gondolat vonzott a közelébe. Látni akartam, milyen biztos helyen őrzik, ahonnan biztos nem tud kijönni, hogy ártson nekem…
Ezért kerestem fel a helyet, amit Ailee mondott. Elvileg itt kellett találkoznom az öccsével, akiről semmit nem tudtam. És igazából a cím Szöul egyik rosszabb hírű környékére vezetett, egy sor garázshoz. Volt pár para ember a közelben, akik furcsán néztek rám, vagy utánam is füttyögtek, így magamhoz szorítottam a táskát, és elindultam a tizenhetes számú garázs felé. A kocsimat messzebb tettem le. Itt tuti feltörték volna.
A megadott garázsajtó kissé fel volt húzva, és bentről kalapácsolás hangja hallatszott.
- Hahó!- szóltam be, de a kalapácsolás csak folytatódott, így bebújtam az ajtó alatt, és körbenéztem. A hely igazából egy autószerelő műhelynek tűnt, tele volt szétszedett autókkal, és furcsa műszerekkel. Igazából vagy három nagy garázs volt összenyitva, ha nem több. Az egyik autó felől jött a hang, ami kissé meg volt emelve. Nem akartam senkit megzavarni a munkában, így a műasztal felé fordultam. Volt rajta pár érdekes dolog. Nem voltam annyira kíváncsiskodó, de pár dolog tényleg nem olyannak tűnt, ami egy szimpla autószerelő birtokába kerülhet. Például pár irat közül kikandikált egy kisebb kaliberű revolver. Nyeltem egyet, hogy milyen arcok dolgozhatnak itt, és vajon mi történhetett Ailee öccsének a kocsijával, hogy ennél jobb helyre nem tudta elvinni… Mert az itt dolgozók biztos erőszakos maffiák. Félre akartam tolni a lapokat, hogy lássam, van-e valami még ijesztőbb alatta, mikor meghallottam valaki suttogó hangját a fülemben.
- Mit keresel, cicus?- összerezzentem a váratlan hangtól, ami közvetlen mögöttem jött. Nem is hallottam lépteket.
- Elnézést, keresek valakit!- motyogtam kissé ijedten, összehúzva magamat.
- És ki lenne az?- mintha pár centit távolodott volna, így meg mertem fordulni. Előttem egy fiatal férfi állt munkásruhában, ami tele volt olajfolttal. Ebből az arcára is jutott. Szőke, zselézett haja kiemelte az élesebb állvonalát. Volt egy kisugárzása, de engem inkább megijesztett, mint lenyűgözött.
- Egy Ji Ho nevű férfit. De lehet, hogy eltévedtem, mert… ez a hely…
- Ez a hely?- vonta fel a szemöldökét, és kissé elvigyorodott, ami lehet, hogy vicsornak indult. Nyilván nem vette volna ki jól, ha leszólom a munkahelyét.
- Nekem bejön, csak neki szerintem nem!- igyekeztem szépíteni a helyzetet, mert elég erősnek tűnt ahhoz, hogy a gerincemet egy mozdulattal eltörje. És nem tűnt olyannak, aki tekintettel van női mivoltomra.
- Nagyon tévedsz, cica!- hajolt az arcomba, mitől annyira hátrahajoltam, amennyire az asztal engedte- Ji Ho imádja ezt a helyet!
- Tudsz szólni neki?- nyeltem egy nagyot.
- Már te megtetted!- húzta ki magát hirtelen, és zsebre vágta a kezét- De jobban szeretem, ha Ziconak hívnak. Az úgy lazább!
- Hogy… te lennél Ailee öccse?- döbbentem le hirtelen, és hirtelen minden összekavarodott a fejemben.
- Ja, miért? Meglepett?
- Nem kicsit… Bizonyítsd be!- egyszerűen nem hittem ennek a munkásgyereknek. Csak átvág itt engem. Na meg mit cicáz? Komolyan… ez politikus családból jönne? Totál sötétnek tűnik…
- Sokat akarsz, cica…- sóhajtott fel, majd a telefonját elém tolta. Azon egy családi kép volt. Középen ült a volt elnök asszony, mellette két oldalt a két fiatal, Ailee, kiskosztümben, és a bemutatkozott Zico- Ji Ho, öltönyben, amiről még a képen is lejött, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát benne.
- Te neked nem a katonai bázison kéne dolgoznod? Ez most egy katonai bázis?- néztem körül hitetlenül a garázsból kialakított műhelyen.
- Kiabáld még hangosabban, cica!- forgatta a szemét.
- Abbahagynád? Nem vagyok egy háziállat!
- Ailee mondta, hogy nehéz természetű vagy…
- Csak mert nem hagyom, hogy ilyen szexista…
- Tudod mit, beszéljünk a kocsimban. Mert hiszed vagy sem… ez a hely tényleg csak egy autóműhely…- majd intett, hogy kövessem.
- Várj, és ha becsapnálak, és nem is engem vártál volna?- siettem utána.
- Ne nézz ostobának. A nővérkém küldött rólad képet! Bár… még mindig nem értem, hogy miért kell téged körbevezetni ott! Nem hinném, hogy hasznodat vennék bármiben is… És hogy fegyvert adni…- ezt mintha csak magába morogta volna, de elég degradáló volt, így csak fintorogva követtem a garázs háta mögé, ahol egy kisebb városi terepjáró várt minket.
- Pattanj be, cica!- intett az anyósülés felé, mire már csak a szememet forgattam, és bemásztam az ülésre, majd azonnal gyújtást adott rá, és kifordult az utcából.
- Nem is zártad be a helyet!
- Nem kellett, ott volt még pár srác. Örülj, hogy én találtalak meg. Nekik biztos jobban bejött volna a feszülős nadrág a fenekednél!- vigyorgott, mire csak kitágult a szemem- Na nem mintha rossz nő lennél, csak én jobban szeretem a teltebb formákat. Te túl gizda vagy… bár a melled…
- Elég volt!- vinnyogtam két oktávval magasabban kínomban. Nem tudtam, hogy kéne kezelni a helyzetet, mert nem ilyenre számítottam- Hanyagoljuk a témát. Inkább azt mond meg, hova megyünk.
- A bázisra!- sóhajtott, miután lehámozta a tekintetét a combomról, és végre az útra figyelt. Amúgy elég elmebetegen vezetett.
- Akkor lökjed a GPS koordinátáit, nem bízom benned!
- A Soyang tó közelében, így hosszabb lesz az út… De ne aggódj, beletaposok…!- majd mielőtt tiltakozhattam volna, hogy erre nincs szükség, máris belelapultam az ülésbe. Közben rezgett a telefonom, jött egy üzenetem.
Byung Hun: Hol a francban vagy?
Erre csak fintorogtam, és amennyire a száguldás engedte, lőttem magamról egy szelfit, és elküldtem neki. Csak sajnos a kép sarkában látszott Zico karja, így azonnal megkaptam a kérdést, hogy kivel vagyok. Mivel közös ismerősünknek, C.A.P-en kívül nem volt kivarrva a karja, és neki sem így, valóban kérdéses volt, kivel lehetek. De csak fintorogtam egyet, és válaszoltam egy „Semmi közöd hozzá, estére a kastélyban vagyok” mondatot. Mire le is szállt rólam. Hál’ istennek.
- Jól van, mutasd az igazolványod, nem hiszem el, hogy te ott dolgozol…- motyogtam úgy húsz perc őrült tempó után, mikor már kétszer előzött a srác életveszélyesen, mire csak felröhögött, és elém lökte az igazolványtartóját.
Kinyitottam, és azonnal két kép esett ki belőle, egy majdnem pucér nős kép, és itt nem a „majdnem”-en volt a hangsúly, és egy másik, amin ő volt, amint félmeztelenül fotózza magát a tükörbe.
- Akarom én ezt érteni?- fintorogtam rá, mire csak tovább röhögött, de nem válaszolt. Végül megtaláltam az igazolványt, és valóban ott állt rajta a hivatalos szerv neve, vízjel, pecsét, aláírás, minden ami kellett.
- Amúgy meg ne rajtam akadj ki, cica! Éppen most készülsz egy csomó férfi közé menni, akik ritkán látnak nőt, mert az ott lévő pár női tiszt inkább medve, mint hölgy.
- Oh, istenem…- morogtam magam elé.
- De majd vigyázok rád!- kacsintott rám, hogy az cseppet sem volt bizalomgerjesztő.
- Adj egy fegyvert…- motyogtam.
- Most engem akarsz kinyírni, vagy magadat?
- Teljesen mindegy, csak az utána jövő csend számít, az meg mindkét esetben megtörténik…
- Bírlak téged, cica!- röhögött fel.
- Úgy tűnik, ez rólam szegénységi bizonyítvány!- fintorogtam, mire csak tovább nevetett, és csak még jobban beletaposott. Bár ezúttal én sem bántam, hogy hamarabb ott leszünk.

*

Bevallom, azt hittem csak a filmekben létezik olyan, hogy a szögesdróttal (és talán egyéb aknákkal) körülvett terület bejáratánál fegyveres (itt értem a gépfegyvert) őrök kérték, hogy igazoljuk magunkat. Vagyis inkább az én felemen lévő ablakot szuggerálták, Zico nyilvánvalóan ismerős volt nekik. De miután a srác bemutatott egy több helyen aláírt, több pecséttel ellátott papírt, akkor végül kinyitották a kaput a marcona arcú katonák, akiknek szerintem tilos volt mosolyogni, és behajtottunk. Odabent óriási területen terültek el különböző épületek, de legalább gyárméretűek. De a távolban helikoptereket és repülőgépeket is láttam, felszállópályával. És szinte biztosra vettem, hogy mellette pár kisebb tank is állt. Te jó ég…
- Tulajdonképpen… nem hinném, hogy idáig kellett volna jönnöm egy fegyverért…- néztem körül kissé illetődötten, mikor az egyik épület mellett leállította a kis terepjárót, és kiszálltunk. Mellettünk pont elfutott egy csapat egyenruhás katona- talán gyakorlatoztak- de a kísérőm láttára tisztelegtek, majd folytatták az útjukat.
- Nem a fegyver miatt vagy itt!- ez volt az első komolyan kimondott mondata, mióta találkoztunk, ezért hirtelen hiányozni kezdett a mondat végéről a „cica” jelző, bármennyire is utáltam. Mintha valami komolyról lett volna szó- Biztos utálod, hogy semmiről nem tudsz!
- Az nem kifejezés!- közben intett, hogy menjünk be az egyik ajtón, azon az épületen, amihez a legközelebb álltunk. Mindenesetre az „Illetékteleneknek belépni tilos” táblát még volt alkalmam megcsodálni. Odabent egy öt méteres folyosóra léptünk, ami után egy ujjlenyomat és retinaszkennerrel lezárt ajtó következett. Hát nem bízzák a véletlenre itt a dolgokat. Ide nem lehet csak úgy bekóricálni.
- A nagynéném is tudja ezt. Pont ezért rendelte el, hogy avassalak be minden egyes kis piszkos ügybe, minden titkos fegyvertervezetbe, minden hadi technikába, mindenbe, amit az egyszerű polgárok nem tudhatnak…
- De miért? Én ezt nem kértem tőle!- ráztam hitetlenül a fejemet, mire a retinavizsgálat után felém fordult, mélyen a szemembe nézve.
- Abban hisz, ha mindenbe beavat, ha látod, hogy nincs már más lap, ami nem lenne kiterítve, akkor bízni fogsz az oldalunkba. Ezt én sem értem, de valamiért nagyon fontos vagy nekik. Nagyon védenek, és… tudom, hogy tudod, hogy ennek Soo Ae-hez van köze. Túl nagy a csend. Az egyetlen, ami ezt megszakítja, az a te neved. De nincs hozzá magyarázat. Persze, hogy ez aggodalmat kelt.
- Te mit gondolsz?- kérdeztem, mert mintha úgy beszélt volna, hogy ez mindenki más véleménye.
- Én… én azt gondolom, hogy… pont ezt akarják elérni!- majd visszafordult és kinyitotta az ajtót. Már a nyelvemen volt a következő kérdés, miszerint mi is az az „ez”, amit el akarnak érni, de ott is ragadt mikor beláttam az óriási csarnokba.
- Ez…- motyogtam a bent lévőket nézve, mire Zico kicsit elmosolyodott.
- Ez a fegyverközpontunk, én is itt melózom, mikor nem a műhelyben… Nos, itt kísérletezik ki, és készítik el az új fegyvereket- mutatott egy elkerített, de üvegfalú részleg felé, ami szinte egy laboratóriumnak felelt meg, majd a másik oldalra mutatott, ahol lövészpályák és szintén elkerített részek voltak- Itt pedig tesztelik őket. Persze a nagyobb erejű bombákat és gránátokat a szabadban… senki nem akarja, hogy lerobbanjon a fejünkről a tető… Esetleg akarsz valamit kipróbálni?- nézett felém. Ezzel nyilván a bizalmába akart beavatni. Hisz ismerhetett, ha olvasott rólam bármit. Gondolom jó hosszú aktám van.
- Viccelsz velem?- néztem körbe szájtátva- Ez nagyon király, persze hogy!- lelkesedtem be. Végül vigyorogva állított oda a pálya elé, védőfelszerelésben, egy nagyon pöpec, de nagyon kicsi fegyverrel.
- Az egyik legpontosabb a maga nemében!
Végül lőhettem párat több félével is, de a legjobban a kicsi tetszett. Nagyon kézre álló volt.
- Ügyesen lősz!- mondta Zico, mikor végül otthagytuk a pályát.
- Jó tanárom volt!- gondoltam vissza a négy évvel azelőtti estére, mikor Changjoval először mentünk el egy lövészpályára, levezetni a felgyülemlett feszültséget. Az után gyakori tagja voltam Franciaországban is lövészkluboknak.
- Azok ott mik?- kérdeztem egy rakás félkész szerkezetre nézve.
- EMP bombák- mire hülyén néztem rá, folytatta- Elektromágneses impulzussal kisütik az elektrotechnikai eszközöket, lényegében meg lehet vele bénítani városokat. De például azok ott- mutatott pár kisebbre- Csak ötven méteres hatósugarúak. Fasza, mi? Egyet-kettőt én is hazavittem…
Erre már inkább nem kérdeztem rá bővebben. Ki tudja, mi van még a srácnak otthon…
Ez után végigvezetett egy vegyészrészlegen (biológiai fegyverekről azonnal beugrott a cikloszarin, amit a legutóbb, nos… közelebbről megismerhettem), a kommandó edzésén, akadálypályán, drogosztályon, hadviselési irodákon, olyan információk birtokába jutottam Dél-Korea hadviselésével és külpolitikájával kapcsolatban, amit sosem gondoltam volna, de nagyon nem is mentem sokra azzal, hogy birtokoltam az infót.
- Remélem hasznos volt! És már elhiszed, hogy nem titkolnak előled több dolgot!
- A foglyokhoz nem mentünk!- mondtam viszonylag halkan, igazából biztos sem voltam benne, hogy akartam-e mondani ezt, vagy csak kicsúszott.
- Érthető okokból jobb téged nem vinni Soo Ae közelébe.
- Persze! Teljesen világos- mondtam, mikor visszaértünk a fegyveres részhez, ahonnan elindultunk.
- De kárpótollak érte!- vigyorgott, majd felkapott az asztalról egy csomagot, és kezembe nyomta.
- Jól állt a kezedben a kicsike! Vigyázz rá, és nem ezzel fegyelmezni a diákokat!- erre kicsit felnevettem, majd a táskámba raktam a fegyvert.
- Köszönöm!
- Ugyan… én csak parancsot teljesítettem, és… Ó, már csak ez hiányzott!- horkantott fel hirtelen- Itt a bájgúnár! Már megint őt küldték…- rázta a fejét elnézve a vállam felett. Hallottam, hogy egy nagyobb társaság közeledik, így én is megfordultam, hogy kinek szólt ez a degradáló fintorgás, és azonnal tudtam, hogy a társaság melyik tagja az, akit illetett. Ő volt középen, szinte kitűnt a többiek között. De abban a pillanatban, ahogy jobban megnéztem, úgy ment le a vérnyomásom is.
Nem, az nem lehet.
Lehetetlen.
Ő nem lehet itt. Pont itt.
Éreztem, ahogy fogy a levegőm, és hátra is tántorodtam így nekiesve az egyik munkaasztalnak, amiről pár műszer és fegyver a földre esett.
- Jól vagy?- ragadta meg a karom Zico, de mintha egy üvegfalon keresztül hallottam volna a hangját, csak bámultam a középső alakot- Hé, Ji Min, te… Baszki, a rohadt életbe! Az aktádba is benne volt pedig! Húzzunk innen, jó? Ez biztos sokkolt!- de az én lábam földbe gyökerezett, így csak álltam ott, és vártam a megváltó halált. De a társaság is meghallotta a csörömpölést, így feltűntünk nekik. Vagyis gondolom Zico tűnt fel. Engem nem nagyon néztek meg. Hát persze…
De mikor felénk indultak, éreztem, hogy nem sokáig fogom bírni.
Egy nagy csapat öltönyös férfi, mind meghajlással üdvözölte Zicot, és szóba elegyedtek a kísérőmmel, aki néha ideges pillantást vetett rám.
De én csak bámultam őt. A csoport legfiatalabb tagját. Nem volt sokkal idősebb nálam. Sármos volt, mint mindig. A szeme csak úgy csillogott. Ismerősen csillogott. Hirtelen rám vetette a tekintetét, és egy pillanatig szinte reméltem, hogy felfedezzem benne a régi tüzet. De az csak érdeklődő volt, majd elém állt, és egy kis mosollyal üdvözölt.
- Még nem találkoztunk itt kisasszony! A nevem… Kim Jong In!
Kim Jong In…
Ahogy kimondta, szinte mázsás súlyként telepedett rám a tudat, hogy még csak véletlenül sem tévedtem. Jong In… Kai…
Nem emlékszik rám… pedig miattam majdnem meghalt. De csak miután kinyírt pár gyereket. És Byung Hunt is majdnem… De végül is kimosta az agyát az apja… aki Sapó apja is volt egyben. Undorító titkok, amik akkor derültek ki. A tény, hogy gyilkos vagyok… a fiatal férfi láttán mind, mint óriási teherként telepedett rám, és még erősebben szorítottam az asztal szélét. De hogy a francba került Dél-Korea legjobban védett katonai központjára ő, aki az országot árulta el? Byung Hun ezt értette az alatt, hogy elég messze van? Hát ez nincs elég messze!
- Kisasszony, jól van?- vonta össze a szemöldökét.
- Pe… persze, csak kicsit levegőtlen idebent, és kicsit kimerültem…- motyogtam.
- Jöjjön, kikísérem!- nyúlt a karom felé, de elhúztam előle.
- Nem… nem szükséges!
- Értem!- vett kicsit vissza a torkát köszörülve, erre Zico is segítségemre sietett.
- Ő itt Yoo Ji Min. Ma volt itt először. Az egyik tulajdonosa a Saint Germain kastélyban üzemelő árvaháznak! Ők pedig az indonéziai fegyvergyárunk képviselői! Időnként eljönnek a bázisra ellenőrzésre!
- Indonézia?- ismételtem meg hitetlenül. Az mondjuk tényleg nem a szomszéd volt.
- Igen, de… valamiért mégis ismerős a kisasszony!- ráncolta a szemöldökét Jong In, mire lement a vérnyomásom, és az ájulás kerülgetett.
- Fiam, ne most flörtölj!- szólt rá a háta mögül egy középkorú férfi.
- Nem, tényleg… mintha láttam volna… talán… járt korábban arra?
- Egy fél évvel ezelőttig külföldön laktam!- mondtam halkan- Európában!
- Akkor biztos összekeverem valakivel- biccentette félre a fejét, mire izzadt tenyerem a nadrágomba töröltem.
- Meglehet. Nem vagyok túl egyedi!
- Nem erről van szó…
- Nem akarjuk feltartani az ellenőrzést!- szakította félbe a kínos társalgást Zico, majd megfogta a csuklómat- De nekünk mennünk kell, van egy megbeszélésünk, és így is késésben vagyunk!
- Értem! Még biztos találkozunk Ji Min kisasszony!- mosolygott rám Jong In, mire legszívesebben sarkon fordultam volna, és elszaladtam volna, de tartanom kellett magamat.
- Biztosan, Kim Jong In!- a mosolyom nem sikerült túl őszintére, majd Zico is megindult a kijárat irányába, magával húzva.
Ahogy távolodtunk, úgy hatalmasodott el rajtam a pánik, izzadtam, remegtem, hányinger kerülgetett, éppen hogy a szám nem habzott.
- Ji Min, ne akadj ki nagyon!- tuszkolt be a kocsiba Zico, és gyorsan beszállt a kormány mögé. Én csak ültem ott, és igyekeztem megemészteni a hallottakat.
- Ennek nem szabadott volna megtörténnie! Jong In nem jön mindig a bázisra, eddig csak kétszer küldték, és hidd a nagynéném sem örült neki, elég bajosan került így az indonéziai gyár egyik vezetőbb pozíciójába ilyen fiatalon. Megfigyelés alatt tartottuk mindig, de… ma nem számítottam rá. Ha hamarabb leesik, hidd el, hogy kirángatlak onnan, mielőtt… még feltűntünk volna nekik.
- Nem ismert fel!- motyogtam kicsit bódult állapotban.
-  De ennek akkor sem szabad megtörténnie újra. Ki tudja, lehet, előhoznál belőle olyan emlékeket, amitől minden visszatérne neki. És senki nem tudja, hogy milyen következményei lennének. Valószínűleg megint becsavarodna. Jól vagy?- miközben hajtott kifelé, percenként felém pillantva, mintha attól tartott volna, hogy megőrülök, és kivetem magam az ajtón. Pedig csak ültem ott, mint egy darab kő.
- Hazaviszlek, a kocsidat meg eljuttatom oda majd…
- Nem… ne vigyél haza. Nem akarok senkit látni. Inni akarok. Vigyél oda, ahol sok az alkohol, és gyorsan üt.
- Nem vagyok benne biztos, hogy…
- Csak csináld!- rivalltam rá kicsit ingerültebben a kelleténél- Ma este részeg leszek! És elfelejtem ezt az egész őrültséget.


Byung Hun szemszöge

Karomat összefonva bámultam ki az ablakomon, ami a kastély előtti parkolóra nézett. Nem volt itt. Kissé összeszorítva a számat gondoltam arra, hogy fogalmam sem volt, hol lehet. Vagyis… szemét forgatva írhatta le azt, hogy majd jön, és nincs közöm hozzá, hogy mikor, kivel mit csinál. És igaza is volt. De már este tizenegy… és ő még mindig sehol nem volt.
Ha baja lenne megint, azt sosem bocsájtanám meg magamnak… Nem érdekelhet, mint nő, de akkor is megszenvedte már a magáét. Ennyivel tartozom neki. És egy telefonba nem halok bele.
Halántékomat megmasszírozva nyomtam be a tárcsázást, és fülemhez emeltem. Kicsöngött, de nem vette fel senki. Pont mire letettem volna, beleszólt valaki. De nem az, akit vártam.
- Mi van?- hallottam egy férfihangot, ami eléggé meglepett. Ránéztem a kijelzőre, de biztos voltam benne, hogy Ji Mint hívom.
- Te meg ki az isten vagy?- morogtam bele ingerülten.
- Az most lehet nem lényeges, de a cica velem van, csak épp… Hé, hé, figyelj hova lépsz, el fog csapni a kocsi! Nem, azt nem ihatod meg!- a telefont kicsit elemelve tett rendre valakit. Azt a cicát, akiről sejtettem, hogy ki, csak nem akartam elhinni.
- Meleg van, le akarom venni a felsőmet!- hallottam mellette az ismerős hangot. Az ismerősen részeg hangot. Te jó ég, én ezt a csajt megfojtom!
- Ji Min berúgott?- kérdeztem a sráctól, akárki is volt.
- Ja, elég durván. Hé! Azt ne vedd le! Nekem otthon tarthatsz sztriptíz bemutatót, de itt hanyagold!
- Na jó, idefigyelj!- lettem rohadt ideges- Nem tudom ki vagy, de ha az akarata nélkül egy ujjal is hozzá mersz érni, akkor én…
- Ki vagy te? A pasija?
- Nem, csak… mindegy! Vidd őt haza! Van Szöulban háza!
- Igen, láttam a kártyáján, de Szöul másik felében. Én oda nem megyek most, magamhoz viszem el, aztán majd holnap hazamegy! Megkedveltem, ahhoz képest, hogy ma láttam először… Szórakoztató!
- Picsába, nem hagyom veled. Mondd, hogy hol a házad! Elmegyek érte!
- A hős lovag…- röhögött, de gyorsan lediktálta a címét, és meg kaptam a kabátomat a hűvös este miatt, és a kint parkoló kocsimhoz rohantam, mikor belebotlottam Ayanába, a japán tanárba, aki épp Yong Gukkal beszélgetett a folyosón. Mostanában elég gyakran beszélgetnek…
- Hova rohansz?- nézett rám a menyasszonyom unokabátyja.
- Csak… Ji Min valami bajba keverte magát, megyek, és kihúzom!- mondtam kissé forgatva a szemem arra a gondolatra, hogy az a csaj sosem tud a seggén ülni.
- Én is elmehetek, ha mondod, hol van!- ajánlotta fel azonnal Yong Guk, mire elhúztam a szám. Hát persze…
- Hagyjad, látom elfoglalt vagy!- mondtam egy apró éllel a hangomban, amit magam sem értettem.
- Mi történt vele?- lett a japán lány aggodalmasabb.
- Semmi, csak… haza kell hozni, mert ivott… Remélem csak ennyit csinált!- majd kikerülve őket gyorsan a kocsimhoz jutottam, és bepattanva már száguldottam is a főváros felé. Hamarabb odaértem a megadott címre, mint általában szoktam. Közben meg azon kattogott az agyam, hogy miért nincs valaki mindig Ji Min mellett, hogy felügyelje? Ken nincs kéznél? Vagy… mostanában Changjoval is olyan jóban volt, nem? Ki tudja, mi van köztük. Néha úgy érzem, hogy bármit kinézek ebből az őrült nőből… És én meg bolond vagyok, amiért foglalkozom vele… Ahelyett, hogy a saját menyasszonyomra koncentrálnék. Ő legalább egy olyan nő, akivel… nincs probléma. De nem. Nekem ez után az idióta után kell koslatnom, és vigyázni, hol köt ki. Most akkor ki az őrültebb?
Egy legalább húszemeletes lakótorony előtt álltam meg, elég elit hely volt, és azonnal fellifteztem a tizenharmadik emeletre, majd megálltam a megfelelő ajtó előtt. Erősen dörömböltem az ajtón, nem törődve a csengővel, mire egy fél perc múlva egy furcsa szerzet nyitott ajtót. Egyik kezében egy sörösüveget szorongatott, és jöttemre kissé elvigyorodott. Bevallom, a furcsán szőke srácnak nem volt valami bizalomgerjesztő feje…
- Megjött a herceg… a hercegnő egy kissé kiájult!- röhögött, de mikor látta, hogy ellenségesen méregetem, akkor kissé komolyabbra vette a figurát- Byung Hun, igaz?
- Honnan tudod?
- Kiírta a cica telefonja… meg hát… tudod, olyan családból származom, hogy nagyon jól tudom, ki vagy te, és milyen a múltad. De mielőtt itt tárgyaljuk meg az ajtóban, inkább gyere beljebb!- invitált, mire beléptem, majd a cipőm lerúgva azonnal körbenéztem, hogy merre lehet Jimmy. Semerre nem láttam.
- Szóval, ki vagy?- És hol van Ji Min?
- A nevem Zico, és… ma velem volt a kis drága. Bár nem sejtettem, hogy a vendégszeretetemet ennyi ideig élvezni fogja!- húzta kissé a száját.
- Honnan ismered?
- Ma találkoztunk először. A nővérem hozott össze…- majd felém dobott egy sörösüveget- Igyál te is!
- Haza kell vezetnem, márpedig Ji Minnel, szóval jobb, ha elárulod, hogy mit akarsz tőle, és hol van!
- A hálómban van… de ne nézz így rám, baszki, nem az esetem. És csak azért hoztam ide, mert kiütötte magát… És nem önszántamból találkoztam vele, csak Ailee kért, hogy vigyem el a bázisra…
- Várj… Ailee… az az Ailee? És milyen bázis?
- Nézd, a nénikém a volt elnök. Igen, Ailee öccse vagyok, bár nem teljesen vér szerint. De ez teljesen lényegtelen. Ma elvittem a csajt a soyangi katonai támaszpontra, és bázisra. Hogy végre megbízzon bennünk… Csak sajnos történt egy kis incidens, ami miatt… hát inni akart.
Erre mérgesen átvágtam a szobán, és benyitottam oda, amerre a hálót intette. Még a sötétben is láttam, hogy Ji Min leterül az ágyon, álmában motyog valamit, valami Algernonról, ki tudja, milyen pasikat gyűjtött be még Párizsban, de legalább a ruhája rajta volt, így egy cseppet megnyugodtam, és visszaléptem a nappaliba.
- Mi történt?- kérdeztem ingerülten, hisz tudtam, Ji Min nem nagyon akart mostanában piára nézni.
- Nem az én tisztem elmesélni. Ha akarod, vidd a csajt, de egyedül nehéz innen lerángatni…
- Picsába…- morogtam, majd felnyitottam mégiscsak a sört, és húztam belőle egy jó nagy kortyot. Úgy éreztem, szükségem lesz még rá az éjszaka alatt.


Ji Min szemszöge

Mázsás súlyokat pakoltak a szememre. Legalábbis így éreztem, mikor fel akartam kelni. Mikor végre fény szűrődött a retinámba, már megint azt kellett tapasztalnom, hogy nem otthon vagyok. Vagyis nem ismerős helyen. Nyöszörögve ültem fel, és körbenéztem. Egy viszonylag modernen berendezett hálószoba. És egyedül vagyok. Szerencsére…
Végigpörgettem a fejemben a tegnapot, és mikor eszembe jutott a rég látott fiú, hirtelen összeszűkült a gyomrom, és a hányingerem is felerősödött. Gyanítottam, hogy Zico hozott haza, volt pár emlékem azért, így azt is sejtettem, hogy Zico engedélyezi, hogy használjam a hálóból nyíló fürdőt.
Igen, a nap hibája az volt, hogy a tükörbe néztem. Megmostam az arcom, ezzel felfrissülve, és mivel találtam bontatlan fogkefét is, hát otthon éreztem magamat. Viszonylag igényesen összevissza kontyba fogtam a hajam, és kiléptem az ajtón. A nappaliba kerültem, ahol a kihúzott kanapén…
- Mi a fene?- motyogtam, mikor megláttam a két alakot kidőlve, sörösüvegekkel körülvéve. Zico nem lepett meg, de…- Byung Hun?- motyogtam, mikor közelebb léptem. Byung Hun lába szinte Zico arcában volt, és mélyeket szuszogott. Na ne! Ez hogy került ide? És mikortól? Zico hívta volna fel? Vagy ismerik egymást?
Idegesen megmasszíroztam a halántékomat, és tettem egy lépést feléjük. Igyekeztem kitalálni, hogy pontosan mit is kezdjek belük. Melyiket keltsem fel? Vagy mindkettőt egyszerre? Nem tudtam, melyikkel járnék jobban…
Végül egyikre sem volt szükség, mert a nagy gondolkozásomban nem néztem a lábam elé, és a földöm heverő és álló alkoholos üvegek, (immár üresen), mint a dominó dőltek el, irdatlan nagy ricsajjal. Behúztam a nyakamat kicsit, mikor Zico félálmában kapott az éjjeliszekrényén fekvő revolvere felé, nyilván nem tudta, mi lehet, de hát ösztönök… Mikor bemért engem a szemeivel, amint épp arcomra fagyott mosollyal tettem fel a karjaimat, nehogy lelőjön.
- Cica, mi bajod van?- hajította vissza a fegyvert, és megmasszírozta a halántékát, közben megrúgva Byung Hunt is, aki ettől szintén felült, de látszott, hogy azonnal meg is szédült.
- Mi van itt?- nézett körbe, majd mikor észrevett engem is, beszívta az alsó ajkát, kicsit mérgesen, majd szinte egyszerre tört elő belőlünk ugyanaz a kérdés.
- Magyarázat?- de még az ő hangja számon kérő volt, addig az enyém inkább hisztérikus.
- Előbb te! Ismered Zicot? Vagy hogy kerülsz ide? Nem mondtad, hogy lelépsz te is a kastélyból! Most mégis, mi van, ha…
- Te mit képzeltél, hogy egy majdnem vadidegen pasi házába jöttél részegen?- követelt magyarázatot.
- Neked mi közöd hozzá? Meg amúgy is… Látszólag te sem unatkoztál!- utaltam a sok elfogyasztott piára.
- Na jó, én így is majd elhányom magam, szóljatok, ha kiveszekedtétek magatokat… Még hogy semmi közötök egymáshoz…- morogta, majd elsétált mellettem, mire ajkamba harapva néztem utána.
- Tudod mit?- néztem vissza a kollégámra. Nem tudom, miért vagy itt, és miért ittál. Nem is érdekel! De ha esetleg valami köze volt hozzám, akkor közlöm, hogy szokj le arról, hogy ellenőrzöl. Hidd el, a múlt fényében, megválogatom, hogy kivel, és hova megyek, mindenkivel gyanakvó vagyok. És Zicoban megbíztam. És hogy miért tettem ezt az egészet?- kissé felnevettem, de legszívesebben sírtam volna Kai gondolatára- Nem kell tudnod… ha más lenne a helyzet, akkor… lehet, hogy a te válladon sírom ki magam, de most ez volt a legegyszerűbb.
- Legalább jobb lett utána?- fújtatott mérgesen.
- Nem. Sosem lesz ez jobb…- motyogtam, majd mivel csörgött a telefonom, érte nyúltam, és felvettem So Ji Sub hívását.
- Igen?
- Hol vagytok?- hallottam ideges hangját- A befektető, aki most lejön az iskolánkban, előbb hívott, hogy tíz percen belül indul Szöulból, de sem te, sem Byung Hun nem vagytok itt. Mit műveltek?
- Basszus, el is felejtettem!- morogtam- Felhívom, hogy el se induljon. Valami furcsa véletlen miatt… Szóval mindketten Szöulban vagyunk. Tudunk vele találkozni.
- Mindketten? De ugye nem együtt?
- Miért van mindenki így rácuppanva a magánéletemre? Amúgy meg nem!
- Nekem mindegy… Csak akkor azonnal hívd!
Mikor letettem, mérgesen néztem Byung Hunra.
- Készülj el, egy befektetővel találkozunk!- majd indultam volna Zico után, de megragadta hirtelen a kezem, és visszahúzott, hogy hirtelen nagyon közel éreztem magamhoz- Mit akarsz még?- néztem fel a szemébe, ami kifejezetten üres volt.
- Ha az ígéred, hogy jössz… akkor tartsd azt be… aggódhatnak érted.
- Magadra gondolsz?- húztam el a számat, de ugyanakkor a szívem furcsán össze-vissza vert, mint általában, ha túl közel van hozzám.
- Akár…- majd eleresztett, és még mindig érzelemmentesen hátat fordított. Hirtelen én is üresnek éreztem magam. Akartam még valamit mondani neki, de a telefonja csörögni kezdett, és mikor megláttam rajta Juniel nevét, egyszerűen csak felsóhajtottam, és távoztam a szobából.

*

- Komolyan, ezerszer el kellett neki mindent mondani…- morogta Byung Hun, mikor végre kiértünk a cég épületéből. Valóban hosszú megbeszélés volt, mert a befektetőnek, Kim úrnak, mindent meg kellett ismételni, mintha nem bízott volna bennünk. Aztán meg belement a bizniszbe, ráadásul másfélszeres pénzösszeggel. Ki érti az ilyet?
- Na, menjünk vissza a kastélyba! Elvigyelek?- kérdezte, mintegy mellékesen, mikor én is feltettem a fekete baseball sapkámat. Valamiért jobb lett a közérzetem tőle.
- Van kocsim, meg amúgy is… még be akartam nézni a közeli plázába. Jessie szülinapja lesz, vennem kéne valamit!- ezzel igazából csak le akartam rázni, nem gondoltam volna, hogy esze ágában sincs hagyni magát. Mintha ügyet sem vetett volna a korábbi kifakadásomra, miszerint ne csinálja.
- Remek ötlet, akkor nézek én is valamit Jong Hee-nek.
Igen, rajtam kívül már szinte alig hívta valaki Jessienek. De az én szememben örökre ez maradt. Nem tehettem róla. De végül így alakult, hogy Byung Hunnal kettesben mentünk el a plázába. De az ajándéknézéses része már eléggé kamunak tűnt a részéről. Vagyis… becsületére legyen mondva, még a ruhabolt fehérnemű részén sem jött zavarba, pedig oda direkt azért mentem, hogy kínos legyen neki. Hát nem úgy viselkedett. Bár valószínűleg ki akart rohanni már a világból is a sok bolt után (bevallom én is, csak az ő agyának húzása jobban lefoglalt, mint a vásárlásundorom, pláne csúcsidőben) ő csöndben követett mindenhová. Ami egy idő után kissé kellemetlen is volt. Hisz teljesen egyértelművé vált, hogy ő nem ajándékot akar. Csak szemmel tartani engem. Úgy tűnt, már ez lesz az új módi. Mondjak akármit.
Végül egy írószerboltban kötöttem ki, és két, gyönyörű kötéses füzet között gondolkoztam, hogy vajon melyik tetszene Jessie-nek jobban, mikor egy fekete kapucnis alak jött a vállamnak, (igen, ott is rengetegen voltak bent), és fel is döntött volna a bunkó, ha Byung Hun nem kap el.
- Mekkora paraszt…- dörmögte, majd pár nem túl kedves pillantással jutalmazta az alak hátát, kicsit tovább is nézte talán, mint kellett volna, gyanakvóan, addig pedig az én karomat szorongatta. Ami… elkerülendő lett volna. Végül kihúztam magam a szorításából, és a barnásabb árnyalatú füzetet vittem a kasszához, majd fizettem.
- Hé, most akkor segíts nekem ajándékot néznem!- lépett mellém a srác, mire megforgattam a szemem.
- Nem hinném, hogy ezt komolyan gondolod. Az elmúlt órák alatt is nyolcvan százalékban engem, a fennmaradó időben pedig a telefonod kijelzőjét bámultad, gondolom az idő miatt… Ne akarj átverni. Nyugodtan leléphettél volna, nem kell gardedám…
- Jimmy…
- És figyelj, mit beszélsz!- lettem ingerült. Hisz nem voltam már az, akit joga volt Jimmy-nek hívni. Az a lány meghalt. Követte az ikertestvérét.
- Nehéz megszoknom, ez az igazság!- forgatta a szemét.
- Azért igyekezz! Már nem vagyunk olyan kapcsolatban!- néztem a szemébe mélyen, és lassan ejtettem ki a szavakat, hogy eljusson a tudatáig, és beleégjen. Hisz… menyasszonya van. Továbblépett. Most már mindegy, mi volt egykor.
- Figyelj… Tudod…- torpant meg, és szembefordított magával, kissé félrehúzva az emberáradattól. Így egy nagy beltéri pálmafa alatt álltunk. Éreztem a hangján, hogy most valami komoly dolgot akar elmondani- Ha… ha nem lenne nekem Juniel…
Megfagyott a vér is az ereimben, ahogy ezt kimondta. Hisz a múltkor dobálóztunk olyan szavakkal, mint hogy nem érdekel a másik, még akkor sem érdekelne, ha szabad lenne mindkettőnk keze, de ez most kissé másként hangzott. Féltem, hogy fogja folytatni. Valamilyen félelemmel vegyes izgatottság vett rajtam erőt. Amiről hirtelen még csak le sem esett, hogy milyen veszélyes. De végül kissé elnézett a fejem mellett, és mikor már nyitotta volna a száját, egészen más dolog csúszott ki rajta, mint amit vártam.
- A picsába!- majd az ingerült mondata után, hirtelen felnevetett kissé, mintha valami viccesett mondtam volna, majd kedélyesen, vállamat átkarolva terelt a mozgólépcső felé. Én meg ekkor már biztosra vettem, hogy megőrült.
- Mi a franc…?- fordultam volna felé, de karjával nem engedte, így csak egyenesen előrefelé bámultam, mikor ráálltunk a mozgólépcsőre.
- Ne nézz hátra, valaki követ minket!- morogta, és kicsit közelebb húzott magához. Követ? Ez megmagyarázná Byung Hun hirtelen témaváltását. De mégis ki követne? És miért?
- Tényleg?- néztem volna azonnal vissza, de erőt vettem magamon. Hirtelen a torkomban dobogott a szívem. Felemeltem a telefonom kissé, és a visszatükröződésében láttam a kapucnis fazont, aki korábban nekem jött az írószerboltban.
- Legalább egy órája jön utánunk…- hangja feszült volt- Eddig nem voltam benne biztos, de most már látom, hogy nem téveszt szem elől. Akkor láttam először, mikor kijöttünk a cégtől… És nem Kim úr embere lehet…
- Mit akarhat?- hangom kissé elcsuklott.
- Fogalmam sincs, de jobb, ha nem hagyjuk meg neki, hogy teljesüljön az álma…
- Van terved?
- Talán ha nem lennék ilyen másnapos, akkor jobbak is lennének- éreztem, hogy karja jobban megfeszül a vállam körül.
- Ha van, az már fél siker…- morogtam.
- Rendben, bármit mondok, ne kételkedj, csak csináld!
- Ez nagyon bizarrul hangzik, ugye tudod? Csak mert azért bármit nem…
- Csak bízz bennem- vágott a szavamba- Nem lesz semmi baj… A lényeg, mihelyst leérünk a mozgólépcsőn, hajtűkanyart veszünk jobbra, a lépcső alá. Ha minden igaz ott van pár szemetes. Van húsz méter előnyünk. Ha beérünk oda… kapd le a dzsekid, és hajítsd be, én is ezt csinálom majd. Utána pedig csak maradj nyugton, oké?
- Nem tudom, mi ez az egész, Byung Hun, de ha bármi is történik emiatt, akkor…
- Akkor mondhatod, hogy megmondtad!- forgatta a szemét, majd mikor már kezdtek eltűnni előttünk a lépcsőfokok, azt jelentette, itt az idő. Ahogy leléptünk a lépcsőről, azonnal befordultunk, ő a kezemet megragadva húzott a lépcső alá. Azt hittem, nagy kukák vannak ott, a lépcső alatt lévő falnál, ami mögött elbújhatunk, de csalódnom kellett, épp hogy a kabátom nem volt feltűnő, mikor odahajítottam. Az adrenalin hajtott, és vártam a következő lépést, de mikor Byung Hun lekapta a fejemről a fekete sapkát, és a saját fejébe húzta, hátracsapva, ezzel elrejtve a haját, kissé meglepődtem.
- És most?- kérdeztem halkan, mert tudtam, másodperceink maradtak, hogy beérjenek. Már láttam a sötét fickót megjelenni a lépcső mögött, ahol láthatott minket eltűnni.
- És most tesszük, amihez értünk!- morogta, majd egy pillanat alatt felkapva a fal kis párkányára ültetett, karjaimmal automatikusan megkapaszkodtam a vállában, ő lábaim közé állt, ezzel a hátamat a falnak kényszerítve, és az ajkát az enyémre nyomta. Ez pillanatok műve volt. Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit művelt, hogy megcsókolt, csak… kitágult szemekkel, kissé belekapaszkodva a nyakába megmerevedtem, és… megrohantak az emlékek a négy évvel korábbi csókokról… és az együtt töltött éjszakáról. Az ajka most is puha volt, karjai, amik derekamat tartották, még most is erőszakosan tartottak. Így lehunytam a szemem, és hagytam, hogy csókoljon, még lábamat is összekulcsoltam a dereka körül, hisz tudtam, mi ez. Ez nem romantika.
Irtóra deja vu érzés volt. Az első csókunk is figyelemelterelés volt. A bál éjszakáján. Ez is az volt.
Pontosan tudtam, hogy idegen, smároló párocskákat nem bámul meg senki. Mert zavarba jönnek tőle. Főleg egy ilyen prűd országban.
Hisz a kapucnis pasi pár másodperc múlva épp hogy csak átsuhant a tekintetével felettünk, és rohant tovább, minket keresve. Abszolút zavarba hoztuk a járókelőket, túl szenvedélyes volt a dolog. Bevallom, a lelkem mélyén nem tudtam nem élvezni, holott az agyam undorodott magamtól. Ahogy tovább sietett az alak, még pár másodpercig csak élveztem a pillanatot, az ajkát az enyémen, majd mintha fejbe vágtak volna, tisztult ki a kép. Eltoltam magamtól a srácot, és meglepetten néztem rá. Már az se érdekelt, ha aki követett, visszafordul, és megtalál. Egyedül az érdekelt, hogy…
- Messzire mentél…- suttogtam elhaló hangon, de ő csak bámult rám, ugyanolyan meglepetten- Úgy is tehettél volna, mintha, miért kellett…? - folytattam, és nyeltem egy nagyot, mert arca még mindig csak centiméteres távolságban volt tőlem. Nem akartam bevallani, túlságosan is jól esett, ahogy ajkaink összeértek, még ha nem is volt teljesen rendes csók. Csak épp… olyasmi. Túl mély dolgokat hozott elé, már majdhogynem visszafordíthatatlanul.
Ez az egész köztünk… Kai… furcsa alakok, akik követnek… felelősség. Mind olyan, mint volt. Semmi nem változott, csak az idő telt el. Úgy tűnik, a sakkbábukat nem pakolták vissza a helyére négy éve. Nem… várták az új játszmát. Most ismét felkerültek a bábuk a táblára. De ki tudja, melyik a világos, és melyik a sötét színű játékos? És ki az, aki az ellenfél bábuit mozgatja? És hogy van-e egyáltalán ellenség, vagy magunknak vetítjük oda…?
- Byung Hun, mondj valamit…- súgtam ajkára remegve az indulattól egyre inkább realizálva, mit tett, és ezzel milyen érzéseket hívott életre bennem, vagy akár benne is- Megcsókoltál, és ez volt az utolsó dolog, amit szabad lett volna… Nagyon nem kellett volna!- lett a hangom kissé hisztérikusabb, mire vállam fölött hirtelen a hideg falnak döntötte a fejét, majd csak egy igen kifejező mondatot préselt ki magából.
- A kurva életbe!

10 megjegyzés:

  1. ÚRISTEEEEEEEN!!!! DE KIBASZOTTUL VÁRTAM MÁÁÁÁÁR!!! AHHHH FANGÖRCSÖM VAAAAAN!Ma már másodjára néztem meg hogy van e új rész és juhéé bejött *o* Hoppálá Zicoca az öcsike? éreztem én :3 ajj de mit cicázik már? xd mondjuk pont illik hozzá de akkoris ez olyan szexista ahogy Jimin mondta xd amugy nagyon szimpinek bizonyúlt ^^ tudott kicsit perverz komolytalan lenni de ha kellett komoly is :) remélem azért még sokat fog szerepelni benne ^^ és vajon tényleg nem az esete a lány? :3 mondjuk már így is sok fiú került tulságosan közel Jiminhez xd oh és basszus! tudtam hogy hamarosan eljön ez a pillanat mikor Kai feltűnik de most mégse számítottam rá :O oh szegény lány... ez most megintcsak megnehezítette a dolgait és az érzelmeit :( és még mindig nem emlékszik Jongin, kivi vagyok fog e. és ha fog akkor marad a jó oldalon vagy bosszút akar majd állni? ajj ezt nem is akarom elképzelni :( olyan kis cuki volt ahogy kedvesen beszélt a lányhoz. <3 oh jaj és L.Joe hogy aggódott már hogy hol és kivel van a lány :D háhá megette az ideg 3:) meg is érdemli muhahahaha :"D neee és hogy beszélt már Zicoval telefonon xd nagyon zavarta hogy megint valakinél lerészegedett :D elképzeltem ahogy Jimin elkezd vetkőzni Zico meg telefot tartva próbalja megakadályozni közben meg Joe forr a dühtől xdddd Mi a szar? most Yongguk rangizgat azzal ajapánnal? és mivan Jiminnel? már nem is érdekli? vagy neki tökmindegy ki csak legyen valaki? ahh Gukie ne kelljen csalódnom >< mondjuk akkor Changjoenak több esélyelenne de akkoris xd Joe meg hogy lekoptatta mikor felajánlotta hogy érte megy xd nem akraja közel engedni hozzá látom én xd :3 furcsáltam hogy Joe nem ismeri Zicot de végül tisztázta magát a fiú xd neeeee reggel az a jelenet xddd hát olyan jót mosolyogtam ahogy elképzeltem a két alvó fiút xd Jiminnek jól kezdődött a reggel xd meg ahogy akét fiú felriad :"D nagyon tetszett :"D oh jaj és csak nem bevallotta a drága Joenk hogy aggódik Jiminért? csodálom xd na baszki Jimin nagyban lerázná azt nem hagyja xd mondjuk ezután nem is csodálom xd jó kifogás volt hogy ő is ajándékot akart xd és már megint Jimmynek hívta... úgy látom Joenak nehezebb maga mögött hagynia a múltat mégha azt is mutatja hogy ő már megtette.Meg az ahogy elkezdte hogy ha Juniel nem lenne... mostmár komolyan eldönthetné mit is érez mert már nagyon bosszant hogy csak összezavrja a lánytis és engem is xd Oh basszus már akkor tudtam hogy az a kapucnis valami fura alak mikor nekiment a lánynak... vajon ki küldhette? de ami fontosabb kérdés... JOE HOGY A FRANCBA GONDOLTAD TE EZT??????? MOST KOMOLYAN??? CSÓK???? AHHH!!! EZ MÁR TÚL SOOOOK!!! AHHH FANGÖRCSROHAAAM!!!! most tényleg simán lerázhatták volna a fickót enélkül is xd de csodálom hogy pont ez az ötlet jutott eszébe úgy hogy folyton csak bántja a lányt meg azt mondja már nem szereti... és nocsak mi volt ez a végső mondata? most ez egy a kúrva életbe mit tettem, mit fog ehhez juniel szólni volt vagy egy a kúrva életbe még mindig szeretem ezt a lányt? omo omo de kivi vagyok *o* lesz itt bonyodalom nem kevés :D aigoo alig várom a folytit remélem hamar hozod ^^ és remélem a Kékszemű is hamar jön már mert már izgulok amiatt is *---* nagyon imádtam ezt a fejezetet is amúgy, Fighting a továbbiakhoz is én mindig itt leszek és kommentelek ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow, hát köszönöm megint a hosszú komit :) Igeen, már vártam, hogy Zicot végre beleírhassam :D Meg már Kai is hiányzott, vissza kellett hozni az életbe, hogy teljes legyen a banda :D Hogy a továbbiakban milyen szerepük lesz... hááááát :D meglátjuk. L.Joe aggodalma, és agymenései... hát ki tudja már őt követni? :') Yongguk, és Ayana meg ki tudja, mit csinálnak. Az utolsó mondat értelme pedig... coming soon^^ Köszi, hogy írtál, mindig feldob! És ígérem, a Kékszeműt is hozom most már! :)

      Törlés
  2. Uristen nagyon imádom a blogod nem rég találtam rá és valami iszonyat jo :D nagyon várom a kövi részt hozd gyorsan ;) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Igyekszem a következővel!

      Törlés
  3. Kinyírlak ha túl sokat váratsz a kövi résszel... a kurvaéletbe ez az évvége...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amúgy felvállalom h én írtam, és nem nyílt fenyegetésnek szántam :DD
      (csak telóról nem vagyok bejelentkezve...)

      Törlés
    2. Um, bevallom nem tudtam, kitől kéne tartanom, hát ha megtanulod helyettem az államvizsgatételeket, én szívesen írom tovább :))

      Törlés
    3. Nem gáz, max. franciául mondom el a bossnak :D
      csak ííírd, nem érdekelnek a sötét karikák a szemem alatt amiket az esti olvasás miatt szerzek...

      Törlés
    4. Háááát, ha valaki egy fél éve mondta volna, hogy ez a helyzet be fog következni, biztos kiröhögöm :')

      Törlés
  4. Heloka!
    Olyan fura ezen az oldalon lenni ennyi év után. Emlékszem mennyire imádtam ezt a fanfictiont, ez volt a kedvencem. Itt van fél 12 és nem tudok aludni szóval gondoltam rákeresek régi dolgokra, blogokra stb. Hirtelen eszembe jutott az imádott L.Joes történet. Emlékszem mennyire vártam az új részeket, szinte minden nap feljöttem és lecsekkoltam hátha szerencsém lesz és fent van az új rész. Aztán eltelt 4 év. Szomorú vagyok, mert nem kaptam befejezést de a fejmbe millió módon lejátszottam, hogyan is lehetne vége. Nem is tudom ebből a kis monológból mit akartam kihozni. Xd
    Remélem egyszer visszatérsz és boldogítasz minket a folytatással, én ugyanolyan lelkesen fogom várni így 18 éves fejjel is.
    Azonban remélem jól megy a sorod és boldogulsz az életben! ❤
    -Zs

    VálaszTörlés