2. fejezet

Chapter 2

Barátkozni nem könnyű…

Még mindig magamban pufogtam, a srác viselkedése miatt, mikor beléptem az irodába. Hát mégis, hogy lehet valaki ennyire retardált? Kár érte ez a szép külső, de komolyan. Hirtelen el is felejtettem, hogy hol vagyok, mert egy dühöset fújtattam, és belerúgtam az előttem álló szék lábába.

- Ártott magának az a bútordarab, Yoo Ji Min?- hangzott fel hirtelen egy erőteljes, szigorú és zengő hang. Felnéztem, és ekkor szemben találtam magam a világ legkarizmatikusabb jelenségéve. A férfi egyszerű fekete öltönyt viselt, karakteres arca volt, és tekintete tiszteletet sugárzott. Egy apró pillantás is elég volt a névjegytáblájára az asztalán: So Ji Sub igazgató.

- Elnézést, elragadtattam magam- próbáltam békítően mosolyogni, de az arca rezzenéstelen volt.

- Ne az én irodámban, legyen szíves. Ez nem egy olyan hely!

- Á, csak random fellöknek idegen, festett fejű idióták, és még csak bocsánatot sem kérnek, csak mint az előbb az a bunkó, aki ebből az irodából jött ki, nem igaz?- csattantam fel idegesen. Egy igazgatónak mosolyogva kéne fogadnia, és meggyőzni, hogy nagyon jól döntöttem, mikor ide jelentkeztem, nem? De ő csak felvonta a szemöldökét, és kimértem megszólalt.

- Byung Hun-ról beszél?

- Fene tudja, hogy hívják, nem hinném, hogy sok olyan rohangál itt, akire az előző leírásom illik- morogtam.

- Valóban, az a fiú… kissé sok mindent megenged magának. De ne aggódjon. Amint látom, magát sem kell félteni. Hallottam pár dolgot önről, és úgy érzem, hogy nem fogunk unatkozni!

- Ez egy gimnázium vagy javítóintézet?- sóhajtottam. Mire még mindig rezzenéstelen arccal felelt.

- Azt hiszem, előbb próbálja ki, aztán majd maga is válaszolni tud ezekre a kérdésekre, nem szükséges ehhez az én időmet rabolnia. Írja alá ezeket a papírokat- tolt elém pár nyomtatványt.

- Igenis- húztam el a számat, majd gyorsan átfutva a lapokat alászignóztam.

- Ha bármi nyűge van, akkor legyen szíves Moon Chae Won kisasszonyt fárassza vele, nekem fontosabb bajaim is vannak. És ha végzett, akkor most mehet is.

- Egy igazgatónak nem kedvesnek kéne lennie?- húztam össze a szemöldököm.

- Egy diáknak pedig nem kéne tisztelettel beszélnie? Ne áltassuk magunkat. Ha még mindig hisz az előző kérdésének jogosságában, akkor azt javaslom, ne nézzen több Disney mesét. Most elmehet, Yoo Ji Min. Örültem a találkozásnak! Ha jól viselkedik, nem fogjuk egymást gyakran látni.

- Én is ebben reménykedem. Köszönöm az üdvözlő szavakat, jó munkát a nálam fontosabb gondjaihoz- húztam a számat.

- Majdnem elfelejtettem mondani- állt fel, és rám mosolygott, de ez a mosoly inkább volt ijesztő, mint kedves. De ettől karakteres arca még jóképűbbé kovácsolódott. Vártam, hogy lenyomja azt a welcome szöveget, amire az elején számítottam, de egyáltalán nem azt kaptam- Vigyázzon, ne lépje túl a határait itt, mert akkor nem csak a kicsapás veszélyével játszik. Értette?

- Ne aggódjon, So Igazgató Úr! Igyekszem nyugton maradni. Kezd tetszeni ez itt- intettem körbe a kezemmel a sulira utalva- Akkor- hajoltam meg, majd már kint is voltam az irodából. Mihelyst becsukódott mögöttem az ajtó, elvigyorodtam. Azt hittem, hogy Mr. Karizma ki fog dobni a suliból, amiért így beszéltem vele, de valamiért úgy éreztem, hogy egyáltalán nem törődött vele, hogy milyen hangnemben beszélek. Mi jöhet még? Uram-atyám, milyen suli ez?

*

211-es szoba. Itt kell lennie. Ez a 209, 210, meg is van. Ajkamba harapva álltam meg a megadott ajtó előtt. Még egy nagy levegőt vettem, majd a kilincsre helyeztem a kezemet, és lenyomtam. Nem is tudom mire számítottam. Talán sötét kis lyukra, fáklyákkal, ami ment volt a suli imidzséhez. De ehelyett egy tágas, világos szobát láttam, világos barackszín falakkal, bordó függönnyel, sötétbarna bútorzattal. Három ágy volt odabent, mellettük kis éjjeliszekrények, és 3 íróasztal. Balra láttam egy ajtót is, gondolom ez a fürdőé volt. Nem is rossz!- mosolyodtam el. Azt hittem, hogy majd itt nem lesz összkomfort, de elég tetszetős volt.

- Bemutatkozni nincs kedved?- hallottam hirtelen egy hangot, amitől megugrottam. Az egyik ágyon egy vajszínű ruhás lány, aki tökéletesen beleolvadt a vajszínű ágytakaróba. Ezért nem vehettem észre. Most felállt, és elém sétált. Nem volt magasabb nálam, mondjuk én is csak 160 cm voltam max. Haja be volt fonva, frufruja homlokába lógott, aranyos személyiségűnek tűnt.

- Bocs, nem vettelek észre- szabadkoztam, és rámosolyogtam. Nem tűnt ijesztőnek- Yoo Ji Min vagyok. Most jöttem, Amerikából.

- Choi Sulli vagyok. És már ez a 4. évem ebben a szobában. Üdv a fedélzeten. Az az ágy szabad- mutatott az egyik fal melletti bútordarabra.

- Köszi! Azt hittem, hogy ijesztő szobatársakat kapok, de most megnyugodtam.

- Még csak engem ismersz. Suzy-t nehezebb lesz meggyőznöd.

- Suzy? Ő ijesztő?

- Elképzelni sem tudod mennyire az, ha valakit nem kedvel-dobta magát vissza az ágyára, és a kezébe vett egy könyvet, amit gondolom épp akkor olvasott, mikor beléptem.

- Ettől most félnem kéne?- indultam a bőröndöm felé, ami már az ágyam mellé volt állítva.

- Hát, jobb, ha jó benyomást keltesz, mert különben csatatér lesz a szoba az utolsó évben. De perceken belül szerintem ő is itt lesz, így találkozhattok. Most épp elment valahová, talán könyvtárba.

- Remek- bólogattam.

- Valószínűleg más lesz ez a suli, amihez Amerikában szoktál. Persze egyenruha kötelező, jó eredmények kötelezők, és rengeteg tanulás kötelező. Hiába vagy gazdag gyerek, itt kihozzák belőled a legjobbat.

- Miért tűnik olyannak, mint egy börtön… Mr. Karizma igazgató is furcsa.

- Igen, So Ji Sub igazgató nagyon jóképű. De a fenntartó sem semmi. Látnád őt… Ő az, akinek tulajdonképpen az iskola a birtokában van. Hetente legalább két vagy három napot a sulinkban tölt. Elég gazdag ember, több helyen is vannak részvényei, ezért tölt itt csak kevesebb időt. De nagyon rejtélyes. Sok pletyka terjed róla. Egyszer Chunji szellemesen megjegyezte, hogy…

Ekkor azonban kirobban az ajtó, így nem tudtam meg, hogy mi az a szellemes dolog, amit Chunji megjegyzett, és hogy egyáltalán ki ez a fiú/lány/kutya/macska. Az ajtóban egy lány állt, szűk farmernadrágban, fekete converse cipőben, egy egyszerű topban, fején kicsit félrefordított baseball sapkában. Pár másodpercig összehúzott szemmel vizslatott. Talán meg is ijedtem volna, ha nem lett volna egy csomó ilyennel dolgom az eddigi iskoláimban. Az ilyenek azt várják, hogy az ember kicsit meghunyászkodjon, és hogy ő legyen a BOSS. Na, ezt várhatja tőlem. Nem voltam könnyű eset én sem.

- Yoo Ji Min vagyok- mutatkoztam be a rend kedvéért.

- Bae Suzy- biccentett kurtán.

- És a rendes neved?- vontam fel a szemöldökömet. Valamiért éreztem, hogy nem lehet ez a valódi neve a lánynak.

- Ez a valódi nevem, IQ harcos. Amerikai vagy, igaz? Látszik…- morogta, majd ruhástól bedőlt az ágyába- Ismertetem a szobaszabályokat- folytatta- Ne hangoskodj, ne fárassz, ne énekelj, ne hozz be állatokat, ne röhögj idiótán, ne beszélj az álmodban, és ne merészelj felkelteni, mert pisilned kell. Azt hiszem mindent elmondtam. Igaz, Sulli?

- Még mindig ugyanannyira tudod ezt a szöveget, mint mikor 3 éve mi kerültünk egymás mellé. Ugyanazok a szavak…- csóválta a fejét Sulli.

- Szóval, akkor igen. Érhető voltam?- nézett felém.

- Akkor most én is ismertetem a szabályaimat- mosolyodtam el gúnyosan- Ne legyél paraszt, ne érezd magad felsőbbrendűnek, mint én, ne csinálj úgy, mintha te lennél a suli ura, és ne szólj hozzám, hacsak nem a Barca legutóbbi meccséről akarsz beszélni, mert azt én is láttam, és elég jó volt. Kérdés? Remélem nincs… Ja, és még valami. Bármennyire is azt hiszed, én nem amerikai vagyok, hanem koreai. Legalább normális nevem van, nem úgy, mint neked. Su-zy- szótagoltam a nevét.

Erre tágra nyílt szemekkel nézett rám, majd felhorkantott, és visszadőlt az ágyába. Sullira néztem, akiről úgy tartottam, hogy ezek után ő is pikkelni fog rám, de csak érdeklődve szemlélte, ahogy pakolok ki a bőröndömből, és egy bátorító mosolyt is küldött felém.

Miután kidobáltam a dolgaimat a szekrénybe, végig, ebben a feszült légkörben, ami a szobában uralkodott, és a fürdőbe is bevittem a neszesszerem, kimentem a szobából, hogy felhívjam Henry-t.

Azt mondta, hogy találkozzunk az előtérben, így odasiettem.

Már nagyobb volt a nyüzsgés, mint mikor mi jöttünk, sokan most érkeztek, pedig már 6 óra volt. Négy fiúnak láttam pont az érkezését. Hát, mondhatom ezek is egyedien festettek. Az egyiknek világosbarna, kicsit hosszabb haja volt, a másik szintén szőke, bár inkább szőkésbarna, a harmadik nagyjából normális barna, a negyedik pedig félig fekete, félig vörös. Mi volt itt? Ingyen hajfestéket árultak, és nekem elfelejtettek szólni? Mindenesetre ők nagyon jól szórakoztak valamin, mármint ez jött le a nyerítésszerű nevetésükből. Annyira belemerültem a bámulásukba, hogy észre sem vettem, mikor az egyik, a világosbarna, a lábamra húzta a bőröndjét.

- Aúú!- nyögtem fel, és az ajkamba haraptam. A srác ijedten fordult felém, és azonnal mellém sietett, és a lábfejemet kezdte taperolni. Itt meg kell jegyeznem, hogy nem tudom, mit akart elérni, bár lehet, hogy hitt a kézrátételes gyógyításban.

- Jól vagy? Nagyon fáj?

- Jól vagyok- hárítottam el, és intettem, hogy álljon fel, mert így elég kínos volt a helyzet- Csak meglepődtem.

- Új diák vagy? Még nem láttalak itt- kérdezte a szőkésbarna, egy mosolyfélével.

- Igen, most jöttem- feleltem.

- Akkor be kell mutatkozzak, a nevem…- kezdte az első, mire a félig vörös, (hm, az is lehet, hogy időközben elfogyott a festék…?) megrántotta a kezét.

- Siessünk, hyung már vár.

- Rendben- mosolyodott el az világosbarna- Viszlát új lány, még látjuk egymást!- majd elsuhantak a lépcső felé.

Ez mindenképpen érdekes volt- vontam fel a szemöldököm.

- Régóta vársz?- jelent meg mellettem Henry, mire elmosolyodtam. Legalább egy biztos pont van itt ebben az egész kócerájban.

- Nem, pár perce.

- Rendben, éhes vagy?- kérdezte, mire korgó hasam válaszolt- Akkor menjünk vacsorázni. Nálad van a kártya, amit kaptál?- ismét bólintottam- Akkor irány az ebédlő.

*

Az ebédlő nem volt a legjobb szó. Inkább egy bálterem, ahova az emberek enni járnak. Na jó, ez biztos hülyén hangzott volna. A lényeg az, hogy egy hatalmas terem, tele díszesen faragott asztalokkal, és székekkel. Sorban kellett állni egy tálcával, a nagy kiszolgáló pult előtt, és az ember azt vett el, amit szeretett volna. A kártya a végén kellett, abba lett betáplálva, hogy az ember épp mit vett el.

Nem voltak sokan, míg ettünk, még nem volt vacsoraidő. De hamar csatlakozott hozzánk Henry két szobatársa, az egyik, a barátságos, karakteres arcú Kim Jong In, becenevén, Kai, a másik a rosszfiús, agyameldobom-helyes, szívtiprónak kinéző Kim Yoo Kwon, becenevén U-kwon.

- Szia!- köszönt ez utóbbi, és rám mosolygott, hogy szinte szörnyethaltam a tökéletes mosolya látványától- Henry már sokat mesélt rólad, szinte úgy érzem, ismerlek is… Esetleg odaadod a telefonszámodat…?- de nem tudta folytatni, mert unokatesóm fejbe dobta a kovászos uborkájával.

- Őhozzá nem nyúlsz egy ujjal sem- mondta fenyegetően, de közben röhögve.

- Értettem haver, ma már ezerszer elmondtad, hogy tabu a csaj, csak a számát akartam, ha esetleg eltévedne…

- Akkor fel tud hívni engem is- vágott vissza Henry. Én csak nevettem rajtuk, bár ez a barátkozós dolog új volt nekem, igazából élveztem.

- Ne is foglalkozz ezzel a kreténnel, csak már szinte nincs olyan lány a suliban, akinél ne próbálkozott volna be - mosolygott Jong In. Gyönyörű szemei voltak, ezt itt meg kell jegyeznem.

- Nem is igaz, nem vagyok ekkora nőcsábász!- tiltakozott az említett.

- Dehogynem- vágott vissza a másik kettő.

- És, kik a szobatársaid?- kérdezte Henry.

- Sulli, és Suzy. Azt hiszem, hogy ez utóbbi nem túlzottan szimpatizál velem- húztam el a számat mire egyszerre nevettek fel.

- Egy hét. Annál tovább nem bírod- mondta U-kwon- Suzy csak azokkal kedves, akiket bír. Amúgy meg kicsinál. Vele még én sem merek kezdeni…- gondolkozott el.

- Szerintem két hétig azért kihúzza- nézett végig rajtam Kai, elgondolkozva. Na, több sem kellett, és elkezdtek fogadásokat kötni, hogy meddig bírom itt a suliban, abban a szobában.

Igazán kedves volt tőlük, de úgy döntöttem mégsem dobálom meg őket a gyümölcssalátám darabjaival, hanem érett nőhöz hasonlóan viselkedek. Elvégre hozzászoktam már, hogy a lányok az osztályban nem csípnek engem, itt sem fog érdekelni. Legalább már pár olyan srác van, akivel el tudok beszélgetni. Már ez is nagy szó, az én esetemben.

Vacsora után még kiültünk egy kicsit a "kastélykertbe", élveztük a nap utolsó sugarait, de aztán 9-kor be kellett menni, addig lehetett az udvaron tartózkodni, onnantól csak az épületben, egészen 10 óráig, utána pedig csak a szobákban.

Egészen a végső határidőig nem mentem vissza a terembe, hanem a srácokkal beszélgettem egy ablakpárkányban. Sokat megtudtam róluk. U-kwon konkrétan felsorolta az eddigi 32 barátnőjének nevét, hibátlanul, és elmondta, hogy ő az egyik az iskolában, aki a legtöbb órát töltötte büntetésben, amellett, mivel az apja, egy hatalmas informatikai cég vezetője, ő tud egy bizonyos szinten hackelni, szóval ha valamire szükségem van, akkor szóljak. Biztosítottam, hogy így lesz. Bár mit akartam volna megpiszkálni, az elektronikus naplót?

Kai pedig arról számolt be, hogy az anyja egy egyetem igazgatója Szöulban, apja az egyik legjobban jövedelmező utazási iroda vezetője, és, hogy a nyáron Egyiptomba utazott. Ő elvileg az osztályelső, de a két fiú elmagyarázta, hogy nem kell megijednem, nem stréber, csak mindent, amit egyszer hall, beszívja az agya. Így kb. null tanulással ő vezeti a rangsort.

Henry-n látszott, hogy örül, amiért megkedveltem a barátait, és jómagam is boldog voltam, amiért már ismertem pár embert, akik épp nem akartak kiutálni, mint épp Suzy, vagy az a szőke herceg az iroda elől.

Végül persze eljött a 10 óra, a fiúk elbúcsúztak, én pedig a szobám felé vettem az irányt. Bent épp a két lány egymás mellett az ágyon ült, úgy tűnt, hogy már pizsamában, és néztek valamit egy laptopon, közben nevetgélve. Érkezésemre csak Sulli kapta fel a fejét, és köszönt mosolyogva. Suzy az orra alatt morgott csak.

- Hova tűnsz el, mikor nem is ismersz senkit?

Arra gondoltam, hogy nem válaszolok, hisz mi köze hozzá, hogy Henry az unokatesóm-e vagy sem. Így felkaptam a cuccomat, és berobogtam a fürdőbe. Legalább fél órán keresztül áztattam magam, mire úgy döntöttem, hogy elég tiszta vagyok. Nagy levegőt véve kiléptem a szobába, ahol már csak a lányok kislámpája égett, és csöndben beszélgettek. Bevetettem magam az ágyamba, és a fal felé fordultam. Mielőtt lekapcsoltam volna a saját kislámpámat, még az éjjeliszekrényen lévő családi fotóra tekintettem, majd lemondóan a kapcsolóhoz nyúltam.

- Jó éjt, Yoo Ji Min- hallottam Suzy gúnyos hangját a hátam mögül, mikor ők is leoltották a fényforrásokat.

- Ennyire ne reménykedj, Bae Suzy- morogtam- Nem patkolok el reggelig!- Erre csak Sulli elfojtott nevetését hallottam, majd erősen lehunyva a szemem, próbáltam álomba merülni, de az álom még jó sokáig elkerült…

*

Mikor a többiek, reggel hatkor még az igazak álmát aludták, én már régen kipattantam az ágyból, és egy rövidnadrágot, egy topot, és futócipőt felhúzva az iskola mögötti tornacsarnokban melegítettem be. Sosem szerettem kihagyni a reggeli edzést, ami a lelket tartotta bennem, az USA-ban. Szerettem, ha reggel futok pár kilométert, attól mindig üdébbnek éreztem magam. Még tegnap kérdeztem meg Moon Chae Won titkárnőtől, hogy szabad e használnom a suli létesítményét, aki azt mondta, hogy természetesen, nyugodtan bemehetek reggel, nem szokott ott nagyon senki lenni ilyen embertelen órában. Meglepett, hogy mennyire felszerelt a csarnok, de rájöttem, hogy nem kéne csodálkoznom, elvégre ez a suli az eddig látottak alapján nagyon fullos.

Kényelmes volt futni a talajon, fel sem tűnt, hogy már a harmadik kilométert tolom le, és még nem fáradtam ki. Most, az utazás miatt pár napot kihagytam, de úgy tűnt, nem volt maradandó hatása.

A negyedik kilométer után fulladtam ki, és dobtam le magam a futópálya startmezőjébe. Csak bámultam felfelé, és boldogan, kipirult arccal csináltam pár nyújtást. A sport mindig felvidított, bármilyen helyzetben. De most így is visszanyomott a tudat, hogy ma lesz az évnyitó ebben a puccparádé iskolában, és egy csomóan néznek majd rám úgy, mintha nem az USA-ból, hanem a Mars-ról jöttem volna. Ismét kiterültem, és mozdulatlanul bámultam a plafont. Tépelődésemet egy felettem felbukkanó fej szakította félbe. Egy barna hajú srác hajolt felém, amitől annyira meglepődtem, hogy ijedtem sikítva egyet felpattantam, ezzel megfejelve őt. Ettől én is, és ő is visszakerültünk a földre.

- Bocsi, csak meglepődtem- szabadkoztam, ahogy néztem a homlokát dörgölő fiút, aki szintén melegítőben volt- Jól vagy?

- Persze. Én sajnálom, nem kellett volna ilyen közel hajolnom. Csak úgy feküdtél itt, mint aki kipurcant, aztán…

- Csak lefárasztottak a kilométerek…- makogtam, elvégre egész jól nézett ki a karakteres arcával, a szeme meg egyenesen ijesztően lélekbelátó volt. Az izmos karjáról nem is beszélve, amin pár tetoválás virított…

- Nicsak, egy sportember- nevetett fel kicsit, és miután felállt, felsegített a földről- Rajtam kívül eddig nem nagyon járt ilyen korán futni senki. Új vagy, igaz?- erre bólintottam, mire a kezét nyújtotta- A nevem Bang Min Soo, de hívj csak C.A.P-nek. Ez a becenevem, a barátaimnak.

- Yoo Ji Min vagyok a barátaimnak, azoknak pedig, akik utálnak, hülye amerikai- ráztam meg a kezét, mire elmosolyodott- Most leszek végzős- tettem hozzá.

- Akkor osztálytársak leszünk- mondta. Remek, még valakit megismerhettem, az osztályból.

- Minden nap jössz ide?- kérdeztem.

- Általában.

- Akkor legközelebb gyere hamarabb, és futhatunk együtt is. Egyedül néha unalmas… Persze csak ha gondolod, lehet, hogy te jobb szeretsz egyedül, vagy most is hülyének nézel, hogy ilyenre kérlek, hisz nem is ismerjük egymást- kezdtem értelmetlenül makogni össze vissza, elvégre nem igazán ismertem itt a szokásokat, hogy csak egy ilyet felajánljak egy idegennek, de ő csak elmosolyodott.

- Benne vagyok- mondta- Holnap pont nem tudok jönni, de holnap után itt leszek reggel hatra.

- Remek!- vigyorodtam el én is- Készülj, mert nagyon gyorsan futok, nehogy lekörözzelek- böktem vállon, ami meglephette.

- Szeretem a kihívásokat!- vonta fel a szemöldökét.

- Ennek örülök. Most megyek, gyorsan lefürdök az évnyitó előtt. Viszlát Sapó!- búcsúztam, majd elindultam az ajtó felé.

- C.A.P. A nevem C.A.P- kiáltott utánam, de én csak nevetve intettem neki egyet, majd az öltöző felé siettem.