/Hát nem nagyon tudok most mit mondani, mert most tudtam meg, hogy az ötöslottó februári nyereménye egy Niel szóló debüt, így most nagy boldogságomban nem is tudom hova legyek :D
De... a részről annyit, hooogy, nem volt kedvem gondolkozni nagyon, így lett egy kicsit lightosabb, az előzőek után. Vagyis szerintem nem olyan információdús. De legalább hosszú lett :) Amúgy szerintem már nem lesz olyan hosszú, persze ez mindig változhat, ha eszembe jut még valami bele. Fighting! :)/
Chapter 24
Visszavágó
L.Joe szemszöge
Berohantam a szobánkba, és nem
törődve semmivel, az asztalom egész tartalmát a földre söpörtem. Valami
csörömpölt is, így lehet, hogy törékeny is volt közöttük, de nem érdekelt
különösképpen.
Csak egy dolog…
Már megint nem tudtam visszafogni
magamat.
Már megint letámadtam.
Már megint beletiportam.
Undorító voltam, igaza volt.
Szenved… én meg még jobban kikészítem. Nem lehet az enyém, én meg csak azért is
megcsókolom… Mikor nem is szeretem. A húgát szerettem. De az meg már régen
volt. Nem kéne hatással lennie a történtekre.
Áthajítottam az egyik könyvet a
szobán, és vártam, hogy elégedettséggel töltsön el, hogy az lapjaira esett. De
nem történt semmi, csak egyre jobban gyűlöltem magamat. Azt akartam, hogy Sun
In… te jó ég, mennyire utálok erre gondolni… hogy Jimmy is utáljon teljes
szívéből. Hogy soha többet ne akarjon megcsókolni… hogy hidegítsen el ő is
magától. Hogy érje el, hogy ne gondoljak rá… hogy ne kívánjam.
Felkaptam még egy könyvet, és
elhajítottam. Még mindig semmi. Kihúztam az asztalom fiókját, és előkaptam egy
képet, amin én és Sun Ah voltunk, még mikor ő hat éves volt. Édes lány. De most
először gondoltam gondterhelten arra a mosolyra. Erőt vettem magamon, és
felemeltem a kezemet, hogy azt is földhöz vágjam. Nem akartam tovább őrizgetni őt, azt akartam, hogy szilánkokra törjön. Törjön össze minden már!
Már majdnem elengedtem, mikor
nyílt az ajtó.
- A francba, ember, normális
vagy?- csattant mögöttem Chunji.
- Nem, totál megőrültem- nevettem
fel erőltetetten, végignézve a katasztrófa sújtotta szobán, de egyenlőre leálltam.
- Szerintem is! Tedd ezt le!-
vette ki a kezemből a képet, engem pedig az ágyra tolt, hogy üljek egy helyben- Mi folyik itt?- kérdezte
szigorú szemekkel. Nem illett hozzá az apáskodás, mégis, most, hogy itt volt,
sokkal inkább úgy éreztem, hogy már nem kell olyan erősen tartanom a hátam, és
mindent elviselni. Sosem lesz annyira a másik felem, mint régen C.A.P volt…. de
hát vele szinte mi is ikrek voltunk. Szinte jobban tudtuk egymás dolgait, mint
saját magunk. Vége már annak…
- Nem bírom tovább- temettem
tenyerembe az arcomat.
- Mit? Az egész kócerájt? Vagy
azt, hogy belezúgtál Ji Min-be?- kérdezte kíméletlenül.
- Nem zúgtam bele- fújtattam.
- Dehogynem… De nem lehetsz vele…
kérlek, légy őszinte…
- Őszintén… már fogalmam sincs
semmiről. Oké? Azt akarom, hogy végre legyen bizonyíték besározni Kim Jae Joong-ot. Hogy lecsukják a nagybátyaival együtt, és végre nyugodtan élhessünk. Ne haljon meg
már senki.
- Meghiszem… de azt tedd… amit a
szíved dikt…
- Komolyan, honnan szedsz ennyi
baromságot? Közhely.com?
Beszívta az ajkát, és úgy nézett
rám.
- Engem nem zavarsz el magadtól-
mondta halkan- Én mindig is a barátod maradok, akármi történjen.
Mélyen a szemembe nézett.
Éreztem, hogy valami súly ismét felemelkedik rólam, és nyugodtabban veszem a
levegőt. Igen… nem kell mindennel egyedül megbirkózzak.
- Sötétbarna… azt mondtad, hogy
van sötétbarna hajfestéked…
- Ja, van, de…
- Fesd be a hajamat!- vágtam rá,
mire elnyílt a szeme.
- De hát annyira imádtad a szőke
fejedet.
Ő is imádta a szőke színt… éppen
ezért nem akarom tovább.
- Csak csináld!
- Tudod, L.Joe…- nevetett egy
kicsit fel- A csajok szoktak úgy bepöccenni, hogy megváltoztatják a hajukat, és
ha megjön nekik, akkor csinálnak ekkora felfordulást!
Próbáltam a világ összes
lesajnálását belevinni a tekintetembe, amitől kicsit visszább vett a
mosolyából, és felsóhajtott.
- Oké, csináljuk.
Ji Min szemszöge
Nem szégyellem, sírtam. Sírtam,
miután ott hagyott. De mikor újra felálltam utána, már egészen megacéloztam
magamat. Soha többet nem akartam átengedni még valakit a páncélomon teljesen.
Míg ki nem derítem, pontosan ki voltam, mit tettem. Min nevettem, min sírtam.
Mi érdekelt. Kit szerettem, és kit utáltam. Tudni akartam.
És azt is, hogy mi történt azon
az estén. Ha az kiderülne, akkor lehet, hogy könnyebb lenne pontot tenni az ügy
végére. Changjo azt mondta, azért tart ez a hercehurca, mert bizonyíték nincs
semmire. Hát én esküszöm, hogy megtalálom!
Hirtelen jött ötletemben nem az
utcai ruhámat vettem fel, hanem egy sportmelltartót, és egy rövidnadrágot. A
medence felé mentem. Megálltam a szélén, és
felidéztem, mikor legutóbb itt tettünk rendet L.Joe-val. Kicsin múlt, hogy
vízbe nem fulladtam. De a vízben láttam valamit. Mintha egy emlékkép lett
volna…
-
Szállj ki a kocsiból, kérlek!- furcsán ismerős hang volt, de nem láttam képet,
nem tudtam, kihez tartozhat.
-
Nem akarok!- a nyafogó hang erőtlen volt, mint aki most kelt fel az alvásból.
-
Kérlek, gyorsan ott vagy. Vagy… menjetek mindketten.
-
Én ugyan ki nem szállok… én vagyok az idősebb- ez egy másik embertől
származhatott.
-
Miért mindig a legkisebbnek kell?
Kis csend.
- Jó, rendben, megyek én- kicsit sértett hang,
majd ajtócsapódás. Hirtelen bevillan valami füves tér. De az eső zuhogott, a föld
sáros. Aztán megint eltűnik a kép. Futó lépteket hallok. Valahonnan hatalmas
nagy zörrenés. Mint egy karambol hangja. Egy sikítás, mintha zárt térből jönne.
Fáj hallani. Érzem, hogy valami összetörik bennem. Ez a hang a legijesztőbb a
világon. Mintha én sikítanék. Mintha nekem fájna… Mintha fuldokolnék…
Mi lehetett ez? Valóban
megtörtént. Én voltam az idősebb?
Mi volt az a füvet tér? Zuhogott
az eső… Én rohanhattam volna valahová? Mikor a két lányt láttam, nem tudtam
megmondani, hogy melyik lehettem. Az arcukra sem emlékeztem igazán…
A karambol? Én is a közelben
lettem volna?
Talán ha ismét bemegyek a vízbe,
akkor előjönnek ismét az emlékek? Azért nem akartam magam vízbe fojtani…
Nem tudtam, mit kéne csinálnom…
Féltem a víztől még mindig. De le akartam győzni. Lassan közelebb sétáltam
hozzá, és belelógattam az egyik lábfejemet.
Itt nem mély a víz, Ji Min. Nem
lesz semmi bajod. Csak átúszol a másik oldalra, nem gondolsz arra, hogy ott nem
ér le a lábad, és visszaúszol. Tudsz úszni, az istenért!
Egy pillanat alatt beugrottam a
vízbe, és hagytam, hogy a testemet körülvegye ez a számomra annyira idegen közeg.
Csak negatív érzések rohamoztak meg, hogy hülyeséget csinálok, de elkezdtem
úszni a másik végébe a pályának.
De egyszerűen semmi nem jutott
eszembe, csak a pánik nőtt bennem, hogy már elég mélyen a víz. Így nem is
bírtam tovább, azonnal megkapaszkodtam a medence szélében.
- Annyira gyáva vagy!- mondtam
fennhangon, amibe visszhangzott a helység. Így ezerfelől hallottam vissza a
szörnyű igazságot.
Végy egy mély levegőt, és bukj
le, míg bírod. Elő kell jönnie a víztől valamilyen emléknek!
Ökölbe szorítottam a kezemet, és
elengedtem a medence szélét. Nem törődtem tovább a félelmemmel, ami szinte
megbénította az agyamat, hagytam, hogy lesüllyedjek mélyre. Összeszorítottam a
szememet, és felidéztem a múltkor látottakat. Sun Ah… Sun In… Min Soo… Byung
Hun… Felidéztem a legutóbbi emléket, és ekkor...
- Sun In…!- rohant
az egyik kislány a másik felé, annyi rémülettel a hangjába, amitől egy kemény
ember szíve is meghasad.
- Mi a baj?-
kérdezte a másik értetlenül.
- Azt hiszem…
félek. Nagyon félek. Apa… Kim bácsi…
- Beszélj
lassabban! Nem értek semmit.
- Byeongari…-
lehajolt, és összegörnyedve sírt, a másik azonnal átölelte.
- Sun Ah… mi ez az
egész?
A másik már szólásra nyitotta a
száját, de ekkor éreztem egy rántást a karomon, és ismét levegőhöz jutottam. Két
erős kar szorított egy csupasz mellkashoz, úgy kapkodtam a levegőt, míg ez a
valaki a medence széléhez úszott velem. Ekkor néztem vele szembe, és szinte az
eddig bajomról is megfeledkeztem.
- Sapó?- motyogtam, de ő csak
nézett rám, majd hirtelen megragadta a csípőmet, és egy erőteljes mozdulattal
megemelt, és a partra ültetett, ő maga meg felhúzódzkodott mellém, majd ismét
rám nézett, beletúrva vizes hajába.
- Megőrültél?- a hangja szinte
remegett az indulattól- Mit akartál csinálni?
- Én csak… reméltem, hogy eszembe
jut valami…- motyogtam.
- Ha vízbe fojtod magad? L.Joe
mesélte, hogy nem bírod a vizet. Akkor miért?
- Legutóbb is eszembe jutott
valami, mikor beleestem- vontam vállat, és összerázkódtam a hidegtől.
- Keressünk egy törülközőt-
suttogta, és kezemet megfogva felhúzott álló helyzetbe. Csöpögött belőlem
mindenhonnan a víz. Sapó nadrágjából is, és csak azért onnan, mert felsője ugye
nem volt rajta. Így megszemlélhettem ismét a tetoválásait. Nem voltam annyira
sosem a tetovált férfiak pártján, mégis… rajta lenyűgöző volt. Ráadásul
tetszett, hogy ilyen izmos…
Te jó ég, Ji Min, ne gondolj
erre. Pont most hagyott a fenébe az egyik, nem rohanhatsz azonnal egy másikhoz,
hogy az is faképnél hagyjon. Nem lehetsz ribanc…
Megráztam a fejemet, amit
észrevehetett. Amúgy becsületére legyen mondva nem nézett végig túl látványosan a csupasz hasamon, és lábszáramon.
- Baj van?
- Eszembe jutott valami, mikor a vízben
voltam… nem tudom, hogy képzeltem-e, vagy valós volt…- motyogtam.
- Mi volt az?
- Sun Ah sírt… meg volt ijedve,
mert az apánk, és Kim bácsi… az elnök… valamit csinált. És Byeongari? Miért
volt benne egy kiscsirke?- kérdeztem hisztérikusan.
- Sun Ah így nevezte Byung Hun-t-
szorította össze a száját kicsit. Mintha nem akart volna a fiúról beszélni.
- Akkor valami baja volt vele… de
ezenkívül semmi. Talán ha nem húzol fel ilyen hamar… Amúgy honnan tudtad, hogy
ott vagyok?- löktem be az ajtót.
- Láttam a cuccodat itt az
öltözőben. Tudtam, hogy itt kell lenned…- fogott meg hirtelen, és szembe
fordított magával- Azért meg ne hibáztass, hogy nem nézem végig még egyszer,
ahogy meghalsz! Soha ne jusson eszedbe… így is szörnyen éreztem magam, amiért
hagytalak szombaton hajnalban csak úgy elmenni téged… Örülök, hogy Changjo
megtalált….- olyan őszintén mondta ezeket… meghasadt a szívem.
- Sapó…
- Először nem szerettem, amikor
ezt mondtad- nyúlt a törölközőm felé, amit a padon hagytam és a vállamra
terítette- De mára olyan lett ez, mint L.Joe-nak a Byeongari… Nem bírta, ha Sun
Ah Byung Hun-nak hívta… csak ha mérges volt. Pont így váltak el. Haragban.
Ezért fáj utána még a szíve… Ahogy DaHee-nek is- suttogta.
Emlékeztem, mikor L.Joe erről
mesélt. Hogy ezért utálja a Byung Hun-t.
- Min vesztek össze?- kérdeztem
összeszorult torokkal, mire elködösült a szeme.
- Nem akarok erről beszélni…
Elengedett, és a táskájához
lépett, és ő is kivett egy törölközőt. Zavarba jöttem. Én is hülye vagyok.
Éppen kedveskedett nekem, hogy szereti az egykor még idegesítő nevet, amit ráaggattam, én meg hülyén L.Joe-ra és a húgomra voltam kíváncsi…
Felkaptam a ruhámat, és bezárkóztam a mosdóba. Gyorsan lekaptam a vizes gönceimet, és felvettem a szárazat. Hajamat sem szárítottam meg, csak felkaptam a
táskámat a vállamra, és szinte kirohantam az öltözőből C.A.P tekintetének kereszttüzében.
Egészen a szobánkig tempóztam, ott pedig bevágtam magam mögött az ajtót.
- Szia Ji Min!- mosolygott Sulli
az asztalától, és Suzy is megeresztett felém egy intést, mosollyal összekötve.
Valahogy felengedtem. Most először voltam olyanok körében, akik nem tudtak a
valós énemről semmit. Ők még mindig Ji Min-nek hittek. És ez most valamiért
megkönnyebbüléssel töltött el.
- Mit vigyorogsz?- kérdezte Suzy,
észrevéve, hogy nyugodtabb vagyok, mint mikor berontottam- Kiheverted Kai-t?
Nagyon zaklatottan hívtál fel.
Basszus… Kai… mintha egy éve lett
volna, pedig alig egy hete… Még nem találkoztam vele, el is felejtettem, hogy
mibe keveredtem ott is. Hogy fogok így a szemébe nézni?
- Látom, mégsem! Mi volt veled az
utóbbi napokban?- szólt közbe Sulli is- Nem nagyon írtál…
- El voltam havazva- vontam
vállat, tettetett lazasággal, és bementem a fürdőbe, hogy megszárítsam a
hajamat.
Istenem, adj erőt, hogy ők, és
azok, akiket kedvelek, ne keveredjenek a világba… a világba, amire akár már
mondhatjuk, hogy az enyém…
*
- Sun In! Sun In fogd meg a
kezemet!- kiáltott az ablakpárkányban kapaszkodó lány, könnyes szemekkel.
Álltam ott, és néztem, ahogy kalimpál a lábaival. Alatta a mélység volt. Képen
láttam már őt. NaRi volt.
- Sun In, le fogok esni!- visította,
és egyik keze már elengedte a párkányt. Oda akartam rohanni, hogy megmentsem,
de a lábaim, se a karjaim nem mozdultak. Csak nézni tudtam a lány szenvedését.
Le sem tudtam venni róla a szememet.
- Ments meg, kérlek!- könyörgött.
Oda akartam kiáltani, hogy
tartson ki, de a torkom is néma maradt.
- Sun In…- motyogta a lány, majd
láttam a pillanatot, ahogy elereszti az ablak szélét, és zuhan a mélybe.
- A te hibád…- jelent meg Lee
külügyminiszter helyettes, L.Joe apja, de azonnal Kim Jae Joongá alakult.
- Te vagy az… akit kerestem. Az
apám vére… a családod kezéhez tapad… Neked is… meg kell halnod!
Majd csak azt éreztem, hogy én is
zuhanok, egyre közeledik a föld, és…
Zihálva pattantak ki a szemeim. A
verejték folyt rólam, mellkasom irdatlan sebességben emelkedett és süllyedt.
Csak egy álom volt. Csak egy álom
volt…- mondogattam magamban, és igyekeztem megnyugodni. De nem ment. Annyira
borzalmas volt, hogy egyszerűen nem tudtam nem erre gondolni…
Zavaromban elővettem a
telefonomat, és írtam egy üzenetet.
Ji Min: Changjo… félek.
Nem telt bele egy percbe, már
jött is a válasz.
Changjo: Mitől?
Ji Min: Magamtól. Mindenkitől… rosszat álmodtam. Nem akarok meghalni.
Changjo: Ne is gondolj erre, jó? Nem fogsz meghalni! Megvédünk. Aludj, rendben?
Ji Min: Nem merek…
Changjo: Akkor beszélgessünk, míg meg nem nyugszol. Oké?
Fellélegezve sóhajtottam egyet.
Hálát adtam, amiért ő ilyenkor velem van.
*
Reggel a lányokkal együtt léptünk
be az étkezőbe, ahol szerencsére még nem voltak sokan, így nyugodtan le tudtunk
telepedni egy asztalhoz, és nyugodtan kezdtünk reggelizni. Henry-éket még nem
láttam, tudtam, hogy tegnap későn érkezett, így már nem tudtam vele találkozni.
Este sokáig beszéltem, szinte
hajnalig Changjo-val, mire végre vissza mertem aludni. De eléggé el voltam
pilledve így reggel.
- Hozok még egy narancslevet-
mondtam a lányoknak, és elindultam ismét a pult felé. Levettem egy dobozt, de
abban a pillanatban éreztem, hogy valaki megragadja a karomat, és egy hatalmas
pofon csattant az arcomon, hogy szinte az egész ebédlő belezengett.
Meglepetten kaptam a fejemet…
NaEun felé. Mi a franc?
A lánynak a szeme dühkönnyektől
volt tele, ahogy közelebb lépett hozzám, hogy szavát csak én halljam.
- Te vagy az… miért csak ilyenkor
bukkansz fel? Miattad haltak meg azok a gyerekek… miattad halt meg a húgom!
- Te meg miről beszélsz?-
tartottam még mindig fájós arcomon a kezemet. Most először tartottam ijesztőnek
a lányt.
- Te vagy az… te tudod, hogy mi
történt valójában… tisztázhattad volna a dolgokat- ragadta meg az ingemet
feldúltan.
- Az isten szerelmére, NaEun,
csillapítsd le magadat!- jelent meg mögötte DaHee, és elrántotta tőlem a nem
komplett csajt.
- Hagyjál! Tudnia kell.
- De hát én nem Sun Ah vagyok…-
motyogtam döbbenten.
- Mindegy! Akkor játszd el, hogy
az vagy, és tégy pontot az ügy végére. Hisz neked is halottnak kéne lenned!
Úgyis egyformák vagytok. Vagyis… csak voltatok!- a gúnyos hangnemét nem bírtam
tovább, felemeltem a kezemet, és én is egy hatalmas pofonnal jutalmaztam a
közbeszólását. Kicsit erősebben, mint kellett volna. De valaki azonnal
megragadta a kezemet, és megrántva maga felé fordított.
- Elment az eszed, Jimmy?-
pislogtam kettőt. A fiú velem szemben kísértetiesen hasonlított L.Joe-ra, csak
épp barna volt a haja. Nem volt többé szőke. Befestette volna?
De nem értettem, miért rám van
kiakadva. hisz én kezdtem?
- Mindenki feldúlt, de azért fogd
magadat vissza, légy oly kedves- majd taszított rajtam egy keveset, hogy
elkerüljek az útból, és NaEun-höz lépett, aki még mindig könnyes szemekkel
nézett rám, remegő szájszéllel.
- Gyere, NaEun, hagyjuk itt, míg
megnyugszik!- majd kézen fogva a lányt elkezdte húzni maga után. Pislogni sem
tudtam, úgy bámultam utánuk. Ez nagyszerű… Nem volt kétséges, hogy már mindenki
minket bámult.
Minek védte ennyire az excsaját?
Tudni akartam, miért vágott ilyeneket a fejemhez NaEun, miért tehetnék pontot
az ügy végére? És hogyan? Mert akkor istenbizony megteszem… Bár már volt egy sejtésem...
A lábam azonnal elkezdett utánuk
vinni, de DaHee megragadta a kezemet.
- Ne menj. Csak neked fog fájni,
kérlek!
De csak kitéptem a karom a
szorításából, és utánuk siettem.
L.Joe szemszöge
Törtem az utat magam előtt,
magammal húzva a lányt. Ez tűnt a legegyszerűbb módnak, hogy megutáltassam vele
magamat. Ha már nem utálna így is eléggé. Tudtam, hogy utánunk fog jönni. Ezt
is ki is kellett játszani. Csak ügyesen, mert okos lány volt. De mér eléggé
összezavartam, hogy bármit elhiggyen rólam.
NaEun-t az egyik kis belső
udvarig rángattam, és ott magammal szembefordítottam.
- Mi a fenét művelsz?- pislogott
rám. Te jó ég, régen mennyire a hatalmába tudott keríteni ez a szempilla
rebegtetés. Utólag szégyelltem magam miatta. Nem tudom, miért tetszett akkor
annyira NaEun. Akkor voltam abban a pubertás korszakban, amikor szükségem volt
valakire. És én őt választottam. Mert szép volt. A belsője… annyira nem
érdekelt. Nem volt vészes, így elfogadtam. Most is csak a külsőre volt
szükségem.
- Segítened kell nekem-
motyogtam, majd hirtelen magamhoz húztam, és az ajkamat az övére nyomtam.
Megdermedt, nem számított ilyenre. De nem is ellenkezett.
Puha ajkai voltak, felidézte a
régi időket, a lopott csókokat, de az agyamba furakodott a kép, amikor a
hotelszobában Jimmy ült az ölemben, és csókolt. Mit nem adtam volna, ha
visszatekerhetem az időt, és még egyszer átélhettem volna…
NaEun pont akkor kezdett el
visszacsókolni, mikor nagy erővel kicsapódott a belső udvar ajtaja, és rémülten
elhúzódott tőlem. Elnéztem a válla fölött a tágra nyílt szemű, ajtóban álló
lányra. Jimmy meredten bámult minket. Láttam rajta, hogy ő sem gyanította
volna, hogy így szúrok belé legközelebb. Számon akarta kérni NaEun-t. De így
csak gúnyosan horkantott egyet, és hátat fordítva bevágta maga mögött az ajtót.
Pont ilyen reakcióra számítottam. De azért kicsit belefájdult a szívem.
NaEun azonnal el akarta ütni a
kezemet.
- Ne cirkuszolj!- ráztam meg egy
kicsit.
- Nekem te ne parancsolgass. Nem
vagy már a pasim! Régen más kell nekem.
- Felejtsd el Henry-t már végre.
Ő is ugyanúgy bele fog keveredni, mint Ji Min, ha így folytatod!- csattantam
fel.
- Igen, igazad van, de te is
azért vagy most itt, mert kedveled azt a ribancot!- bukkantak ki a könnyei.
Egészen megsajnáltam.
- Nem kedvelem- ráztam a fejemet.
- Akkor mit akarsz tőlem?
- Biztonságot- vágtam rá- Ahogy
te is. Megadom neked.
- Te még mindig érzel irántam
valamit? Nem utáltál meg eléggé, amit veled tettem?- felsírt, mint egy gyerek, akit rosszaságon kapnak, és könnyeivel akarja megúszni a büntetést- Amúgy… sosem kértem miatta
rendesen bocsánatot. Nem volt szép se tőlem, se tőled. Sem Henry-től…
- Így van- öleltem át lassan a derekát,
nagyot sóhajtva.
Francokat érzek irántad bármit
is…
Ji Min szemszöge
Ez fájt… nagyon fájt. Tudtam,
hogy nem szereti NaEun-t. Mégis, képes volt megcsókolni, mikor tudta is, hogy
látni fogom. Biztosan tudta. Ennyire utál. Ennyire képes belém rúgni.
Gyűlölöm… tényleg, tiszta
szívemből gyűlölöm.
Csörtettem előre, mint valami
felbőszült vaddisznó, és közben éreztem, hogy felszabadul bennem valami
olyasmi, aminek eddig a létezéséről sem tudtam.
Ha ő így játszik, miért ne
lehetnék én is egy undok dög?
Annyira belelovaltam magam a
gondolatba, hogy nem is láttam, hogy belegyalogoltam valakibe.
- Fáradt, Yoo Ji Min?- mosolygós
hang, ismerős kedves hanglejtés. Most mégis rémülten pillantottam fel rá.
- Kim… Jae Joong-ssi!
Összevonta a szemöldökét,
meglephettem.
- Valami baj van? Rosszul érzi
magát?
Semmi pánik, Ji Min. Ne higgy
neki. Gyerekek vére tapad a kezéhez. De vajon… tényleg? Nem akarnak átverni
téged? Mi van, ha az egész csak egy koholt vád.
- Yoo kisasszony? Nincs jó
színben! Lehet, hogy el kéne mennie az orvosi szobába.
- Jól vagyok- de éreztem, hogy
szédülök.
- Elkísérem, éppen arra tartok!-
hallottam meg mögüle egy erőteljes hangot, és hátrafordítva a fejemet láttam,
hogy az igazgató az. Azonnal összeugrott a gyomrom.
Az igazgató velünk
van.
Igen, ő velünk van. Akkor nem
akarhat nekem ártani. Láttam a szemén, hogy tudja az igazságot, rólam…
- Kö… köszönöm!- motyogtam, és
meghajoltam kicsit esetlenül az iskolatulajdonos előtt, és követtem az
igazgatót. Szótlanul róttuk a folyosókat, míg végül a nővérszoba elé értünk. So
Ji Sub benyitott, és azonnal megszólalt.
- Magunkra hagyna, kérem?- nézett
a benti gyógyszereket pakoló fiatal nőre. Az meghajolt, és kisietett a szobából.
- Szóval…- fordult felém a férfi-
Yeon Sun In… micsoda furcsa véletlen, hogy pont te vagy az.
- Tudom, hogy maga is benne vagy.
Ott voltam azon az esőn napon… mikor azt mondta Kim Jae Joong-nak, hogy tudja,
kicsoda. Sokat láttam magából. Bevallom, magát hittem gyilkosnak előbb, mint az
iskolatulajdonost. És még most sem emelem a gondolataimban piedesztálra. Tudja
miért? Mert maga nekem nem szimpatikus- mondtam egyenesen a szemébe. Valami
átsuhant a szemén. Valami, amit nem tudtam hová tenni. Egy apró kis mosoly?
- Pedig csak bennünk bízhatsz.
Más nem fog kihúzni téged a bajból, ha belekerülsz…
- Lehet, hogy magának nincs
gyereke, de…
- Figyelj. Előbb utóbb így is
rájönnek, hogy kik ők, akárhol is tanulnak- lépett közelebb- Így szem előtt
vannak. Így tudjuk őket is megvédeni. És bele is egyeztek. Hidd el, semmi nem
tenne minket boldogabbá, mint végre bizonyítékot találni ellenük, és pontot
tenni az ügy végére.
- Ha Sun Ah lennék… meglenne az a
bizonyíték?
- Nézd, Sun Ah ott volt azon az
ominózus estén… De talán te is tudhatsz valamit. Hisz valamiért nem ültél aznap
a kocsiban…- megfogta két oldalról a vállamat, és lehajolt, hogy szemünk egy
szintben legyen- Kérlek. Nem kell megkedvelned minket… a bizalmad…. az elég
lesz.
- Szinte lehetetlent kér…-
suttogtam.
- Remélem- egyenesedett fel- hogy
változik a véleményed. Most pedig dőlj le. Tégy úgy, mintha tényleg rosszul
lettél volna- majd hátat fordított, és kiment.
Bizalom… van még nekem olyanom?
*
Unottal feküdtem a nővéri
szobába, és igyekeztem magam szörnyen érezni testileg, de csak odabent fájtak a
dolgok. A hazugságok, a titkok, L.Joe… a gondolattól is ökölbe szorult a kezem.
Éppen ezért lepődtem meg, mikor
kirobbant az ajtó, és beesett rajta unokabátyám (aki már csak annyira sem az
unokabátyám, mint eddig), két barátjával.
- Ji Min, jó vagy? Kerestelek
reggel, aztán mondták, hogy itt vagy. Mi a baj?
- Csak egy kis rosszullét-
legyintettem kezemmel, és felültem az ágyon.
- Azért szólj, ha szájon át kell
lélegeztetni!- kacsintott U-kwon.
- Te jó ég, persze, hogy te
leszel az első, akinek szólok…- forgattam meg a szememet, egy kis mosollyal,
ami azonnal lelohadt, mikor az ajtónál támaszkodó, zavarában ide-oda tekingető
Kai-ra néztem. Összeszorult a szívem az emlékére, hogy visszautasítottam. De
miért? Jóképű volt, kedves, tökéletes… miért nem volt nekem elég?
Találkozott a tekintetünk, és
láttam belső vívódását.
- Kínos légkör veszély- törte meg
a csendet kicsit kényszeredett nevetéssel U-kwon- Mesélj inkább a szünetedről!
Nem nagyon írtál.
- Unalmas volt…- motyogtam.
- Ez meg az a tipikus lerázós
duma- húzta a száját Henry.
- Csak a szokásos volt… majd ha
lesz egyszer unalmas pár napotok, akkor real time-ban ecsetelem- vágtam vissza,
mire elmosolyodott- Mindjárt kezdődik a második óra… mennetek kéne!-
pillantottam a mobilom kijelzőjére.
- Igaz… csak beugrottunk. Majd ha
jobban leszel, akkor kajáljunk együtt- nyomott az unokatesóm egy puszit az
arcomra, és már húzta is ki U-kwon-t a teremből. Kai is már az ajtó felé
sétált, mikor leugrottam az ágyról, és egy hirtelen ötlettől vezérelve
megszólaltam.
- Várj, Kai…
Erre lassan megfordult, és kicsit
szomorkás arccal rám nézett.
- Ji Min?- kérdezte halkan.
- Figyelj… ami történt… nagyon
utálsz?- kérdeztem, és már bántam, hogy megállásra késztettem. Hisz most már
csak ketten voltunk.
- Hogy tudnálak utálni?
Megfordult a fejemben… keresni akartam valami okot, de… nem találtam. Így
lassan, de biztosan majd remélem, hogy továbblépek rajtad…
- Sajnálom, hogy elvesztettelek…-
suttogtam, oldalra nézve, mire láttam, hogy elém sétál, és ujjával maga felé
fordította a fejemet.
- Hé. Sosem vesztettél el. Mindig
ott leszek, ha szükséged van rám… Talán egyszer még meggondolod magadat.
- Jaj, Kai… még nagyobb
lelkiismeret furdalást okozol nekem…- motyogtam megsemmisülve.
- Ne érezd magadat az érzéseid
miatt zavarban. Mindenkinek vannak- tűrte el egy tincsemet- Mindenkinek…
Elvesztem a szemében. Az a
barátságos meleg… soha senki más szemében nem láttam még ilyet.
Már szólásra nyitottam a számat,
mikor valaki megköszörülte a torkát az ajtóban, és fejemet odakapva láttam,
hogy Sapó az. Csodálatos. Már ő is elkezd majd kombinálni… El akartam lépni, de
Kai nem engedett.
- Elárulnád, hogy mit csinálsz?-
kérdezte kimérten az ajtóban álló fiú.
- Olyat, amit te nem!- forgatta a
szemét az előttem álló, majd szinte suttogva, mérgesen hajolt közelebb.
- Most ő L.Joe helyett, vagy
mellett tapadt rád?- majd válaszolni sem hagyott, nyomott egy puszit a
homlokomra- Még beszélünk, Ji Min!- majd lecsúsztatva rólam a kezét megfordult,
és Sapó vállának nekimenve kisietett.
- A homlokodra kéne írni, hogy
bonyolult kapcsolatban…- szellemeskedett a velem maradt fiú, mire csak visszahuppantam az
ágyra.
- Ne is mondd. Eddig a fenének sem
kellettem- húztam el a szájam.
- Gondolod?- lépett közelebb.
- Nem, tudom. Nem voltam túl
kedves lány sosem. De mióta ebben az iskolában tanulok… érzem, hogy már nem az
vagyok, aki régen. És láss csodát... szó szerint.
- Megnéztem volna a régi Yoo Ji
Min- mosolygott aprót.
- Nem volt mit nézni rajta. Kicsi
volt, erőszakos, pimasz, és utálatos.
- Erős önkritika…- vakarta meg a
tarkóját- Figyelj, hallottam, mit művelt NaEun…. ne vedd magadra, nehéz neki,
hogy elvesztette a húgát, és te meg csak így felbukkantál...
- Nem érdekel… de beszélni akarok
az apáddal…- néztem ki a nővérszoba ablakán.
- Tényleg?
- Igen…
- És miről…?
- Ha veled akarnám megbeszélni,
ahhoz nem kéne az apád- sóhajtottam.
- Nem rohanhatunk csak úgy
Szöulba…
- Dehogynem. Ti is megteszitek
néha esténként…
- Te ezt honnan…?
- Okos vagyok, és összeraktam.
Első éjszakáim egyikén láttam, hogy L.Joe is kisuhant valahová… mikor az
irodában találtál… aznap is valahol elvoltatok Changjo-val. És mikor az erdésznél
voltunk, érdekes mód volt ott egy kocsid… biztos véletlen egybeesés. Ne akarj
átverni.
Döbbenten nézett rám, majd leült
mellém az ágyra.
- Kicsit azért szar érzés, hogy
te végig ezt láttad bennünk. Azt hittem, barátok lettünk, pedig te… végig csak
a dolgok mögötti feleket nézted.
- Ne meséld be nekem, hogy te nem
gyanakodtál rám- csóváltam a fejemet.
- De igen. Azonban reméltem, hogy
nem lesz közöd hozzá. Nem akartalak elveszteni.
Nem is voltam az övé… senkié nem
voltam, csak a magamé. És azt akarom, hogy ez maradjon is így.
- Már felesleges a múltat
felhánytorgatni. Kérlek, vigyél el az apádhoz.
- Legyen… ha ennyire akarod. De
megkérem, hogy este jöjjön el az itteni városig, Szöul nagyon messze van…
- Köszönöm, Sapó!- mosolyogtam
rá.
- Csak mert nem akarom, hogy
gyalog indulj neki… amúgy…- lett hirtelen óvatosabb a hangja- Kai… és te…
- Nincs közöttünk semmi- vágtam
rá- Talán lehetett volna, de… nem tettem meg azt a lépést, amivel lehet, hogy
fájdalmat okoztam neki- hadartam egy szuszra. Ne féljen, hogy belerángatok
valakit.
- Ennek… egy kicsit örülök. Akkor
majd este!- majd felpattant az ágyról, és elsietett, vissza sem nézve.
Hirtelen üresnek éreztem magam,
majd az agyamban ismét megjelent L.Joe, ahogy épp megcsókolja NaEun-t.
Visszakapod. Százszor visszakapod még!
*
Nem igazán tudtam félreértelmezni
az üzenetet, amit Sapótól kaptam, miszerint legyek hajnali egykor az első emelet bal szárnyának legvégében lévő raktárhelyiség előtt. Egy bólintással
vettem tudomásul, majd inkább ledőltem délután pihenni, hogyha este talpon kell
lennem.
- Mi baj van veled, hogy egész
nap csak fetrengsz?- jött közelebb hozzám Suzy.
- Csak… kimerült vagyok, ennyi…
- Most volt egy hosszú szünet,
ahol kipihenhetted magadat- csóválta a fejét.
- Nem volt elég…- motyogtam, mire
csak szem forgatva arrébb állt.
Ahogy gondolja…
Végül, mivel nem tudtam pihenni a
két csaj mellett, megcsináltam az összes feladatot, amit feladtak azon a napon,
később meg Changjo is beugrott.
- Minden okés?- nézett rám.
- Eltévesztetted a házszámot? Az
antiszociálisak külön osztálya nem itt van!- szólt hátra a válla fölött Suzy.
Láttam a fiún, hogy viszket az ökle, de nem reagált inkább, csak egy fintort.
Ezért nem is feszegettem a maradjunk tovább egy szobában, inkább a könyvtárba
mentünk el beszélgetni.
Furcsa volt. Nagyon ritkán
hoztunk szóba kellemetlen témákat, mint a családunk, sokkal inkább „felesleges”
hülyeségekről, most például az űrkutatásról, és hogy mennyi értelme van pénzt
áldozni bele… Egyszóval… Changjo egy támasz lett. És talán én az ő támasza…
Egy… barát?
Nem tudtam elaludni, így mikor
Suzy és Sulli fél tizenkettőkor bedobta a szunyát, én tovább forgolódtam az
ágyamban. Direkt utánuk mentem el fürdeni is, hogy ne tűnjön fel, utcai ruhában
bújtam az ágyamba.
Öt perccel egy előtt indultam el
a folyosóknak, meleg ruhában, fejemre húzott kapucniban. Reméltem, hogy elég
késő van, hogy senkinek ne tűnjön fel, és szerencsére nem is futottam bele egy
kósza lélekbe sem.
Az első emeletre érve lassítottam
lépteimen, úgy settenkedtem a megbeszélt hely felé. Azonban megtorpantam, mikor
hangokat hallottam. Beszélgetést.
Ki lehet az? Biztos nem Sapó beszél magába. A társaságból nem ő a skizofrén.
Megálltam, és füleltem egy kicsit, miközben
behúzódtam az egyik ablakmélyedésbe. Csak sajnos hátammal pont nekimentem a
keretnek, amitől megrengett az egész.
A francba… Ji Min, nevezned kéne a bénaságok nagydíjára.
Hallottam, hogy elhal a
beszélgetés, majd sietős léptek zaját. Már nem tudtam elfutni, így csak
igyekeztem elsajátítani a láthatatlanná válást, ami amúgy már 18 éve nem
működött nálam.
Gyerünk, bárki is akar kárt tenni
benned, ki tudod ütni, erős lány vagy!
Az a bizonyos valaki szétrántotta
a függönyt, én meg meg sem nézve, hogy kicsoda, megragadtam a karját, és
megharaptam. Nem volt jobb ötletem.
Egy rémült kiáltás jött tőle,
majd időt sem hagyva megragadott, és a falnak csapott, hogy a gerincem nyekkent egyet. Igyekeztem kikerülni a
szorításából, de csak azt értem el, hogy mindketten a földön végeztük, és ő
felém hajolva rántotta le a kapucnimat.
- Jimmy?- tört elő belőle, mire a
sötét ellenére is tudtam, hogy ki az.
- L.joe?- suttogtam gyűlölettel teli hangon.
- Ki az…?- ért közelebb a másik
hang, amit Sapóhoz társítottam, majd mikor meglátott, lerántotta rólam a fiút-
Hogy a francba vagy képes letámadni, ember?
- Nem tudtam, ki ő! Úgy osont,
mint egy rohadt macska!- csattant fel a másik.
- Te sem mondtad, hogy ő is itt
lesz, ezért azt hittem, valaki más az!- néztem C.A.P-re megrovóan, mikor
feltápászkodtam nagy nehezen, és sajgó tagjaimat masszíroztam.
- Nem is akartam hozni, ő
unatkozott így estefelé…
- Bocs, ha megzavartam a
randitokat!- gúnyolódott a fiatalabb, mire csak egy szemforgatást kapott
részemről, Sapótól meg nyilván pár pokolba kívánó gondolatot.
- Menjünk. Annak, akinek legalább
egy fél füle van, feltűnhetett a hangoskodásotok!- fogta meg C.A.P a kezemet,
és húzott maga után. Nem értettem, miért az első emeleten akarunk kijutni,
ráadásul hogyan, mikor az iskola teljesen el van zárva ilyenkor este. Eddig sem
értettem, hogyan oldották meg a kijárást.
- Vigyázz!- súgott hátra a fiú,
és benyitott a raktárhelységbe, és bezárva az ajtót utánunk, a telefonjával
világított- L.Joe, nyisd ki!
- Mi vagyok én, a csicskád?-
hallottam a választ, de láttam, hogy egy régi kanapéhoz sétál, és eltolja azt.
- Biztos tudod, hogy az őrült,
aki ezt építette, tett bele pár furcsaságot… és mi ismerjük a titkait-
mosolygott rám C.A.P.
- Igen, egyszer találkoztam este
Kai-val, és… jaj, véletlenül, ne nézzetek így rám… és ő mutatott egy utat a
könyvtárba.
- Biztos romantikus volt-
motyogta L.Joe.
- Igen, az volt… - húztam fel az
orrom, erre Sapó nézett rám furcsán- Nem, nem volt az…- forgattam meg a szemet,
mire L.Joe felhúzott egy csapóajtószerűséget onnan, ahol eddig a kanapé állt.
Hirtelen megfeledkeztem az eddigi
bajaimról.
- Ez nagyon menő!- futottam le,
hogy megnézzem. Sötét volt, de láttam, hogy egy szűk lépcső vezet lefelé.
- Nem annyira- majd L.Joe
megnyomott valamit, amitől az egész elektromos fénybe borult- Ez nem a
középkor, drága.
- Elrontottad a varázst- motyogtam.
Igen, ez egy direkt tervezett út volt, még az elektromosság is meghódította.
Egyedül a csapóajtó volt misztikus. A többi csak egy folyosó.
- Siessünk. Ez az út egy pincébe
vezet, kicsit messzebb, onnan vagy tizenöt perc gyalog az erdész háza feszített
tempóban- szólalt meg Sapó, és ismét megfogta a kezemet- Hogy el ne ess!-
magyarázta fel nem tett kérdésemet, és már húzott is a keskeny járatba. Én
mentem középen, mögöttem L.Joe visszazárta az ajtót. Némán haladtunk előre, és
próbáltam nem gondolni arra, hogy itt nyilván nem takarítanak annyiszor, mint
az épület többi részében. Tele volt pókhálókkal, de főleg szélen. Nyilván
forgalmas út ez, a fiúkat ismerve. Így simán ki-be lehet járni az épületbe…
Nem volt olyan vészesen hosszú az
út. Vagy tíz perc után kiszélesedett a járat és egy nagy faajtóba ütköztünk.
Sapó elővett egy kulcsot, és azt ügyeskedte a zárba, mire az kinyílt, és egy
régi, kicsit romos pincehelyiséget világított meg a kiszűrődő fény. De nem sok
időm volt körülnézni, már húzott is tovább a fiú, csak sajnos megbotlottam
valamibe, így majdnem pofára estem, ha az a kretén nem kap el a hátam mögött.
Megrezzentem, mikor karjai
derekam köré fonódtak, de azonnal ellöktem magamtól.
- Seggfej, ne merj hozzám érni!-
suttogtam dühösen.
- Akkor legközelebb ess pofára,
hercegnő- nevetett fel hitetlenkedve, majd kivágta a pince ajtaját, és előre
csörtetett. Remegett a szám széle, ahogy utána néztem.
- Jól vagy?- kérdezte C.A.P felém fordulva.
- Csak menjünk!- tértem ki a
válasz elől, és ezúttal nem hagytam, hogy kezemet fogja, magam indultam L.Joe
után.
Nem beszéltünk, míg az utat
tettük meg az erdész házáig, ott meg egyenesen a fészer felé tartottunk, csak
C.A.P sietett el bekopogni az öreghez valamiért, addig kettesben hagyott
L.Joe-val.
- Amúgy ki öntött le egy festékes
vödörrel?- támaszkodtam a falnak, a hajszínére utalva.
- Chunji- jött a válasz- Neked is
a segítségét kéne kérned, túl unalmasan nézel ki.
- Valamiért ez egy napja még nem
zavart!- sóhajtottam, és megörültem, hogy megláttam a másik fiú alakját közeledni.
Gondolkodás nélkül hátra ültem be
a kocsiba. Ott el tudtam dőlni, és kényelmesebb volt. Így L.Joe, a kisebb
rosszat választva, az anyósülésre szállt be. Mihelyst a kocsi beindult,
elkezdett a rádió játszani valami rap számot, így kicsit megnyugodva dőltem
hátra. Nem kell nekünk beszélgetni.
Talán egy kicsit be is aludtam,
mert éreztem, hogy valaki rázza a vállamat.
- Itt vagyunk!- hallottam Sapó
hangját egészen közelről, mire szememet dörzsölve rápillantottam. Az ajtón
hajolt be a kocsiba, L.Joe mellette állt, és látványosan unatkozott. Halna bele az unalmába...
- Menjünk!- határoztam el
magamat.
Kikászálódtam a kocsiból, és
körülnéztem. Ismerős utca volt, alig voltunk pár épületre a plázától. Egy hotel
előtt álltunk
- Nincsenek a hotelekkel
kapcsolatban jó érzéseim…- motyogtam, és hallottam, ahogy L.Joe felhorkant.
Fulladj meg!
- Apa már itt van! Remélem,
tudod, mit akarsz tőle. Nem szereti, ha feleslegesen fárasztják!
- Pontosan tudom! Menjünk!-
indítványoztam, de hagytam, hogy vezessenek.
Meg sem álltunk a recepciónál,
azonnal a lifthez mentünk. Harmadik emelet. Kényelmetlenül éreztem magam a két
fiú között. Főleg a fiatalabb miatt. Nem tudtam túl tenni magam a tettein.
A liftajtó kinyílt, és Sapó is
meg is indult öblös lépteivel, és jobbra a harmadik szobába be is kopogott. Pár
másodperc telt el, és egy fekete öltönyös ember nyitotta ki előttünk az ajtót.
Hogy tud még ilyenkor is öltönyben lenni?
- Szép estét! Jöjjenek be!-
hajolt meg egy kicsit. Levettük a cipőnket, és a tágas tér felé indultunk, ahol
Bang miniszter ült egymagában, valami alkoholt iszogatva.
- Sziasztok! Byung Hun, te?-
nézett L.Joe-ra.
- Én csak a díszkíséret vagyok!-
fintorodott el egy kicsit a fiú.
- Értem…- bólintott a férfi, de
teljesen érdektelenül, majd rám emelte a tekintetét- És te… most Ji Min vagy,
vagy Sun In?
Mérlegeltem a válaszom. Most
jöttem rá igazából, hogy amit mondani akarok, annak mekkora súlya is van
valójában. De ennél jobbat nem tudtam kitalálni.
- Sun Ah…- mondtam halkan, de
érthetően. Erre mindenki megmerevedett- Miért ne lehetnék Sun Ah?
- Ezt már megbeszéltük. Az
ujjlenyomatok…- kezdte a miniszter, de a szavába vágtam.
- Nem ez a fontos. Bármelyikük is
lennék, az emlékeim elvesztek. De az nem mindegy, ők mit tudnak, ki vagyok.
Kitalálhatnék valami történetet, mi történt valójában, elhitethetném velük,
hogy tényleg én vagyok Sun Ah, és…
- Nem!- kiáltott egyszerre rám a
két fiú, egyforma indulattal, majd L.Joe azonnal el is fordult.
- Hogy lehetsz ilyen őrült? Ezért
jöttünk ide? Felesleges volt!- remegett Sapó az indulattól.
- Nem. Véget lehetne vetni a
dolognak…- ellenkeztem- Nem igaz, Bang miniszter?
- Igaz. De te nem biztos hogy
túlélnéd. Te elhitethetnél velük valamit, talán el is hinnék. Ötven ötven százalék, hogy sikerrel jársz. De nincs garancia rá.
- Elvileg már így is a sírban
fekszem!- tártam szét a karom, mire Sapó megrázott.
- Nem engedem! Felejtsd el!
- De C.A.P…!
- Nem tudom, miféle ember az, aki ezt tette a fiamból- gondolkozott el a férfi egy apró, gyanakvó mosollyal- Sosem láttam még ilyennek… Mondd, Min Soo… ki neked ez a lány?
- Nem tudom, miféle ember az, aki ezt tette a fiamból- gondolkozott el a férfi egy apró, gyanakvó mosollyal- Sosem láttam még ilyennek… Mondd, Min Soo… ki neked ez a lány?
Sapó két másodpercig a szemembe
nézett, majd elmosolyodva fonta össze az ujjainkat, amit döbbenetemben hagytam.
- A barátnőm!
A következőt����:)!
VálaszTörlésNagyon jó lett gratula☺
Egy kérdés.. Ugye L.joe-val lesznesz együtt a végén������:)
Vagy nem? *-*
Sziaa! :) Igyekszem majd a következővel, ahogy a vizsgáim engedik!
TörlésÉs a végét illetően... nem szolgáltatok ki ilyen kulisszatitkot! :) De azért szép próbálkozás volt ;)
Köszi, hogy írtál! :)
Szia!
VálaszTörlésMár az nap elolvastam, amikor feltetted, de csak most tudtam jelentkezni.
Még szőkén szerettem bele L.Joeba ezért értem, hogy miért tetszett meg JiMinnek, de amikor hajszínt váltott, akkor jöttem rá, hogy neki minden szín jól áll. Na, miután egy kicsit elkalandoztam, akkor jön a rendes vélemény. L.Joe tényleg úgy viselkedett ahogy az Chunji jellemezte.
JiMin pedig ha nem is vallja be magának, de szerelmes, ha nem az, de kedveli nagyon a "szőke herceget". Sapó, ahogy te hívod C.A.P-et pedig lecsapom. Én a történet végig L.Joe-nak fogok drukkolni.
(Ezt már zárójelben írom, mert nem kapcsolódik a storihoz. Niel vártam már, hogy mikor fog debütálni szólóban, ezért én is nagyon örülök neki, mert szerintem nagyon jó énekes. Remélem, hogy jól sikerülnek a vizsgáid! ^^)
Szia!
TörlésÉn is szőkén szerettem bele ebbe az idiótába :) de tényleg minden jól áll neki...
Valahogy emberibbé kellett tenni a tökéletességét. :D Sapót meg hagyd életben. Jó fiú ő.
A vizsgákról meg.... pont most buktam meg szerintem. De köszi a lelkesítést :D köszi hogy írtál!
nagyon nagyon tetszik, amiket írsz! Imádom ezeket a gyogyósokat, és a melléjük elképzelt világokat. Szerintem akár könyvet is lehetne írni a ficiidből, annyira klasszak!
VálaszTörlésRemélem nemsokára hozod a kövi részt, mert már kezdem halára izgulni magam a történeten
Szia! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszenek az irományaim, mindjárt elpirulok a kedves szavaktól :) De tényleg jó lenne, ha egyszer egy könyvem megérné a kiadását, én lennék akkor a világ legboldogabb embere :D
Ígérem, nem sokára befejezem, csak most sok dolog volt, ami kicsit meggátolt benne :)