/Sziasztoook! Egy kicsit szét vagyok esve, és a héten az istenért se volt kedvem, ihletem írni, a laptopot ugyanúgy tologattam az asztalon egyik oldalról a másikra, mint a kis word doksi ikonját... Ezerféle zenétől próbáltam ihletet gyűjteni és írni, míg végül a leghatásosabbnak az Így neveld a sárkányod soundtrack-jei bizonyultak :'D Hát nem is tudom, mit mondhatnék, azon kívül, hogy megint nem ezt terveztem. Mostanában történtek "nem túl jó" (értsd: extra szar) dolgok velem, nem voltam írás közben mindig a toppon, ezért is csak most készült el. Végre elkészült, hát mivel én sosem vagyok elégedett (vagy csak nagyon ritkán) amit alkotok, így nem mondok semmit :) És nagyon köszi a múltkori kedves szavaitokat is. Ti vidítottatok fel a múlt héten. Jaj, nagyon szeretlek titeket :)/
Chapter 19
Érezni valamit
Hogy
ő az elnök fia? Annak az elnöknek a fia?
Kim
Jae Joong… szinte teljesen biztos, hogy ő a másik oldal, amivel szemben áll Bang
miniszter is. Ez után biztos voltam benne. Talán tényleg ő lenne Mr. A. NaRi is
beismerte, hogy talán az ő családja állt rossz oldalon. Kim Myung Dae apja, az
elnök… meghalt. Mr. A hat embert keres a Kék Házban. Talán olyanokat keresne,
akiknek köze van az apja halálához? Hat ember…
Kim Jae Joong miért áll
ellentétben az igazgatóval? Ki akar itt, és mit? És minek ehhez egy iskolát
megválasztani „csatatérnek”?
Pislogtam
párat, és a szám elé tettem a kezemet, is, hogy véletlenül se jöjjön belőlem
bármilyen nyöszörgő hang ki.
Azonban
megcsúszott egy kicsit a lábam, és ez megzörgetett egy bokrot. A következő
pillanatban egy kezet éreztem a számon, és valaki berántott egy fa mögé. Nem akartam vergődni, akárki is kapott el, mert nem
tudhattam, hogy mi a rosszabb, hogyha valami vadidegen rabol el, vagy az
igazgatóék megtudják, hogy hallgatóztam.
-
Nem tudom, miről beszél!- Kim Jae Joong hűvös hangja elért hozzám is, mire a
kéz, ami a számat szorította, megfeszült. Kezdett kiverni a verejték.
-
Hogy ne tudná! Bizonyítékom is van rá.
-
Maga megőrült- nevetett fel a fiatalabb- De még ha én is lennék az… Miért lenne
gond?
-
Nem lenne gond. De ha ezt így gondolnád te is, nem kéne titkolózni, Myung Dae.
-
Jae Joong. Ez a nevem. Most meg mennék, ha nem állná el végre az utat. Vihar van, nem látja?
-
Ahogy gondolod, hisz te vagy a főnök itt. Csak gondoltam rávilágítalak a
dolgokra, hogy ne hidd azt, hogy a titkaidról senki nem tud- majd hallottam egy
ajtó csapódást, motorzúgást, és az egyik autó elhajtott. Gondolom az igazgató.
- Francba!- Kim Jae Joong belerúghatott a kocsijába, majd nem sokkal később hallottam, hogy ő is elindul az ellenkező irányba.
Most
már elkezdhettem félni attól, hogy ki is van mögöttem. De a kezek maguktól
estek le a számról, és erőteljesen megfordított két kar a derekamnál
fogva, én pedig belenézhettem Sapó szép szemeibe. Szinte meg sem lepődtem.
Mostanában mindenhol ott volt. De elnézve, eléggé szétázott ő is. Minek jött ki
a házból? Minek ő jött ki a házból?
-
Sapó?- nyeltem nagyot. Agyamba egy gondolat ette bele magát. Miért nem Byung Hun?
L.Joe szemszöge
Ideges
lettem. És nem csak, mert ez a vadbarom megint orrba vágott. Komolyan,
mostanában mindenki az arcomat veri? Miért nincs jobb dolguk?
De…
Jimmy… eléggé kiakadt rám. Tudtam, jól tudtam, hogy most is messzire mentem.
Miközben mondtam, már megbántam, de mégsem tudtam ellene tenni. Nem élveztem,
hogy egy seggfej voltam, mégis valami belső késztetés vezérelt rá. Valami belső
késztetés azt akarta, hogy megutáltassam magamat vele. Pedig én igazából nem
ezt akartam. Közelebb kellett volna kerülnöm hozzá, mégis eltávolítottam
magamtól. Talán mert nem akartam tudni, mit rejteget? Ez baromság, tudni
akartam. Meg akartam ismerni, hogy milyen lány. Talán ez volt, ami
megijesztett.
-
Hagyd abba a járkálást!- szólalt rám Suzy, mint legutóbb én, Jimmy-re.
-
Azt csinálok, amit akarok- morogtam vissza, belemélyedve a gondolataimba.
-
Aggódsz érte? Akkor meg miért voltál ilyen görény? L.Joe, ha érdekel Ji Min,
akkor nem így kéne közeledned felé- okoskodott bele Sulli a dolgomba, mire
láttam Chunji arcán egy kis idióta vigyort. Te jó ég, úgy tűnik, tényleg
megtetszett neki a lány.
-
Francokat érdekel Jimmy!- csattantam fel.
-
Pont úgy néz ki- folytatta szem forgatva. Mit képzel magáról ez a csaj?- Akkor
minek csókoltad meg?
-
A helyzet megkívánta- vontam vállat.
-
Milyen helyzet lehetett az, vajon?- zendített rá Chunji is. Most összeesküdtek
ellenem, vagy mi a halál?
-
Komolyan mondom… nincs jobb témátok?- tártam szét a karomat.
-
Itt ragadtunk a viharban, valamivel el kell magunkat foglalni. Vagy minket is
kiakasztasz, és elüldözöl, mint Ji Min-t? De amúgy ne aggódj miatta, C.A.P
biztosan oltalmába veszi- kuncogott Sulli, mire engem a rosszullét kerülgetett.
Na, nem a csajtól. Attól, amit mondott. Tény, hogy nem voltam túl nagy
véleménnyel az amerikai csitriről, magam sem tudtam, miért, de az, hogy ő és Min
Soo, Min Soo és ő… nagyon nem tetszett a gondolat. Francba, de nem tetszett. És
a még idegesítőbb az volt, hogy nem tudtam, miért. Már Kai sem tetszett, hogy
csapta neki a szelet, nem hogy még ő is… Mi van velem?
Ji
Min gyanús volt, ezért figyeltem oda jobban rá, de már nem tudtam, mit is nézek
rajta igazán. Szó sem volt arról, hogy megtetszett volna. Csak épp vonzott
magához. Vonzotta a gondolataimat. Nagyon is. Főleg mióta megcsókoltam. Kellett nekem ezt tennem...
És tisztába akartam hozni a társaságot azzal, hogy én már
megcsókoltam. Ezért ismertem be, holott ez is egy paraszt húzás volt részemről,
vele szemben.
-
Ez lenne az első, hogy Min Soo oltalmába vesz valakit- motyogta Suzy is, kicsit
gunyorosan. Ránéztem a lányra, aki eléggé maga alatt volt, mióta a többiek
leléptek. Na nem mintha az előtt ő lett volna a társaság bohóca… De én tudtam, mi volt közöttük, így inkább nem reagáltam rá.
Leültem
az eredeti helyemre, és kifújtam a levegőmet. Akárki is vagy, Yoo Ji Min,
biztosan rájövök, miért nem tűnsz el a fejemből. És ha tehetem, én raklak ki onnét. De olyan messze, hogy ne gyere vissza.
Ji Min szemszöge
-
Bolond vagy… csak így elrohanni. Bőrig áztál…- csóválta a fejét Sapó, és
arcomból elsimított egy vizes tincset- Gyere velem, közel van ide az erdész kis
háza, ismerem őt, menjünk oda- majd a karomnál fogva el is kezdett húzni.
-
Mi a fene folyik itt?- vetettem meg a lábamat zavarodottságomban. Hisz semmi
magyarázatot nem adott erre az egészre.
-
Ji Min, majd ott elmagyarázom. Csak ne ázzunk tovább, könyörgöm, nagyon messze
van innen a suli!- majd meg sem várva, ismét húzni kezdett maga után. Szinte
megrökönyödve haladtam utána, nem akartam lemaradni. Egy hatalmasat
tüsszentettem út közben.
-
Nagyon fázol?- nézett hátra a válla fölött.
-
Kicsit- bólintottam, szinte automatikusan.
Erre
megállt egy percre, és kibújt a saját kabátjából.
-
Ez is vizes, de talán használ valamit- terítette a vállamra.
-
Vedd vissza, megőrültél? Csak egy pulcsi van rajtad!- igyekeztem visszatolni a
karjával együtt.
-
Az istenért, vedd fel, és menjünk!- csattant kicsit erősebben a kelleténél. Még
sosem emelte meg velem szemben a hangját. Ezt nyilván ő is észrevette, mert
azonnal bűntudat suhant át a szemén- Bocsáss meg, kicsit ingerült vagyok… Vedd
fel kérlek!- olyan szépen nézett rám eközben, hogy muszáj volt
engedelmeskednem. Majd ismét megfogta a kezemet, és húzott tovább. Nem
sokára letértünk egy kis földúton, és vagy 100 méter után meg is láttam egy kis házat a kis tisztáson.
-
Ez…- kezdtem. Olyan barátságosnak nézett ki, de még sosem láttam. A fák mindig
eltakarták az útról.
-
Mondtam, az erdész háza- bekopogott párszor az ajtón, majd várt. Az lassan
kinyitódott, és egy idősebb bácsi nézett ki rajta.
-
Min Soo fiam, hát te…- ekkor vett észre engem is, majd elkerekedett a szeme-
Gyertek be!- nyitotta szélesebbre az ajtót. Sapó belépett előttem, és húzott
magával.
Odabent
barátságos meleg volt, a fiú le is vette a hátamra terített kabátját, és
hagyta, hogy a sajátomból is kibújjak.
-
Kiszöktetek az iskolából?- vonta fel a szemöldökét az ahjussi, és visszatért a
konyhába, ahol eleve is foglalatoskodott gondolom, míg nem jöttünk.
-
Nem, iskolai feladat volt az erdőben, csak épp vihar lett belőle. Nem akartunk
kellemetlenséget okozni…
-
Ugyan, fiam, tudod, hogy rám számíthatsz- legyintett- Van egy szabad szobám, ott
lepihenhettek. Keresek nektek valami száraz ruhát, várjatok egy pillanatot-
majd besétált az egyik ajtón a ház belső részében, és két perc múlva egy ruha
kupaccal jelent meg- Ezek női ruhák, még a feleségemé voltak, talán megfelel…
-
Tökéletes lesz, köszönöm- vettem át tőle.
-
Menj be, öltözz át!- biccentett a fejével Sapó, mire sietve bevonultam az egyik
szobába, és gyorsan átkaptam egy bő nadrágot, és pólót. Kényelmes volt
legalább, ha nem is divatos. És ami a legfontosabb: száraz. Épp azon
gondolkoztam, hogy a vizes ruháimmal mit csináljak, mikor kopogtak.
-
Bejöhetek?- jött kintről C.A.P hangja.
-
Gyere csak!- erre benyitott, és elmosolyodott, mikor meglátott.
-
Jól áll- biccentett, majd egy egyszerű mozdulattal lekapta a saját pólóját.
Elkerekedett a szemem izmai láttán. Ő is észrevehette, hogy sokkot kaptam, mire félrebiccentette a fejét.
-
Egy jól nevelt lány ilyenkor elfordul- mintha kicsit szórakozott volna rajtam,
én meg azonnal hátra arcot csináltam vörös fejjel.
-
Kimentem volna, csak szólnod kellett volna- habogtam.
-
Nem kell. Itt melegebb van- hallottam, ahogy a nadrágját csatolja ki, és
akaratlanul is vörösebb lett a fejem, és kifújtam a levegőt. Eszembe jutott,
milyen képet vágott, mikor L.Joe bejelentette, hogy bizony nagyon is egymás
szájába voltunk a bál estéjén. Miért idegesíti ennyire? Bár most fontosabb
kérdéseim is voltak. Hallottam, ahogy közeledett felém, de nem mertem
megfordulni. Torkomban dobogott a szívem. Hirtelen eszembe jutott, hogyan
talált ma rám. Tudta, hogy olyat hallottam, amit nem kellett volna. Mi van ha,
ez nem tetszik neki? Mi van ha…?
Az
árnyékában láttam, hogy felemeli a kezét a fejemhez. Hirtelen megijedtem tőle,
és rémülten hátrafordultam, hogy a hátammal nekicsapódtam a szekrénynek.
De
mikor szembe kerültem vele, láttam, hogy a kezébe egy törölköző van.
-
Megijesztettelek? Csak vizes volt a hajad, gondoltam, hogy ráteszem a
törölközőt…- mentegetőzött, mire kivettem a kezéből az említett anyagot, és a
fejemre tettem, hogy kicsit megtörölgessem nedves tincseimet.
-
Köszi…- motyogtam, kicsit égő fejjel. Mit hittem, hogy bántani akar?
De.... Ji
Min, most vagy soha! Meg kell tudnod bizonyos dolgokat!
- Beszélnünk kell!-
mondtam végül kicsit higgadtan. Ez meglephette, de farkasszemet nézett velem. Rájöhetett, mire gondoltam.
-
Igen, kell! Miért rohantál el?- kérdezte, mielőtt én szólalhattam volna meg
elsőnek.
-
Te meg miért bújtál a fa mögé? So Ji Sub biztosan szívesen visszavitt volna a
kastélyba. Most itt maradtunk a világ végén kettecskén.
-
Szerinted mit kaptunk volna, ha kiderül, hogy hallottuk?- ült le törökülésbe a
földre, és intett, hogy kövessem. Nyilván nem akart felnézni rám.
-
Biztos vagy benne, hogy te is kaptál volna, nem csak én?- biccentettem félre a
fejemet, miután letelepedtem vele szemben.
-
Te… miről beszélsz?- kerekedett el a szeme.
-
Arra gondoltam, hogy…- sebesen jártak a gondolataim. Nem tudtam, hogy meg
merjem kockáztatni, hogy elárulom, tudok arról, hogy az apja ismeri So Ji
Sub-ot, elég jól. És van valami közös ügyük, amihez az iskolának is köze van. És
hogy nagyon nem tiszta az ügy- Te csak a végére értél oda. Én hallottam a
többet- fordítottam el a fejemet végül.
-
Mondtak még valamit előtte?- nemtörődömséget tettetett, de láttam, hogy feszült
kissé.
-
Elvileg az iskolatulaj az elhunyt elnök fia. Évek száma alapján ki is jön. De
én nem ismerem az iskolatulajdonost olyan jól, hogy ezt meg tudnám ítélni…
-
Valóban nem?- vonta fel a szemöldökét.
-
Honnan tudnék róla bármit is?- sóhajtottam.
-
Mindig kedvesen bánt veled, úgy tűnt, mintha ismernétek egymást.
- Alig két hónapja találkoztunk először.
Te viszont jól ismered az igazgatót…- néztem a szemeit, hogyan változnak.
Hirtelen, mintha bezárult volna.
-
Honnan veszed?
-
Számít?
-
Igen, számít! Feltűnt, hogy tartózkodóbb vagy velem, és nem tudom, hogy miért!-
tárta szét a kezét.
-
Te sem voltál mostanában túl közvetlen. Mióta az irodába mentem… Nem mondasz el
mindent.
-
Ahogy te sem…
- Nyilván nagy nyomás a Külügyminiszter gyerekének lenni…- tereltem a témát.
- Nyilván nagy nyomás a Külügyminiszter gyerekének lenni…- tereltem a témát.
-
Nem egyszerű- szűkítette össze a szemét, mint aki nem értette, miért hoztam fel
a témát.
-
De mégsem éltél túl dokumentált életet.
-
Te rám googliztál?- kerekedett el a szeme.
-
Igen, de nincs fent semmi rólad, sem Byung Hun-ról, és a többiekről sem… Hogyan
lehet ez?
-
Apáink nem akarták, hogy a világ rajtunk csámcsogjon. Ez nem egy celeb család,
ők csak miniszterek.
-
Igaz. Csak furcsa volt. Legalább arról kellett volna egy cikk, hogy megszülettetek... a szüleitek régóta vannak a posztjaikban. De felejtsd el. Biztos én kombináltam össze a dolgokat!
Erre nem mondott semmit, csak vagy fél
percig farkasszemet néztünk, majd ő fordította el a fejét.
-
Figyelj, Ji Min, tudom, hogy te sem vagy teljesen tiszta, de… ígérem, nem mondom el
senkinek, hogy ott láttalak.
-
Kértem én ilyet?- vágtam vissza. Nem tudtam, miért lettem hirtelen ilyen hűvös, de jobbnak láttam jelenleg ezt a magatartásformát.
-
Nem tudom, mit hiszel, vagy pontosan mit tudsz, és miről, de… én nem vagyok
rossz fiú…- belenéztem a szemeibe. Őszintének tűntek- Bízhatsz bennem! Nem
érdekel, hogy miért vagy ilyen, én ígérem, hogy… semmi bajod nem esik! Nem
hagyom.
Ez
meg miről beszél? Hogy ki vagyok, és mit tudok? Én csak kíváncsi vagyok! Semmi
más! De ő azt hiszi, hogy benne vagyok? És az ellenkező oldalon, mint az ő
családja?
Azt
hiszi, hogy én tudok valamit az ügyről, és Kim Jae Joong oldalán állok. Tényleg
jobban támogatnám őt, legyen szó bármiről, de… én egy független kis porszem
vagyok az ő ügyükben. Ezt közöljem vele, vagy inkább ne szólaljak meg?
-
Nem tudom, miről beszélsz. De… Tégy, ahogy jónak látod, de miattam ne csinálj
semmit... Nem kérdezek több dolgot, bocsáss meg, ha túlságosan
személyes ügyeket hoztam szóba. Megnézem, van e térerő, megpróbálom felhívni…
-
Hagyd, majd én!- majd felállt, és sietős léptekkel kisétált a szobából. Reményvesztetten néztem
utána. Ezek után egészen biztos, hogy nem nagyon leszünk pajtik. Elég
rendesen elidegeníthettem magamtól, még ha nekem is volt igazam. Nekem volt igazam?
Nem tudom, mit hiszel, vagy
pontosan mit tudsz, és miről, de… én nem vagyok rossz fiú… Bízhatsz bennem! Nem
érdekel, hogy miért vagy ilyen, én ígérem, hogy… semmi bajod nem esik! Nem
hagyom.
Mi
ez az egész? Az ajtóhoz lopakodtam, és résnyire nyitottam. Ott állt, nem
messze, a falnak támaszkodva, füléhez emelve a telefonját. Szóval itt már van
térerő. A hangja is eljutott hozzám.
-
…Nem, Chae Won ssi, jól vagyunk. A többiek megérkeztek?... Byung Hun-ék a régi
menedékházban húzódtak meg, mi Ji Min-nel az erdésznél vagyunk… Nem kell értünk
jönni, elég reggel, ha eláll a vihar. Semmi baj… Igen, a többiekért jó lenne.
Köszönöm…- majd letette. Én meg gyorsan visszahúzódtam az ajtó mögül, és
ledobtam magam a földre. Mikor bejött rápislogtam.
-
Sikerült beszélni valakivel?- igyekeztem mosolyogni.
-
Igen, sikerült. Azt mondták, maradjunk itt, majd reggel értünk jönnek.
Hogy
mi? Előbb a telefonba ő mondta, hogy maradunk. Mit kamuzik itt akkor? Így bízzak a szavában?
-
A többiekkel mi lesz?- kérdeztem. Nem volt túl kellemes érzés, ahogy
elképzeltem, hogy ott fagyoskodnak abban a kis házikóban.
-
Értük elmennek, és visszaviszik őket. Már sötét van, értünk ezért nem…
-
Pedig már azt hittem, csak te akarsz velem több időt tölteni- nevettem fel,
hogy valamivel tereljem a témát, de mire rájöttem, hogy mi csúszott ki a
számon, már késő volt visszaszívni. Most akár azt is hiheti, hogy itt rá akarok
gyorsulni.
-
És ha így van?- vonta fel a szemöldökét. Elkerekedtek a szemeim, de szerencsére
nem kellett tovább folytatni a beszélgetést, mert azt ahjussi nyitott be az
ágyneművel.
-
Éhesek vagytok?- nézett ránk kérdőn, mire én nemlegesen megráztam a fejemet.
Tényleg nem tudtam evésre koncentrálni, mikor ennyi gondolat kavargott a
fejemben.
-
Én igen!- állt fel Sapó, és kisietett ismét a szobából. Nagyot sóhajtottam, mikor
egyedül maradtam, és gyorsan leterítettem a paplant, hogy le tudjak rá feküdni,
és nyakig takaróztam. Jól esett volna egy forró fürdő, de itt épp nem volt
lehetőség rá. Ezért bújtam mélyen a dunyha alá.
Leszorítottam
a szememet, de csak a mai nap képei jöttek elém. Mit kéne tennem? Már túlságosan
benne vagyok…
Egy
fél óra múlva nyílt az ajtó, de úgy tettem, mintha aludnék.
-
Alszol?- hallottam a fiú suttogó hangját. Nem válaszoltam, egyenletesen
lélegeztem. Nem akartam, hogy bármilyen kényes téma merüljön fel, ezért
mímeltem alvást. Éreztem, ahogy leül mellém. Szinte a tekintete lyukat égetett
arcomba. Egy ujját végigsimítani az arcomon, amitől kis híján összerezzentem,
majd hirtelen valami puha ért a homlokomhoz. A szája.
-
Sajnálom, Ji Min. Jó lenne, ha nem lennél benne. Szeretnék bízni benned.
Én is. De nem tudok- gondoltam magamban.
Majd
hallottam, ahogy felállt, és arrébb ment, és hátát nekivetette a szekrénynek. A
szememből kigördült egy könnycsepp, de nem láthatta. Senki nem láthatta. Pedig
a páncélom tényleg megtörni látszott. Kicsit féltem. Megijesztett a gondolat,
miszerint ellenfélként gondol rám. De ennél jobban csak a gondolat, miszerint
meg akar védeni mégiscsak. Talán tényleg együtt akart velem lenni, ezért
hazudott a Moon Chae Won-os beszélgetés után? Sapó lehet, hogy kedvelne engem?
De hát mi szerethető van rajtam? Semmi…Ne kedveljen!
Byung
Hun-nak lenne igaza? Akárhány ember lehet rólam jó véleménnyel, mindig az ő
arca jutott eszembe, ha magamat kell értékelnem. Az ő szavára adtam mégis?
Miért fészkelte be magát a fejembe ennyire? Miért nem tudtam szabadulni a
gondolatától? Miért fájt, amit tegnap mondott? És miért fájt, hogy…. hogy nem ő
jött utánam?
*
Reggel
nagyot nyújtózva keltem. Szinte azonnal fel is ültem, és körbe néztem a szobában,
a fiút keresve. Nem messze aludt, a szekrénynek dőlve. Nem is feküdt le
rendesen?
Ajkamat
harapdálva kúszok közelebb hozzá. Szemöldökét még álmában is ráncolta.
Mutatóujjaimmal végigsimítottam a területen, mire kicsit kisimult. Odahúztam a
takarót, és betakartam vele. Sajnos a hülye ülő-alvó pózával nem tudtam mit
kezdeni, ha hozzáértem volna, biztos felébredt volna.
Mikor
ezzel végeztem, az ajtó felé indultam, közben a telefonomra néztem. Az éjszaka során sok embertől kaptam üzenetet, akik aggódtak értem, így gyorsan visszaírtam nekik, hogy nyugodjanak meg, élek még.
Nem láttam a konyha- előszoba helységben
az erdészt, így magamra kaptam a cipőmet és a kabátomat, és kinéztem az
udvarra. Már nem esett, de pocsolyák tarkították a földutat. Megláttam, hogy
egy fészer szerű épületben szöszmötölni, odasiettem hozzá.
-
Elnézést…!- szólaltam meg.
-
Á, felkeltél? A titkárnőtök hívott, hogy eljön értetek fél óra múlva. Remélem
jól aludtatok.
-
Igen, köszönjük a szállást, és azt szerettem volna kérdezni, hogy…- ekkor a
szemem megakadt valamit a kis garázsban, ami nem illett oda- A maga kocsija?-
szemléltem az elég vagány BMW-t.
-
Nem, Min Soo-é. Nem tudtad?
-
Miért van itt Sapónak kocsija?- csodálkoztam.
-
Hát tudod, ha úgy alakul, hogy… -
kezdte, de végül elakadt, és összehúzott szemekkel nézett rám-Te… ki vagy
pontosan? A barátnője? Vagy…
-
Dehogy! Csak osztálytársak vagyunk, de…
-
Ez esetben semmit nem mondhatok. Sajnálom- fordult el.
-
Már maga is titkolózik? Komolyan, mi a fene ütött mindenkibe? Miért van itt Min
Soo-nak kocsija?- akadtam ki kicsit.
-
Ne ártsd magad más dolgába, kisasszony- majd elsétált mellettem, engem is
kitessékelve a fészerből- Készítettem reggelit, biztosan éhesek vagytok! Egyetek,
mielőtt értetek jönnek.
Követtem
a konyhába, ahol előpakolt valami étel félét.
-
Kérem!- mondtam könyörgőre fogva a hangomat. Már elegem volt, hogy mindenki
megfoszt minden egyes információmorzsától, és magamnak kell rájönni mindenre.
-
Tudod…- fordult felém végül- Tudod, hogy mi a legrosszabb a politikában?
-
Nem igazán értek hozzá- feleltem.
-
Az, a szörnyű benne, hogy… mindegy, melyik oldal mellé állsz. Így is- úgy is
korruptak, és a saját maguk malmára hajtják a vizet. Nincs tökéletes politikus,
aki már eleve ilyen pályára készül, az már nem lehet teljesen tisztességes
ember. Az ember mindent megtesz a saját érdekéért, és amiben a legbiztosabb
vagyok, hogy...- ekkor torokköszörülés szakította félbe. Sapó állt a szoba
ajtajában, és ránk nézett, zsebre tett kézzel. Már visszavette a tegnapi,
remélhetőleg már száraz ruhát.
-
Baj van a politikával?- kérdezte kicsit fáradt szemekkel.
-
Nem, van, amibe jobb nem belefolyni!- vágtam rá, majd végignézve rajta
felsóhajtottam, és felé sétáltam- Hogy gomboltad te be az ingedet?- majd előtört
belőlem valami női ösztön, miszerint a felső két gombot, amit félre kapcsolt,
ki kell javítanom, ezért nyakához nyúltam, és kigomboltam a rossz helyre
tettet, és befűztem az igazi helyére. Mikor felnéztem rá, láttam, hogy rám
bámul, egészen áthatóan. Erre zavarba jöttem, és elléptem tőle- Bocsi, ha ez az intim-szférád volt, csak… zavart- motyogtam.
-
Semmi baj- köszörülte meg a torkát, mintha ő is zavarban lett volna.
-
Manapság így viselkednek a „csak osztálytársak”?- somolygott mögöttünk az öreg.
Nyilván ennyi dráma van az életében.
-
Jobb lenne, ha befejezné- szólt egy kicsit erőteljesebben Sapó, majd leült az
asztalhoz. Csendben ettük a reggelinket, aminek eredetét nem tudtam behatárolni,
de talán nem is volt baj.
Néha
összeakadt a tekintetem Sapóéval, de mindig elkaptam. Az utóbbi egy napban,
annyira széles skálán mozgott az egymáshoz való viszonyulásunk, hogy már nem
tudtam, hogy pontosan hogyan is álljak hozzá. De úgy vettem észre, hogy ő is
olyan tehetetlen, mint én. És persze, pont ilyenkor kellett olyan kliséknek
történnie, mint például az ’egyszerre nyúlunk a sótartóért’ jelenet. Ha
kívülről látom, egészen biztosan a szememet forgattam volna. Ja, hogy így is megtettem?
Még
jó, hogy Moon Chae Won hamar megérkezett értünk. Elbúcsúztunk az erdésztől,
megköszöntük, hogy befogadott az estére, de mikor kiléptem volna az ajtón Sapó
után, a bácsi megfogta a kezemet, visszatartva.
-
Kerüld el, amihez nincs közöd. Addig leszel biztonságban. Most pedig menj!-
tolt meg egy kicsit, mikor már látta, hogy nyílik a szám, reagálva a mondatára.
Így csak a szememmel tudtam neki üzenni, hogy ahhoz már túl sokat tudok, hogy
visszaforduljak, és túl keveset, hogy megálljak, megelégedve vele.
-
Jól vagytok?- kérdezte aggodalmas szemekkel a titkárnő, mikor meglátott minket.
Mi csak bólintottunk egyet fáradtan, majd beszálltunk a kocsiba, némán.
-
Az iskolában az igazgató majd szeretne veletek beszélni!- mondta a nő, mikor beindította
a kocsit, mire akaratlanul is a fiú arcára néztem, de az rezzenéstelen volt.
Nézett maga elé.
-
Valami baj van?- kérdeztem bizonytalanul.
-
Nem igazán. De majd elmondja ő. Ne aggódj- mosolygott a nő a visszapillantóba
rám. Megnyugtató jelenség volt, mint mindig, ezért csak gondolatban vállat
vontam, és kinéztem az ablakon. Két perc sem telt el, éreztem, ahogy a zsebemben
rezeg a telefon. Azt hittem, hogy valakinek hiányzok, a kastélyból, éppen ezért
lepődtem meg, mikor Sapó neve állt a kijelzőn.
Sapó:
A tegnapiról egy szót se, kérlek. A te érdekedben. És… bocsi, ha az éjszaka
kicsit nyers voltam. Nem volt szándékos.
A
fiúra néztem, aki rezzenéstelenül ült mellettem. Kicsit elmosolyodtam.
Ji
Min: Felejtsd el. Nem akartam én sem nagydobra verni.
Sapó:
Akkor nem haragszol rám?
Hogyan
tudnék…- akartam írni, de végül kitöröltem. Nem akarok tőle semmit, nem fogok
félreérthetően írni.
Ji
Min: Nem szokásom haragot tartani.
Erre
érezhetően lazított a tartásán, és eltette a telefonját.
-
Nyugodtan mondhattátok volna hangosan- kuncogott a titkárnő- Nem vagyok
pletykás. Én is voltam fiatal. És szerelmes…- mélázott el.
-
Ez nem az…- kezdtem volna el a magyarázkodást, de csak legyintett.
-
Mondom, hogy megértem!
Erre
inkább befogtam a számat, és hátradőltem. Remek. Lesz még ez a nap ennél is
jobb?
Igen,
lett… nem fűlött a fogam az igazgató irodájába menni, főleg a tegnap látottak
után, még nem igazán sikerült helyre tenni a gondolataimat. Hogy most akkor kit
tartsak és mennyire gyanúsnak. Τény,
hogy így nem tudtam hova tenni Kim Jae Joong-ot sem. Vagyis… Kim Myung Dae-t.
Eléggé úgy tűnt, hogy igaz, miszerint úgy reagálta le, mintha valóban úgy lett
volna, ahogy az igazgató mondta. De mi titkolni való van azon, hogy ő a fia?
Valami nagy summantás lehetett ott azok körül a halálesetek körül.
Ha
ő az a bizonyos Mr. A, akkor lenne értelme hat embert keresni a
minisztériumban… akiknek esetleg köze volt az apja halálához. Lehet, hogy ez
így lenne? De… Nem ilyennek néz ki.
Ahogy
benyitottunk az igazgatóiba, azonnal egy kisebb tömeget pillantottunk meg. Ott
ült bent a kanapén még a két szobatársam, Chunji és L.Joe. Ez utóbbival azonnal
találkozott a tekintetem. Érdekes érzelem ült meg fekete bogaraiban. Mintha…
megkönnyebbült volna. De ezt a gondolatot azonnal elhessegettem. Miért lett
volna ideges. A lányok mindenesetre egy sóhajt eleresztettek, mikor megláttak.
-
Most, hogy itt van a gerlepárunk- kezdett bele az igazgatói asztalnál ülő So Ji
Sub unottan- Végre elmondhatom, amit akarok. Gyors leszek, aztán mehettek a
dolgotokra. A lényeg, hogy tegnap minden csoport visszatért a kastélyban még a
vihar előtt, vagy a vihar kezdetén, rajtatok kívül csak egy hármas csoport
maradt kint, de ők is a közelben voltak már. Legközelebb, ha ilyen adódna,
mindenképpen próbáljatok meg valahogy kapcsolatba lépni velünk…
-
De nem volt térerő!- vágtam a szavába.
-
Igen, ezt már tudom, de elég hihetetlen, hogy a mai világban, sehogy sem lehet
üzenni. Aggódtak a tanárok eléggé. Legközelebb gondolkozzanak el jobban, mit
tehetnek. Remélem, hogy a párocskánk is rendben megvolt az éjszaka.
-
Nem vagyunk párocska…- morogtam, mire csak egy felvont szemöldököt kaptam
válaszként. Miért hiszi mindenki azt a felnőttek közül, hogy valami közöm lenne
C.A.P-hez? És ő miért nem tagadja le, mint én?
- Ha nem lesz probléma belőle, a szüleiknek nem kell
feleslegesen aggódniuk emiatt. Nem fogunk szólni!
-
Köszönjük- hajtotta meg kicsit a fejét Sulli.
-
Rendben. Most menjenek. Min Soo, te maradj!- intett az ajtó felé az igazgató.
Kifele menet ránéztem a bent maradóra fiúra, akinek egy pillanatra szintén
megállt rajtam a tekintete. Egy apró mosolyt küldött felém, majd elfordult.
Ezzel egyidőben
Suzy szó szerint kilökött az irodából, hogy mozduljak már, és tűnjünk el végre.
-
Finomabban, ember!- szóltam rá, mikor kis híján pofára estem a küszöbben.
-
Ne pofázz, inkább menjünk a szobánkba!- ragadott meg, és kezdett el húzni a
folyosón. Én akaratlanul is visszanéztem a folyosón, a mögöttünk kilépő két
fiúra. L.Joe a képembe bámult, kicsit eltűnődve, mintha lenne valami
érdekes rajtam, amit eddig még nem látott. De nem volt alkalmam tovább nézni
őt, mert a lányok elvonszoltak, mielőtt egy szót is szólhattam volna hozzá.
*
-
Mi történt az este?- kérdezte Sulli lelkesen, mikor a szobába értünk- Úgy
hallottuk, hogy Min Soo-val az erdésznél éjszakáztatok!
-
Igen, így volt!- dőltem le fáradtan az ágyamra.
-
Történt valami? Eléggé eltökélt volt, mikor utánad ment- kezdett neki Suzy is,
pedig ő egyáltalán nem volt az ilyen ügyeimben érdekelt.
-
Semmi nem történt, jó?- háborodtam fel egy kicsit- Szétáztunk, aztán aludtunk.
Semmi több. Veletek mi volt? Értetek mentek?
-
Hál' Istennek! Nem bírtam volna még egy órát L.Joe-val. Olyan idegesítő volt.
-
A bunkósága nagyon irritáló, tudom jól- sóhajtottam.
-
Nem bunkó volt, inkább… aggodalmas. Látszott rajta, hogy aggódott érted.
-
Na majd pont ő!- horkantottam fel.
-
Akkor mi volt az a csók?- nyaggatott tovább.
-
Hát azt csak a helyzet kívánta meg!- vágtam rá, mire a két lány összenézett, és
elnevette magát- Most meg mi olyan nevetséges?- ültem fel.
-
Ő is ugyanígy fogalmazott!- mosolygott Sulli, mire a szememet forgattam- Még a
végén összejössz azzal, akit utáltál. Olyan romantikus lenne…
-
Tudod, mi lenne a romantikus? Ha befognád, és gondolatban elmennél Chunji-val
randizni!- fintorogtam.
-
Gonosz vagy!- durcizott be, mire csak mosolyogni tudtam, de nem tudtam tovább
fokozni a kedvét, mert valakik benyitottak a szobába.
-
Henry!- pattantam fel, és az említett karjaiba ugrottam.
-
Jól van, húgi. Megnyugtat, hogy a régi vagy!- hallottam, hogy unokabátyám
mosolyog az ölelésemben. A válla fölött megláttam U-Kwon-t, de a harmadik szobatársat, nevezett Kim Jongin-t nem láttam- Kicsit megijedtem, hogy nem voltatok itt tegnap este, de aztán
mondták, hogy jól vagytok.
-
Csalánba nem üt a villám!- legyintettem jókedvűen. Végül letelepedtek a
szobába, és egészen jól elbeszélgettünk. Mikor épp menni készültek, a telefonom
kijelzője villogott, hogy új üzenetem érkezett. Rápillantottam, és ismét egy
ismeretlen számmal kerültem szembe.
Maradj nyugton!
Ennyi
állt az sms-ben. Ismét. Ki a fene küldi ezt nekem? Másodjára? Nagyon para ez az
egész. Ki szórakozik velem?
-
Baj van?- húzódott mellém U-kwon.
-
Valaki szívózik!- mondtam fintorogva, felmutatva az üzenetet.
-
Nem tudod, ki küldte? Kiderítsem neked? Lehet, hogy meg tudom találni-
mosolygott.
-
Komolyan?- nyitottam tágra a szememet, majd összébb is húztam- Ezúttal is kérsz
valamit cserébe?
-
Nem, Ji Min- sóhajtott halkan- Rájöttem, hogy van, amit nem szabad erőltetni…
Meg jövő héten már úgy is csak a negyedéves vizsgák vannak, azokban nem igazán
tudsz segíteni, utána meg két hét szünet… Szívesen segítek.
-
Akkor megköszönöm!- nyújtottam át a telefonomat.
-
El kell vinnem, de egy fél óra múlva visszahozom- majd az unokabátyámmal kiléptek az ajtón.
-
Miért vitte el a telefonodat?- kérdezte azonnal Sulli.
-
Kérdezd meg tőle!- vágtam rá, a nyelvemet nyújtva, majd elővettem a biológia
könyvemet, hogy átnézzem még a holnapi vizsgára a leckéket.
Egy
fél óra múlva a lányok már elmentek ebédelni, de én maradtam, hogy befejezzem
az olvasást. Akkor lépett be ismét U-Kwon a szobába.
-
Sikerült valamit kideríteni?- néztem fel a könyvből.
-
Nem tudom, kié a telefon. De Manhattanból küldték az üzenetet- adta a kezembe a
telefont- mindkettő ugyanattól jött.
-
Manhattan?- csodálkoztam.
-
Igen. Él ott valaki, aki esetleg nem bír téged?
-
Nem igazán. LA-ben vannak ismerőseim. New York-ból nem igazán. Meg kinek lenne
jó móka ilyet küldeni? Lehet, hogy félreküldték.
-
Meglehet! De…- ekkor a szeme megakadt a kis éjjeli szekrényemen lévő családi
fotónkon. Kettő volt a keretben. Egy tavalyi, és egy olyan, ahol még csak 6
éves voltam. Akkor még nem költöztünk ki Amerikába. Ez az előtte lévő évben
volt. Nem is emlékeztem rá, mikor készült ez utóbbi, a tavalyin meg már nagyon
kamaszodtam, így mogorva pofával álltam anyám mellé, szép ünneplő ruhában. Nem
tudom, mi kötötte le ennyire benne.
Felvette
a kezébe, és összeszűkítette a szemét, úgy vizsgálta.
- Porbafingóként nem mentél el fotózkodni?- kérdezte végül mosolyogva.
-
Nem látod, hogy a képen vagyok?- sóhajtottam.
-
De ez photoshop. Nagyon profi munka, de az én szememet nem csapja be. Te nem
vagy a képen eredetileg!
-
Dehogynem. Ott voltam!- nevettem, holott semmit nem tudtam arról a napról, mikor készült. Igen, U-Kwon-éknak, és igazából senki másnak
nem híreszteltem, hogy nincsenek emlékeim 7 éves korom előttről.
-
Akkor lehet, hogy már romlik a szemem. Azt hittem, tényleg csak oda vagy vágva!
Megyünk ebédelni?- tette le képet. Én a fotót bámultam. Ott állok, teljesen
nyilvánvalóan. Megráztam a fejemet. Miért lettem volna rászerkesztve?
-
Persze! Menjünk.
*
Az utolsó hét nagyon összefolyt.
Inkább csak a könyvekből, evésből, ivásból és alvásból állt a nap. A maradék
vizsgát tartották meg, nem is rendes tanítási napokat. Elvileg a múlt heti túra
is azért volt esedékes, hogy kimozduljanak a diákok a tanulás közben. Nekem nem
volt túl megerőltető a felkészülés általában, de azért tanultam rendesen, nem
akartam még véletlenül sem rossz osztályzatot kapni. Így a héten az osztályom
nagy részével nem is találkoztam. Szerencsére elkerültem így a fiukat is. Nem
is volt hangulatom hozzájuk.
Utolsó nap este, mikor már minden vizsgámat
sikeresen teljesítettem, és a bőröndömet is bepakoltam a másnapi hazaútra,
(eredményeket csak szünet után kaptunk), a könyvtárba húzódtam be. Úgy
gondoltam, hogy majd beülök az egyik sarokkanapéra, és olvasok valamilyen izgalmas regényt. De egyik könyv sem nyerte el hirtelen a tetszésemet. Ujjaimat húztam
végig a sorokon, közben a címeket lestem, de egyikhez sem éreztem affinitást.
- Mit keresel?- hallottam a hátam
mögül egy ismerős hangot. A szívem valamiért hirtelen a torkomba ugrott, az
agyam meg szélsebesen kattogott, hogyan kéne reagálnom. Hagyjam figyelmen
kívül? Csapjak patáliát? Vagy felejtsem el a történteket?
- Valami olvasnivalót- feleltem
végül L.Joe-nak, de nem fordultam hátra.
- Hogy sikerültek a vizsgáid?-
dőlt mellettem a polcnak.
- Nem lettek rosszak- kihúztam
egy könyvet random- Rómeó és Júlia!
A fiú keze a könyvgerinc felé nyúlt,
és visszatolta.
- Nyálas- indokolta, mire
felvontam a szemöldökömet, és kihúzta egy újat. Lev Tolsztoj: Háború és béke.
- Nem szeretem az orosz
irodalmat- tolta vissza ezt is.
Godot-ra várva- volt a következő. Ez is az előző sorsára jutott.
- Unalmas.
Modern pszichológia.
- Nem értesz hozzá!
Még könyvvel próbálkoztam. A két Lotti. Ezt
csapta vissza a leggyorsabban a polcra.
- Ikres sztori. Mi jó két
egyforma csajban?
Erre ránéztem, kicsit értetlenül,
és láttam, hogy kicsit szórakozott arcot vág, és cseppet sem gúnyosat ezúttal.
- Magamnak kerestem könyvet, nem
neked! Amúgy meg mit szeretnél? Azt hittem, idegesítelek!- utaltam a hétvégi
eseményekre.
- Nem is tudom… nélküled üres már
az életem? Dehogy. A beadandóról akartam veled beszélni.
- Milyen beadandó?- kérdeztem
értetlenül, én is a polcnak dőlve.
- Amit a padtársaknak kell
csinálni.
- Nem is vagyunk padtársak- ráztam
a fejemet.
- Év elején kaptuk a feladatot,
mikor még azok voltunk, hogy negyedéves szünet utánra csináljuk meg. Nem is
emlékszel?
- Őszintén? Nem…- nevettem
kínosan- De felírtam a füzetemben. Hát majd elosztjuk a részeit, és óra előtt
összetesszük!- vontam meg a vállamat lazán, de közben végig magamon éreztem
átható tekintetét, ami bizsergette a bőrömet. Miért ő az egyetlen, akinek a társaságában ezt érzem?
- Helyes, akkor…- bólintott, majd elindult a sor
vége felé, de megtorpant, és visszafordult. Nem értettem, mit akar még, így
csak néztem rá, várva, hogy elmondja, mi baja van. De nem szólalt meg, csak sietős
léptekkel elindult felém, már-már azt hittem, fellök, és száguld tovább, mikor
megragadta a derekamat, és magához rántott.
Meglepődöttségtől megszólalni sem
tudtam, nem értettem, hogy kerültem hirtelen pont ennek a fiúnak az ölelésébe. Kezeivel
derekamnál ölelt magához, erősen szorítva, arcát a hajamba fúrta. A kezeim szinte
automatikusan emelkedtek volna, hogy hátára simítsam, de megőrizve a méltóságomat, leszorítottam őket,
és vártam, hogy elengedjen. Hisz mi is ez? Átmeneti rövidzárlat a részéről. Gyanítom
én.
- Érzel valamit, Jimmy?- kérdezte
kicsit halk hangon.
- Nem!- vágtam rá, holott magam
sem voltam benne biztos, hogy van e valami a mélyen, amitől úgy érzem, kiugrok a
bőrömből. Vagy ez csak az utálat egyik velejárója.
- Helyes. Mert én sem- morogta a fülembe,
de a szorításon nem enyhített- De, valamit biztosan állíthatok. Ígérem, többet nem
leszek olyan bunkó veled... Sajnálom a hétvégit.
Sajnálja. L.Joe sajnálja... fel kellett volna venni diktafonra, és beállítani üzenetjelző hangnak.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani…-
suttogtam vissza.
- Nem is tudom…- tolt el kicsit magától,
és kétkedően nézett rám- Sosem tudom, milyen hatást fogsz belőlem kiváltani… Mi
a titkod?- kérdezte végül sóhajtva.
- Milyen titok?- ráncoltam a homlokomat
- Ami miatt ennyi embert kíváncsivá
teszel. Amiért kíváncsi vagyok rád- csóválta a fejét, mintha ez olyan rossz dolog
lenne. Nem akartam hinni a fülemnek. Ezt most… miért mondta?- Ne nézz így, nem érdekelsz,
mint nő, csak… Csak mint ember- megköszörülte a torkát, és teljesen elengedett- Jó utat holnapra, Jimmy.
És mire visszatérsz, felejts el mindent!- indulni készült, de előtte még kihúzta A két Lottit, és a kezembe nyomta- Olvasd ezt. A két lány úgysem lesz sosem egyforma!-
majd hátat fordított, és elsietett. Mi van vele? Komolyan nem tudok kiigazodni rajta…
Haza... haza akarok menni!
Boldog szülinapot, te szerencsétlen idióta. Igen, nagyon menő vagy... :) |
Jézusom már alig győztem kivárni: D (bár tudom, hogy nem a te hibád) nagyon köszönöm MiAh <3
VálaszTörlésNagyon szívesen, de inkább én tartozom hálával :) és sajnálom, hogy ilyen lassan tudok csak írni... :(
TörlésNyugi,szerintem itt mindenki megérti ezt. Azért nem könnyű ilyen jó sztorikat írni plusz egyetemistának lenni: ) szóval te egy igazi hős vagy! !!<3 csak így tovább és várni fogjuk a legújabb írásaidat! !:*
VálaszTörlésJaj, még a végén elpirulok :') Hős majd csak akkor leszek, ha túlélem az elkövetkezendő hónapokat... :) Egyetemistának nem nehéz amúgy lenni annyira, főleg, ha bölcsész karon van az ember :P
TörlésKöszi, hogy írtál, és a lelkesítő szavakat :)
Szia!
VálaszTörlésNyugodj meg még mindig ugyan olyan jól írsz. "googliztál" ezt a szót még nem hallottam eddig, de tanultam legalább valami újat. Sapó vs. L.Joe. Nem tudok kettőjük között dönteni.
És egyre biztosabb vagyok az egyik ötletemben, de még nem akarom leírni. Csak, ha azt mondott, hogy oké, mert nagyon olyan érzésem van, hogy ki találtam. ^^
És egyszer, ha van kedved írhatnál egy történetet L.Joeval, amiben kedves, de bunkó és szexi. Mert úgy gondolom, hogy nagyon jól meg tudnád formálni és élvezet lenne olvasni.
Sziaa!
TörlésÖrülök, ha nektek tetszik, akkor boldog vagyok:) Googliztál... bevallom még a twilight-ban hallottam először, mikor még az olyan menő volt... :D
Hidd el nekem, én sem tudnék dönteni, az egész Teen Top bagázs közül, de majd meglátjuk, mi lesz itt a sorsuk!^^ És azt is, hogy helyesen gondolod-e :D
A Teen Top World blogomon már írtam L.Joe és Niel kivételével mindegyikükkel egy-egy pár részes történetet, de majd rájuk is sor kerül valamikor (ördögi kacaj), de azt még nem tudom, milyen lesz a karaktere :D
Köszi, hogy írtál! :)
Igen , már minden történeted elolvastam, de lusta vagyok megjegyzéseket írni. Sajnálom.
TörlésUgyan már :D Örülök, ha olvassák :)
TörlésSzia!:) Na láttam írtál, és rögtön elolvastam. Most így, hogy friss az élmény írok neked egy kisregényt! ^^
VálaszTörlésNa szóval, köszönöm. Tényleg, egész nap csak tanultam és így este a történeted teljesen feltöltött.:)
Nagyon hálás vagyok neked.:D
Na a rész...
Lenyűgöző. Igaz egész héten nem olvasok mást, csak politikai töltetű cikkeket, mégis... megfog és leköt minden egyes mondat. A történet nem mindennapi, de szerintem ezt már írtam neked /és még fogom is ^^/.
A rész során sok mindenre választ kaptam amire előzőben szerettem volna. És kigondoltam pár dolgot. Mármint van egy sejtésem, hogy mi van a lánnyal és miért szerkesztették meg azt a képet. És, hogy ki lenne az a Mr. A. Bár nem vagyok biztos semmiben.:'D
Nem tudom Jonginnak miféle szerepet tervezel a továbbiakban, habár számomra gyanús. Lehet én gondolok bele minden hülyeséget és ártatlan. Meg most biztos kinevetsz, de na...:o Érted.
Viszont Byung Hun drága... egyre jobban imádom. És van kedves oldala.:D
Boldog szülinapot neki! Sok piát és lerészegedést.:D Az az igazi.
Na köszönöm még egyszer, hogy feldobtad a napom!
- Ociana
Sziaa! Huh, köszönöm ezt a hosszú véleményt, esküszöm, ezeket mindig vigyorogva egymás után egy csomószor elolvasom :D
TörlésMondanám, hogy tudom, milyen egész nap tanulni, de mint említettem, bölcsész vagyok :') De örülök, ha a történetem kikapcsol. Hát ha egész nap politikáról olvasol, akkor ahhoz képest ez mókás lehet, mert 1, nem értek a politikához 2, nem érdekel a politika 3, mókás lett volna egy harmadik indokot találni, de sajna nem jut eszembe semmi... :( Igen, fogalmam sincs, hogy miért írok akkor ilyet :D Kihívás :)
Nem is gondoltam volna, hogy a rész ennyi kérdést megválaszol, de már azt akarom én, hogy kiderüljenek a dolgok. :D
Jongin... szerintem is már túl kedves :') De majd meglátjuk, mi lesz vele, nem mondok inkább semmit, ahogy arról sem, mi lesz egyetlen Byung Hun-unkkal, aki sajnos nem ihatott szerintem túl sokat a szülinapján a beosztásuk miatt :( :D
Te is feldobtad az én napomat, köszönöm :D
Bocsi,hogy csak most írok, de egyszerűen nem volt időm. :( de nagyon-nagyon-Nagyon izgalmas lett ez a rész is és ismét sok mindent megtudtunk: )remélem mostmár kialakulnak a szerelmi szálak is <3 sok sikert a továbbiakban és várom a folytatást! !:*^^
VálaszTörlésHanni~
Szia :) nekem mindig jól esik a visszajelzés, az meg teljesen mindegy, hogy mikor. A szerelmi szálakkal is igyekszem, csak sajnos magam alatt is vágtam a fát, hogy ennyire összekavartam a szálakat. :D De ígérem, most már az is tisztázódni fog^^ Köszi, hogy írtál :)
Törlés