/Sziasztok! :) Már fel akartam rakni tegnap, csak el lettem "rángatva" moziba, és mikor este hazajöttem olyan forradalmi világmegváltó hangulatban voltam, hogy nem volt kedvem leellenőrizni :) Kicsit talán rendhagyó rész, de remélem tetszeni fog :) A közepe részt meg nézzétek el nekem, kitört belőlem az egykori magyar faktos^^/
Chapter 20
Édes otthon?
- Unnie!- már messziről hallottam
a kiáltást, amihez hamarosan test is társult, és úgy ugrott a nyakamba, hogy
azt hittem, hogy beledőlök valamelyik fáradt, "alig várja, hogy hazaérjen" utas
ölébe, aki velem egyszerre szállt le a gépről.
Igen, Jessie azonnal rám ugrott,
és az istenért sem akart leszállni. Na, ezt én magam sem akartam. Rég láttam
már a lányt, és örültem, hogy ennyire boldog, hogy újra találkoztunk. A válla fölött
megláttam a családomat, akik mosolyogva néztek rám. Emlékszem, milyen volt,
mikor utoljára találkoztunk. Durcásan szálltam fel a gépre, nem is mosolyogtam,
utáltam az életet, amiért bentlakásos suliba küldtek. Nem is tudom, hogy életük
legnagyobb hibája volt-e. De talán már nem vagyok ugyanaz, mint aki
akkor itt hagyta Los Angelest.
- Remélem, hogy jó voltál, míg
nem voltam itt- igyekeztem a lányra szigorú szemekkel nézni.
- Majdnem minden nap beszéltünk-
forgatta a szemeit. Igen, túl hamar eltanulta tőlem azt, hogy ne tisztelje
nagyon az idősebbeket, de azért kapott tőlem egy nagyon gyenge kis tockost.
- Bolond lány!- nevettem, majd
odasiettem a szüleimhez, hogy őket is egy ölelésben részesítsem, kis fél
tesómmal együtt.
- Hogy vagy?- kérdezte mosolyogva
anya, és ölelésébe zárt.
- Most, hogy itthon lehetek…
jól!- viszonoztam a mosolyt.
*
- Mit nyomkodsz azon a telefonomon?-
néztem Jessie felé a hátsó ülésen, míg kocsival a házunkhoz tartottunk.
- Beszélgetek valakivel- mondta
oda sem figyelve rám. Eddig voltam érdekes, vagy akkor mi volt ez a színpadias nyakamba borulás.
- Kivel? Titkos hódoló?- löktem
meg a vállát.
- Nem. Pót báty. Changjo- mondta,
mintha egyértelmű lett volna. Elakadt a szavam, a szemöldököm egy hatalmas nagy kérdőjel alakját vette fel, aminek a szemem volt a pontja.
- Mióta beszélsz te vele?-
pislogtam.
- Nem is tudsz róla? Az
előadásotok előtt beszéltünk, utána meg felvett kakaotalkra. Azóta szinte
minden nap beszélünk. Nagyon rendes srác, örülök, hogy ilyen jóban vagytok!-
lelkendezett.
Én meg nem tudtam hová tenni a
dolgokat. Changjo beszél Jessie-vel? Miért? És miért állítja, hogy jóban
vagyunk? Mi folyik itt?
- És miről szoktatok beszélni?
Remélem, nem zúgsz bele! Sokkal idősebb nálad!
- Dehogy! Csak mindenféle
dolgokról. Olyan, mintha tényleg a bátyám lenne!
Changjo húga, aki valószínűleg
meghalt, Jessie-vel lehet egyidős. Biztos őt pótolja a kis barátnőmmel. Magamra
erőszakoltam egy mosolyt, és végül nem voltam őszinte.
- Changjo aranyos srác. Örülök,
ha megismerted!
De közben lázasan járt az agyam, hogy hogyan szakítsam meg a kapcsolatukat.
*
Hazaérve körberohangáltam a
házat, a szobákat, amiknek bezártságát pár hónapja utáltam, de most valahogy ez volt a
szabadság a kastély falai után.
Pár napig csak élveztem a semmit
tevést, hogy távol vagyok azoktól, akik csak idegesítenek, nincsenek szép
szemű, szép mosolyú, szép kinézetű fiúk, akik az őrületbe kergetnek. Direkt egy
délelőttöt szántam arra, hogy a régi képeket nézegettem otthon. U-kwon bogarat
ültetett a fülembe azzal, miszerint szerinte csak oda voltam vágva arra a családi fotográfiára. De ez
hülyeség. Már születésem óta voltak olyan képek, amin együtt pózoltunk a
családdal. Igaz akkor kevesebb készült. Az igazság az volt, hogy anyám, miután elhagyta
apa, akiről nem nagyon tudtam semmit, újra házasodott, de elég szegényen éltünk
még Gongju-ban. Aztán jött egy váratlan lehetőség a cégnél, ide költöztünk,
Amerikába, és bejött az élet. Röviden ez volt a története a dolognak. Így
természetes, hogy régebbről kevesebb kép is maradt meg.
Jó volt otthon lenni. A fekete
leves csak az volt, hogy anyáéknak a szünet második hetének felében, szerdán,
el kellett utazniuk Kanadába, ahová én egyáltalán nem akartam velük menni.
Főleg, ha cég dolgairól volt szó. De mondtam nekik, hogy ne aggódjanak,
elleszek én egyedül is, legfeljebb áthívom Jessie-t.
De addig még volt mit átélni
közösen, például a hétvégi partit. Amire először mentem el szívesen. Sokat
voltam egyedül otthon, és hiányzott valamilyen társaság. Meg igazán kibírok ennyit, ha itt laknék még velük, heti szinten kéne ilyenekre járnom. Főleg ebben az időszakban van több ilyen rendezvény. Egyet igazán kibírok.
Anyáék alig győztek pislogni,
hogy mi lett velem, amiért ennyire megváltoztam. Megváltoztam volna? Én magam,
vagy csak a világnézetem? Vagy a kettő egy és ugyanaz? Jobb voltam olyannak,
vagy a mostani énem az elviselhetőbb? Nem is tudtam… De annyira nem is
gondolkoztam rajta. A szülők meg hadd rágódjanak rajta. Nem fogom elmondani
a sulis aggályaimat. Azt senkinek nem mondom el, maximum, ha már biztos lesz.
Így nyugodtan készültem a
fogadásra, felvettem egy viszonylag csinosabb ruhát, és ezúttal egy lapos talpú
cipőt. Legutóbb, mikor kiment a bál estéjén a bokám, egy életre megutáltam a
magas sarkakat.
A tükörbe nézve elégedetten
állapítottam meg, hogy megtettem minden tőlem telhetőt a kinézetem érdekéért. Már csak az órát tettem a nyakamba, hogy megnyugtasson. Illett amúgy a ruhámhoz, így az sem zavart, ha kilóg.
Taxival mentünk a helyig, ahol a
fogadást tartották. Egy impozáns épület volt, de sajnos megnézni sem tudtam, mi
is a pontos neve, mert anya már terelt is befelé az előcsarnokba. Odabent
minden gyönyörűen fel volt díszítve, mint valami esküvőre szokás, és azonnal
kiszúrtam a terembe érve pár ismerős embert, akiket már korábbi ilyen
rendezvényekről volt szerencsém ismerni. Voltak vegyesen amerikaiak, és
koreaiak is, így nem éreztem magam kívülállónak. Igyekeztem elvegyülni, próbáltam
mosolyogni azokra, akik fontos embereknek néztek ki. Valahol belül mégis
hazugságnak éreztem. Talán jól mulattam volna, ha eljött volna Jessie is, de ő nem volt idevaló.
Megálltam bájologni pár ismerős
cégvezetővel, akik érdeklődtek az iskoláról is. Nyilván hallották, hogy
odamentem idén. Már épp úgy éreztem, hogy végeztem mindenkivel, aki előtt adnom
kellett a jópofát, mikor… megakadt a szemem valaki olyanon, akire egyáltalán
nem számítottam. Ő is felnézett, és mikor a tekintetünk találkozott, szélesen
elmosolyodott.
Örülnöm kellett volna, hogy itt
látom, de valamiért az első gondolatom az volt, hogy… már nem tudok elfutni.
Pedig miért is futottam volna Kim Jong In elől? Kai sosem csapott be. De
valamiért mégsem akartam, hogy az ottani életem rám találjon, legalább a
szünetben ne!
De nem volt mit tenni, nem
akartam megbántani, így mosolyogtam, és intettem neki egyet, mire felém sétált.
- Hogy kerülsz ide?- kérdeztem
hitetlenül.
- Meghívást kaptunk, így
eljöttünk!- vont vállat- Reméltem, hogy téged is láthatlak.
Erre rossz érzés lett úrrá
rajtam. Miattam is eljött volna? De… miért?
- Ha csak ez kellett volna, adok
egy képet magamról, amit nézhetsz!- sóhajtottam színpadiasan, hátha el tudom
ütni egy tréfával az érzelmes dolgokat. Ha vele voltam mindig tereltem erről a
témát. Magam sem értettem miért. Igazából nem bántam volna, ha nem mondd ilyen
zavarba ejtő dolgokat.
- Az nem ugyanaz…- motyogott,
majd összehúzta a szemét- Nem is örülsz nekem?
- Dehogynem!- ütöttem a vállára-
Csak ma már túl sokat mosolyogtam, így elfáradt a szám!- adtam kevésbé értelmes
magyarázatot.
- Akkor… táncolsz velem?-
kérdezte lassan, kezét nyújtva. Kai túl kedves. Túl rendes. Sosem érdemelnék
meg egy ilyen fiút. De mégis, nem tudtam ellökni magamtól. Nem is akartam
igazán.
- Természetesen!
Így egészen sokáig együtt
töltöttük az időnket, én folyton kerültem a kényes témákat, ő meg úgy tűnt, hogy valamilyen szinten vette a lapot. De valahogy mégis vissza tért rá mindig.
Aztán egyszer megakadt a szemem a szüleimen. Láttam, hogy éppen egy ismeretlen koreai férfivel beszélgettek, nem akartam megzavarni őket, de mikor a tekintetem találkozott a nevelőapámmal, ő intett, hogy menjek oda hozzájuk.
Aztán egyszer megakadt a szemem a szüleimen. Láttam, hogy éppen egy ismeretlen koreai férfivel beszélgettek, nem akartam megzavarni őket, de mikor a tekintetem találkozott a nevelőapámmal, ő intett, hogy menjek oda hozzájuk.
- Bocsi, Kai, mindjárt
visszajövök!- súgtam a fülébe, majd a szüleim felé siettem.
- Ő itt a lányunk! Mutatkozz be,
kincsem! Minekünk oda kell menni a nagykövethez!- mondta anya, majd ott is hagytak
kettesben az öltönyös úriemberrel. Na köszi!
- Jó estét!- hajoltam meg előtte
kicsit félszegen.
- Te lennél Yoo Ji Min?- vonta
fel a szemöldökét mosolyogva. Szimpatikus arca volt, olyan karakteres, jóképű.
Bólintottam egyet- Én Yeon Nam Jong vagyok. Találkoztunk már, mikor egészen
kicsi voltál, de az már régen volt. Most Manhattanban élek. Remélem, tetszik az
a koreai elit iskola! Hallottam, hogy oda kerültél!
- Igen, tetszik!- feleltem
lassan. Manhattan? Mint a telefonszám, ami sms-t írt?Jaj, állj már le, egy csomó ember
él New Yorkban! Meg amúgy is, mi közöd van ehhez a férfihez?- Sajnálom, hogy
nem emlékszem már magára.
- Nem baj. Nem haragszom. Nem
kell mindenre emlékezni!- mosolygott töretlenül- A kis Jesamin hogy van?- erre
elhűltem. Jessie családja nem mozgott nagyon ilyen körökben, csak egyszerű átlagpolgárok
voltak. Honnan tud róla? Ki ez a pasi pontosan?
- Jól van, egészen megnőtt!-
feleltem, igyekezve leplezni meglepettségemet.
- Ennek igazán örülök. De… az a
medál…- mutatott a kint logó órára- Nem illik a ruhához. Szerintem tedd a ruha
alá- mondta halkan, mint valami titkot, cinkosan, majd elnézett a vállam
felett, és kicsit megfeszült- Nekem most mellem kell. Örültem a találkozásnak,
Yoo Ji Min!- majd elsietett a tömegben. Meglepetten néztem utána. Ez meg mi
volt? Én is hátra néztem, de nem láttam senkit, aki nem illett volna ide.
Megráztam a fejem, és elindultam a
mosdó felé, hogy kicsit szusszanjak, így is olyan meleg volt a teremben, de a mosdó
felé vezető úton megláttam egy ajtót, ami résnyire nyitva volt, és belesve, egy nagyobb
könyvtárat pillantottam meg. Gyöngéim voltam a könyvtárak, így azonnal beléptem.
Elmosolyodtam a könyvek láttán. Szép, antik polcokon, az illat semmihez sem hasonlítható…
szinte éreztem, hogy az eddigi gondjaim elszállnak, ahogy az ujjamat végig húztam a könyvek
gerincén. Ismerős bizsergő érzés támadt meg.
- Ji Min?- hallottam egy hangot,
mire hátrafordultam.
- Kai? Hát te meg…- csodálkoztam.
Azt hittem, bent maradt a terembe, nem gondoltam volna, hogy utánam jön.
- „A könyvek társasága (...)
biztonságosabb, mint az embereké.” (Neil Gaiman)- furcsa volt, hogy nekiállt egy
idézetet mondani, de biztosan fel akart vágni, hogy milyen művelt. Velem
emberére akadt! Elmosolyodtam.
- „A könyvekkel nem igazán lehet
elmenekülni, de megakadályozhatják, hogy az ember elméje véresre vakarja magát.”
(David Mitchell)
- „Az a baj a könyvekkel, hogy
mire kiderül, mi van bennük, már késő.” (Jeanette Winterson)-
folytatta mosolyogva, mire vettem a lapot. Ez kihívás a javából. Lássuk, ki
nyer!
- „A szakácskönyv az egyetlen
könyv, amiről elmondhatjuk, hogy boldoggá tette az embereket.” (Joseph Conrad)-
vágtam rá az első mondatfoszlányt, ami az eszembe jutott.
- „Az elbűvölő nem feltétlenül
egyenlő a boldoggal.” (Julia Quinn)
- „A szépség bizony veszélyes.
Csalóka, mert az emberek hajlamosak a szépet olyan jellemvonásokkal felruházni,
amelyekkel a valóságban nem rendelkezik.” (M. C. Beaton)
- „A szép mindenütt jelen van,
csak kevesen veszik észre.” (Konfucius)- lépett közelebb.
- „Az ember számára akkor érthető
a világ, ha emberi léptékűvé teszi, ha ráüti a bélyegét.” (Albert Camus)
- „A világ olyan templommá vált,
amelyben nem tudunk énekelni, tehát ordítunk.” (John Cage)- ez meglepett tőle.
- „A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk
őket.” (Paulo Coelho)
- „Ne a változástól, az állandóságtól félj!” (Lao-ce)
- „Csak a legokosabb és a
legbutább ember nem változik.” (Konfucius.)- dőltem a könyvespolcnak.
- „Vannak, akik szükségszerűen
tévútra jutnak, mivel számukra nincs is igazi ösvény.” (Thomas Mann)- a szeme kicsit elfelhősödött.
- „Az ember talán hajlamos a
túlzásokra, hogy szándékosságot lásson ott is, ahol lehet, hogy merő véletlen.”
(Agatha Christie)- mondtam lassan.
- „Véletlennek azt nevezzük,
amikor a számításaink kudarcot vallanak.” (Albert Einstein)
- „Minden, amit el lehet
képzelni, az valóságos.” (Pablo Picasso)
- „A tapasztalat igazolja, hogy
aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha.” (Leonardo da Vinci)
- „Barátok között a bizalom hiánya olyan hiba, amely
jóvátehetetlen lesz, ha szóvá teszik.” (Friedrich Nietzsche)
- „Aki folyton a bizalmadról akar
megbizonyosodni, az fog elsőként elárulni."- még közelebb lépett, szinte
már közvetlenül előttem állt. Mikor legközelebb megszólaltam már a hangom is remegett egy kicsit.
- „Egyik árulás maga után vonja a többit. Egyik hazugság a másikat. Minden titok újakat szül.” (Krystyna Khun)
- „Három ember csak úgy tud
megőrizni egy titkot, ha kettő közülük halott." (Benjamin Franklin)- nem tetszett, hogy ilyen
pesszimista dolgokat idéz.
- „A titoktartás legjobb módja
elhitetni az emberekkel, hogy már tudják a választ". (Frank Herbert)- próbálkoztam.
- „Ez a fájdalom lesz neki a
legszörnyűbb: mert nincs nagyobb kín annál, mint ha az ember bosszút akar állni
és nem tud bosszút állni.” (Nyikolaj Vasziljevics Gogol)
- „Mielőtt bosszút állnál
valakin, két sírt áss!” (Konf.)- vágtam rá. Sosem tartottam a bosszút jó megoldásnak semmire.
- „A halálod egy szó, amit mások
fognak kimondani.” (Paolo Santarcangeli)-
hagyja már abba! nem tetszett, hogy ilyen áthatóan nézett rám, miközben ezt
mondta. Kicsit meg is ijesztett, hiába nem voltak ezek a saját gondolataink.
- „Aki soha nincs egyedül, az nem
ismeri meg önmagát. És aki nem ismeri önmagát, az fél az ürességtől.” (Paulo Coelho)- a végére elhalkultam, mert az
arcomra simította kezét, és végighúzta ujjait bőrömön. Mozdulni sem mertem.
- „Ha valaki önmagával harcol, az
a baj, hogy akkor is veszít, ha nyer.” (Caitlin Moran)-
mosolyodott el kicsit szomorkásan.
- „Micsoda vad dolgokat képzel az
ember, ha kedves önmagáról van szó, és mekkorát téved!” (Jane Austen)- suttogtam.
- „A gyémánt nem ismeri tulajdon
értékét.” (Honoré de
Balzac)- a homlokát az enyémnek támasztotta, és gyorsan vette a
levegőt, mint aki fél valamitől. Én személy szerint féltem is.
- Ji Min…- hunyta le a szemét, úgy suttogott- Megcsókolhatlak?
- Ji Min…- hunyta le a szemét, úgy suttogott- Megcsókolhatlak?
Elkerekedett a szemem. Várható
volt, hogy ha ilyen közel jött hozzám, szinte belemászott az intimszférámba,
mégis…
„Meg foglak
csókolni!”-
Byung Hun csak így közölte. Eszembe jutott valamiért az a csók, és a gyomrom
összeugrott. Kai mindenesetre beleegyezésnek vehette a hallgatásomat, mert
finoman közelebb hajolt, és nagyon puhán a számhoz érintette a sajátját. Lehunytam a
szememet, és álltam ott, hagyva magamat sodródni az árral. Mi rossz van abban, amit teszek? Igyekeztem beleélni magamat, hogy egy ilyen tökéletes
srác megcsókolt.
De az agyamba beletolakodott egy másik kép, ami sokkalta erősebb volt a jelen pillanatnál. L.Joe szája az enyémen, ahogy a falnak tol, ahogy a hajába túrok… Az elsöprő érzés, miszerint nem akarok megállni… Aminek most nyoma sem volt…
De az agyamba beletolakodott egy másik kép, ami sokkalta erősebb volt a jelen pillanatnál. L.Joe szája az enyémen, ahogy a falnak tol, ahogy a hajába túrok… Az elsöprő érzés, miszerint nem akarok megállni… Aminek most nyoma sem volt…
Pedig én Kai-ra akartam
koncentrálni. Senki másra. Miért nem takarodik a fejemből az a hülye idióta?
Miért rontja el a pillanatomat? Miért…?
Érzel valamit,
Jimmy?
Ebből elég volt. Mert igen, akkor
éreztem valamit, most meg csak zavarodott vagyok! Finoman eltoltam magamtól
Kai-t, és ajkamba haraptam. Nem mertem a szemébe nézni.
- Kai… ez nekem most nagyon nem
megy…- motyogtam, mire elengedett.
- Szeretlek Ji Min!- sóhajtotta
kicsit fájdalmasan, mire még jobban összeszorítottam a szememet. Nem, ezt nem
mondta ki- De te nem szeretsz engem, igaz?- folytatta.
- Kai…- nyöszörögtem, és ránéztem
kérlelő szemekkel. Nem is tudom, mit akartam tőle. Hogy vonja vissza, amit
mondott? Régen úgy gondoltam, hogy ha egy helyes srác szereti az embert, az
hatalmas megtisztelés. Sosem gondoltam, hogy ez inkább csak teher.
- Ne! Ne mentegetőzz. Nem vagy
hibás, ha nem szeretsz valakit. Csak mégis rosszul esik- mintha a szívembe
döfött volna egy tőrt. Nem is egy tőrt, hanem a tőrt, amit előtte én szegeztem
neki- Azt hittem, hogy meg tudsz szeretni, de te… téged nem lehetni lekötni.
Azt hiszem, hogy talán az lenne a helyes, ha azt mondanám, hogy küzdeni fogok
érted. De nem tudom, hogy lenne e értelme- halkult el, majd még egyszer mélyen
a szemembe nézett- „A küzdelem
során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az
ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk, oda, amiben a legjobban bízunk.”
(Paulo Coelho)-
a homlokomra nyomott egy csókot, majd gyorsan megfordult, és kisietett. Láttam
a szemén, hogy mennyire megbántotta a visszautasításom. Mégsem mondtam neki
semmi biztatót. Egyenlőre nem láttam kiutat a saját magam gyártotta
útvesztőmből. Nem mondhattam neki, hogy várjon rám. Hogy majd szeretni fogom.
Talán nem is tudok szeretni senkit. Rohanok valami olyasvalami után, és vágyom
rá, amitől sosem kapok boldogságot. Aki sosem okoz nekem örömet. Nem szeretem
őt sem. Csak mint szarka a csillogó tárgyra… vágyok. Észre sem vettem, hogy
kigördült a szememből egy könnycsepp. Annyira utáltam magamat. Megfosztottam
magamat valami olyantól, ami mellett lehet, hogy sokkal, de sokkal boldogabb
lehettem volna.
De… Kinőttem már a tündérmesékből,
hogy azt higgyem, valahol az út végén majd rám is vár a boldogság.
Őt talán most elvesztettem... örökre!
Őt talán most elvesztettem... örökre!
Suzy szemszöge
Unottan kevergettem a poharamban
lévő italt, amit az egyik asztalról vettem el. Nem tudtam, már hányadszor
vettem részt ezen a puccos eseményen. És nem tudtam, hányadszor mondtam el,
hogy én nem akarok itt lenni. De kit érdekel? A szüleim nem az a faj, aki
megérti a gyerekét. Vagy egyáltalán figyelembe veszi más nézőpontjait is.
Megint veszekedés lett belőle, és megint én vesztettem. Már alig vártam, hogy
vége legyen a szünetnek, és visszamehessek a suliba.
Sajnáltam, hogy nem nyertük meg
azt a hülye túrázós versenyt, mert akkor elmehettem volna a nagynénémhez
Kínába, és nem kellett volna a családommal dekkolni. Bevallom, még Ji Min
idegesítő viselkedése is elviselhetőbb ennél, meg Sulli szószátyársága.
De nem volt szerencsém. Itt
kellett ülni ezen a fogadáson, csupa befolyásos ember körében, miniszterekkel,
és egyéb pénzeszsákokkal. A fogadáson, amin két éve meghoztam életem egyik
legrosszabb döntését. És az a rossz döntés most is itt volt a teremben, igaz
igyekeztem nem tudomást venni róla. Pont úgy, ahogy ő sem rólam.
- Szia Suzy!- köszönt Chunji,
mikor elsétált mellettem, és már ment volna tovább, mikor megtorpant, és
visszafordult- Sulli nem jött el?
- Nem, ő elutazott- mondtam
szórakozottan. Igen, a fiúk is itt voltak, Niel és Ricky kivételével, akik Európába utaztak.
- És te mitől vagy ilyen
mélabús?- igyekezett beszélgetést kezdeményezni a fiú, de csak szememet
forgattam rá.
- Mert itt vagy, rabolod az
időmet, és szívod előlem az oxigént. Majd akkor gyere vissza, ha tudsz
fotoszintetizálni! Ja, hogy ahhoz zöldre kéne festeni a hajadat? Ezt
elfelejtettem!- majd felálltam, és elsiettem mellette, már amennyire ebben a
gyilkos cipőben sietni lehetett. Kicsit bántam, hogy ilyen nyersen fogalmaztam,
de ez a hely ezt a hatást váltotta ki belőlem.
Magam sem értettem, miért oda
menekültem, ahova két éve. Nem is tudom, mi vonzott ode. Talán ott távol
lehettem a benti hazug mosolyoktól, a hamis ígéretektől, és a befolyásosság
fullasztó légkörétől.
Az az erkély volt a lehető
legtávolabb a bent tomboló érdekektől. Örültem, hogy felkaptam a kis kabátomat
is, mert nagyon hideg volt odakint.
Csendesnek épp nem volt mondható,
hisz a hotel Szöul belvárosában volt, így az este elsuhanó autók zaja megtörte
a nyugalmamat. Rátámaszkodtam a korlátra.
Bárcsak tudnék repülni… Olyan jó
lenne. Talán meg kéne próbálni? Talán meg kéne próbálni, és zuhanás közben
rájönni, hogy bármennyire is akartam azokat a szárnyakat, nem nőttek a hátamra…
Megráztam a fejemet. Nem. Nem
lehet. Talán akkor sem mernék repülni, ha szárnyaim lennének.
Éreztem, ahogy az arcomon
végigfolyik egy könnycsepp, és nem is nyúltam oda, hogy letöröljem. Hagytam, hogy
lefolyjon, és a csepp szétterüljön a korláton.
- Mit keresel itt?- hallottam egy hangot, amitől összerezzentem. Összeszorítottam a szememet, és éreztem, hogy a kezem remegni kezd. Két éve ugyanez történt. Deja vu…
- Mit keresel itt?- hallottam egy hangot, amitől összerezzentem. Összeszorítottam a szememet, és éreztem, hogy a kezem remegni kezd. Két éve ugyanez történt. Deja vu…
- Suzy, azt kérdeztem, mit
csinálsz. Hideg van. Menj be!- jött közelebb.
- Menj innen!- igyekeztem, hogy
ne remegjen a hangom.
- Nem gondoltam, hogy itt
talállak!- mondta tovább, nem tágítva.
- Miért érdekellek én téged?-
fordultam meg végül, hogy szembenézzek vele- Min Soo… könyörgöm, hagyj békén.
- Te sírtál?- lepődött meg a fiú.
- Ne… Vagyis igen. És akkor? Gyengének
látszok? Örülök neki. Most meg mehetsz!
- Mi a baj?- kérdezte tovább.
Láttam a kezében egy üres poharat. Ezek szerint ivott is- Mi a baj?- kérdezte
megint, mire akaratlanul is megjelentek a szemem előtt a két évvel ezelőtti
események.
Ugyanez az erkély, ugyanez a két
ember…
- Suzy? Mit keresel
itt?- toppant C.A.P a kis erkélyre, ahova akkor is menekültem.
- Olyan fullasztó
odabent!- pirultam el kicsit. Nem mondanám, hogy jóban voltam a külügyminiszter
fiával, hiába jártunk egy osztályba. De mindig is ő tetszett a legjobban. Olyan
férfias volt. Tetszett a kisugárzása. Csak nem nagyon volt az a csajozós típus.
- Tényleg az.
Csatlakozhatok?- vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam egyet. Naná, hogy
csatlakozhat- Feltűnt már, hogy nem nagyon bírod az ilyen eseményeket- jegyezte
meg.
- Jó szemed van!
Nem vagyok idevaló.
- Ez esetben… végre
találtam valakit, akivel hasonlítok!
Így alakult, hogy
egészen sokat beszélgettünk ott azon az erkélyen. Min Soo kicsempészett egy
borosüveget is, amit megiszogattunk lassan ketten, közben egyre
felszabadultabbak lettünk. Egyre közvetlenebbek. És én egyre jobban éreztem,
hogy bele vagyok zúgva a fiúba.
- Nincs semmi baj. Egyedül
szeretnék lenni- fordultam a fiúhoz.
- Régen nem voltál ilyen savanyú képű- csóválta a fejét. Talán többet ivott, mint egy pohár. Talán nem is
tudta, mit tesz.
- Nem is gondoltam
volna, hogy ilyen jó fej vagy!- mosolygott a fiú, kicsit meglökve a vállamat.
- Én viszont igen.
Vagyis reméltem- kuncogtam iskolás lány módjára.
- Tetszem neked?-
kérdezte meg egyenesen. Nem tudtam, hogy tagadnom kéne-e, vagy zavarba jönnöm,
de úgy döntettem, őszinte leszek.
- Igen, tetszel.
Erre kicsit
csöndben maradt, elnézett a korlátra támaszkodva messzire. Azt hittem, hogy
most tettem tönkre azt a kis kapcsolatot, ami kialakult közöttünk az este
folyamán.
- Sa… sajnálom, ha
ez…- kezdtem volna mentegetőzni, de ekkor megfordult, és pillantásával belém
fagyasztotta a mondandómat. Olyan átható nézés volt.
- Nincs mit
sajnálod- mondta, majd finoman kezébe vette az arcomat, és odahajolt, hogy
megcsókoljon. Azt hittem, hogy ott halok meg a meglepettségtől. Boldog voltam,
majd szétrobbantam. Min Soo, a nagy C.A.P, a bandavezér megcsókolt. Engem. És
olyan finoman, mintha attól tartaná, hogy összetörök. Lassan átkarolta a derekamat,
és jobban magához húzott. De még mindig nem volt durva. Szinte beleolvadtam a
karjaiba. Szinte elsírtam magam a boldogságomban. Lassan kezdett egy kissé
sürgetőbbé váltani, amivel szintén készségesen vettem fel a versenyt.
- Min Soo…-
motyogtam az ajkai közé.
- Mondd csak,
hercegnő!- mosolygott, apró puszikat nyomva állam vonalára.
- Szeretlek!- erre
mintha kicsit meglepődött volna, de nem szólt egy szót sem, csak megragadta a
karomat, és elkezdett húzni magával be a terembe, de csak hogy az egyik kijárathoz
siessünk, ami a hotel többi részébe vezetett. Behúzott a liftbe, és felmentünk
az egyik emeletre.
- Ilyenkor nem
szoktunk hazamenni, mindig van egy szoba- mutatta fel a kis kártyáját. Meredten
néztem rá. Most azt akarja tenni velem, amire gondolok? Na, nem mintha olyan
konzervatív lány lettem volna. Hisz mindig lázadtam. És a tény, miszerint ő is
akar engem, szinte felrobbantott.
Alig értünk be a
szobába, ismét az ajkaimnak esett. És hát… mondhatni úgy, hogy talán az alkohol
jótékony hatására is, de nem álltunk meg ott.
Még mindig az
élménytől sokkos állapotban pihegtem, mikor a fiú elkezdett öltözködni.
Meredten néztem rá, amit észrevett, és kicsit sóhajtott.
- Öltözz fel te is,
és menjünk!- a hangja ezúttal kicsit hűvös volt.
- Min Soo, te…-
kérdeztem egy kicsit rémülten.
- Suzy, nézd! Ez
nagyon jó volt, de… nekem nem jelentett semmit. Felejtsük el, jó? És maradjunk
barátok!
Igen, ezt mondta.
Emlékszem rá, hogy könnybe lábadt a szemem, és akkora pofont kevertem le neki,
amiben minden keserűségem benne volt. Majd gyorsan felkapva a ruháimat
kirohantam szégyenemben a szobából.
Mikor már azt
hittem, hogy találok valakit, aki fény a kilátástalan életemben, aki mellettem
áll, mikor ilyen szörnyű szüleim vannak… ő is elárult. És csak kihasznál. Aznap
változott meg bennem valami. Már nem bíztam meg szinte senkiben. Már nem
érdekelt senki. Semmi nem kötött le. Olyan lettem, aki csak él, teszi a
lépéseket, de nincsen konkrét célja. Folyt ki a kezemből az idő, és én hagytam.
Nem voltam boldog.
- Neked is eszedbe jutott az az
éjszaka?- kérdezte közelebb sétálva, mire automatikusan hátráltam. Tényleg
sokat ivott.
- Milyen éjszaka?- tettettem a
tudatlant.
- Két éve… sokkal melegebb volt.
Most nagyon hideg van!- mondta.
- Igen, melegebb volt- suttogtam
magamban.
- Azóta te is hidegebb lettél…
Seggfej voltam, igaz?- csóválta a fejét, és megtámaszkodott mellettem a
korláton, ezzel beszorítva engem.
- Kopj le rólam, C.A.P- direkt
nem hívtam a rendes nevén- Még jó, hogy Ji Min nem tudja, mekkora görény vagy.
De ha így folytatod, elmondom neki.
- Ji Min rendes lány… azt hiszem-
mondta elrévedve.
- Tetszik neked?- kérdeztem, bár
tudtam a választ. Elég régóta egyértelmű volt a helyzet. Igazából sajnáltam Ji
Min-t. Mert ő nem tudta, kikkel van összezárva. De ő legalább nem volt olyan
bolond, mint én, és ugrott az első helyes srác karjaiba.
- Igen. Már rég nem éreztem
ilyet- sóhajtotta. Kicsit rosszul esett, hisz épp most vallotta be, hogy valaki
más érdekli. Na, nem mintha engem ez érdekelt volna, de bántotta az
önbecsülésemet.
- De neki L.Joe tetszik!- vágtam
a képébe az igazságot. Sosem mondta ki a lány, de láttam a szemén. Utálja, de
nagyon tetszik neki. Vonzódik hozzá. Ő is olyan hülye, hogy pont olyanhoz, aki
csak bántja.
- L.Joe? Ugyan már!- nevetett fel
a fiú, de a szeme kicsit összeszűkült- Előbb tetszene neki Kai…
- Talán…- vontam vállat- Hát
akkor menj, és fektesd le őt is, hogy utána eldobhasd!- ki akartam kerülni, de
elkapta a csuklómat, és visszahúzott.
- Féltékeny vagy?- kérdezte
halkan, és talán kicsit fenyegetően.
- Hogy én? Miről beszélsz? És ne rángass, engedj
el!
- Nem, amíg nem válaszolsz!-
folytatta ingerülten.
- Engedd el!- jött a hátunk mögül
a hang, mire a fiú engem foglyul ejtő keze lehullt, és mérgesen fordult L.Joe
felé, aki az erkélyajtóban állt.
- Minek jöttél ide, mikor nem is
a te ügyed?- kérdezte ingerülten az újonnan érkezettet. Erre a szőke fiú csak
felvette a szokásos arckifejezését, amitől az embernek viszket általában az
ökle, hogy hadd simogassa meg vele azt a tökéletes arcot. De ezúttal nem az én
fogam fájt L.Joe lesajnáló képének letörlésére.
- Csak épp erre jártam. És
gondoltam, hogy feszült a helyzet- dőlt az erkélyajtónak, mintha még jól is
szórakozna. De most az egyszer hálás voltam neki, hogy megjelent.
- Te már csak tudod!- nevetett
fel keserűen Min Soo, és már én is úgy éreztem, hogy közbe kéne szólnom, mikor
megcsörrent a telefonom, amit a kis retikülömbe tettem még. Mindenki rám kapta
a tekintetét, míg én kiszerencsétlenkedtem a kis rezgő készüléket, és
megpillantottam rajta Ji Min nevét. És sajnáltam a már már baráttá minősült
lányt, nagyszerű alkalom volt a revánsra.
- Várj, ha most itt Szöulban este
kilenc van, akkor LA-ben… ma hajnali négy. Miért is nem alszol?- vettem fel
köszönés helyett. Feltűnt, hogy mindkét srác figyelme kiteljesedett. Hát
persze, mindketten tudták, hogy Ji Min van Los Angelesben.
- Suzy, nagy szarban vagyok!-
hallottam a vonal másik végéről.
- Adj hálát az égnek, hogy
legalább nem hullámzik!- mondtam sóhajtva.
- Figyelj, ha nincs kedved
beszélni, akkor le is tehetem!- hallottam, hogy kicsit tényleg zaklatott, ezért
nem szívtam tovább a vérét.
- Nem tegnap este volt nálatok az
a parti? Még mindig tart?- kérdeztem.
- Nem, már rég vége, csak az a
helyzet, hogy… szóval… itt volt Kai is…- fejezte be halkan, mire meglepődtem,
de ki akartam használni a helyzetet, hogy most visszaszúrjak a fiúknak.
- Szóval találkoztál Kai-val?-
hangsúlyoztam ki, élvezve a két fiú meredt tekintetét.
- Igen, erről beszélek. És…
megcsókolt.
Gratulálok Kai, végre léptél…-
gondoltam magamban.
- Csókolóztatok?- kérdeztem ismét
vissza.
- Suzy, mi a fene bajod van?
Valami bunkót kéne mondanod. És nem, nem csókolóztunk, csak megcsókolt.
- Szóval élvezted. Le is
feküdtetek?- tettettem elhűlt hangot.
- Suzy!- ordított bele a
telefonba, hogy el kellett tartanom magamtól a készüléket- Figyelnél rám?
Eltoltam magamtól, és megmondtam neki, hogy ez nekem nem megy…
- Mi az, hogy nem megy! Ji Min,
nagylány vagy már!
- Nem is tudom, miért hívtalak
fel- sóhajtott- Nem is vártam mást. Van ott veled valaki?- lett gyanakodó.
- Ó, csak C.A.P és L.Joe. Mondd
csak!- vigyorogtam, mire hallottam, hogy a vonal másik végén valaki elejt
valamit, majd Ji Min fenyegető hangját hallottam.
- Remélem, tudod, hogy meghalsz!
- Egyszer biztos. De most aludj.
És álmodj Kai-val- nevettem, mire lenyomta. Kicsit lelkiismeret furdalásom
volt, amiért vele szúrtam ki, de a két fiú feje bármit megért. Le sem
tagadhatta volna egyik sem, hogy vonzódnak a lányhoz. Min Soo be is vallotta,
L.Joe meg csak szimplán ideges, ha valaki hozzáért a barátnőmhöz, így… elég
egyértelmű volt a dolog. Csak ő épp nem tudja kimutatni az érzéseit.
- Bunkóság más telefonálását
hallgatni- csóváltam a fejemet.
- Ji Min Kai-val van?- kérdezte
meglepetten C.A.P.
- Kérdezd meg tőle- vontam
vállat, és el akartam sétálni mellettük, de L.Joe halk hangja még megállított.
- Illenek is egymáshoz.
Erre felé fordultam, és
elmosolyodtam.
- Tényleg úgy gondolod?-
kérdeztem provokálva, majd besiettem az emberek közé. Igen, sosem gondoltam
volna, hogy egy nap ez a benti fullasztó légkör jobban fog esni, mint az a
kinti, eldugott erkély…
*
Ji Min szemszöge
Minek is hívtam fel Suzy-t? Mit
vártam? Hogy majd ad valami tanácsot? Miért nem Sulli-t hívtam? Ah, miért volt
ott Sapó és Byung Hun?
Az ágyamra vetődtem, és az
arcomat a párnába temettem. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen? Mi volt ez a
nap?
Miért nem viszonoztam Kai
csókját? Miért utasítottam vissza? Hisz olyan aranyos!
Ki ez a manhattani ember?
Miért kérdezett rá Jessie-re?
Mi nem tetszett neki a láncomon?
Miért szívatott meg ennyire Suzy?
És most miért hiszik a fiúk azt, hogy én és Kai… bármit is csináltunk? És ezt
miért idegesít engem? Hadd higgyék!
Ingerülten fordultam egyet az
ágyon, és igyekeztem elaludni. Végül, órák, vagy csak percek múltával sikerült
is. De alighogy lehunytam a szemem, fel is ébredtem. A telefonom csörgött
valahol, de már nem tudtam, hogy hol is lehet, így zombi üzemmódban indultam el
a hang irányába, még leragadt szemekkel. Már szinte biztos voltam benne, hogy
elhallgat, mikor megtaláltam. Mivel nem ismertem a számot, aki keresett, ezért
ásítottam egyet, és fülemhez emeltem.
- Igen?- a hangom rekedt volt, és
nyűgös.
- Mit csinálsz te, hogy nem
veszed fel a telefont?- kérdezte valaki ingerülten, mire el kellett tartanom a
fülemtől a telefont, és újra a számra néznem, hogy nem csal-e meg a fülem. De
hát tényleg nem volt meg neki a száma.
- L.Joe?- a hangom az átlagnál
magasabban szólt ezúttal.
- Gratulálok, a felfedezésedért
Nobel díj jár- kicsit felnevetett. Valami nem stimmelt.
- Te ittál?- kérdeztem meglepődve. A fiú hangja tényleg olyan volt, mintha már lett volna benne valami.
- És ha igen?
- Jó, de tudnod kell, hogy itt
még csak reggeli hat óra, ott meg gondolom holnap hajnal. Menjél aludni!-
sóhajtottam, de közben valahol odabent dörömbölt mindenem, hogy újra hallottam
a hangját.
- Nem megyek. Miért vetted fel
későn a telefont? Tudni akarom. Van ott valaki veled?
- Egyedül vagyok! Kinek kéne itt
lennie? Csak épp aludtam.
- Azt hittem, ott van Kai… ha már
így összemelegedtetek!
- Hallottad, amit Suzy mondott? Ő
hülye, nem is történt közöttünk semmi, csak épp megcsókolt. Na, nem mintha bármi közöd lenne hozzá-
tettem hozzá gyorsan. Fogalmam sincs, miért közöltem vele ezt az infót. Valahogy magam sem értettem, miért akartam ezt tisztázni...
- Tök mindegy. Én csókoltalak meg
előbb-nevetett fel, mire a szememet forgattam.
- Örülök, hogy ez a tudat ilyen
boldoggá tesz. De most, ahelyett, hogy egy részeg idiótával beszélek, szeretnék
inkább aludni!- hangsúlyoztam az utolsó szót.
- Ne… várj. A beadandó…
- Te komolyan részegen ilyenekkel
foglalkozol?- majdhogynem felnevettem. Ez tényleg nem normális. Miért nem
teszem mégsem le a telefont, és miért vigyorgok ilyen hülyén?
- Igen… és ezt mindenképpen
együtt kell megcsinálnunk. El kell jönnöd ide…
- Persze, majd elmegyek hozzátok!
Hány apától van ennyi eszed?- igazából a részeg L.Joe elég mókás volt. Kár hogy nem kezd minden nap egy felessel.
- De tényleg. Van még egy hét a
szünetből. Gyere el az utolsó pár napján…
Ehhez mennyit kellett innia? Bár
még pont rá is érnék… Te jó ég, Ji Min, honnan jött ez az ötleted? Te tényleg
elmennél hozzájuk? Mondjuk, akkor megtudnál többet a családjáról, és a
miniszterekről…
- Holnapra úgyis elfelejted,
amiket most mondasz.
- Nem felejtem el… Ne félj már
ennyire, nem eszek embert, téged meg főleg nem, mert nem tűnsz finomnak-
nevetett- Mondtam, hogy nem bántalak többé annyira. De megértem, ha nem mersz
bevállalni egy…
- Ki nem mer?- háborodtam fel-
Simán megbirkózok veled, egy kézzel is!
- Akkor bizonyítsd be!
- Jó, legyen! Elmegyek hozzátok.
Ha holnap még emlékszel rá. Küldj egy üzenetet, ha még áll a dolog, egy
időponttal, és ott leszek. Hétfőn kezdődik újra a suli, akkor ott leszek…
csütörtökön.
- Kezdhetsz pakolni…- mondta
egyszerűen erre.
- Miért fontos neked, hogy ott
legyek?- kérdeztem hirtelen. Hisz sosem tűntem a szemében fontosnak. Csak ha
épp kéznél voltam, néha vetett rám pár pillantást.
- Hogy miért? Mert…- itt kicsit
elakadt- Már mondtam. Van benned valami, amit nagyon utálok. És ki akarlak
gyógyítani abból, hogy megnyugodjon a lelkiismeretem.
- Bolond vagy… Ki fogjuk egymást
nyírni…- sóhajtottam.
- Az sem baj! Az egy gyönyörű nap
lesz a halálra.
- Te tényleg sokat ittál. Józanodj
ki!- majd lenyomtam a telefont. Pár percig meredten bámultam a képernyőre. Te
jó ég, mit tettem? Komolyan belementem, hogy ennyi időt eltöltsek L.Joe-val? Most
be kell sétálnom az oroszlán barlangjába...
L.Joe szemszöge
Forgattam a kezemben a telefont,
miután letette, hátradőltem az ágyamon, és elnyomtam egy bugyuta kis mosolyt,
amit magam sem értettem, honnan jött.
Nem nyomott ki azonnal. Miért?
Miért egyezett bele, hogy eljön
hozzánk?
Én egyáltalán miért ajánlottam
fel?
Miért volt jó érzés hallani, hogy
semmi nem volt közöttük Kai-val? Miért éreztem eleve, hogy ki akarom nyírni azt
a fiút? Miért utáltam, hogy együtt töltötte a vihar éjszakáját Min Soo-val?
Miért volt jó hallani a hangját?
De… Miért tettettem, hogy ittam?
Talán ha nem csinálok úgy, mint ha nem lennék beszámítható, nem hitt volna
nekem. Színjózan voltam, és éber. Az, hogy beszéltem vele, még éberebbé tett.A francba...
Felálltam, és az ablakhoz
sétáltam, majd ráütöttem egy nagyot. Még jó, hogy elég vastag volt, na nem mintha
a puszta kezemmel képes lettem volna szétütni. Bár a bennem lappangó feszültség
most eléggé kinőtte magát.
Semmit nem érzek…- mondogattam magamban- Semmit nem
éreztem, mikor megöleltem. Semmi nincs abban a lányban. Csak C.A.P szavát
követem, és kiderítem, hogy mi köze van hozzánk. Ennyi. Semmi. Több.
De vajon… tényleg semmi több?
De vajon… tényleg semmi több?
Wáoo jo kis rész :D bámulatosan irsz de komolyan*.*
VálaszTörlésÖrülök, ha tetszett :D És jelentem, elpirultam, de komolyan^^
TörlésBevallom. Caak ma delelott haromszor voltam fennt itt a blogon. Alig vartam h kirakd a reszt. Hmmm. Bem is tudom. Udito volt olvasni. Nem volt nyakatekert, 7 szalon futo, mint altalaban tikokkal teli, es meg is a maga egyszerusege tette lenxugozove ezt a fejezetet. Orulok, L. JOE lepett egyett a lany fele, habar gondolom nehez a szerelmi szalat irnod hiszen "magad alatt vagod a fat" a titokzatos mi koze van mindennek Ji Minhez szallal. Osszessegeben eddigi egyik kedvenc resz lett, a bamulatos irasaid, kozul. Egyebkent ez is az egyik amiert szereten ahogyan fogalmazol, de sugarzik az egeszrol az intelligencia. Az idezrtek a fejezet kozepen, en se csi altam volna jobban. Zsenialis. Imadtam minden szavat. Es ugyan a legtobb idezrtet mar ismertem,nekem eszembe se jutott volna igy bele irni egy tortenetbe oket. Barvo! Imadlak. Kajak
VálaszTörlésAkkor lehet, hogy mégiscsak ellenőrizni kellett volna tegnap este O.o De így jutott ma délutánra meglepetés. Örülök, ha tetszett, mert én is tisztában voltam, hogy ez lazább lesz, mondjuk ebbe is igyekeztem belecsempészni valamit, aminek később lesz jelentősége.
TörlésL.Joe egy hülye... de azért szeressük, és igen, már kellett kezdeni velük valamit. Előre félek, hogy hogyan fogom megírni a következő fejezetet :D
Intelligens? Mondjuk én is annak tartom magamat, legyen ez beképzeltség, vagy mi, de ez nem ugyanaz, mint az, hogy normális vagyok, úgy általában. Mert az nem igaz :D De ez a szüleim érdeme, hogy nem hagytak elkanászosodni, és előbb raktak be könyvek felé, mint a tv és a net elé. (igen, még abból az alomból származom, akiknél a téglatelefon volt a világ csodája gyerekként :D) Már régóta gyűjtöttem a kedvenc idézeteimet, és egyszerűen bele akartam írni ebbe a sztoriba párat. Sokkal hosszabb volt, de ki kellett vagy húzzam a felét, mert már így is 11 oldalas volt...
Komolyan feldobsz a hozzászólásaiddal, köszönööööm :)
Szivesen. Egyetlen gondom van, hogy mikor visszaolvasom a kommentemet tele van elgepelesi hibaval. Sorry csak mindig telorol vagyok. Ugyan, en az egyel-kettovel utanad levo generaciobol szarmazom (vao... ez jol hangzik) en is ugy jartam mint te. Szerintem 5-6szor tobb konyvet olvastam mint egy atlag velem egy idos. Es ezek alatt nem csak hulye fantasy es tini regenyekre gondolok. Jokai, mikszath, arany, thomas mann, paulo coelho, f.scott fitzgerald stb. Meg a teljesen ertelmetlen, "nagy" amerikai kult konyveket is olvastam. Be kell hogy valljam nincs roluk pozitiv velemenyem, de ezek is olyan konyvek amiket az embernek el kell olvasnia egyszer, mert az intelligencia resze. Egyebkent nagy kedvencek Orwell, paulo coelho es bevallom karl mayt is szeretem. Szerintem az olvasas az, ami sokaknak nem adatik meg , sokaknak meg igen es meg sem hasznaljak. Viszont ausztriai-magyar osszehasonlitasban a magyar irodalom ora sok fokkal jobb mint az osztrak. Persze minden masban az osztrak oktatas szakszeruebb, jobb. De az irodalom az amit hianyolok. Megha a legtobb gyerek is utalja a kotelezo olvasmanyokat, a verselemzeseket, ez ad egy fajta "Grundwissenschaft-ot"( boccs nem jut eszembe a magyar megfeleloje a szonak, azt hiszem alapismeretek, magyarul).Ehez kepest itt ausztriaban alig olvasunk helyi "petofiket, es arany-okat" de meg csak internacionalis iroktol se gyakran olvasunk. Szerencsere van egy anyukam aki irodalom professzor az egyik egyetemen ugyhogy befolyas alatt elem az eletet, de azt hiszem kicsot buszke is vagyok arra, hogy nekem van valamim ami sokaknak nincs. Szo se essek rola, termeszetesen en is imadok aa szamitogepen logni, sorozatokat nezni, de ha tehetem meg ott is blogokat olvasok. (Mar emlitettem de lassan most fogok elerni 1500. Bloghoz amit eddig olvastam.jelenleg 1397 nel jarok. Persze a legtobb fel van jegyezve szval... meg bizonyitani is tudom. )Mindenesetre orulok h nem csak en vagyok egyeduli, "felvilagosult" a vilagban, hanem rajtam kivul is van efy par hulye akinek fontosak ezek a dolgok. Amugy meglepodnel hany eves vagyok.
TörlésEgyebkent meg bocsanat a hosszu komment miatt. Elegge kitertem a targytol. Kajak
Semmi baj, értettem, mit akartál írni :)
TörlésLátom, te is otthon vagy a szép irodalomban :) Nekem már nagyon rég akadt a kezembe egy rendes, valamirevaló könyv (semmirevaló sem) és nagyon hiányzik, hogy valaki mástól is olvassak, ne csak... magamtól, bármilyen hülyén hangzik is ez :') Csak sajnos nincs túl sok időm. De én gyerekként/fiatal felnőttként/még most is a kedvenc írom Gárdonyi volt, az Egri Csillagok volt az egyetlen kötelező, amit szerettem akkor, amikor fel is adták, de a kedvencem tőle, örök életemre a Láthatatlan ember marad, mert... nincs magyarázat. :D
Sajnos nem ismerem az ausztriai oktatási rendszert, sőt, németül sem tudok, így nem nagyon tudok hozzászólni a dologhoz. De szerencséd van akkor az anyukáddal. Én anyukám is magyar tanár, így belém lett verve a kultúra, és valamiért mindig késztetést érez, hogy elolvassa, amiket írok. Igen, még ezt a sztorit is, hiába nem ismer senkit a történetből. Ami nagyon vicces lehet így... :D
De te jó ég! Hát ennyi blogot hogy lehet észben tartani? És mindről tudod, hogy miről szól? Hatalmas RESPECT! :D
Jaa, és ne legyél ilyen borút látó a "hülye fantasy és tini regényekkel" mert én is az első regényemet pont olyannak írtam meg 16 évesen, amit most kicsit átdolgozok, hogy utána kezdjek vele valamit. Ezért is haladok ezzel kicsit lassabban. :) /bár nem a vámpíros, vérfarkasos sztori, azok nem az én stílusom, mint már említettem/
De most már kíváncsi vagyok, hány éves vagy, hadd lepődjek meg! Ért már életem során pár meglepetés, így hidd el, erős vagyok :D
És semmi baj a hosszú kommentért, szeretem megismerni az olvasóimat :)
Hali! A korom maradjon titok, en vagyok a te Anonym kommentelod. Nagyon varom a rsszt, remelem minel hamarbb hozod!
TörlésSzia!
VálaszTörlésSzerelmes lettem L.Joe-ba. Ja, még sem már rég az vagyok, de neked hála újra. De akkor most viccet félre téve még mindig eszméletlenül jól írsz és különlegesen tetszett az idézetes rész, ami a Pokoli szerkezetek című könyvsorozatot juttatta az eszembe.
Sziaaa!
TörlésHát nem csodálom, ezt a hülye gyereket csak szeretni lehet :) Nekem is az volt a kedvencem, miközben írtam. (Én is olvastam még régebben, a Cassandra Claire könyveket, de azt hiszem ennél a sorozatnál pont elakadtam az első rész után, mert én Team Will voltam, és féltem, hogy nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy én akarom. De már tovább kéne folytatnom :D )
Köszi, hogy írtál :)
Olvasd tovább! Megéri! ^^
TörlésOkés, ha lesz szabad pár napon (vizsgák után) lehet/valószínűleg, hogy újra kézbe veszem :)
TörlésVégreee és nagyon jó lett!!<3
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszett *-*
Törlés