2016. szeptember 29., csütörtök

2. évad - 15. fejezet



Igen, ezer éve már, hogy itt voltam, amit nagyon sajnálok. A fejezet után leírom ennek az okát, de csak utána untatom azt, akit érdekel :)
Kicsit elszoktam az írástól, nézzétek el, újra bele kell rázódnom!

15. fejezet
Vörös fény az éjszakában

Jessie szemszöge

Lopva néztem néha-néha a bőröndömet cipelő fiúra. Zelo… így mutatkozott be. Kétségkívül helyes fiú volt. Viszont az előttem haladó lány a világ egyik legutálatosabb teremtménye lehetett. Lenyűgözött, hogy egyáltalán hallgatott unnie-ra…
- Itt vagyunk, most már elmehetsz Zelo!- fordult vissza a Sae Ronként megismert lány egy egyszerűre mázolt ajtóban felénk.
- Rendben. Szép estét!- kacsintott a fiú, még egy féloldalas mosollyal, majd a bőröndöt egyenesbe állítva fordított hátat. Néztem még utána pár másodpercig, de csak ameddig nem éreztem magamon a másik csaj ellenséges pillantásait. Belökte az ajtaját, mire követtem.
- Felejtsd el Zelot, ő értem van oda!- mondta foghegyről.
- Oh, hát persze!- forgattam a szemem. Ismertem nagyon jól az ilyen lányokat, azt hiszi, hogy övé a világ, holott csak… csak…
El van kényeztetve…
Ez lett volna a gondolatmenetem vége, de rájötte, hogy ezek árvák itt. Így visszaszívtam a még kikívánkozó sértést, és a szobában elhelyezkedő érintetlen ágyhoz húztam a bőröndömet.
- Remélem hamar hazamész…- dobta le a magát a saját ágyára spontán szobatársam. Engem vizsgált.
- Tudod… nekem ez a hely sokat jelent- csúszott ki a számon- Akár hiszed, akár nem, nekem itt múltam van. Nagyobb, mint neked!
- Óh, a szüleid is beletolták a pénzt?- vonta fel a szemöldökét. Fájt a feltételezés. El sem tudta ez a lány képzelni, hogy mit éltem én itt át. Az a pár nap, míg elfogtak. Unnie fájdalma… A bátyám és igazi családom megtalálása.
- Choi Jong Hee vagyok!- mutatkoztam be inkább- Az egészségügy miniszter lánya!
Igen, apám megmaradt a posztján, mert a konzervatív párt nem változott meg, csak a kormányfő.
- Miért is nem lep…- kezdte volna gúnyosan, de itt megakadt. Igen, akkoriban óriási felhajtás volt körülöttem, a megtalálásommal kapcsolatban. Mikor kiderültek a dolgok Bang miniszterről… Nyilván hozzá is eljutott- Ó!- ennyire futotta tőle utána.
- Így azok után, te mondhatsz bármit, nem fog érdekelni!- majd a telefonomra néztem, és láttam, hogy egy újabb nem fogadott hívással bővült a lista. Megint a bátyám hívott. Néha megfojtott a vigyázó szeretete. Imádtam, de… sok dolgot nem értett meg rólam. A lelkem félig mindig Jessie maradt. Az örökbefogadott amcsi lány, akinek a példaképe egyértelműen az ő unnie-ja, aki felrúg mindenkit, aki beleszól a dolgába. És nem akartam a munkájában sem hátráltatni. Az ég szerelmére, lassan 17 lettem már, nem voltam gyerek.
Majd egy üzenet érkezett. Ezt ezúttal megnyitottam. A bátyám írta szintén.
„Beszéltem Ji Minnel. Ne hidd, hogy ilyen egyszerűen belemegyek bármibe. Holnap találkozunk!”
Ennyivel lezárta a dolgot. Éreztem a sorok között a feszültséget. Ruhástól dőltem az ágyba, és felbámultam a plafonra. A mellettem fekvő csaj ezúttal nem szólalt meg. Nyilván igyekezett a fejéből minden információt előkotorni rólam.
Lassan kivettem a pizsamámat a bőröndömből, a neszesszeremmel együtt, és kérdés nélkül a fürdőhöz sétáltam. Jót tett a zuhany a mai rohanás után. Végül mikor kiléptem Sae Ron meredten bámult valamit egy kis noteszben. Felkapta rám a szemét.
- Itt voltál, mikor felrobbant ez a suli.
- Igen, itt voltam…
- Milyen volt?- vonta össze a szemöldökét.
- Kegyetlen. Ijesztő. Véres. Egy rémálom. És nem csak nekem. Mindenkinek, aki túlélte…- igyekeztem könnyed hangot megütni, mintha már teljesen természetes lenne, ami megtörtént, de magam éreztem, hogy megfeszülök.
- Milyen volt az igazi családod megtalálni?
- Nem is tudom… furcsa… Neked nem élnek már?
- Fogalmam sincs…- vágta magát ismét hanyatt- Nem is tudom, miért beszélek veled… Biztos szar lehetett. De attól még egy idegesítő liba vagy!- majd ő is bevonult a fürdőbe. A nagy sungjában ottfelejtette a noteszét az ágyon, így mikor meghallottam a víz csobogását, akkor az ágyához sétáltam, és belenéztem.
Nevek voltak az oldalon, a legtöbbje már egy egyenes vonallal áthúzva. Többnyire női neveknek tűntek. Felemeltem, és ekkor valami fémes csörömpöléssel esett a földre. Lehajoltam érte.
Egy medál volt.
Nem egy olcsó kínai vacaknak tűnt, hanem egy nagyon régi medálnak. Az egyik felébe egy sárkány, a másikba pedig egy főnix volt vésve. Gyönyörűen kidolgozott darab volt. Középen volt egy zöld kő is. Talán jáde, de nem domborodott ki nagyon, inkább az is le volt csiszolva. Megfordítottam, és egy rövid mondatot láttam belekarcolva.
Ad astra per aspera.
Nem koreai betűk voltak. Gyorsan beírtam a keresőmbe a telefonon ezt a mondatot.
Tövises az út a csillagokig.
Nem teljesen értettem, de mivel féltem, hogy Sae Ron idő előtt kijön a fürdőből, visszatettem eredeti pozitúrájába a noteszt, és befeküdtem az ágyba a fal felé fordulva.
Már arra sem fordultam meg, mikor kijött a fürdőből, és lekapcsolta a villanyt. Lassan pedig álomba merültem.
Valahogy hajnalban ébredtem fel. Az órámra néztem, és szememet forgattam, hogy még nincs reggel. Beszélni akartam unnie-val. Úgy tudtam egy emelettel lejjebb volt a tanárok hálója, így nesztelenül beleléptem a papucsomba, és elindultam az ajtó felé. Viszonylag egyszerűen megtaláltam a lefelé vezető lépcsőt. Ahogy ismertem Ji Mint, tudtam, hogy még nem alszik ilyenkor. De reméltem, hogy egyedül van. Úgy rémlett, hogy a folyosó végét mondták a szobájának.
Igyekeztem nem nagy zajt csapni a lépteimmel, ahogy a folyosóra érkeztem. Már majdnem odaértem, mikor hirtelen nyílt az ajtó, és egy férfialak lépett ki unnie szobájából. Ijedtemben beugrottam egy ajtóhoz, és a falhoz lapultam. A távozó és vigyorgó férfiban felismertem a pasit, akivel este Ji Min megérkezett. Van köztük valami? Már majdnem továbbsétált, mikor megcsörrent a telefonja.
- Igen?- vette fel- Ebben az órában minek?- várt pár pillanatot, nyilván a válaszra- Nem hinném, hogy lenne jelentősége! Nézd, képes vagyok elintézni a dolgot! Ugyan, azt hiszem éppen most lett barátnőm… hogyne, gondoskodok róla! Értettem, hyung!- majd letette, és tovább sétált. Barátnő? Unnie lenne az a nő, akire utalt?
Gondolkoztam még ezen egy keveset, majd mikor biztosra vettem, hogy nem jön vissza, ismét kilopóztam volna, mikor ismét nyílt az ajtó, és a kiömlő fényben egy másik férfialakot vettem észre Ji Min mellett. Byung Hun…? Mi van itt? A férfi végigsimította unnie arcát, és egy csókot nyomott a homlokára, majd kifordult az ajtóból. Ji Min és Byung Hun oppa… nem, ez nem lehet! Ott van Juniel, ezt nem tenné! Bár szikrázott köztük a levegő, mikor elutaztunk a tóhoz a nyáron, ez kétségtelen…!
Elhaladt mellettem, a rejtekem megbízható volt, de mikor unnie ajtaja bezárult, azonnal utána iramodtam.
- Byung Hun!- ragadtam meg a karját, mire összerezzent. Ez meglepett, mert a férfi mindig nagyon éber volt. Nagyon el lehetett kalandozva.
- Az ég szerelmére, Jong Hee!- mordult rám, mikor a sötétben kivette az arcomat- Mi a francot keresel itt?!- húzott egy ablakmélyedésbe, ahol a hold fénye beszűrődött.
- Mi volt ez unnie-val? Te és ő…
- Nincs semmi köztünk! Csak…
- Csak?- a hangom hisztérikus volt, pedig a szerelmi sokszögüknek én nem is voltam a részese.
- Nincs biztonságban, és nem akarom, hogy baja essen.
- Akkor se szórakozz vele. És ha holnap Changjo ide jön, akkor meggyőzöd, hogy itt maradhassak.
- Miért tenném?- úgy nézett rám, mint egy őrültre.
- Junielnek nem kéne tudnia az éjszakai randidról… vagy legyen ez akármi…- igyekeztem lazának tűnni, pedig nekem is fájt, hogy ilyet mondtam. De az erősek nyerik a versenyt. Erre kissé felnevetett, majd megveregette a vállam.
- Tudod, tökmag, az unnie-dtól minden hasznos dolgot megtanultál az életben maradáshoz… Ti már csak ilyen jég hátán is típusok vagytok. Aludj most!- majd elsétált. Értetlenül néztem utána, majd én is tettem pár lépést, mikor megláttam egy sötét alakot felsietni a lépcsőn. Kik járkálnak ebben a suliban ilyen későn? Levegőzött valaki? Csak azt láttam, hogy egy férfialak, és a férfi tanárok része felé igyekezett. Vagyis amennyire kiismertem ezen a helyen magamat. Megráztam a fejemet, és elindultam a mi szintünk felé. Némán léptem be a szobába, nem akartam a kényszer szobatársamat felverni, aki egyenletesen szuszogott. Eszembe jutott a füzete. Mindenképpen furcsa volt.
Ez az iskola tényleg egy kész rejtély… De már nem rémített vissza. Valami belső hang súgta folyton, hogy maradjak, mert… maradnom kell.

Ji Min szemszöge

3.
Ennyien fognak meghalni még előtted.
Miattad, ribanc!

Három embert ki akarnak nyírni miattam? Ki ez a beteg ember?
A hajnal az ilyen gondolatokkal a könyvtárban ért. Sokáig forogtam az ágyamba álmatlanul, míg végül ide menekültem. Nem bírtam a szobába maradni. Legszívesebben azonnal visszahívtam volna Byung Hunt, de nem tehettem. Nem támaszkodhattam csak rá. Egy éjszaka alatt csak nem hal meg senki… Majd el akartam mondani neki reggel, de… féltem is. Féltem, hogy félteni fog, és… és csak fáj miattam a feje.
A könyvtár kanapéja sem volt kényelmes, és valamiért az az este jutott eszembe, amit még az első héten a gimis éveimben Kaival töltöttem itt. De ez is kevésbé volt ijesztő, mint hogy akárki is miattam hal meg.
- Ji Min- rázogatta meg valaki a kezem, és a szemembe nyilalló fénysugárból rájöttem, hogy a nagy aggodalmamban végül elszenderedhettem, és a reggel itt ért. Felpislogtam a mellettem állóra, és felismertem benne Suzy-t. A lány összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd mikor felültem, letelepedett mellém.
- Sajnálom a tegnapit, tudod… Byung Hun elmondta, hogy ő szólt, na meg… így legalább kibékültem C.A.P-pel.
- Hál’ istennek!- motyogtam, és megpróbálkoztam egy fáradt mosollyal- Akkor legalább köztetek minden rendben!
- De ez nem teszi semmissé azt, hogy… furán viselkedsz! Te is, és Byung Hun is. Egymással is, és… és mintha lenne valami titkotok, ami miatt tegnap is el kellett rohannod, ami miatt itt alszol, és ami miatt úgy nézel ki, mint egy zombi. Ji Min, mi történt?
- Semmi olyan, ami miatt fájni kéne a fe…- kezdtem volna, és fel akartam állni, elmenni mellette, de megragadta a karom, és ott tartott.
- Figyelj, csak mert terhes vagyok, és nem vagyok már olyan idegbeteg, mint voltam, nem jelenti azt, hogy ellágyultam. Veled nincs minden rendben, és mivel a barátod vagyok, segíteni fogok, akár tetszik, akár nem. Nem fogsz ellökni, és nagy szavakkal melledet verve egyedül kiállni akárki ellen, mint régen, és tudod miért? Mert majdnem meghaltál már egyszer emiatt! Nem tudod egyedül megcsinálni! És ha azt hiszed, hogy Byung Hun elég, akkor…
- Jó, felfogtam!- szakítottam félbe, és idegesen a hajamba túrva- Tudom. Jól tudom… csak nem akartam az életed tönkre tenni. De ha ragaszkodsz hozzá… Mindent elmondok, de nem itt, a falnak is füle van. Délután… Van még valaki, akivel őszintének kell lennem, azt hiszem.
- Rendben… Szavadon foglak- látszólag belenyugodott a délutáni időpontba, de mintha valami még lett volna a nyelve hegyén. De nem sokáig maradt ott.
- Byung Hun…
- Byung Hun most a legnagyobb szövetségesem, hálás vagyok neki- vágtam azonnal a szavába.
- Francokat, te nem hálás vagy neki, hanem megőrülsz érte!
- Hogy mi?- csattantam fel élesebben a kelleténél- Fogalmad sincs semmiről!
- Dehogynem! Látom rajtad a jeleket. Csak neki ott van Juniel. Juniel, aki a jogos királynő mellette, ugye hogy szétvet a harag, ha meglátod? Hogy utálni akarod, hogy folyton a hibát nézed benne.
- Hagyd abba Suzy, Juniel remek lány, és…
- És bár ne lenne az, ugye?
- Byung Hun megérdemel egy ilyen nőt, csak éppen…
- Csak éppen téged széttép a bűntudat, hogy kívánod a vőlegényét. Aki az eltitkolt régi szerelmed.
- Hát tulajdonképpen…- nyeltem egy nagyot, de inkább más mederbe akartam terelni a beszélgetést- Yong Gukkal randizom.
- Hogy elterelje a figyelmet?- biccentette félre a fejét.
- Utállak!- motyogtam lemondóan. Sajnos túl jól ismert, és én nem tudtam neki hazudni. Így fél oldalasan átölelt, és hagyta, hogy a fejem a vállára döntsem.
- Dehogy utálsz, az négy éve volt csak…- emlékeztetett a kapcsolatunk kezdetére mosolyogva.
- Megfejthetetlen, miért voltunk ennyire egymás ellen!- gondolkoztam el.
- Nem, teljesen érthető, hogy miért utáltuk egymást… A barátok, akik ugyanazt akarják, de azt csak egy valaki kaphatja meg, sosem lehetnek igazán barátok. Mert az egyik nyer, és a másik veszít. És a vesztesnek nehéz a győztes elé állni, és tiszta szívvel gratulálni. Benne örökre tüske marad. Aki mégis képes rá, önzetlenül gratulálni, az nem jó ember, hanem bolond. Így az a barátság, ahol a célok nem keresztezik egymást, azok talán sokkal mélyebbek. Ott létezhet őszinteség. Ott nem kell versengeni egymással. Mert így ha vesztesz, csak az arcodra fagyott mosollyal állhatsz egy lépéssel lemaradva, szívedben haraggal, és a saját magad megkérdőjelezésével, de senki nem figyel rád, mert mindenki azt az átkozott győztest éljenzi. A második már senkit nem érdekel. Ezért nehéz az ilyen barátság.
Megkövülten ültem, míg hallgattam. Nem azért, mert őrültséget mondott. Hanem mert minden egyes szavával egyet tudtam érteni. És tudtam, hogy C.A.P-re gondol. Ő szerette őt, és én ezt nem tudhattam, mikor elkezdtem vele járni. Elemeltem a fejem a vállától.
- Persze, lehet, hogy tévedek…- folytatta, mivel valószínűleg érezte, hogy célba talált, amit mondott- De azt hiszem, ezért nem lehettünk sokáig igaz barátok. Most meg… nem is tudom, ki másra támaszkodhatnék!
- Suzy!- biccentettem félre a fejemet kissé elérzékenyülten, de ő csak a vállamba bokszolt mosolyogva.
- El ne bőgd itt magad nyanya! Nem szárítom fel a könnyeid. Arra hívd Yong Gukot!- majd felállt a kanapéról, és elindult az ajtó felé, de megtorpant, és visszafordult.
- Vigyázz. Mert az, aki a barátságban veszít, és nézi a győztes ünneplését… Hamar kísértésbe eshet. Mert rá senki nem figyel, így tudja, hogy sikerülne neki.
- Mi sikerülne?- értetlenkedtem. Nem értettem, mire gondol. Junielre? Vagy bármi másra?
- Egyszerűen észrevétlenül hátba szúrni a nagy ünnepeltet!- csóválta a fejét- Ennél okosabban kell csinálni. Fel kell tornászni magad, hogy jobb legyél az elsőnél. Aki csak csalással és tisztességtelen módon képes győzni, annak szorít a babérkoszorú!- majd végképp kisétált a könyvtárból.
Szorít a babérkoszorú…
Megráztam a fejem, és a halántékomra szorítottam a kezemet. Suzy-nak mindenképpen jót tett a terhesség, de… amit mondott megijedtem. Túl sok területére érthető volt ez az életemnek.
Felálltam, és az ablakhoz sétáltam. Lenéztem az udvarra, és azonnal összeráncoltam a szemöldökömet. Két fekete kocsi állt meg a kastély udvarán. Az egyikből Changjo lépett ki, a másikból pedig…
- A francba!- morogtam magamban, mikor megláttam azt a felügyelőt, akivel legutóbb a soyangi katonai bázison találkoztam. Aki felismerhetett. Gyanítottam, hogy nem hagyják annyiban az ügyet. eljött kivizsgálni. Most légy okos, Ji Min!
Gyorsan összekaptam magamon a ruhát, mivel pont össze-vissza állt, majd sietős léptekkel indultam el az iroda felé. Szinte beestem az ajtón, és rémülten néztem a rám pislogó Byung Hunra.
- Itt van!- motyogtam.
- Ki?- nézett rám fáradtan. Ő sem alhatott ezek szerint túl sokat, miután pusziszkodva vált el tőlem. Biztos zavarba lettem volna, ha nem lett volna itt más is.
- Changjo és az a nyomozó, vagy rendőr, vagy akárki…- ültem le a székemre, hogy a remegő lábam ne csukoljanak össze.
- Ha hazudozásról van szó, verhetetlen vagy, nem tudom, miért aggódsz!- kissé keményebb volt a kelleténél. Még mindig a Yong Gukos ügy miatt pipa?
- Miután elmentél, történt valami, ami miatt nem tudom, mit kéne tennem…
- Visszament a herceged, és befejezte, amit elk…?
- Nem is értem, miért állok szóba veled!- szakítottam félbe a hülyeségét, és észrevehette, hogy a hangom nem pusztán hisztérikus, hanem kétségbeesett is.
- Mi történt?- kérdezte sokkal komorabban.
- Én…- kezdtem volna, de ekkor kopogtak az ajtón, és a gyomrom görcsbe rándult- Tessék!- szóltam ki, mire nyílt az ajtó, és először a nyomozó barátom lépett be, majd a jelen pillanatban sokkal ijesztőbbnek számító férfi, aki tönkretehetett mindent, amit felépítettem.
Csak felegyenesedtem, és igyekeztem nem jelét adni az esetleges gyengeségeimnek.
- Parancsnok!- hajoltam meg kissé a férfi előtt, majd Changjonak is biccentettem egyet. A srácon is láttam, hogy elég feszült. Nem is csodáltam.
- Kisasszony- mély hangja megint tiszteletet sugárzott- Szerintem sejti, hogy mi az oka a látogatásomnak.
- Már vártam! Foglaljon helyet!- mutattam a szoba kanapéjára. A férfi gyanakvóan a másik íróasztalnál ülő Byung Hunra nézett.
- Talán, mivel ez egy személyes beszélgetés, meg kéne kérnem, hogy távozzon…
- Erre semmi szükség- szakítottam félbe- Teljes bizalmamat élvezi, beszélhet előtte!
- Valóban? Mindent tud?- kérdő tekintete még egy pillanatra engem is elbizonytalanított, de aztán csak bólintottam egyet.
- Rendben… nem is húznám akkor már tovább… Pár egyszerű kérdést teszek fel önnek. Törekedjen a lehető legpontosabb választ adni. Értette?
- Igen, uram!- préseltem ki magamból. Mi az, hogy „értette”? Nem vagyok én szellemi fogyatékos… Vetettem egy oldalpillantást először Changjora, aki biccentett, mint aki ezzel egy kis bátorságot sugároz belém, majd Byung Hunra, aki a szemét le sem vette az arcomról. Hasítani lehetett a levegőt.
- Szóval…- köszörülte meg a torkát a parancsnok- A lehető legalapvetőbb kérdés… Maga egy és ugyanaz azzal a Yeon Sun Ahval, aki négy éve ezen a helyen a hírek szerint meghalt?
Na tessék. Tudtam, hogy ez a kérdés sok mindent eldönt. A férfi már tudta az igazat. Ha nemet mondok, azonnal lejön, hogy hazudok. Hamisan vallani pedig…
- Így van!- szegtem fel a fejem- A történtek fényében váltottam személyazonosságot, de ebben semmi törvényben ütköző nem volt, hisz magától az akkori elnökasszonytól kaptam engedélyt erre… Bár nagyon kevesen tudnak a valódi személyiségemről, a kormány, és emberei számára nem titok.
- Igen, tudom. Köszönöm. Igaz, hogy ott volt a soyangi katonai támaszponton aznap, amikor Soo Ae észak-koreai kémnő megszökött?
- Igen, ott voltam!- sütöttem le a szemem. Most kellett vigyáznom, akár az arcom egy rezzenése is elárulhatott.
- Igaz, hogy beszélt vele?
Nyeltem egyet.
- Soo Ae az én nevemet… az igazi nevemet mondogatta, így elmentem, hogy meghallgassam, de… nem mondott semmit. Valószínűleg csak figyelemelterelésnek kellettem. Egyenlőre én sem tudom, hogy miért pont én.
- Teljesen biztos benne, hogy ez az igazság?- nézett mélyen a szemembe.
- Igen- igyekeztem, hogy a hangom ne remegjen.
- Egy szót sem szólt?
- Nem, csak… nézett, és nevetett.
- Értem!- dőlt hátra egy kis mosollyal, ami a jelen helyzetben ijesztőnek tűnt- Köszönöm, hogy szakított rám időt… mivel nem tudjuk Soo Ae tartózkodási helyét, ezért remélem megérti, ha némi védelmet szolgáltatunk az intézménynek. És kérem… ne hagyja el az országot. Még nincs meg a vizsgálat eredménye, maga is egy lehetséges gyanúsított a listán… Nem kell megijedni, vagy tíz oldalas a lista, és minden percben bővül, ahogy a vizsgálat folyik.
- Értem!- fordítottam kissé oldalra a fejemet, hogy ne látszódjon a bosszúságom.
- Choi ügynököt itt hagyom. A továbbiakban a kastélyban fog lakni, és a biztonságiakat képviselni. A közeli őrssel összeköttetésben vagyunk, jönnek, ha kell. Tudom, hogy baráti kapcsolatban állnak, de remélem, hogy tudja, a törvény felette áll a barátságnak. Egyéb esetben mindkettőjükre súlyos büntetés hárulna. És Lee Byung Hun- fordult a szoba harmadik férfija felé- Remélem maga is segít kézben tartani itt a dolgokat. Vigyázzanak, veszélyes terepen vannak most- majd elindult az ajtó felé, de még visszafordult.
- Ó, igen, Sun Ah kisasszony! Hallottam, hogy az első látogatása során találkozott az indonéz küldöttséggel!
Megdermedtem, ahogy a szobában a levegő is. Ezek szerint nem csak én tudtam, hogy kit foglalt magában a küldöttség szó. Byung Hun úgy nézett rám, mintha az derült volna ki, hogy esténként füves cigit szívok Juniellel, Changjo meg szintén megdermedve bámult. Ezek szerint mindenki tudta azt, amit én korábban nem. Hogy drága ex osztálytársunk is az indonéz követség tagja.
- Így van, találkoztam, Kim Jong Innel!- egyenesedtem fel, és felszegtem az államat- De ne aggódjon!- igyekeztem elrejteni az ellenszenvem jeleit a férfi iránt. Egyértelmű volt a kölcsönös gyanakvásunk a másik irányába- Nem ismert fel, és a jövőben nem is tervezek találkozni vele, hogy ezen a tényen változtassak!
- Helyes!- biccentett, és egy kis gonosz mosolyt is eleresztett- Még látjuk egymást, Yeon… vagyis Yoo Ji Min!- majd kilépett az ajtón.
- Paraszt…- morogtam, de nem volt időm többre, azonnal egy rántást éreztem a vállamban, mert Byung Hun majd kitépte a karom a mozdulatával, amivel maga felé fordított.
- Te neked tényleg elment az eszed? Miért nem szóltál Kairól…?
- Akartam, de… nem volt olyan a helyzet. Aznap ittam le magam, és kötöttem ki Zico házában, ha még emlékszel!- forgattam a szemem. Igen, másnap csókolt meg a bevásárlóközpontban, és utána jó ideig nem beszéltünk. Mikor meg Changjonak akartam elmondani, pont akkor jött a húga kicsapása, és így nem nagyon voltunk mi sem beszélgető viszonyba- Semmi nem volt, oké?- néztem rájuk- Meglepett, kiakadtam akkor, de már… tudom kezelni, rendben? És engedj el!- húztam ki a karom a szorításából, majd a nadrágzsebembe nyúltam, hogy elővettem az összegyűrt papírlapot- Nesze! Ezt kaptam tegnap- nyújtottam felé. Ő összehúzott szemöldökkel nézegette, majd mikor a sorokat átfutotta, kikerekedett a szeme.
- Picsába, ez már…
- Soo Ae-nek igaza volt…- morogtam- Valaki hajt az életemre, de nem lehet túl sürgős neki egyelőre. Fogalmam sincs, mit akarhat…
- Elviszem a papírt, megvizsgáltatom, ujjlenyomat, vagy akármi ügyében. Ne aggódj, titokban intézem…
- Köszönöm!- hajtottam le a fejemet.
- Van még más is?- vonta fel a szemöldökét Changjo.
- Esküszöm, nincs! Kai volt az egyetlen, de már ő sem az én titkom… És úgy döntöttem, beavatom Suzy-t, és So Ji Subot is az ügybe… Szükségünk van még emberekre, és bennük megbízok.
- Suzy terhes!- csóválta a fejét Byung Hun.
- De még mindig erőset üt!- vontam meg a vállam- És ha nem mondom el neki, akkor kinyír.
- Így igaz!- csapta össze a tenyerét Changjo- Hívjuk össze őket, közösen beszéljük át az egészet. De előbb beszélnem kell a húgommal…
- A húgod marad itt!- szögezte le a szőke- Mivel itt leszel te is, itt biztonságban van- köszörülte meg a torkát, majd megfogott egy köteg papírt, és az ajtó felé indult- Jelenésem van Ji Subnál, még mielőtt felrobban Jimmy viselt dolgai miatt. Magatokra hagylak titeket. Csak óvatosan, Changjo, a hölgy már foglalt!- majd kilépett.
- Seggfej!- morogtam utána, majd a nyomozóbarátomra néztem, aki felvont szemöldökkel bámult rám- Nézd el neki, hogy egy tuskó még mindig…
- Biztos nincs semmi más, amit elmondanál? Amit esetleg nem akarsz Byung H…
- Megbízok benne, nem érdekelnek gyerekes sérelmek!- vágtam a szavába, kicsit ridegebben a kelleténél, ami meg is lepte kissé- Csak… Keresd meg Jes… Jong Heet!- majd én is visszafordultam a hivatalos ügyeimhez. Már csak egy mély sóhajt és az ajtó csukódását hallottam, ami jelezte, hogy megint egyedül maradtam. A hógömbre pillantottam. Még mindig az asztalomon volt, de nem tudtam kidobni. Valamiért tudni akartam, hogy miért kaptam. Hogy mi közöm van Soo Ae-hez. Mert a lelkem mélyén úgy sejtettem, hogy valami sokkal több annál, minthogy egy kultuszfigura lehetek a politikát tekintve.
Kopogásra eszméltem.
- Igen?- szóltam ki, mire nyílt az ajtó, és YongGuk lépett be.
- Nem zavarom, diri néni?- mosolyodott el, mire nekem is kicsit felengedett a vállam. De a következő pillanatban még nagyobb súly telepedett rá. Veszélybe sodrom… Hiba volt belemenni. De mégis, vele… annyira hétköznapi az élet.
- Nem, mondd csak!
- Melyikkel kezdjem? A hivatalossal, vagy a nem hivatalossal?
- A hivatalossal!- forgattam ujjaim között a tollam.
- Nos, most jöttem a lovardából. Úgy tűnt, hogy pár ló megbetegedett, az állatorvos még vizsgálja, de azt mondta, hogy most egy ideig senki ne menjen le oda, nehogy valami fertőzést összeszedjenek a kölykök…
- Értem!- bólintottam, és feljegyeztem azonnal az előttem álló jegyzettömbre, hogy intézkedjek ez ügyben, és hirdessem ki- És a nem hivatalos?- sandítottam rá.
- Az…- közelebb sétált, majd megkerülve az asztalom, ami eddig elválasztott minket, hirtelen maga felé fordította a forgós székemet, és megtámaszkodva a két karfán nyomott a számra egy puha csókot- Jó reggelt!- súgta rá ajkaimra.
- Jó reggelt, YongGuk!- motyogtam vissza, kicsit a csók hatása alatt, mélyen a szemébe nézve. Édes volt. Nagyon édes. Majd hajolt volna vissza, hogy tovább csókoljon, de hirtelen észbe kaptam.
- YongGuk… ez… azt mondtam, hogy randizzunk, vagyis haladjunk lassan most ezzel…
- Már meg sem csókolhatlak?
- De igen, csak…- hirtelen magam sem értettem, mi bajom. Az iroda feszélyezett? Vagy az, hogy ez nem csak az én irodám, hanem… Elég volt.
- Értettem, főnökasszony, akkor hadd vigyem el holnap este valahova. Egy vacsora. Ezúttal csak kettesben…
- Egy csókmentes vacsora?
- Ezt nem garantálhatom… Így is meg kell erőltetnem magam, hogy ne azonnal a szobámba invitáljalak, ahol egy üveg olcsó pezsgő után…- vigyorogva elharapta a mondatot, mire vállon csaptam kissé kuncogva. Hiába a fenyegető üzenet, a lebukás veszélye, észak koreai kémek… Értett hozzá, hogyan oldja a feszültségem.
- Legyen, casanova! Nyűgözz le!

*

So Ji Sub, és Suzy… nos az arcuk, miután elmeséltem a sztorit, kicsit elhűlt. Majd egymás szavába vágva bizonygatták, hogy bizony megint nyakig ülök a szarban. De végül lenyugodtak, és teljes bizalmukról, és támogatásukról biztosítottak. Nekem meg könnyebbült a lelkiismeretem, hogy nem tartom magamban a dolgokat.
Így már alig volt valaki előtt titkolnivalóm.
Hirtelen Ken jutott az eszembe, akit nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben. Szégyelltem is magam miatta rendesen.
Este végre volt időm leülni a doksi elé, amit még a nagybátyám egy adathordozón adott. Mindenféle adatvédelmi beállítással szöszöltem előtte, de semmiképpen nem akartam saját magam lebuktatni. Így mire megnyithattam végre a fájlt, addigra már jócskán az estében voltam.
Egyetlen egy dokumentum volt benne.
Egy ismerős dokumentum. Az, amit Zico irodájában is láttam. Soo Ae aktája.
Akkor nem volt alkalmam megnézni annyira tüzetesen, most meg egyszerűen beleremegtem a gondolatba, hogy újra lássam azokat a képeket. Féltem.
Azonban már az első lap is különbözött. Ez a lap hiányzott a korábban látottból.
Ez egy észak-koreai jelentés digitalizált változata volt.
Egy felhívás.
Egy vérdíj.
Soo Ae megszökött északról.
Nem a rezsim küldte, saját maga feje után jött ide.
Mert keres valamit- futott át az agyamon. És ehhez kell a segítségem…
Azonnal közölni akartam Byung Hunnal a dolgot, így gyorsan lezártam a gépemet, felpattantam a székről, és már rohantam is a srác szobája felé. Nem is nagyon gondolkodtam, csak el akartam mondani valakinek, hátha így együtt rájövünk arra, hogy… mit jelenthet ez az egész.
Meggondolatlanul, kopogás nélkül törtem be a szobába, amit azonnal megbántam. Byung Hun nem volt egyedül. Nagyon nem.
Hirtelen a torkomra ragadt a mondanivaló, ahogy bámultam a Byung Hun Juniel kettőre, akik megérkezésemig szenvedélyes csókcsatába feledkezhettek. Mikor jött Juniel? Nem is tudtam róla. Mindenesetre fülig pirult, amiért így láttam. De a srác is rohadt zavarban volt. De egyikük sem lehetett annyira kínban, mint én magam.
- Öhm… bocsi srácok, itt sem vagyok!- nyögtem ki vérszegény, és úgy fordultam ki az ajtón, ahogy bejöttem. Sebesen. Nagyon sebesen.
A torkomban egy furcsa gombóc született, ami nem akart nagyon megszűnni, és a fejem is zúgott. Nem, nem, nem…
Ilyen helyzetben látni őket sokkal rosszabb volt, mint a tudat, hogy amúgy a menyasszonya. Mert ez bizonyította, hogy szereti. Vagyis, nagyon is nőként tekint rá. Már fogalmam sem volt, hogy Byung Hun tudna-e valakit szívből szeretni. De ez akkor is szíven ütött.
A tanári konyhába siettem, hogy megigyak legalább egy fél liter hideg vizet, hátha az helyre tesz, de sajnos ott sem lehettem egyedül. Sőt!
- Ji Min!- pillantott fel Yong Guk a vacsorájából.
- Már kerestelek!- nézett rám megrovóan Changjo is.
Na szuper, pont ez a kettő! Ha jól vettem ki a korábbi szavakból, akkor ismerték egymást korábbról. Biztos Junielen keresztül. Hogy máshogy…
- Nem túlzottan egészséges rament enni estére!- néztem az előttük lévő mirelit tésztára- Van még egy nekem is?
- Persze, elkészítem neked!- mosolygott a már majdnem barátom, én meg leültem Changjo mellé, és a tenyerembe temettem az arcom.
- Gond van?- nézett rám a nyomozófiú mikor látta, hogy szét vagyok esve. Nem mondhattam, hogy az a bajom, hogy az exszerelmem épp az aktuális szerelmével nyalakodik, mikor én nagy dologra jöttem rá.
- Soo Ae!- tátogtam felé, mire Yong Guk hátára pillantott, aki éppen a zacskós tésztámat készítette, és a mikró hangja elnyomta a suttogást, de így is közelebb húzódott.
- Mi történt?- csak én hallhattam.
- Nem észak küldte. Magától jött. Megszökött onnan. Az elvtársak is keresik már, magas vérdíjjal.
- A rohadt életbe….- morogta- Honnan tudod?
- A nagybátyám…- vontam vállat.
- Értem, Byung Hunnak mondtad?
- Akartam, de sajnos rátörtem, mikor Juniellel voltak, és…
- Semmit nem változol!- majd hirtelen végigsimított a hajamon. A mozdulat olyan váratlan volt, hogy megrezzentem. Changjo nem ez a típus. Mélyen a szemébe néztem, és valami furcsa dolgot láttam. Nem tudtam rájönni, mi lehetett. Leginkább a szánalomra hasonlított- Az ember mindig meg akar téged védeni! Ilyen hatást érsz el bennük!
- Vigyázok magamra.
- Nem, drága, magadra vagy a legveszélyesebb!- csóválta a fejét, és hátrébb húzódott. Bevallom fájt, amit mondott. Magamra lennék veszélyes? Már nem azt az időt éljük, mikor öngyilkos akartam lenni. De nem volt időm erre reagálni, mert pont lejárt a mikró, és Yong Guk mellénk lépett.
- Kész a fejedelmi lakoma!- majd mosolyogva letette elém a tálat.
- Köszönöm… De azt hiszem jobb, ha a szobámba eszem meg!- majd megfogtam, és már elindultam volna, mikor Yong Guk utánam szólt.
- Jó éjt puszi hol marad, szívem?
- Már miért kapnál?- horkant fel Changjo. Én meg hirtelen bizonyítási vágyat éreztem, hogy van életem azért rajtuk kívül is. Az aranykalitkámon kívül. Ahol saját magamra nézve is én vagyok a legveszélyesebb. Így visszatettem az edényt az asztalra, és YongGuk mellé léptem, majd vállába kapaszkodva lábujjhegyre álltam, és nyomtam egy csókot az ajkára, de azonnal el is húzódtam.
- Remélem most már tudsz majd aludni…- mondtam kissé szarkasztikusan, majd vetettem egy pillantás Changjora, aki szó szerint elhűlt a látottakon. Egy kis elégtételt éreztem, hiába volt jó barátom, néha nagyon felidegesített- Neked is jó éjt, Changjo!- majd a tésztámmal együtt kisiettem a konyhából.

*

Végül nem a szobámba mentem, hanem a toronyba. Vagyis abba a bizonyos keleti toronyba. Már másképp volt berendezve, mint egykor, ezúttal volt ott egy ágy is, asztalka, kanapé… bevallom még magamnak rendeztem be. A többi torony nyitva volt a diákok előtt, ez volt az egyetlen, amit lezárva tartottunk.
Rossz emlékek…
Az üres tálamra néztem, majd kissé elfintorodtam. Valahogy az egyik legmagányosabb érzés, mikor egyedül kell megenned a ramened.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből, és végigpörgettem az üzeneteket.
Byung Hun: Mi volt ilyen fontos?
Megjelent a szemeim előtt ismét a kép, ahogy Junielt ölelte szorosan, és elfacsarodott a szívem. Gyorsan visszaírtam.
Ji Min: Nem fontos. Most élvezd az éjszakád…
Azonnal látta az üzenetet, és kicsit megremegett a kezem, hogy mit fog válaszolni, de mikor egy perc után sem jött semmi, feladtam. Érdekel is engem…
A következő üzenetre ugrottam.
Jessie: Unnie, hadd legyek másik szobában, ez a csaj iszonyat idegesítő! Unnieeeeee kérleeeeeek!
A szemem megforgattam, és ezt ezúttal válasz nélkül hagytam.
Sae Ron: Komolyan megőrülök ettől a libától. Amúgy komolyan nem lehet majd a hétvégén lovagolni menni? Mekkora szar már…
Imádtam a fejüket, de most kisebb bajom is nagyobb volt ennél.
Ayana: Ki ez a csini rendőrfiú? Majd bemutatsz?
Nem is ő lenne, ha nem akarna rágyorsulni az újonnan jött Changjora.
A következő üzenet Zicotól jött.
Hívj fel, ha vagy!
Azonnal tárcsáztam az új telefonommal, nem a lekövetettel, és két csöngés után fel is vette.
- Szia cica, azt hittem azonnal csörögsz majd!
- Bocsi, volt pár problémám, most értem csak rá. Mi újság?- dőltem hátra a kanapén.
- Találtam valamit, ami szerintem érdekelni fog… Elég bizalmasan kezelik Soo Ae Soyangból való megszökésének a körülményeit, csak egy nagyon szűk csapat vizsgálja, és ebben én most nem vagyok benne, így sajnos semmit nem tudhatok róla, de most nem is róla van szó. Végigkerestettem az összes kollégádnak a múltját, és általában az tudom elmondani, hogy mind feddhetetlen.
- Általában?- azonnal feltűnt ez az egy szó.
- Figyelj, ismered te jól ezt a Park Jimint?
- Ah, Jimin…- motyogtam- A családját inkább… Mikor felajánlottam neki a munkát, akkor igazából szánalomból tettem, mert egy játékfüggő… aki emellett profi hacker…
- Vigyázz vele. Ahogy elnéztem, volt már rendőrségi ügye is, csak az apja elsimította a dolgot…
- Mikor volt ez?
- Pár hónapja…
- Akkor ezért jött volna el a suliba? Az apja elintézte, de cserébe el kellett jönnie… Mi volt az ügye, mit tett? Mit tört fel?
- Az akta nagyon homályos, ki van törölve belőle egy csomó minden, nyilván az apja pénze is, és a család jó hírneve, de ha minden igaz, akkor… Soyangot.
Mi a franc….
- Rajta tartom a szemem!- nyeltem egy nagyot.
- Helyes, majd jelentkezek!- majd letette a telefont.
Lehet még ennél is szarabb a nap?
Fáradtan döntöttem neki a homlokomat az ablaküvegnek. Csöndes volt minden, csak a távolban egy bagoly huhogott.
Hogyan tudnám irányítani ezt a folyamatot, és elejét venni bárminek? Lehet, hogy túl sokat képzeltem magamról. De mi a biztosíték, hogyha elmegyek, akkor békén hagyják őket?
Kinyitottam a szememet, és végignéztem a néptelen kastélykerten. Vagyis néztem volna a néptelenséget, de nem volt üres az udvar. A fák közül egy fekete alakot láttam kisuhanni, aki egyenesen az iskola felé tartott.
Ki van odakint ebben az időtájban? Mert ha még valami lenne odakint, de gyalog a város… háromnegyed óra is lehet a legrövidebb ösvényeken.
Mi a fene…
Az alak elsuhant és beleveszett a suli árnyékába.
A sötétben nem látszott, még az sem hogy a karcsú alak férfi-e vagy nő…
Lassan felvezettem a szemem az erdő irányába, innen a toronyból messzire el lehetett látni, de most valami oda nem illőt láttam a lombok felett. Összehúztam a szemeim, hogy jobban fókuszáljak. De egy fél perc múlva már rendesen láttam.
Mert már nem csak füst volt, hanem fény is. Vörös fény az éjszakában.
Arra pedig nem más volt, mint a…
- A lovarda…- motyogtam magamban, majd kellett pár másodperc, mire teljesen feldolgoztam a látottakat.
Az iskola melletti lovarda… lángokban állt.
Nem, az nem lehet…
Egy nyöszörgésszerű segítségkérés hagyta el a torkom, majd a kezemet ökölbe szorítva rohantam az ajtó felé, és már szedtem is a lábam lefelé a lépcsőn.
Keresnem kell valakit, valakit, aki tud segíteni!- mantráztam magamban- Segítség kell! Nem mehetek egyedül!
Kezemmel ügyetlenül ütöttem be a segélykérő számát a telefonomon, és elhadartam, hogy azonnal szükség van a tűzoltókra. A helyzethez képest higgadtan közöltem a helyszínt, és a tényeket.
De azt is tudtam, hogy a legközelebbi tűzoltóságról is leggyorsabban húsz perc alatt érnek oda. Én öt perc alatt leérek.
De nem mehetek egyedül…!
Ahogy leértem a második emeletre, hirtelen ötlettel befordultam jobbra, és berontottam a betegszobába. Hálát adtam az égnek, hogy a védőnő, Kim Ji Won még mindig az asztalnál ült.
- Yoo Ji Min…! Jól vagy? Sápadt vagy, és reszketsz!
- Segítsen!- nyöszörögtem- Maga tud segíteni! Hozza az elsősegély dobozt!- majd elkerekedett szemével nem is foglalkozva az asztalhoz rohantam, megragadtam a csuklóját, és húztam magam után.
Nem ellenkezett, látta rajtam, hogy most sokkban vagyok, és jobb, ha hallgat rám. Azonnal a kocsim felé tereltem.
- Szálljon be, mindent elmondok!
Úgy tett, ahogy mondtam, és be is kötötte magát. Jól tette, mert úgy léptem bele a gázba, mint még sosem.
- Ég a lovarda… - nyögtem ki.
- Te jó ég!- szisszent fel.
- Az ablakból láttam, hívtam a tűzoltókat, de ők lassúk. Ha megsérült valaki, akkor segítenünk kell! Talán több embert kellett volna hívni, de nem akartam pánikot. Lehet, hogy nem is olyan vészes a helyzet! De maga ápoló, tud segíteni, ha valaki megsérült.
- Igen, siessünk!- szemem sarkából láttam, hogy megfeszült, és összeköti az amúgy kiengedett haját.
Valójában négy perc alatt lent voltunk. Sosem nyomtam még annyira a gázt. A lovardához vezető földút meg eleve nagyon rossz volt.
De a helyzet… még szörnyűbb volt, mint amilyennek az ablakból tűnt. Nem is az első épület égett, hanem a karámok hátul.
Kilöktem a kocsi ajtaját. A hőség, hiába voltam még mindig elég messze, azonnal megcsapott.
A karámok felől iszonyatos nyerítés és ordibálás hallatszott. Ezek szerint nem csak az állatok szenvedtek odabent, hanem ember is volt ott.
Ji Won azonnal megragadta az elsősegélydobozt, és követett. A kocsiból kihalásztam egy régi kendőt, és a hátsó karámok felé siettem. A füst miatt azonnal az orromhoz szorítottam az anyagot. Az épület körül pár férfi rohangált, és igyekezett menteni a menthetőt. Locsolókkal próbálták megakadályozni a tüzet, de az gyilkos volt, és éhes. Egyelőre az ajtóhoz próbáltak odaférni, de az állt a legnagyobb lángokban.
- Kisasszony, menjen innen!- üvöltött rám az egyik fiatalabb srác.
- Van bent valaki?- ordítottam vissza, mert a tűz ricsaja elnyomott mindent.
- A lovakon kívül a főnök!- majd rohant is tovább.
Nem… nem, mi van, ha bent ég? Hirtelen nem hallottam semmit magam körül, csak figyeltem a mellettem elrohanó, fájdalmas arcú férfit, aki a nyílt sebét dédelgetve ordított.
Miattam van!
Hirtelen jött a gondolat. De nem repült tovább. A lábam magától indult el. Azt mondják, hogy sokkhatásra az ember akaratlanul is cselekedhet. Nem volt ura a tetteimnek, homályosan tudtam csak, hogy mit akarok, de mintha valami más erő irányított volna. Segíteni akartam. Nem akartam bűnös lenni.
Nem emlékszem tisztán a következő dolgokra. Valahogy az épület hátánál találtam magamat, kezemben egy baltaszerű szerszámmal. Talán a félig nyitott fészerből szereztem. Nem emlékszek már pontosan. Csak azt, hogy iszonyat erővel vertem vele másokkal együtt a karámnak azt a részét, ami fából volt, és még nem kapott iszonyatos lángokra. Nem tudom, honnan volt erőm meglendíteni újból és újból a nehéz fejszét, de megtettem. Nem voltam önmagam. Nem akartam, hogy bárki vagy bármi meghaljon miattam.
Végül nem tudom hogyan, de sikerült kitörnöm a hátsó ajtót, de abban a pillanatban, hogy egy kicsit is megkönnyebbülhettem volna, egy ló, a nyíláson keresztül, kissé lángot kapott sörénnyel tör ki, egyenesen felém.
- Vigyázzon!- ordított felém valaki, és éppen csak annyi erőm volt, hogy kissé félreugorjak a tébolyodott állat elől, és földre essek. A murva felsértette a tenyeremet, de ez érdekelt a legkevésbé. A fickó, mikor látta, hogy rendben vagyok, berohant a nyíláson keresztül a karámba. Segíteni. Berohant az égő pokolba.
Utána akartam kiáltani, hogy ne menjen, ne haljon meg miattam. De nem jött ki hang a torkomon. A hőség elviselhetetlen volt. Igyekeztem felállni, de félúton kicsúszott a zsebemből a telefonom. Mikor lenéztem rá, akkor láttam, hogy világít a kijelző. Valaki keresett. Kinek kellek most éppen? a nevet lassan kivettem rajta:
Byung Hun…
Visszapillantottam az lángoló karámra. a bent szenvedő állatok hangja elviselhetetlen volt. Segíteni akartam. De nem tudtam. Betódultak a fejembe a képek, mikor lángolt körülöttem minden az iskolába. Mikor felrobbantottam.
Ugyanaz a szag… Az a hőség… Az a kétségbeesés.
Ezért nyomtam rá a zöld telefonra.
- Hol a francba vagy, mindenhol kerestelek?- még így is túlordította az itteni zajokat. Hangja olyan számon kérő volt, hogy éreztem, hogy a könnyeim elkezdenek folyni. Majd hangosan zokogtam bele a készülékbe- Jézusom, mi történt? Mi ez a ricsaj!?
- Minden ég! Meg fognak halni! Miattam- visítottam bele a telefonba.
- Picsába, hol vagy? Ez lovak hangja? Te…- a hang az enyémhez hasonlóan kétségbeesett volt. Egyre inkább éreztem, hogy hamar elnyel valami sötét, és nem tudok mondani semmit. Így utolsó erőmmel kipréseltem magamból valamit meggondolatlanul.
- Csak segíts… Segíts… L.Joe…


                                                          


 Szóval sziasztok :) Bevallom a fejezet eleje nagyon gyorsan kész lett az előző után, hisz diplomáztam, nyáron tök sok időm adódott volna, de úgy alakult, hogy kimehettem Koreába 3 hétre nyáron (majd szeptember elején még egy hétre). Tudom, emellett lett volna időm rá, de történtek odakint és még ezen kívül is olyan dolgok, amig megváltoztatták a véleményemet bizonyos dolgokról. Több dologot, és érzést amit eddig "nagypofával" leírtam, megtörtént velem (jóóó, itt most nem a nagyon szélsőségesekre kell gondolni) de kellett egy idő, hogy visszanyerjem önmagamat, és folytatni tudjam. 
Hiányzott. És szükségem van, hogy kiírjam magamból a dolgokat. Remélem emlékeztek még a sztorira, és ezek után is szeretni fogjátok.
Nagyon sajnálom még egyszer ezt a kimaradást.
És ha bárkit érdekelnek a szöuli, és a koreai vidéki benyomásaim, írjatok egy hozzászólást, hogy szívesen olvasnátok róla, és akkor esetleg a Seoul Fighting! blogra írok róla egy kis szösszenetet. Őszintén!
Puszi mindenkinek :)


13 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Hú, mivel új vagyok a blogon, ezért az én véleményem az lehet számodra. Először is, most kivételesen az éjszaka folyamán nem tudtam aludni, az egyik csopiban kutakodva ráleltem a blogodra, ami fel is keltette az érdeklődésemet. Így egy éjszaka alatt sikerült ledarálnom az összes létező eddigi részt. :D
    Tetszik, ahogyan végig vezeted a szálakat, nem várt fordulatok, ráadásul még teret is kap az olvasó a gondolkodásra. :D
    Nem tudom, én nem tudok egyáltalán megbízni Soo Ae-ban, utálatos egy karakter. Viszont Ji Min és L.Joe kapcsolata valami hihetetlen. :D Utálják egymást, de látszik rajtuk, hogy szeretik a másik vérét szívni.
    Amúgy pedig remélem sikerül Ji Min-t megmenteni Byung Hunnak. Siess a folytatással, mert most, hogy tudom nincs több rész, megfogok őrülni. (Igen, a többinél lassan a hajamat téptem, még úgy is, hogy utána ott tömörültek a részek)

    UI.: Engem szívesen érdekelne az, hogy számodra milyen is volt Szöul, így nekem mesélhetsz ezerrel. :D

    UI2.: Nem tudom, de valamilyen okból kifolyólag megörültem, hogy megtaláltam a Gangnam Princess és A kék szemű című blogodat, így a mai nap folyamán azok is terven vannak. S akkor még ide tartozik egy kérdés: A kék szeműre mikor várható folytatás? Mert láttam elég régen volt már rész. :)

    Üdv, Seunghee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Fuuu, ha egy nap alatt daráltad le, akkor hatalmas respect. Mindig örülök, ha új olvasót látok, üdv itt :) köszim hogy szereted, remélem majd a folytatás is tetszik^^
      A kékszeműnek már úton van a folytatása, nem kell már olyan sokat várni.

      Törlés
  2. Ahhh egyszerűen Imádom ezt a blogot minden nap meg néztem hogy van e új rész fent ♡♡♡♡♡

    VálaszTörlés
  3. Szia, annyira boldog vagyok, hogy visszatértél, és megint írsz. Majd csak ezután fogom elolvasni a 15 részt, csak gyorsan elolvastam a hozzászólásokat, és te általad írt infókat és már is folytatom az olvasást. Én is nagyon kíváncsi lennék, hogy mi történt Koreában és szívesen olvasnám a beszámolódat. Üvd: Marcsi

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Olyan jó, hogy megint írtál és érdekelne, hogy milyen volt a szöuli tartózkodásod.
    Először is, ami a Jessiet, Sae Ront és Zelot illeti, nagyon úgy bűzlik, hogy itt szerelmi háromszög lesz. Ha igen, én Sae Ronnak szorítok! :) Ami még az elejétől bűzlöt, az az, hogy valami furcsa van Jiminnel... és van!
    Az nagyon jó volt, hogy Ji Min nem akarta az egészet egyedül válni. Mármint a 3 személyes ügyet. (Az olyan idegesítő szokott lenni, amikor azt hiszti, hogy egyedül is eltzdják intézni! )
    Yong Guk telefonbeszélgetése után már sejtem, hogy valami van vele. Már azt is elképzeltem, hogy Ji Min ellen dolgozik! Changjot pedig már rendesen sajnálom!
    De már azt várom, mikor lép le a színről az a Juniel! Hát ő amióta megjelent vagy ezerszer elküldtem a francba! Nehogy már L.Joe kedveli! Esetleg szereti!!!
    Soo Ae már valamennyire nem is számít negatív szereplőnek. Lehet , hogy tényleg tud valamit...
    De az nem lehet igaz , hogy Sun In életben van! Ez nagyon gonosznak hangzik, de ha él, felborul az egyensúly! Nem akarom elképzelni, hogy ez milyen lehet Suzynak!!!
    És a vége nagyon cuki lett, hogy Ji Min L.Joenak nevezte Byung Hunt !!!!!

    U.I. Alig vártam hogy megjöjjön ez a fejezet, de most várnom kell a következőre is! Nagyon tetszett. ;)

    Üdv Eun Hae

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) igen, már ért a visszatéres, sokáig hanyagoltam.
      Örülök, hogy tetszik most is, és hogy eléri, hogy így járjon az agyatok a szereplőkön. Ígérem, hogy sietek a következőbel :)

      Törlés
  5. Ohhh istenkéééém *---* rettentően vártam már !!! hát most feldobtad az estém *---* nagyon jó és izgalmas rész lett mint mindig ^^ ah de ez a vége nagyon lesokkolt most :O nemakarom hogy bárki meghaljon :( főleg a lovak ne :( lehet ez most furán hangzott de nagy állatbarát vagyok és akár filmbe akár máshol ha egy állat megsérült vagy elpusztult az jobban elszomorított mint az ember xd Fogadjunk hogy az a mocsok volt akit látott rohanni Jimin... oh és Jimin újra L.Joenak hívta ByungHunt *--* de rég is volt :D nem csodálom hogy elájult , szegénynek mennyi baja van megint és a múlt is kísérti még :( Ohh Suzy megbocsátott neki ez megkönnyebülés számomra ^^ és milyen bölcsé tette a terhesség xd látom Jessy és Sae Ron még nem jönnek ki egymással xd de van egy olyan sejtésem hogy az lesz velük mint Suzyval meg Jiminnel xd amúgy ez a notesz dolog felkeltette az érdeklődésem :O miket irkál ő bele mik azok a nevek és mér vannak kihúzva némelyik? Lehet a szülei után nyomoz? :O oh Bazdmeg ByungHun!!! hát szerencsétlen Jiminnek még ezzel is megnehezíti a dolgát hogy látnia kellett ahogy csokoloznak... mondjuk ez Jimin hibája is mert betört de akkor is xd ahhh de felbosszantott az a jelenet xd uhh meg így belegondolva hogy mik történhettek Joe és Juniel között amikről nem tudunk... ahhh nem is akarom tudni xd ohhh viszont annak rettenetesen örültem hogy Changjo is beköltözik a suliba JEEEE!!! *---* viszont nemar JIMIN!!!! fenébe hogy elötte csokoltad meg YongGukot ... ajjj szerencsétlen Changjonak meg ezt rossz látni... nem értem nem esik le Jiminnek Changjo érzései? most is ahogy megsimogatta meg nézte a szánalmat látta a szemeibe. Szerintem inkább vágy volt bennük xd Egyébként Guknak az a telefonbeszélgetése kicsit gyanus volt... vajon kivel beszélt? És miről?
    Na végre Jimin újabb dolgot is megtudott Soo Ae-ról. Lehetséges hogy akkor ez a Soo Ae nem is akar rosszat? És Zico figyelmeztetése Park Jiminre is elég érdekes. Valóban volt valami furcsa a fiúban de valahogy még van bennem remény hogy nem rossz fiú, aztán ki tudja meddig xd
    ahhh nagyon várom a fojtatást, siess vele *---* és LÉCCCIII a Kékszemüt is fojtasd hamarosan *--* már az is hiányzik *---*
    Ui: nagyon örülünk a visszatérésednek, felkeltetted az érdeklődésem ezzel hogy hasonló dolog történt veled mint a ficibe :O és ahhh voltál Koreába? ahhh dejó neked *---* én olvasnék élménybeszámolót ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oooo, és visszatértél te is a kedvenc hosszú hozzászólásaiddal ♡♡♡ imádom, ahogy jobban a fejedben van a történet néha, mint az enyémben :"D
      Látom még most is nagyon team Changjo vagy, na majd meglátjuk :)
      Köszi, hogy írtál :)

      Törlés
  6. Szia, Mi Ah!
    Húúú, nagyon izgi volt, annyira szeretem ezt az írásodat. Nagyon kezdenek összekeveredni a szálak, L.Joe nagy kedvencem, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy újból összejönnek-e. Az új riválisok is színesítik a történetet, már mint a Jimin körüli srácokra gondolok. Sokkoló a lovarda tűz, remélem nem lesz áldozat. Ami még rendesen izgatja a fantáziámat, hogy sokak gyanúsan viselkednek. Az első évadban is a végére leesett az állam, amikor kiderült az igazság, és akire nem számítottam azokban csalódtam a legnagyobbat. Ja, L.Joe menyasszonyát sajnálom, mert nem tudom elhinni, hogy mit is akar valójában vele a vőlegénye, mert nagyon zavaros a fiú amióta Jimin újra a képben van. Remélem még jó sok rész lesz, mert nagyon jó a történet. Köszönöm, és várom a következő részeket, üdv.: Marcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Marcsi :) igen, a hozzászólásaid ösztönöztek a folytatásra :)
      Mindenki potenciális 'gonosz', hozzá kell szokni hogy senki nincs az én kezemben biztonságban :)
      Igyekszem majd vele, és köszi, hogy írtál!

      Törlés
  7. Szia Mi Ah!

    Nem régen találtam rá a történeteidre, a Gangnam's Princess-t már ledaráltam, és itt megjegyezném, hogy egyszerűen IMÁDTAM!! A kékszeműre is várnám a folytatást, de legfőképpen erre, mert mind közül ez a kedvencem, egyszerűen MEGHALOK ÉRTE!!!! Hihetetlenül tehetséges vagy, őszinte elismerésem a remek fogalmazásodért, és minden eddigi történeted összeszedettségéért. El sem tudom képzelni, mennyi kutatómunka és bátorság kell ahhoz, hogy olyan témában írj, "amihez nem értesz", mind ahogy azt az előző évadnál is többször hangoztattad. :) Külön meg kell jegyeznem, hogy ennél a történetnél az, hogy több szereplő szemszögéből is olvashatunk, igazén jó ötletnek tartom, annak ellenére, hogy nem mindenki tudja ilyen jól felhasználni, te ZSENIÁLISAN csinálod! Hatalmas RESPECT mindenért, és csak így tovább! Ígérem, (persze ha igényled) most már rendszeres kommentelő leszek. :D Hwaiting!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de nagyon későn láttam. Örülök, hogy tetszik az összes sztorim, és bevallom, nekem is ez a kedvencem. Hát néha sok idő, míg összejön egy fejezet, most is lassan lett kész, de azért mindig megfogadom, hogy gyorsabb leszek... aztán mindig közbejön valami, az életem most kicsit össze-visszaság :) de örülök, ha a jövőben is olvasod majd az irományaimat :) Köszi, hogy írtál!

      Törlés