18. fejezet

/Sziasztok!*-* Most nem szeretnék sokat szövegelni, hát... ez sem ilyennek készült, de már ilyennek kell szeretni :) Kicsit összefolytak a napjaim, és nem volt időm befejezni, ezért csak most tudtam feltenni. Igyekeztem, hogy valami derüljön is ki belőle, hát nem tudom, hova fogjátok tudni tenni a dolgokat... :D Igyekeztem valami cukit is beleírni ebbe, de úgy tűnik, ez a fici nem erről lesz híres :) Ó, igen, és volt még pár összeszerkesztett képem, amit még régebben gyártottam, mikor unatkoztam. Meg akartam csinálni az összes páros-felállással egy ilyen képet, de aztán nem volt időm, de úgy döntöttem, az eddigi szerkesztett képeimet felteszem egy menüpontba, ha érdekel, nézzétek meg, nem vagyok egy photoshop zseni, az biztos:)/

Chapter 18

Az eső mindent tisztára mos

Másnap a könyvtárba lézengtem. Anyagot gyűjtöttem U-kwon beadandójához, ha már ígéretet tettem, hogy megírom. Neki is álltam. Tulajdonképpen a legnehezebb dolog benne az írásmód lebutítása volt. Hisz elég szépen tudtam fogalmazni, de meglepte volna a tanárokat, hogy a fiú is hasonlóképpen. Már pont befejeztem volna aznapra a gyűjtést, mikor kifelé menet megláttam az újságos részleget. A sulinak elég jó archívuma volt ezekből, így odaléptem. Eszembe jutott valami.

- Tudok segíteni?- kérdezte kedvesen az ott ügyködő könyvtáros kisegítő.

- Igen, a tíz évvel ezelőtti Chosun Ilbo-kat keresem- néztem rá reménykedve.

- Azok már csak digitalizált formában vannak meg. Azokon a gépeken meg tudod keresni a katalógusban- mutatott pár gépre az egyik sarokban.

- Köszönöm!- mosolyodtam el, és arra tartottam. Többet akartam megtudni a 10 évvel ezelőtti eseményekről, így gyorsan kikerestem Dél-Korea egyik legelterjedtebb újságából ezt az időszakot.

Meg is találtam a cikkeket, amiket NaRi is kivágott. Ezerféle cikk volt róla akkoriban. Az elnökről, az elnökhelyettesről, és annak családjáról. Kép nem is nagyon volt betéve sehová, magáról a családról. Pedig kíváncsi lettem volna arra a két lányra, aki meghalt. De azon kívül, hogy még gyerekek voltak, semmi nem volt írva. Még az életkoruk vagy nevük sem. Egyetlen, amit tudtam róluk, hogy meghaltak.

Ezért, mivel a Google a barátom, külön a képkeresőbe beütöttem a nevüket, de egyszerűen… semmi. Semmit nem adott ki róluk. Ezek szerint nem éltek nagyon dokumentált életet, ameddig éltek. És az elnök fia sem. Bár róla pletykalapon találtam egy érdekes cikket. Nem tudom, mennyire lehetett megbízható, de azt írták, hogy elég kicsapongó életet élt, aztán 18 évesen eltűnt. Amúgy Kim Myung Dae-nek hívták. És még előtte pár évvel tűnt el ugye Changjo húga is, akiről szintén nem csatoltak képet… ezek a miniszterek miért nem bírnak megülni a fenekükön? Mi történt akkoriban a Kék-Házban, ami így felborzolta a kedélyeket?

Nagyot sóhajtva csuktam be a gépen a lapot, majd felálltam, hogy odaadjam az eddig kész részt U-kwon-nak. A szobájukhoz sétáltam, és bekopogtam. A fiún kívül éppen a másik kettő nem volt bent. A szobában  vigyáznom kellett, hogy ne essek hasra a szétdobált ruhakupacokban. Hiába is, fiúk.

- Mi szél hozott ide, Ji Min?- nézett rám mosolyogva a fiú, az ágyán tehénkedve.

- Elhoztam a beadandód első részét, és a tegnapi pendrive-ot. Letöröltem róla, ahogy kérted- nyújtottam át neki a papírokat, és az említett tárgyat.

- Egy angyal vagy! Ezért cserébe kerestem neked valamit. Igazából ez sokkal egyszerűbb helyen volt. A tegnapiért vért izzadtam, mire feltörtem. Tessék, nézd meg!- fordította felém a laptopját. Odaültem az ágyra, míg ő a beadandója papírjait nézegette, és szakértően bólogatott hozzá, mintha egy szót is értene, ami le volt írva.

- De U-Kwon, ez ugyanaz, mint a tegnapi!- sóhajtottam.

- Igen? Pedig ez az iskolatulajdonos adatbázisában volt, azt hittem, lesz még benne valami más is… Nem volt valami védett helyen a rendszerben. So Ji Sub ezek szerint nagyon titkolhatja a diákjait- nevetett fel. Én is elmosolyodtam, és azért végigtekertem a doksit, hátha van valami egyéb is benne. De szinte szóról szóra ugyanaz volt.

Egészen addig, míg lejutottam Chunji nevéig. Születési dátuma nem volt ugyanaz. Az megegyezett a miénkkel évszámilag, a hónapok maradtak az eredetiek. Gyorsan letekertem L.Joe-hoz. Szintúgy. C.A.P? Ő is két évvel fiatalabbnak volt feltüntetve ezen a lapon. Mi ez? Most akkor melyik az igazi? Miért van kétféle képen is felírva? Miért más a két férfinál az iskola tanulóinak adata? Vagyis, csak ennek a három fiúnak…

- Semmi érdekes? Vagy mit bámulsz ilyen meredten?

- Semmit! Csak belebambultam- legyintettem, és becsuktam a fájlt- Azért köszi!

- Még körül nézek neked! De… biztos nem mondod el, hogy minek kell?

- Hidd el, nem olyan nagy titok, de a büszkeségem nem engedi, hogy elmondjam!- vontam vállat, majd az ajtó felé igyekeztem, majd egy intés kíséretében kisétáltam.

Az ajtóban azonban összeütköztem a pont befelé tartó JongIn-nal.

- Kai!- mosolyodtam el.

- Mit kerestél itt? Csaknem engem?- mosolygott édesen.

- Majdnem. Legközelebb- ütögettem meg a vállát, és távozni akartam, mikor megállított.

- Történt valami mostanában? Olyan szomorúnak és gondterheltnek nézel ki. Tudok valamit segíteni?- szinte elolvadtam a tekintetétől.

- Nincs semmi baj, csak kimerült vagyok.

- Akkor pihenj többet. Nem akarom azt nézni, hogy esel szét.

- Kai!- húztam el a nevét mosolyogva- Ne félts engem!

- De hogy ha fontos vagy nekem, mit tegyek?

Ismét zavarba hozott. Sosem hozta szóba, hogy lehetne közöttünk valami, csak ilyeneket mondott. Néha már nem tudtam hová tenni.

- Nem is ismersz annyira…- motyogtam, mire elmosolyodott.

- Nagy hiba, pótolni kéne, nem igaz?- lépett közelebb.

- Elf… elfoglalt vagyok- bólogattam kevésbé meggyőzően- Majd máskor!- majd elsiettem. Megtettem pár lépést, mikor ajkamba harapva hátrafordultam. Ő ott állt az ajtóban, és tűnődve nézett utánam. Talán megbántottam? Hirtelen elszégyelltem magam az előző kirohanásomért.

- Kai!- kiáltottam oda neki hátrálva továbbra is, mire felkapta a fejét- Tudod, mit szólnál, ha…- ekkor azonban belegyalogoltam valakibe a hátammal.

- Uh, bocsi, nem volt szánd…- kezdtem mentegetőzve, de mikor megláttam, hogy ki néz rám bosszankodva, elharaptam a mondatot.

L.Joe éppen akkor sétált ki a szobájuk ajtaján, neki mentem tolatva.

- Nincs szemed? Amúgy meg mit keresel itt?- kérdezte unottan, majd oldalra nézett, és gúnyos mosolyra húzta a száját. Észrevette, hogy Kai-val lehettem, és épp neki beszéltem. Hisz a fiú tekintetét is a hátamon éreztem még.

A szőke fiú visszanézett rám, és az arcom felé nyújtotta a kezét. Meglepődtem, de nem mozdultam. A szemem alját simította végig, mikor végre észbe kaptam, és ellöktem a kezét. De még előtte hallottam, ahogy a másik ajtó becsapódik. Remek, Kai is biztosan besértődött rám, amiért hagyom, hogy más fiúk „simogassák” az arcomat. Pedig nyilvánvaló volt, hogy L.Joe csak szemétségből csinálta. Miért nem reagáltam hamarabb?

- Mit művelsz?- rivalltam rá.

- Egy szempilla volt, egy szempilla!- mutatta fel a kis fekete szempillát, mintha egy értelmi fogyatékosnak beszélne- Adjam vissza? Elteszed emlékbe?

- Nem kell, tartsd meg!- legyintettem fáradtan, majd mivel nem volt kedvem új vitát nyitni, inkább faképnél hagytam. Pasik. Eddig egy sem volt, most meg tele van velük az életem!

*

Szombatra olyan programot szerveztek nekünk, amin csak pislogni tudtunk. Mindannyian. Egy túrát, a hegyen, amin a kastély állt. Mindenki hármas csoportokban indult el, ez szobánként oszlott fel, és mindenkinek egy bizonyos jelet kellett követnie.

Persze, felmerülhet, hogy miért volt mindenki lelkes mégis, és miért nem mondta azt kényesen, hogy az ő foga nem fűlik a dologhoz?

Mert a nyertes csapat nem csak két hetet lehetett otthon őszi szünetben, hanem még pluszba kapott egyet. Ezzel akarták aktivitásra bírni azokat is, akik nem sok hétvégi programon vettek részt lustaságból. És sikerült is. Ettől mindenki nyerni akart.

Suzy is. Így tudtam, hogy ez kellő motiváció lesz a csapatunknak, hogy nyerjünk, mert ha Suzy valamit mondott, annak úgy is kellett lennie, nem volt apelláta.

Így még péntek este összeállítottuk, a Sulli által tutorial videóról lelesett túlélőcsomagot (igen, én sem értettem, hogy ez miért is kellett, mikor csak egy közeli erdőben fogunk bolyongani).

És Suzy hamar ágyba parancsolt minket, de ettől függetlenül nem lehetett Sulli-t lelőni, aki Chunji-ról áradozott. Kicsit kezdett idegesíteni a dolog. Aranyosak voltak együtt, de… valami akkor sem stimmelt ebben az egészben. Nem értettem, hogy miért így hirtelen.

Meg persze az U-Kwon-nak tett ígéretem sem hagyott nyugodni. És a tény, miszerint nem lehet mindenki egyszerre boldog.

Így észrevétlenül fülembe nyomtam a zenelejátszómat, és elkezdtem zenét hallgatni, így sikerült hamar el is aludnom.

Reggel nem is kellett olyan korán kelni, így nem volt a dologban semmi vészes. 9-kor kellett gyülekeznünk az egyik teremben, ahol megkaptuk az útvonalat, és 10-kor kellett elindulni. Ha minden igaz volt, akkor Délután ötre vissza is kellett érkeznünk a kastélyba. Az volt a végső időpont. De nem volt olyan hosszú maga az út, hogy ennyi időt vegyen igénybe.

Persze nem csattantam ki a boldogságtól, hogy szombaton is az osztályom képét kell bámulnom, de beletörődve ültem le az osztályterembe kilenckor, mikor megjelent az osztályfőnökünk.

- Jó, nem is húzom sokáig az időt. Itt vannak a tárgyak, amiket be kell gyűjteni az út során, és a kijelölt turista útvonalak- osztott szét pár papírt csoportonként- Még ismertetem a szabályokat, utána mindenki indulhat.

Vagy fél óráig különféle szabályokról papolt, hogy mit kell betartanunk, és mire ügyeljünk, de az én szemem a teremben unottan ülő osztálytársaim között járt. A héten semmi újat nem tudtam meg, és ez kicsit idegesített. Sapó nem nagyon közeledett felém, L.Joe sem a szempillás incidens óta, így az a társaság, Chunji kivételével most elkerült. Persze, napi szinten beszéltem pár mondatot Niel-lel, vagy Ricky-vel is, ők mindig nagyon kedvesek voltak velem. De nem tudtam, hogy ők vajon benne vannak-e ebben az egészben.

Tízre végeztünk is, és mindenki elindulhatott az útra, hogy minél hamarabb célba érjenek. Nekünk a sárga kereszt alakú turistajelzést kellett követnünk, és útközben meg kellett keresnünk a három kirakott sárga szalagot. Ha ezek megvoltak, akkor végeztünk, és ha visszaértünk a suliba, akkor ért véget a feladat.

- Utálok túrázni!- jelentette ki Sulli az első 10 méter után.

- De otthon lustálkodni szeretnél, igaz? Szóval aktivizálódj!- szólt rá a másik lány.

- Mit meg nem teszek, hogy lógjak a suliból!- sóhajtotta az előző. Csak mosolyogtam rajtuk. Én sem voltam kilométeres túrákhoz szokva, de ősszel szépek az erdők, nem igaz? Ezzel bíztattam magamat.

Végül, mikor Sulli is rájött, hogy nem is olyan borzalmas a dolog, egészen jól elvoltunk. Nekünk jól esett hangosan énekelni, és régi, idióta történeteket mesélni magunkról, amikre nem voltunk büszkék. Olyanok voltunk, mint egy rég összekovácsolódott lánybanda, akik kitartanak egymás mellett. Furcsa érzés volt, hisz nincs két hónapja, hogy a suliba jöttem, azon kívül sosem tapasztaltam ilyet.

Alig egy órája gyalogoltunk a kacskaringós ösvényeken, mikor Sulli felkiáltott:

- Ott a szalag!- mutatott egy fa ágára. Valóban ott lógott a kis sárga szalagocska, a baj az volt, hogy egyikünk sem érte fel.

- Az én nyakamba nem másztok fel!- mondta Suzy az egyértelműt. Én időközben a fát néztem, hogyan lehetne felmászni rá, de sehol nem láttam kiálló ágakat, amin fel lehetne kapaszkodni. Ki tette azt oda, és milyen megfontolásból olyan magasra?

- Sulli, fel tudsz mászni a hátamra?- kérdeztem a lányra nézve.

- Ne viccelődj. Egész héten fájt a hátad, nem akarom, hogy még rosszabb legyen.

- Akkor mi legyen? Te nem bírsz el!- ekkor megláttam egy hosszabb faágat- Majd azzal lepiszkálom!- jött az ötlet.

Fel is kaptam, de nem igazán sikerült vele elérnem semmit, hogy a fenébe is…!

- Hadd segítsek!- hallottam a fülemnél egy férfias hangot, mire megpördültem, kiejtve a kezemből a botot.

- Kai… hát te…?- néztem a fiú mély barna szemeibe.

- Pont erre vitt az utunk, a kék kör itt keresztezi a sárga keresztet.

Ekkor láttam meg mögötte U-Kwon-t és Henry-t is.

- Akkor, le tudod nekünk szedni?- mosolyogtam fel rá.

- Nem. De ha a nyakamba ülsz, akkor le tudod szedni te.

- De én nem…- ijedtem meg, de Suzy szavamba vágott.

- Gyerünk Ji Min, van jobb ötleted?- vigyorgott kicsit gúnyosan. Nekik már elmeséltem, hogy nem tudom, mit érzek Kai iránt. Azon kívül, hogy kedvelem, van még itt több is?

Így vörös fejjel beleültem Kai nyakába, mikor leguggolt, majd a lábamat megfogva felállt, amitől kicsit megszédültem, és meg kellett kapaszkodnom… a hajába. Egy rémült sikítás kíséretében.

- Azért a hajamat ne tépd ki!- hallottam, hogy nevet. Én meg még mindig vörös fejjel leszedtem a szalagot, majd megütögettem a vállát.

- Már letehetsz.

Erre leguggolt ismét, hogy le tudjon tenni, és azonnal le is pattantam róla.

- Köszi…- motyogtam zavaromban.

- Hé- nyúlt az állam alá, hogy felemelje a fejemet- Azért ennyire ne pirulj el.

- De mit csináljak, mikor ezt hozod ki belőlem?- húztam el a számat őszintén, és hátra néztem a többiekre, akik mindennel el voltak foglalva, csak velünk nem. U-kwon épp az ő szalagjukat mutogatta lezseren Sulli-nak, Henry meg épp Suzy-nak mondott valamit. Visszanéztem Kai-ra, aki az én arcomat leste töretlenül.

- És ez még mind semmi nem volt. Mi lenne, ha…- két tenyerébe fogta az arcomat, és lassan elkezdett közeledni fejével az enyém felé. Elkerekedett szemmel néztem, mit csinál, szinte végig sem gondolva, hogy… mindjárt megcsókol.

Az ajkam fölött megállt, és elmosolyodott.

- Akár szeretnéd, akár nem… még nem tartunk ott- majd végül a homlokomra nyomott egy hosszú puszit. Azt hiszem a lábujjamig vörös voltam.

- Ideje mennünk- szakított ki a varázsból Suzy, amiért egy kicsit hálás is voltam.

- Akkor- lépett el előlem a fiú- Sok sikert!- szorította meg a kezemet, majd a fiúkhoz sétált, és egy intés után elindultak a saját ösvényükön.

- Mondd csak, Ji Min- karolta át vállamat Sulli- Kai nyakából szebb a világ?- vihogott, mire csak oldalon böktem- Most miért?- vigyorgott továbbra is- Csak úgy repkednek körülöttetek a szikrák!

- Szerintem van, akivel jobban repkednek!- fűzte közbe Suzy is somolyogva.

- Csak mert utáljuk egymást!- feleltem felszegett állal.

- Ki mondta, hogy L.Joe-ra gondoltam?- biccentette félre a fejét, mire ajkamba kellett harapjak, hogy ne menjek neki- Na de indulás! Mire várunk még? Már csak két szalag kell!

Kai szemszöge~

Úgy vigyorogtam, ahogy a gyerekek szoktak. Nem is tudom, mi ütött belém, de nagyon jó kedvem volt.

- Ha ennyire bele vagy zúgva, miért nem kéred meg, hogy legyen a barátnőd?- kérdezte U-kwon, ahogy a métereket faltuk, és már kezdett elege lenni az idióta jókedvemből.

- Igaz… ha ennyit vársz, még valaki megelőz!- mondta Henry is. Igen, már világossá tette, hogy nem zavarná, ha összejönnék unokahúgával. Ami meglepett, mert Henry híres volt arról, hogy védte, ami az övé volt. Ennyire megbízna bennem tényleg?

- Még látom rajta, hogy nem áll készen…

- Mégis, mire? Nem kell azonnal lefektetned!- röhögött Yookwon, mire fejbe vágtam.

- Akkora egy seggfej vagy!- nevettem vissza.

- De most komolyan…

- Majd az őszi szünetben elrendezem a dolgot- mondta magabiztosan.

- De akkor hazamegy az Államokba- mondta Henry.

- Tudom. Ezért nem lesz ott más zavaró elem…- motyogtam szinte magamba az utolsó mondatot, és elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a lány piruló arca. Majd a pillanat, amikor L.Joe az arcához ért. Olyan megkövülten bámulta, mintha… Elhessegettem a képet, és igyekeztem elfelejteni. Nem tetszhet neki ő, mikor már annyi szemétséget követett el ellene. Ji Min túl jó hozzá.

Talán nem is ő volt az, aki nem volt felkészülve egy kapcsolatra… talán én voltam még az. De elég csak ránéznem, és tudom, hogy van, ami megér bármit. Tényleg bármit.

Ji Min szemszöge~

Már megvolt a második szalagunk is, és az idő jócskán délután három felé járhatott.

- Leszakad a lábam!- sóhajtottam.

- Nekem is!- kapott az alkalmon Sulli is, hogy nyafogjon egy sort.

- Ráadásul a nap sem süt!- szállt be a játékba Suzy is. Igen, eléggé beborult az ég, és a szél is elkezdett már fújni. Nyoma sem volt a kora őszi időnek már.

- Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem rossz irányba megyünk. Nem láttam már tíz perce sárga jelzést- vakartam meg a tarkómat.

- Pont most akartam megjegyezni! Lehet, hogy rossz helyen tértünk le abban a kereszteződésben. Ó, nézzétek, ott egy zöld négyzet!- mutatott a lány, aki eddig diktátorként irányított minket.

- Az Chunji-éké! Mondta, mielőtt elindultunk- lelkesült fel Sulli.

- Akkor húzzunk innen gyorsan, mielőtt összefutunk velük. Forduljunk vissza!- vágtam rá.

- Lehet, hogy a két út egybevezetne?- gondolkozott el a másik lány, mire mérgesen toppantottam egyet. Ezzel egy időben hatalmas dörrenés járta át a hegyet.

- Nyugi, nem te voltál- mondta Suzy rémült arcomat látva- Az ég. Siessünk, mielőtt elkap minket egy vihar.

- De hát úgy tűnik, hogy eltévedtünk. Menjünk vissza!

- Nem, menjünk tovább erre!

- Suzy, komolyan mondom…!- idegesedtem fel- Jó, Sulli, te mire szavazol? A többség dönt.

- Szerintem keressük meg Chunji-t!- vont vállat.

- Jézusom, ennyire gyerekes nem lehetsz!- csaptam a homlokomra.

- Jól van, menjünk a…

Nem tudta tovább mondani, mert ebben a pillanatban még egy dörrenés hallatszott, egy villámcsapással egy időben, és azonnal zuhogni kezdett az eső.

- A…- igen, Suzy egy jóízűt káromkodott mérgében. Hiába volt a fák lombkoronája, már javában lehullott a levél róluk, és így rendesen a nyakunkba szakadt a vihar.

- Van a közelben valami menedékház?- ez volt az első gondolatom. Hisz már azt sem tudtuk, merről jöttünk, nem tudtam hogyan kéne visszamenni a kastélyhoz.

- Fogalmam sincs. De szerintem induljunk el, mert itt bőrig ázunk! Nyilván a zöld út is végül visszakanyarodik!- mondta Sulli, majd megindult futólépésben az esőben, mi meg követtük. Már annyira átáztunk, hogy szinte egy falatnyi száraz felület sem volt rajtunk.

Egészen kifáradtunk, de nem akartunk megállni, ebben az ítéletidőben. Vajon a többi csoport megérkezett már a sulihoz? Meddig fog esni az eső?

- Nézzétek, ott egy kis házikó!- mutatott egy kicsit rozzant faépületre Suzy, ami egy vadászház lehetett régen. Ma már valószínűleg csak állatok laktak benne.

- Előbb halok ment, mint hogy oda bemenjek- riadozott Sulli, mire megragadtam a csuklóját.

- Halj meg inkább valamikor máskor!

Nem az ösvényen volt a házikó, hanem kicsit a hegyoldalba, így még felkapaszkodtunk oda a sáros földön, addig teljesen kimerültünk. De szerencsére az ajtó nem volt zárva. Mihelyst betettem a lábamat, korhadt fa illata csapta meg az orromat, és legszívesebben levetettem volna magam a földre.

- Le akarom dobálni magamról a ruhámat, még pucéron is kényelmesebb lenne!- morogtam kifújva a levegőt megkönnyebbülésemben, hogy már nem ostromolnak az esőcseppek, és beértem, egy nagyobb helységbe a kis házikóban.

- Ne feszélyezzen semmi, majd hátat fordítok, Jimmy!- hallottam meg egy ismerős hangot az egyik sarokból, de annyira megijesztett, hogy hátralépve átestem egy fa lócán. Erre csak megforgatta a szemét, és leült az egyik fa székre. Ekkor láttam, hogy a másik kettő is ott van a viskóban. Remek! Lassan feltápászkodtam.

- Szia Chunji!- mosolygott Sulli lelkesen- Hát ti mit kerestek itt?

- Ezt nekünk kéne kérdezni!- mondta Sapó- Mi a közelben váltunk, mikor eleredt. De a ti utatok nem is erre vezetett.

- Eltévedtünk, és itt kötöttünk ki. Nem volt szándékos- vont vállat lezseren Suzy, a falnak dőlve. Úgy tűnt, ő is kényelmetlenül érzi magát.

- Jól átáztatok! Nagyon fáztok?- kérdezte Chunji aggodalmasan, majd a saját kabátját azonnal Sulli vállára terítette. Milyen úriember.

- Nem vészes!- vontam vállat, pedig eléggé fáztam- Van valami tervetek a visszajutásra?- ültem le a felállított lócára. A többiek is helyet foglaltak a szedett-vedett tákolmányokon. Nem volt egy összkomfortos hely, az biztos.

- Megvárjuk, míg eláll az eső- mondta egyértelműen Sapó.

- És ha holnapig nem áll el?- kérdezte Suzy gúnyosan.

- Akkor megtanulunk teleportálni!- vágott vissza a fiú eddig sosem hallott szarkazmusával. Még sosem hallottam őket nyíltan… beszélni. Sehogy sem. De úgy tűnik, tényleg nagy konfliktus lehet közöttük.

- Elég lesz!- szólt közbe L.Joe, és felsóhajtott- Örüljünk neki, hogy itt vannak, legalább belehelik a házikót.

- Mik vagyunk mi, tehenek?- kérdeztem ingerülten.

- Túl vézna vagy egy tehénhez képest.

- Szóval csak egy boci- mosolygott angyalian Chunji, mire megráztam a fejemet. Idióták közé kerültem.

Pár percig csend honolt a szobában, majd a telefonomért nyúltam, hogy legalább szóljak valakinek, hogy itt ragadtunk.

- Nektek sincs térerő?- kérdeztem körbenézve, mire mindenki a fejét csóválta- Pedig szólni akartam Henry-nek, vagy Kai-nak.

- Kai biztos hős szerelmes módjára iderohant volna- mondta ironikusan Suzy.

- Hogy örültünk volna a társaságának!- sóhajtott L.Joe. Komolyan megverem!

- Nem lehet itt begyújtani valamivel? Tüzet kéne raknunk, van gyufám!- mondta Sulli.

- Az egész tákolmány fából van, Sulli, mégis hogyan gyújthatnánk be akármit?- álltam fel, és inkább járkálni kezdtem, mert egy helyben megfagytam. Éreztem, ahogy Sapó engem bámult, de mikor felnéztem rá, elfordította fejét. Mostanában furcsán viselkedett velem. Pontosabban az igazgatóis eset óta. Talán rájött volna, hogy az apja dolgába ártottam magamat?

- Ne mászkálj már, elszédülök- morogta a szőke srác.

- Megfagyok. Rajtad szárazabb ruha van, mint rajtam, egy szót se szólj!

- Gondolhattatok volna esőkabátra!- vont vállat.

- Reggel még sütött a nap- vágtam vissza.

- Jaj, hagyjátok már ezt a hangnemet! Inkább használjuk ki ezt az időt, hogy jobban megismerjük egymást!- mondta Chunji, mire mindenki csak pislogott rá. Nem voltam benne biztos, hogy a társaságból mindenkit meg akarnék e közelebbről ismerni…

- Támogatom!- szólt közbe Sulli. Persze, ő mindent támogatott, amit a fiú mondott…

- Miért is ne?- kérdezte C.A.P is. Na de pont ő?

- Ott van egy üres és ősrégi boros üveg. Üvegezzünk. De csak felelni lehessen, hisz tenni nagyon itt úgysem lehet semmit- mondta a lány, mire nagy nehezen bólintottunk egyet. Valahogy el kellett ütni az időt.

- Aki nem őszinte, annak pedig valami büntetést adunk- folytatta lelkesen.

- Én kezdem!- mondta Chunji, majd megpörgette, és a vége megállt Suzy-n- Tetszik valaki, jégkirálynő?

- Brad Pitt. Én jövök!

- Várj! Tényleg Brad Pitt?- nevetett fel Sapó.

- Igen, zavar?- fintorgott egyet, majd megpörgette- Ó, Ji Min, hmm… milyen érzés volt, mikor Kai ma megpuszilt?

Elkerekedett a szemem. Tudtam, miért csinálta. El is érte a hatást. Láttam, hogy mindenki szeme rám vetül.

- Ezt most muszáj?- nyögtem.

- Légy őszinte. Utáltad!- nevetett Chunji.

- Nem, nagyon is jó volt. Ő legalább jól nevelt. Na, én pörgetek!- megforgattam az üveget, és az megállt Sulli-n.

- Sulli, Chunji vagy U-kwon tetszik jobban?- lettem én is pofátlan. Nem akartam én is ilyen kit ki érdekel kérdést feltenni, de ha a többiek is így játszottak, hát legyen. Bár ettől nem értettem, hogyan ismerjük meg egymást jobban.

- Hát… mindketten nagyon helyesek, de Chunji kicsit jobban- pirult el a lány, mire a fiú átkarolta.

- Mertél volna mást mondani, igaz?

- Komolyan mondtam- pöckölte orron, majd megfogtam az üveget, és megpörgette- Ó, C.A.P… várjunk csak… hmm… mikor vesztetted el a szüzességedet?

Erre mindenki szeme elkerekedett.

- Két éve- felelte a fiú egyszerűen.

- Akkor 16 voltál?- hűlt el Sulli.

- Igen- jött a válasz.

Nem, C.A.P akkor 18 volt. Ezt miért nem mondja el?

- És kivel?- lett egyre kíváncsibb.

- Csak egy kérdést tehetsz fel- hunyta le a szemét fáradtan.

- Nem biztos, hogy ezekből a kérdésekből jobban megismerjük egymást!- motyogta Suzy.

- De attól még mókás!- vigyorgott Chunji- C.A.P… te jössz!

És ez így ment tovább. Hülyébbnél hülyébb kérdések következtek, szerencsére engem csak ritkán pörgettek ki. De végül megint így esett. Chunji volt a tettes.

- Ji Min, szerinted ki a legjóképűbb az iskolában? Ugyebár Kim Jae Joong-on kívül- mondta kicsit gunyorosan.

- L.Joe- feleltem, mire mindenki szeme rám vetült, és egy pillanat múlva én is megbántam, hogy kimondtam.

- Én?- nézett rám furán a fiú. Nyilván ez volt az utolsó, amire számítottak.

- Nyugi. A szépség közel sem számít, ha belül rohadt valami…- mondtam mélyen a szemébe nézve, és láttam, hogy megrándul egy ín az állán. Ideges lett a mondatomra, amit egy mosollyal nyugtáztam.

Így folytattuk a játékot, mígnem Sulli kipörgette L.Joe-t.

- Kivel és mikor csókolóztál utoljára? Őszintén!- kérdezte kíváncsian.

- Mikor is?- éreztem, ahogy a fiú tekintete rám vetül, szinte tudtam, hogy most revansot fog venni- A bál éjszakáján. Ji Min-nel- tette hozzá pimaszul, mire mindenki tekintete rám vándorolt.

- Ti már komolyan…

- Az vészhelyzet volt- vágtam Sulli döbbent szavába, és L.Joe felé fordultam- És nem túl élvezetes.

- Most miért viselkedsz úgy, mintha nem lettél volna te is olyan heves?- kérdezte félrebiccentve a fejét- Valld be, hogy nagyon is jó volt.

 Erre éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Hogy mert… hogy mert ilyet mondani? Mindenki előtt?

- Te talán élvezted?- kérdeztem.

- Ó, igen. Ahhoz képest…. végre valamire jóra használtad a szádat…

A feje mellett elnézve pont Sapó tekintetével találkoztam. Döbbent volt. És… dühös. Csak nem tudtam, kire. Nem bírtam tartani a szemkontaktust, így is olyan hülyén éreztem magamat, inkább visszanéztem L.Joe-ra.

- Rohadj meg, azt mondtad, felejtsük el!- akadtam ki jobban.

- Van, amit nem lehet csak úgy elfelejteni- vonta meg a vállát győztesen, mint aki pont azt akarta volna elérni, hogy ennyire felhúzzam magam. És éreztem, hogy nem vagyok messze attól sem, hogy elsírjam magam. Ennyire nyomorult helyzetbe… Nem gondoltam volna, hogy ennyire kegyetlen legyen.

- Mégis, mit akarsz elérni azzal, hogy ilyen vagy?- kérdeztem, csak a fiúra figyelve, nem érdekelve, hogy a többiek is tágra nyílt szemmel bámulják a vitánkat.

- Fogalmam sincs- vont vállat. Legalább őszinte- Nem tudok semmit kezdeni veled. Mégis, mit kéne tennem?

- Elfelejteni.

- Az csak akkor fog menni, ha elmész!- suttogta, közelebb lépve.

- Mi lenne, ha lenyugodnátok?- kérdezte Sapó végül megemelve a hangját.

- Nem. Semmi kedvem tovább elviselni ezt itt- böktem a szőke fiú mellkasára erősen, majd felsóhajtottam- Rendben. Te győztél!- majd felálltam, és az ajtó felé indultam Tudtam, hogy senki nem mer megszólalni ebben a feszült csöndben. Mikor beértem a kis előszoba szerűségbe, akkor ragadta meg a karom a szőke fiú, aki utánam sietett.

- Hé, hová mész?- kérdezte értetlenül.

- El! Nem ezt mondtad?- nevettem fel kínomban, majd a kilincsre tettem a kezemet.

- Ne butáskodj, maradj itt! Nem gondoltam komolyan- húzott vissza, hirtelen kevésbé utálkozó hangon. Beleszédültem volna a tekintetébe, ha tovább nézek bele.

- Félek benned akár egy pillanatig is megbízni, Byung Hun- csóváltam meg a fejem, kihúzva csuklómat szorításából- Tudod… Csak azért, mert elveszítettél embereket, vagy mert szar az életed… Nem kell, hogy te is elveszítsd az emberségedet… már ha neked egyáltalán volt olyanod valaha is- majd kitártam az ajtót, és nem számított, mennyire zuhogott, hirtelen megkönnyebbülés fogott el, hogy odakint lehetek. De még hallottam, hogy valaki odabent dühösen rácsap az ajtóra, hogy az kis híján kiszakadt a helyéről.

C.A.P szemszöge~

Természetesen a vitatkozó páros után mentem, de Ji Min utolsó mondatai engem is megállásra késztettek. Igaza volt. És láttam, hogy ezt L.Joe is belátja. Azért lett utána ilyen dühös. De ez nem tette a szememben őt a piedesztálra.

Sosem láttam még Ji Min-t ennyire kiakadni valamin. De hogy L.Joe kihozta belőle ezt… Ahogy ingerült arccal visszatért a köreinkbe, hirtelen lendült felé az öklöm, és mielőtt meg tudtam volna állítani, rájőve, hogy feleslegesen verekszek most, telibe találta az öklöm az arcát.

- A rohadt életbe… Min Soo, te meg mi a francot képzelsz?- fogta meg orrát, amit eltaláltam.

- Hogy merészelted?- néztem rá gyilkos szemekkel.

- Megcsókolni, vagy beszólni neki? Mert azt hiszem, hogy egyik sem a te dolgod!- vágott vissza.

- Te rohadék, tényleg semmi érzésed nincs? Hogy változhattál ilyen szörnyeteggé?- ordítottam rá.

- Szörnyeteg?- kérdezte hitetlenül, hirtelen fájdalmáról is megfeledkezve.

- Mégis, minek tartod magad ezek után? Mi lesz Ji Min-nel, szerinted? Ítéletidő van, bármi baja eshet!- erre mindenki furán nézett rám. Nyilván nem gondolták volna, hogy pont én leszek az, aki aggódni fog érte.

Ezen láttam, hogy elgondolkozott, még szemét is lehunyta, majd felsóhajtott.

- Utána megyek! És visszahozom!- indult volna a kijárat felé, de elkaptam a karját.

- Te már vond ki magadat az életéből. És hagyd békén! Majd én megyek!- majd válaszára sem várva siettem az ajtó felé. A kis előtéri részben ért utol valaki, és fogta meg a csuklómat. Meredten bámultam az előttem álló Suzy-ra.

- Te kedveled Ji Min-t, igaz?- kérdezte egy kicsit a száját húzva.

- Mi van ma mindenkivel?- förmedtem rá, kihúzva a kezemet gyenge tartásából- Csak mert nem akarom, hogy baja essen…

- Te nem vagy ilyen. Téged nem érdekelt sose, hogy valakinek baja esik. Ezért tudni akarom, hogy mit akarsz Ji Min-nel. Mert a barátja vagyok.

Téged nem érdekelt sose, hogy valakinek baja esik.

Felsóhajtottam. Pontosan tudtam, mire gondolt. De az már régi történet. És én már nagyon szívesen elfelejtettem volna végre.

- Suzy!- sétáltam felé, hogy hátrált a falig. Közvetlen előtte álltam meg, szinte éreztem rémült lélegzetvételeit- Te még mindig nem felejtetted el? Te még mindig… érzel irántam valamit?- suttogtam, hogy odabent ne hallja meg senki, csak mi ketten. Hisz erről rajtunk kívül senki nem tudott.

- Miről beszélsz?- lökte meg a vállamat- Sosem éreztem irántad semmit! Hogy lennék képes egy ilyen fiút, mint te, kedvelni?- keserűség volt a hangjában, amiből tudtam, hogy ez hazugság. Szép szemeiből is öngúny sugárzott. Látszott, hogy utálja magát, amiatt a két évvel ezelőtti incidensért. Ahogyan én is tettem magammal…

- Ez esetben…- tártam szét a karomat- Foglalkozz a magad gondjával! Ji Min miatt meg ne aggódj. A föld alól is előkerítem- már megfordultam volna, mikor meghallottam egy halvány hangot még.

- Vigyázz magadra!

De mikor megfordultam, hogy a lányra nézzek ismét, már sehol sem volt. Apró mosolyra húztam a számat. Suzy, mik vannak még a páncélod alatt?

Ji Min szemszöge~

Szinte futottam az esőben, amerre a lábam vitt. Eltökélt szándékom volt, hogy megmutatom én nekik, hogy visszatalálok a suliba, és hívok valami segítséget. Aztán ha már biztonságban vannak, megfojtom L.Joe-t. Igen, így lesz!

Annyira fellelkesültem az ötlettől, hogy észre sem vettem, hogy mekkora sárdagonyába léptem, így egy mozdulattól hátravágódtam. Amim eddig esetleg csak vizes volt, az már most sáros is. Fintorogtam egyet, és megrázkódtam, ahogy kirázott a hideg, majd felálltam, és folytattam az utamat.

Egyre jobban kezdtem bánni, hogy eljöttem. Úgy éreztem, csak még jobban eltévedtem. De csak mentem tovább. Űzött tovább a büszkeségem. A tüdőgyulladásomnak meg már mindegy volt, holnap szinte már az ágyamba vártam.

Végig gondoltam, ezt az egész játékot. Nem tudok semmit róluk! Megőrülök, hogy nem tudom, mi közük van ehhez az egészhez. Akármennyire közelebb szeretnék kerülni hozzájuk, és a titkaikhoz, egyszerűen nem megy. Mind titkolóznak. És én is titkolózok. Biztos gyanús lehetek én is egy kívülállónak.

De… miért van az, hogy hamis személyijük van? Mármint nyilvánvaló, hogy a So Ji Sub-nál lévő adatok az igaziak. NaRi naplójában is ez állt. Ezért volt, hogy néha Hyung-nak hívták az idősebbet. De akkor meg… hogy tudják eltitkolni az életkorukat? Miért nem találtam róluk semmi anyagot az interneten? Miért olyan… mintha ők nem is léteznének? Kik ezek igazából?

Ismét megcsúszott a lábam, és egy lejtőn csúsztam le fenéken. De mikor végre megálltam, végre valami olyasmit láttam meg, aminek a szívem jobban örült, mint egy tál ramyeon-nak. Ott volt alig pár méterre az aszfaltút, ami a sulihoz vezetett fel. Igaz, tudtam, hogy ez a szakasza vagy másfél kilométerre van a sulitól, hisz jártam már párszor erre vagy kocsival, vagy a külön programokra hétvégente busszal. De végre volt egy nyom, így ennyi kutyagolás után. Közelebb sétáltam, mikor meghallottam a vihar hangján keresztül is, hogy egy kocsi közeledik. Legszívesebben azonnal odarohantam volna, hogy vegyen fel, és vigyen a suliba, meleg, biztonságos helyre, de mikor a kanyarhoz ér a jármű, egyszerűen kicsit befarolt, így elfoglalva az út teljes szélességét, és lefékezett. Ez meg mit akar?- vontam fel a szemöldökömet. De mikor alaposabban megnéztem, szinte biztos lettem benne, hogy ez So Ji Sub kocsija. Mit művel ez itt a zuhogó esőben?

Közelebb kúsztam a fák között, hogy jobban lássam. Hirtelen minden bajomról megfeledkeztem, csak tudni akartam, mit művel itt.

Nem telt bele egy percbe, a másik irányból is jött egy kocsi, és meglátva, hogy a másik kocsi elállja az utat, ő is lefékezett, és azonnal ki is szállt a járműből. Innen is jól láttam, hogy ki az, aki az újonnan vezetett kocsit vezette.

- Kim Jae Joong?- suttogtam magamban, és néztem, ahogy a másik kocsinak is nyílik az ajtaja- So Ji Sub….- leheltem magam elé. Tényleg ők voltak. És elég ingerülten méregették egymást, pedig az eső őket sem kerülte el, kegyetlenül ostromolta.

- Mit jelentsen ez?- kérdezte az iskolatulajdonos ridegen.

- Beszélnünk kéne!- dőlt neki az igazgató a kocsinak lazán. Mintha nem érdekelné, hogy az ég is megnyílt már.

- Azt tegyük emberi helyen- vágta rá a másik. Teljesen igazat adtam neki. Elvégre ki akar így bármit is megbeszélni. A fiatalabb már szállt volna vissza a kocsijába, mikor a másik hangja megállította.

- Nem vagyok biztos benne, hogy bárki másnak a társaságában kéne megbeszélnünk, hogy ki is vagy valójában!

- Hogy ki vagyok valójában? Kim Jae Joong. Az iskola tulajdonosa, és…

- Tudom, hogy nem ez az igazi neved. Már nem kell titkolózni. Nem is értem, miért teszed. Miért nem vállalod fel a valós személyiségedet!?

- Nem értem, miről beszél!- az iskolatulajdonos végig maradt a formális beszédnél.

- Arról, hogy valójában a te Kim Myung Dae vagy… az elhunyt Kim elnök fia.