11. fejezet

/Jaaaaj, zavarban vagyok. Azt ígértem, hogy hét elejére megleszek vele, de hát nem úgy hozta a sors, így csak most lett meg. Nagyon sajnálom... De! Én kifejezetten szerettem ezt a részt, nem tudom, ti hogy lesztek vele, de remélem, hogy nektek is tetszeni fog. :) /

  

Chapter 11

De az ellenségedet még közelebb…

Bizonytalanul álltam meg a zeneterem mellett kedd délután. Ma már volt tanítás a suliban, de Changjo mégsem szóban, hanem sms-ben közölte, hogy jelenjek meg, legyek olyan szíves a suli zenetermében. Amúgy rövid volt a szünet. Bár miután az igazgatót láttam Szöulban, folyton azon agyaltam, hogy pontosan mi dolga volt azzal az emberrel. És ki is pontosan az a férfi? Ezek voltak a legfőbb kérdéseim. Szinte meg is feledkeztem arról, hogy a rosszul sikerült kamum miatt nekünk énekelni kell.

Lenyomtam a kilincset, és beléptem. Changjo a zongoránál ült, és egy dallamot játszott, jöttömre felém sem nézett, úgy szólalt meg.

- Mi tartott ennyi ideig?

- Neked is szia!- morogtam, majd leültem mellé, és hallgattam a játékát. Ismerős dallam volt. (És ilyet sem szoktam csinálni, de ha kíváncsiak vagytok, én mit képzeltem ide: itt meghallgathatjátok. ellenkező esetben csak képzeljétek el.)

- Szeretem ezt a dalt- jegyeztem meg. Erre végül rám nézett, és egy aprót elmosolyodott.

- Örülök. Képes vagy elénekelni?

- Meglátjuk- haraptam az ajkamba. Nem szerettem közönség előtt szerepelni.

- Tessék, itt a kottája- nyomott a kezembe pár papírlapot- Ha ismered, akkor már most megmutathatod, hogy mennyire tudod énekelni.

- Most azonnal?- pislogtam rá értetlenül.

- Ma kedd van. Jövő hét pénteken lesz az ünnepség! Hová húzzuk még az időt?- biccentette félre a fejét, majd alig hallhatóan hozzátette- Miért probléma, ha már miattad kell ezt tenni?

Nem akartam vele közölni, hogy ő hallgatózott, érthetetlen okokból, nem én, de inkább hagytam a fenébe.

A kottára fordítottam a tekintetemet. Lassan dúdolni kezdtem. Igen, ezt a dalt tanultam hegedülni is. És mivel zeneteremben voltunk, ahol az ilyen alap hangszerek, mint a hegedű megtalálható volt, odasétáltam a szekrényhez, és kivettem az egyiket a tokjából.

- Most meg mit csinálsz?- nézett rám a fiú kérdőn.

- Nekem így könnyebb- vontam meg a vállamat, majd végighúztam a vonót a húrokon. Csak kicsit volt hamis az A húr, így azt gyorsan korrigáltam. Majd a kottára néztem, és elkezdtem játszani a dallamot. Így sokkal jobban rögzült, és így könnyebben el tudtam énekelni utána.

Mikor befejeztem, a fiúra néztem. Ő nagy szemekkel hallgatta a játékomat.

- Ez… nem volt rossz!- bólintott elismerően.

- Köszi. A te zongorád sem volt semmi.

- Mégsem lesz akkora kultúrsokk ez rajtad, ahogy látom. Szóval… bevethetjük a hegedű tudásodat is.

Megszólalt a telefonja, üzenete érkezett, mire felvillant a képernyő. Ott a háttérképen két gyerek mosolygott teli szájjal, a kislány alig lehetett egy évesnél idősebb, a fiú 6 év körüli volt. Nem volt a legélesebb kép.

- A tesóid?- kérdeztem azonnal. Nem kellett volna. Lezárta a telefont, és oda tette, ahol nem láttam.

- Semmi közöd hozzá- vágta rá mogorván.

- Bocs, felség, hogy meg mertem kérdezni!- húztam a számat, mire rám villantotta ijesztő szemét.

- Az a húgom volt, és én. Most boldog vagy?- ingerült hangját sehogy sem értettem.

- És ezt nem lehetett elmondani?- kérdeztem vissza.

- Ji Min… Miért vagy te ilyen… ilyen…- kereste a szót, majd felsóhajtott- Adok egy jó tanácsot. Ha úgy véled, hogy látsz valamit, akkor még ne elégedj meg a felszínes tudásoddal arról a bizonyos dologról. Ha érdekel, akkor áss bele, és győződj meg róla, hogy úgy van-e, ahogy gondolod. Különben szóba se hozd. Mert lehet, hogy nagyon melléfogsz. És az végül lehet, hogy mindenkinek kellemetlen lesz. Szóval, ha valamit nem tudsz: akkor inkább fogd be! Értettük egymást?

Összehúzott szemmel vizslattam az arcát. Talán nem hallottam még ilyen hosszan beszélni. De meglepett. Főleg, hogy milyen nézetei vannak. De végül bólintottam egyet. Lehet, hogy tényleg nem kéne mindenbe beleszólnom. Meg nem tartozik rám. Felőlem a dalai láma is lehet a háttérképe! Felőlem!

- Látom felfogtad. Kezdhetjük a gyakorlást?- váltott vissza normálisabb hangnembe.

- Kezdjük. Akkor hamarabb végzünk- sóhajtottam, majd kezembe vettem újra a hegedűt.

*

Ez így ment másnap délután is. A dalunk egyre jobb lett, Changjo sem volt annyira bunkó, csak néha jött rá az ötperc. A szerdai próbánk végeztével egyedül caplattam a kihalt folyosón, az irodák közelében, mert arra volt a zeneterem is. Az étkezőbe akartam elmenni, mert ebéd óta semmi ételt nem juttattam a szervezetembe. És már kezdett ez nagyon megérződni. Épp azon gondolkoztam, hogy egy tál rament, vagy egy kis kimchit egyek-e, mikor hangok ütötték meg a fülemet. Körbenéztem. Pont az igazgatói iroda előtt álltam, ami résnyire nyitva volt, így So Ji Sub hangja egy kicsit kihallatszott. Eszembe jutott döntésem, miszerint a végére járok ennek az egésznek. Valamiért ebben a suliban a leggyanúsabb az igazgató volt. Neki még a szeme sem állt jól. Már az érkezésemtől fogva éreztem, hogy valami nem stimmel azzal az emberrel. Így közelebb araszoltam, és úgy hallgatóztam.

-… nem hinném, hogy ez egy jó ötlet…- csapta meg a fülemet tisztán- Nem, a gyerekeknek erről fogalmuk sincsen… Dehogy, nem teszek ki senkit ennek… Figyeljen, bármennyire is maga a főnök, én… igen, találkoztam vele a chuseok alatt. Ő is beleegyezett a dologba… Son NaEun már nem tagja az iskolának… Nem hinném, hogy meg kéne indokolnom… Jong Hyun biztonságban van. Szerintem Byung Hun lesz az… Úgy vettem észre… Nem, még mindig nem találtuk meg sehol Yeon igazgatót. Te jó ég, ne hozzon ilyen helyzetbe, elvégre a maga… Bocsásson meg… Intézkedni fogok… És beszéljen Lee…

Ekkor közelebb hajoltam, hogy tisztán értsem a nevet, amit mondani fognak, de ekkor egy kezet éreztem a csuklóm köré tekeredni, majd valaki elrántott az ajtótól. Meglepődött kiáltásom is bennem rekedt, mikor szembe néztem L.Joe-val. Hogyan settenkedett ilyen halkan mögém? De még mielőtt bármit mondhattam volna, csuklómnál fogva magával húzott a lépcsők felé. Ott megállt, és maga felé fordított.

- Mit műveltél?- kérdezte vádlón.

- Mi közöd van hozzá?- vágtam azonnal vissza.

- Milyen nagy szád van, még mindig! Hihetetlen. Igaz, engem nem érint. Akkor mondjuk meg az igazgatónak, mert őt viszont igen.

- Hirtelen te lettél az igazgató kedvence, jófiú?- fontam össze a karomat magam előtt.

- Hogy mi? Nem. Csak éppen gyanús, ahogy viselkedsz!

- Hogy én? Nézd, ki beszél a gyanús dolgokról!- sziszegtem a képébe, ahogy eszembe jutott, hogy az igazgató telefonálásában őt is megemlítette. Szerintem Byung Hun lesz az. Mi lesz Byung Hun?

Erre még jobban összeszűkítette szemét, és úgy vizslatott.

- Jimmy!- szólalt meg végül- Akárhogy is nézem, nem tetszel te nekem…

- Bár igaz lenne… A mellem tájéka úgy tűnt, hogy nagyon tetszett neked a múltkor…

- Neked akkor meg mi tetszett, ha hagytad magadat?- mosolygott vissza gonoszan- De a lényeg, hogy… vigyázz magadra! Mert még olyat találsz, ami nem fog tetszeni. Vagy, ami még rosszabb. Annak a bizonyos dolognak nem fogsz tetszeni… te- majd hátat fordított, és felsétált a lépcsőn, vissza sem nézve rám.

Gyanús volt. Csak úgy, mint So Ji Sub. Miért van olyan gyakran L.Joe az igazgatói környékén? Első nap is ott volt… A büntetéskor is külön beszélt vele a férfi. Miért? Összeesküvés elmélet lenne, vagy valami tényleg van mögötte? Esküszöm, kiderítem.

*

Mikor másnap az órák után pakoltam be a szekrényembe, valaki mögém sétált. És a parfüm illatából azonnal tudtam, hogy kivel van dolgom.

- U-kwon, kimásznál az intim-szférámból?- kérdeztem a vállam fölött.

- Persze- lépett el a hátam mögül, és mellettem a szekrénynek dőlt. Világos volt, hogy akar valamit.

- Mi lenne az?- néztem rá kicsit fáradtan, elvégre a mai egy nehéz nap volt.

- Eljönnél velem valahova?- nézett rám nagy szemekkel. Olyan volt most, mint valami kisiskolás. Látszott, hogy zavarban van.

- Hová?- csuktam be szekrényemet.

- Meglátod. Csak gyere!- majd elkezdett tolni a folyosón. Ellenkezni sem volt időm, meg nagyon nem is akartam. Kíváncsi voltam, mit akar ennyire. Viszont, mikor megállt a kicsit régies faragású faajtó előtt, megkérdőjeleztem, hogy U-kwon kiismeri e magát a suliban.

- Hé, ez a könyvtár, nem a konditerem!- húztam össze a szemöldököm.

- Tudom, ide jöttünk.

- Mi dolgod a könyvtárba? Rossz fát tettél a tűzre, és ide szólít a közmunka?- tényleg nem értettem, mi másért jönne ide. Normál esetben elkerülte ezt a helyet. De most…

- Ilyet nézel ki belőlem? Itt most más dolgom van. És te segítesz nekem! De ha egy szót is szólsz valakinek, akkor feltöröm a facebook-od, és kiírogatok minden hülyeséget.

- Ez aztán a fenyegetés!- morogtam, de lenyomtam a könyvtár kilincsét, és beléptem. Már voltam itt párszor, mióta itt töltöttem azt a bizonyos éjszakát Kai-val. De még most is ő jutott róla az eszembe. Kicsit ismét elpirultam a gondolatra, de szerencsére a fiú mellettem nem vette észre, mert szemével mintha keresett volna valakit. Majd megragadott, és az egyik könyvespolc mögé húzott be. Át lehetett látni a másik sorhoz a könyvek közötti résen, és a fiú ott kukucskált át. Már kezdett a helyzet különös lenni, ezért közelebb léptem, hogy lássam, mi után is leselkedik annyira. És a szemem elkerekedett, mert a másik sorban egy árva lélek sem volt… Sullin kívül.

- Sulli?- motyogtam csodálkozva, majd U-kwon-ra néztem. A fiú kis mosollyal nézte a lányt, majd felém fordult.

- Hogyan hívjam el a bálra?- pislogott rám.

Erre az állam a padlót verte. Sulli és U-kwon mindig csipkelődtek egymással, de… nem gondoltam volna, hogy U-kwon felől ez több is lehet. Mert azt tudtam, hogy Sulli nem gondol a fiúra, csak barátként. És tegnap este azt is végighallgathattam, hogy Sulli mennyire szeretné, ha Chunji hívná el a bálra. Konkrétan egy órán keresztül ezt ecsetelte, hogy már arra gondoltam, én kérem meg a fiút, hogy hívja el. Ajkamba haraptam, és az agyam lázasan járni kezdett, hogy mit is tegyek. És örültem volna mindkét -féle párosításnak, elvégre mindkét srác aranyos volt, na meg persze Sulli is.

- Minden rendben, Ji Min?- nézett rám összevont szemöldökkel a fiú.

- I…igen, persze. Csak nem értem, miért kérdezel tőlem ilyesmit...- makogtam.

- A te barátnőd!- suttogta.

- De te vagy a csajozó gép. Nekem még nem volt szükségem ilyen tudásra. Párkapcsolatból bukásra állok- nevettem fel kicsit erőltetetten, de halkan, hogy ránk ne szóljon a könyvtáros nő.

- Láttam, mennyien vannak rád akaszkodva, és még te tartod magad párkapcsolati nullának? Ha ezt nem veszed észre, akkor tényleg az vagy!

- Figyelj, nem engem kéne kioktatnod, hanem meghívnod Sulli-t, egy egyszerű „Eljössz velem a bálra?” kérdéssel. Mi ebben az olyan nehéz? Amúgy nem is tudtam, hogy tetszik…

- Nem tetszik, csak… mókás lenne vele menni…- nézett el a másik irányba. Furcsa volt azt látni, hogy zavarban van. Mi történt a nagy casanovával?

- Akkor meg tényleg nem értem, miért izgulsz elhívni! Maximum nemet mondd. De te már túléltél kismillió szakítást, és mindig találtál másik csajt, nem igaz?- biccentettem félre a fejemet.

- Végül is… - vakarta meg a fejét- Rendben van De szoríts nekem.

Biccentettem egyet, majd intettem, hogy menjen már, mielőtt a lány lelép. Szívesen hallgattam volna a beszélgetést, de az utóbbi napok tanulsága az volt, hogy a hallgatózásért mindig lebukik az ember. Így arrébb sétáltam, és megláttam a „kanapénkon” ülni Kai-t. Bele volt merülve az egyik könyvbe, és átszellemülten olvasta. Megmosolyogtatott a jelenet. Mellé sétáltam, és leültem.

- Izgalmas?- kérdeztem, mire meglepetten nézett rám. Mihelyst látta, hogy ki zavarta meg, arcán mosoly terült szét.

- Inkább elgondolkodtató.

- Mi ez?- néztem meg a borítót. Virágot Algernonnak. Hallottam már sok jót a könyvről, de még sosem olvastam- Miről szól?- telepedtem le a fiú mellé.

- Egy férfiról, aki 32 évesen, szellemi fogyatékosként intelligens akar lenni, és aláveti magát egy kísérletnek. Mindenképpen más akar lenni, ami- mondta elgondolkodva a fiú.

- És sikerül neki?- kérdeztem azonnal. A könyveknek mindig a vége érdekelt. Hogy boldog vége van e.

- Egyenlőre úgy tűnik, sikeres volt a műtét. De hogy a vége mi lesz… Azt még nem tudom. Még nem tartok ott! Majd ha elolvastam, elmondom. Vagy olvasd el te magad.

Erre kivettem a kezéből a könyvet, és találomra beleolvastam.

- "Ha rá akarok jönni, ki is vagyok valójában, mit jelent egész életem - meg kell ismernem mind a jövőm lehetőségeit, mind a múltamat; tudnom kell, hogy honnan jöttem és hová megyek. Ámbár tudjuk, hogy az útvesztő végén a halál vár ránk, én nem mindig tudtam ezt; nemrégen a bennem élő kamasz még azt hitte, hogy csak mások halnak meg - de most már látom, hogy az út, amelyet ezen az útvesztőn belül kiválasztok: ez tesz azzá, ami vagyok. Nemcsak dolog vagyok; létezési mód is - egy a sok-sok mód közül -, és az a tény, hogy ismerem az utat, amelyet eddig megtettem, és azokat is, amelyek számomra még megmaradtak, segít majd megértenem, hogy mi lesz belőlem." Érdekes- gondolkoztam el- Rendben. Mostanában nem nagyon olvastam, és hiányzik. Otthon mindig beültem az ablakomba, egy könyvel, és közben néha kinéztem az utcára… Itt nem lehet nagyon elvonulni…

- Egyedül jöttél ide?- kérdezte.

- Nem, U-kwon rángatott ide. Sulli-t akarja a bálra hívni.

- Sulli-t? Tudtam, hogy bejön neki. U-kwon sok könnyen kapható lánnyal volt már együtt, ezért nem is tekinti őket nagy dicsőségnek. Az a lány, akiért harcolni kell, mindig többet ér a szemében.

- Nem is gondoltam volna róla…- kuncogtam.

- Jut eszembe… te kivel mész?

- Hova?- kérdeztem vissza értetlenül.

- A bálba- csukta be a könyvet, és teljes testtel felém fordult.

- Hát…- gondolkoztam el. Miért is kéne valakivel mennem?- A képzeletbeli barátommal- bólogattam nagyokat, mire a fiú összevonta a szemöldökét.

- Képzeletbeli barát? Kész rejtély vagy… azért remélem, bemutatsz neki…

- Ó, ki kell azt érdemelni- vigyorogtam rá szélesen.

- És esetleg… nem akarod, hogy a párodat lássák is?

- Nem diszkriminálom a láthatatlanokat- néztem rá értetlenül- Te talán igen?

- Ne már, hogy egy nem létező ember győzelmet arasson felettem- nevetett kicsit kínosan a fiú, mire leesett. Basszus… mekkora gáz vagyok!

- Ó, hogy most képletesen elhívtál a bálba?- haraptam az ajkamba.

- Beletelt egy kis időbe, mire felfogtad- bólintott Kai- De ha jobban szeretnél, Mr. Láthatatlan-ssi-val menni, akkor…

- Nem. Te is jó leszel- vágtam rá- Vagyis, te több mint jó vagy, csak… éppen… nem értettem, hogy… szóval…- ennél gázabban nem is hadoválhattam volna össze-vissza. Mindehhez társult a mikulás-piros fejem.

- Ji Min! Eljössz velem a bálra? Leszel a párom?- kérdezte meg mosolyogva, szemembe nézve.

- Félek, nem leszek méltó párja Kim JongIn-nak, de nagyon szívesen.

- Méltó pár? Te nagyszerű leszel. Köszönöm.

- Ugyan már…- legyintettem, a boldogságtól pirosan. Még sosem hívtak bálra… És, hogy pont Kai hívjon el… Túl tökéletes volt- De most akkor hagylak tovább olvasni. Majd ha befejezted, akkor add kölcsön. Kíváncsi vagyok rá- majd felálltam, intettem egyet, még mindig panoráma-mosollyal, és elsétáltam a sorok között. Alig jutottam messzebb két sornál, mikor valaki hirtelen elkapta a kezemet, és a kijárat felé rángatott. Csak egy világosabb barna hajzuhatagot láttam belőle, így azonnal tudtam, hogy Sulli az. Mitől lett ilyen zabos? U-kwon felidegesítette volna? Előfordulhat…

Mikor a lány wc-be értünk, és megbizonyosodott róla, hogy senki nincs bent rajtunk kívül, frusztráltan felsóhajtott, és felém fordult.

- U-kwon elhívott a bálba.

- És? Mit mondtál neki?- kérdeztem kíváncsian.

- Nem tudom, még semmit. Olyan aranyosan kérte, nem volt szívem egyből visszautasítani. Pedig úgy gondoltam, hogy ma megkeresem Chunji-t, és megkérdezem tőle én, hogy nem akar e velem jönni, bármennyire is kínos lenne nekem elhívni… Szerinted mit csináljak? U-kwon csak barátként gondol rám, igaz?

- Nem látok a fejébe- nem akartam elárulni senkit, sem Sulli-t, hogy hazudok neki, sem U-kwon-t, hogy kifecsegem, amiről beszéltünk. Mert az alapján úgy tűnt, hogy nagyon is kedvelheti a lányt.

- Menjek el U-won-nal? Vagy próbálkozzak Chunji-nál? Ah, nem tudom!- majd homlokát a hideg csempéhez támasztotta. Még szerencse, hogy itt minden nap takarítanak, amúgy ez eléggé gusztustalan lett volna…

- Hé, fel a fejjel, kitalálod te ezt- próbáltam lelkesíteni a lányt, bár ebben mindig is elég tré voltam.

- Nem tudom, Ji Min… Nem vagyok az a nagy pasizós csaj, és most nem tudom, hogy… mit csináljak!- szontyolodott el.

- Hé, ne aggódj. Menő csaj vagy te. Tudom, hogy jól fogsz dönteni. Csak gondold át alaposan. U-Kwon magától hívott el. Chunji-t neked kéne…

Hirtelen úgy éreztem, mintha U-kwon pártján lennék.

- Reméljük… Elmesélem Suzy-nak is. Amúgy tudtad, hogy Niel elhívta? Még neki is szerencséje van. Én vagyok csak ilyen szerencsétlen. Na de megyek is megvitatni vele. A szobában van. Te is jössz?- nézett rám.

- Én még meg akarom keresni előbb Henry-t. Beszélni akartam vele. De menj előre.

Sulli bólintott, majd kisietett a mosdóból. Lemostam a kezemet, ezzel is lehűtve magamat, majd elindultam a folyosón, megkeresni unokatesómat. A telefonomat most a szobában hagytam, így nem tudtam neki írni, hogy merre lehet. Már azon voltam, hogy felesleges céltalanul bolyonganom az épületben, mikor az egyik ablakból megláttam egy alakot az egyik kis belső kertben ülni. Tenyerébe temette az arcát, eléggé összeroskadva ült ott. De hajából azonnal tudtam, hogy ki lehet.

L.Joe…

Összeszorítottam az állkapcsomat, és úgy néztem. Szinte érezhető volt, míg így is a benne lévő feszültség. Valamiért nagy hatást gyakorolt rám, ahogy ott ült, egymagában.

Jong Hyun biztonságban van. Szerintem Byung Hun lesz az.

Miért lenne Jong Hyun biztonságban? Changjo-ra gondolak? És mi elől lenne védve? Ami elől L.Joe nem? És mire utalt, amit L.Joe mondott?

De a lényeg, hogy… vigyázz magadra! Mert még olyat találsz, ami nem fog tetszeni. Vagy, ami még rosszabb. Annak a bizonyos dolognak nem fogsz tetszeni… te.

Teljesen biztos voltam benne, hogy ezek So Ji Sub-bal jól ismerik egymást. És nagyon benne vannak valamiben, amiben nem kéne lenniük…

Mintha megérezte volna, hogy figyelem, a következő pillanatban felnézett, pont az én ablakomra. Tekintetünk összekapcsolódott. Mintha meg sem lepte volna, hogy engem lát. Nem volt utálkozó, csak merengő. Nem szórt szikrákat a szeme, de nem is mosolyodott el. Miért is tette volna… nem volt közünk egymáshoz… Igen, ezt akartam gondolni. Ezt akartam hinni.

Nem tudom, meddig nézhettük egymást az ablakon keresztül, de egyikünk sem szakította meg a szemkontaktust. Olyan volt, mint egy őrült verseny, hogy ki bírja tovább a másikat nézni. De a furcsa az volt, hogy ez egyáltalán nem volt egy megerőltető verseny a részünkről…

- Yoo kisasszony!- hallottam ekkor közvetlen közelről egy hangot, mire egy kisebb fajta szívroham után hátrafordultam, ezzel a hátamat beütve az ablak kilincsébe. Fájdalmasan nyögtem is egyet, és felnéztem… Kim Jae Joong iskolatulaj szemébe.

- Jó napot!- hajoltam meg kicsit esetlenül. Nem is hallottam lépteit, mikor jött ide, hisz teljesen belefeledkeztem L.Joe-ba.

- Jól vagy?- nézett rám az férfi- Vagy láttál valamit odakint? Olyan meredten álltál!- ő is kilesett az ablakon, én meg követtem a tekintetét, hogy ismét egy pillantást vethessek a fiúra. De ő már nem volt ott. Bizonyára elment.

- Csak elgondolkoztam- tereltem a témát.

- Hallom, Choi Jong Hyun-nal énekelni fogsz az évfordulós ünnepségen.

- Igen, valami olyasmi… kicsit nehezen sikerül összehozni a próbákat, de már haladunk- mosolyogtam biztatóan.

- Ennek örülök. Bármiben probléma akad, keress nyugodtan engem. Már amennyiben az igazgató nem ér rá, és én is az épületben tartózkodok- mindig annyira közvetlen volt, hogy bátorkodtam vele én is közvetlenebb lenni.

- Lehet… egy kérdésem?

- Mondd csak! Szívesen segítek a diákoknak.

- Miért… miért döntött úgy, hogy egy iskolát nyit ezen a helyen?

Erre kicsit felnevetett, majd pár másodpercig fürkészte az arcomat jókedvűen.

- Nem én nyitottam, hanem a nagybátyám. Az igazgató, aki a múltkor itt volt. Ő az. Nagyon megtetszett neki, mert szöges ellentéte volt a koreai építményeknek, azon kívül meg eléggé rossz állapotban volt, így elég olcsón lehetett a körülményekhez képest megvenni. Mikor elég idős lettem, hogy egy ilyen intézményt irányítsak, átíratta az én nevemre.  Hogy miért pont iskolát…? Érdekes figyelni a gyerekek hogyan nőnek felnőtté. Ez az egyik legkritikusabb pont az ember életében. Legtöbbször ilyenkor alakul ki az emberek jövője… hogy milyen emberek lesznek. Ehhez megadni a legjobb feltételeket, ez neki nagyon jó ötletnek tűnt. Nem gondolod?

- De, van benne valami. So Ji Sub igazgató…

- Ó, az igazgató öreg medve már itt. Régebben van itt, mint én. Lehet, hogy nem ez az élete hivatása… Esetleg még valami kérdés?

- Nem, nincs. Bocsánat, ha feltartottam…- mondtam zavaromban.

- Dehogy. Szívesen állok rendelkezésedre bármikor…- megcsörrent a telefonja- Ezt fel kell vennem. De ha kérdés van, az irodámban megtalálsz.

Elsétált a folyosón, én meg csak néztem utána. Az a férfi… a nagybátyja lett volna? Honnan volt akkor olyan ismerős? Valóban Amerikából?

~C.A.P szemszöge~

Az agyam ezerfelé járt, miközben már nem is tudom, hányadik körömet futottam. Nem bírtam magammal, ezért muszáj volt este is eljönnöm, lefárasztani magamat. Mindig ezt tettem, amikor úgy éreztem, hogy az agyamból kicsordulnak a gondolatok.

Fáradtan dőltem ki a rajtmezőn. Valamiért a helyzet nosztalgikus volt. Eszembe jutott az első nap. Mikor beléptem, egy lány feküdt ugyan itt. Mozdulatlanul. Közelebb mentem, és láttam, hogy új csaj lehet. Véletlenül lefejelt, aztán össze-vissza habogott. Yoo Ji Min érdekes lány volt. Nem egy átlagos teremtés. Temperamentumos, bohókás, néha kalandos, és…

Felsóhajtottam, és a hajamba túrtam. Nem akartam, hogy bármi is elterelje a figyelmemet a fontosabb dolgaimról. Ez a lány, csak egy egyszerű teremtés volt, mégis képes volt fészket rakni az agyamban. DaHee nem volt túlságosan kedves vele… Erről még beszélnünk kell. 

De Suzy a segítségére sietett. Tudtam jól, hogy nem voltak jóban. A lány talán nem is Ji Min-ért tette, ezt az egészet, hanem miattunk. DaHee, vagy én miattam… ki tudja... Ahogy felvillant előttem az a két évvel ezelőtti este… Hogy tehettem meg…? Soha nem fogom megérteni, az akkori tettemet.

Tény, hogy most Suzy és Ji Min sokat van együtt. Na meg persze Sulli-val. Örülök, hogy végre sikerült társaságot találnia, de…

Ne gondolj erre Min Soo, marhára nem a te dolgod. Felejtsd el!- torkoltam le saját magamat, majd az öltözőbe mentem, hogy egy gyors zuhanyzás, és öltözködés után visszatérhessek a szobámba.

A fiúk folyosójára érve, már láttam, hogy az ajtónk nincs rendesen bezárva. Tuti Chunji volt a ludas, ő az ilyen figyelmetlen…

Ahogy közelebb értem, hallottam is, hogy bent beszélgetnek.

- Meghívsz valakit a bálba?- Chunji hangja volt.

- Kit érdekel ez a flancos bál…?- morogta vissza L.Joe. Igen, ez volt a szokásos stílusa már egy ideje. Gyerekkorunk óta nagyon szoros volt a barátságunk. Mindig, mindent megosztottunk egymással, olyanok voltunk, mint a testvérek. De aztán, ahogy kicsit apáink is elkezdtek rivalizálni, úgy változtunk mi is meg. Már nem árultuk el titkainkat egymásnak. Már nem röhögtünk közösen. Próbáltuk egymást mindig túltenni mindenben. Csak még íz én apám értékelte az erőfeszítéseimet, L.Joe-é már kevésbé. L.Joe-nak sokszor fájt, de sosem mutatta nekem. Előttem mindig erősnek tűnt. Ő Chunji-val lett ezentúl teljesen őszinte, én meg… én meg tulajdonképpen senkivel. Néha Niel tudott kiszedni valamit, de az elég ritka volt. Changjo meg Ricky… na őrájuk is rájárt néha a rúd. Mindenkinek megvolt a saját problémája.

- Én gondoltam meghívok valakit… csak még nem tudom kit. Szívesen elhívtam volna Ji Min-t, hisz ő olyan csaj, akinél nem kell félnem, hogy rám veti magát, de ma a könyvtárban pont hallottam, hogy JongIn-nal megy.

- Gondolhattad volna. Az a nyálas seggfej…- L.Joe úgy tűnt, nincs jó kedvében. Mondjuk ő mikor volt mostanában? Mindenesetre nekem sem esett jól, hogy a lány azzal a fiúval megy. Nem csíptem túlságosan Kai-t. Olyan tökéletesség mintaképe volt. A tökéletes barát. Na, nem mintha én meghívtam volna… Miért is tettem volna?

- Most Kai idegesít, vagy Ji Min?

- Mindkettő. Sőt, most te is idegesítesz.

- Ember, komolyan mondom, nem tudom, miért vagyok még a haverod, olyan energiavámpír vagy! Mi a gond?

- Legutóbb majdnem lesmároltam Ji Min-t.

Ezt L.Joe olyan hirtelen közölte, hogy még én is elfelejtettem levegőt venni. Utálja a lányt, így tűnt, soha egy kedves szava nem volt, akkor meg miért…? Miért vált ki ez a lány mindenkiből ilyen hatást? 

De hirtelen utáltam L.Joe-t, és legszívesebben beleütöttem volna a képébe. Ezt nem teheti meg azzal a lánnyal! Hogy képzeli…?

- Mi van?- sipítozott Chunji odabent, kiáltása szinkronban volt az én gondolatommal- Tudtam én, hogy bejön neked. Akkor mi lenne, ha…?

- Nem jön be. Még mindig utálom. Csak épp nem tudtam megállni. Elvégre én is pasiból vagyok, az a lány meg egészen jóféle. De… Volt valami benne… figyelj Chunji. Az a lány nekem… nagyon gyanús!

- Ezért akartad közelebbről megismerni?- horkantott fel a fiú.

- Nem, de… Szerintem tud valamit.

- Miről tudna? Agyadra ment már ez az egész. Hagyd abba a túl sok gondolkozást. Mert ártalmas.

- Nem érted- morogta a fiú- Ji Min gyanús. Túl sok véletlen történik. És ő valahogy mindig ott van. So Ji Sub-ot hallgatja ki, közel került hozzátok is, már C.A.P is tutira belezúgott, látszik rajta, mikor ránéz… És még Changjo-val is közös éneklős programja van. Könyörgöm, ne legyél ilyen vak! Ez már túl sok véletlen egybeesés. Hogy csinálta? Hogyan találta meg ennyire a…

- Ebben teljesen biztos vagy?

- Majdnem teljesen. De megpróbálok hozzá közelebb férkőzni. Hogy megtudjak róla valamit.

- És ezt hogyan akarod elérni?- Chunji kicsit gúnyos volt- Hisz eddig nyírtátok egymást.

- Kedvesebb leszek. És elérem, hogy bízzon bennem. Elérem, hogy eláruljon valamit abból, hogy most ő mit tud, és mit nem. Kiderítem, hogy ki ez a lány pontosan!

Hátamat a falnak döntöttem. Yoo Ji Min… ő csak egy ártatlan lány. Vagy mégsem az lenne? Ezek így felsorolva, tényleg összefüggésnek tűntek, mégsem tudtam rosszat feltételezni a lányról.

Már C.A.P is tutira belezúgott.

Tényleg beleestem volna? Vagy csak örülök, hogy valakivel jól érzem magamat? Sosem voltam az a csajozós fiú, mint L.Joe, vagy Chunji, esetleg Niel, egyetlen egyszer éreztem magam szerelmesnek, de hát az is 10 éve volt már. Mégis tisztán él az emlékemben. És az a lány már… Azok a lányok, ha egészen pontos akarok lenni… ők azok, akik pontot tehetnének az ügy végére… Olyan egyszerű lenne az egész. Ők tudták… De ők… Ők magukkal vitték a titkukat a sírba… 

 /Most inkább nem ígérek semmit, hogy mikorra lesz meg a következő, de azért igyekszek :) Nézzétek el nekem, hogy ma olyan kép-pakolgatós kedvemben voltam. A Virágot Algernonnak pedig egy nagyon jó könyv. Ha valaki egy kis szépirodalomra vágyik, nagyon tudom ajánlani. (megsúgom, még lesz itt jelentősége- ah, micsoda spoiler... :D
Véleményeket most is szívesen fogadok, akár tetszik, akár nem. Valakinek van már sejtése, hogy mi lapul a háttérben -ami egészen biztosan nem természetfeletti- ?/