13. fejezet

/Sziasztok! Rég találkoztunk itt, ezért most összeszégyelltem magamat... Nem volt túl sok időm, meg a másik blogon akartam a történetet befejezni, aztán meg a sok "komolyabb" téma után valami mókásabbhoz lett kedvem, ezért kezdtem bele ott is a Changjo-s rövid ficibe. Így ez kicsit háttérbe szorult. De most itt vagyok, egy viszonylag hosszabb résszel, és nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Engem kétes érzések fogtak el az írása közben. /

Chapter 13

Minden, ami egy bálba belefér...

Hogy végül mi lett a vége szombaton? A film végeztével a többiek még mindig kerestek, hisz fogalmuk sem volt, hova mehettem, a telefonom is le volt halkítva a mozi miatt. De én még mindig ott ültem, megrökönyödve. Végül rám találtak ott az épület előtt.

- Te jó ég, Ji Min, mi történt?- hallottam Sulli hangját, aki ijedten rázogatott.

- Itt vagytok?- kérdeztem motyogva, és felnéztem rájuk. Ott voltak mind. Szemem találkozott C.A.P-ével. Az ő apja a külügyminiszter. L.Joe-é pedig a külügyminiszter helyettes. Mit keresett itt? Miért ilyen? Miért bántotta a fiát?

- Valami baj van?- guggolt mellém Sapó, aggódó tekintettel, és kezét a homlokomra tette- Nagyon hideg vagy.

- Csak… csak kicsit rosszul lettem.

- Vigyünk orvoshoz?- ez Chunji hangja volt.

- Felesleges, már jól vagyok- próbáltam mosolyogni.

- Hát nem úgy néz ki!- Suzy szokásosan kioktatott a saját bajom súlyosságáról.

- Akkor menjünk vissza a suliba- nyújtotta a kezét C.A.P, amit el is fogadtam. Sikerült két lábra állnom, és meg is maradnom, csak kicsit szédültem meg, de a fiú a karjával megtartott.

- Tudom, hogy történt valami. L.Joe tett valamit?- kérdezte suttogva, hogy csak én halljam.

- Nem, dehogy. Ő amúgy elment. Sürgős dolga akadt.

- Értem. Na, gyere, menjünk vissza a suliba, de ott ígérd meg, hogy elmész a nővér szobába, oké?- rám mosolygott.

- Oké, főnök!- adtam be a derekamat végül. Még jó, hogy vannak körülöttem olyanok, akikben megbízom. Vagyis megbízhatok? Ha L.Joe sáros, akkor a körülötte lévők? Nagyon reméltem, hogy ez közel sincs így.

Utána napokban semmi kivételes nem volt. Egyedül az, hogy L.Joe ismét nem vett tudomást a létezésemről. Átnézett rajtam. DaHee viszont továbbra is gyilkolt a szemeivel, ha a fiúkkal látott.

- Hagyd békén őket.

- Hogy mi? Hagyjam őket békén? Nem én vagyok, aki ezekben a kapcsolatokban a tüzet szította…

- Tudom… De ne is tegyél rá olyat, ami könnyen ég.

- És mi okom lenne erre?

- Ha egy kicsit is törődsz a fiúkkal, ezt kell tenned. Nem a saját, hanem az ő érdekük. Légy tekintettel rá.

Miért mondta volna DaHee? Mi oka volt rá? Próbáltam nem foglalkozni vele.

Az egyik jövő heti próbánkon, Changjo-val, megjelent az egész bagázs. Vagyis C.A.P-en és L.Joe-n kívül a többi fiú.

Ricky és Niel nagyon elvolt, végig hülyéskedtek. Chunji meg leült, szemét lehunyta, és úgy tett, mintha annyira értene a muzsikához, mint valami művész. Megmosolyogtatott.

Changjo hozta a szokásos „beszédes” formáját. Nem változott a próbák során a felém mutatott kedvessége. Még mindig semmibe vett. Mindig úgy viselkedett, mintha csak testileg lenne jelen.

De legalább énekelni tudtunk közösen. Elénekeltük párszor, hegedűvel és zongorával, a többiek pedig kifejezhették, hogy mennyire tetszett neki. A próba végére az énektanár is bejött, mert mondta, hogy látni akarja a produkciót, mielőtt fellépünk vele. De neki sem volt kivetni valója. Sőt, azonnal meg akart minket győzni, hogy csatlakozzunk a suli zeneklubjához. Hát fog a fene csatlakozni! Örülök, ha ezt túlélem! Nem vagyok én ilyen magamutogató énekes alkat.

De azért valahol belül örültem, hogy tetszett nekik. Csak az előadáson ne rontsam el!

*

Péntek reggelre minden készen állt. A sulit nagyon szépen kidekorálták az alsóbb évesek, ez az ő feladatuk volt. Az ünnepség délután kettőkor kezdődött, utána négykor volt egy kis álló fogadás, e vendégekkel együtt. Nyolckor meg kezdődött a bál. Sulli igaz sokat sopánkodott, hogy neki 3 óra nem elég ahhoz, hogy elkészüljön erre. Hát, nekem 10 perc is soknak tűnt, de ő tudja.

Nekünk Changjo-val már korábban kellett odamenni a díszteremhez, egy főpróbára. Nem volt vészes, még nem is féltem annyira, hisz csak a többi fellépő előtt énekeltünk egyenlőre. Külön meg is lettünk dicsérve, amiért a dráma klubosok elég gonoszan néztek ránk, tekintve, hogy mi csak úgy betolakodtunk ide, egy félreértés szerű hazugság okából.

- Izgulsz?- löktem meg a vállát, mikor leültünk.

- Akadj le rólam- morogta a telefonjába merülve.

- Changjo… csak ma legyél kedves velem, könyörgöm.

- Miért?- nézett fel rá kedvtelenül.

- Mert velem kell énekelned. És mert elbűvölő személyiség vagyok- mosolyogtam rá. Igazából jó kedvem lett a készülődéstől. És rám tapadt az emberek izgalma, holott általában megvetettem az ilyen puccos dolgokat. Te jó ég, mi történik velem ebben az iskolában? Néha teljesen kifordulok a régi önmagamból.

- Elbűvölő?- vonta fel a szemöldökét.

- Talán nem vagyok az? Szóval kunkorítsd fel az a picike szájad sarkát, vagy én fogom- két ujjammal mosolyra erőszakoltam a száját- Látod, milyen jól állna neked- veregettem meg utána a karját, mire csak elhűlve nézett.

- Mit ettél, Ji Min? Ez nem te vagy!

- Talán itt az ideje, hogy te sem magad legyél. Na, mit szólsz? Továbbra is az unalmas képedet kell néznem, vagy legalább az utolsó nap megörvendeztetsz egy mosollyal?

- Egy mosolyt akarsz? Komolyan….- kicsit hitetlenül felnevetett, majd egy pillanatra ajkába harapott, aztán egy olyan széles mosolyra húzta a száját, hogy ez még engem is sokkolt. De a következő pillanatban kitört belőlem a nevetés. Ő bosszankodva nézett rám.

- Mi vagy te? Komolyan ráveszel, hogy hülyét csináljak magamból… Hihetetlen vagy!- majd fejcsóválva elvonult. Changjo… valld be, te is emberből vagy. És neked is jól esne egy kicsit szórakozni.

*

Fél kettőkor már a színpad mögötti teremben szorongattam a hegedűm nyakát. Akkor kezdtem el igazán aggódni. Changjo éppen eltűnt valahova, azt mondta, levegőzik egyet, a dráma és ének szakkörösök meg nem nagyon akartak közelebb kerülni hozzám.

Suzy és Sulli korábban benézett, hogy sok szerencsét kívánjon, de elmentek, mert az osztályunknak együtt kellett a helyükre bevonulniuk.

Kettőkor elkezdődött az ünnepség, ünnepi beszédekkel. Örültem, hogy nem kell figyelmet mímelnem, hisz mi máshol voltunk, fellépők, így nyugodtan nézegettem a telefonomat, és Jessy-vel intéztem videóhívást.

Elmeséltem neki, hogy mi minden történt azóta, mióta legutóbb beszéltünk, és ő is mesélt a sulijáról, meg arról, hogy múltkor beugrott hozzánk otthonra, és hogy üres a ház nélkülem. El is hiszem, otthon én voltam általában a veszekedések forrása. Furcsán csöndes lehet a ház.

Changjo sétált mellém.

- Készen vagy?- kérdezte.

- Igen. Nem is izgulok.

- Miért is izgulnál? Elvégre csak a suli előtt csinálunk idiótát magunkból…

- Ki ez a fiú, unnie?- hallottam Jessy hangját.

- Ó, ő Changjo, akivel éneklek. Majdnem olyan jó hangja van, mint neked.

Igen, Jessy hangja klasszisokkal jobb volt az enyémnél.

- Changjo? Szia!- integetett a telefon képernyőjén keresztül. Azt hittem, hogy Changjo bunkó lesz, és nagyban tojni fog a lány fejére, de elmosolyodott.

- Szia. Ji Min húga vagy?

- Nem, csak barátnők vagyunk. Ji Min nagyon jó hozzám!

Ebben a pillanatban láttam, hogy az énektanár felém integet, ezért Changjo kezébe nyomtam a telefonomat.

- Beszélj vele, mindjárt jövök!- majd elviharzottam, nem is várva tiltakozását. A tanár csak ellenőrizni akarta a hegedű hangolását, aztán utamra engedett. Vissza akartam menni a fiúhoz, de úgy tűnt, hogy egészen jól elbeszélget Jessy-vel. Vagyis, valamit éppen nagyban magyarázott a telefonba, ami rá annyira nem volt jellemző. Így inkább hagytam őket, ritkán láttam Changjo-t valakivel ilyen felszabadultan beszélgetni. Felszabadultan? Ki tudja. Jessy nagyon aranyos lány volt, mindenki kedvelte. Talán többet kéne beszéltetnem vele a fiút, és akkor legalább egy fokkal rendesebb lenne.

Mikor láttam, hogy már letette, akkor odasétáltam.

- Jessy annyi idős lehet, mint a húgod. Őt hogy hívják?- vontam fel a szemöldökömet.

A fiú arca hirtelen merengő lett, az arcizmai kicsit megfeszültek.

- A húgom... A húgom neve… Choi Jong Hee.

Nem beszéltünk nagyon többet, ő belemerült a saját mobiljába, én meg kicsit bealudhattam, mert arra eszméltem, hogy a fiú rázogat.

- Kelj fel, öt perc múlva mi jövünk!

- Hogy mi?- riadtam fel- Nem volt időm elkezdeni izgulni!- kezdtem idegeskedni.

- Ne izgulj, jók vagyunk!- mosolyodott el egy kicsit.

- Ezt tényleg te mondtad?

- Nem, ezt a másik énem.

- Szívesen megismerném- mondtam jókedvűen.

- Majd megbeszéljük. Yoo Ji Min, fighting!- emelte fel az ökölbe szorított kezét. De láttam, hogy úgy préseli ki magából ezeket a szavakat, mintha kényszerítenék.

- Fighting!- viszonoztam a gesztusát.

*

Nem emlékszek a fellépésünk egy pillanatára sem. Nem emlékszem, hogy kik ültek velem szemben. Nem érdekelt, hogy mennyien látnak. Valamiért nem emlékszem rá, hogy mikor kezdtük el a dalt. Amire emlékszek, az Changjo rám vetett mosolya volt. Azt sosem fogom elfelejteni. A fiú, aki sosem mosolygott, engem megtisztelt vele. Nem is tudom, hogyan érdemelhettem ezt ki. Mai napig nem tudom…

Igaz nem emlékszek az előadásra, arra emlékszek, hogy mit éreztem közben. Szabadságot. Végtelen szabadságot. És bár eszem ágában sem volt többet énekelgetni színpadon, ez nagyon jól esett. És ha hibáztam is, hát nem érdekelt. Én jól éreztem magamat közben. És utána vígan pacsiztam össze Changjo-val, aki úgy tűnt, hogy még mindig annyira el van varázsolva, hogy nem veszi észre, hogy jó kedve van.

Utánunk még páran felléptek, de már nem volt sok. Ezzel az ünnepély része le is zárult, így visszamehettem a barátaim közé, akik nem győzték dicsérni a produkciónkat. Azt mondták, hogy sosem gondolták volna rólam. Főleg Henry volt oda meg vissza a dologtól. De csak mert a hegedülést miatta kezdtem el tanulni, annyira tetszett a hangszer az ő kezében.

- Yoo Ji Min, Choi Jong Hyun!- hallottuk ekkor a hátunk mögül. A fiúval azonnal megpördültünk, és szembe találtuk magunkat Lee titkárral, aki miatt ebbe az egészbe belekeveredtünk, de ott állt mellette az igazgató is. Akiről már tudtam, hogy Kim Jae Joong nagybátyja. Ő volt az, aki az iskolát alapította. Furcsa dolog. Pedig valamiért először furcsa érzéseket keltett bennem. Nem a legjobb érzéseket. Kicsit, mint L.Joe apja. De így, tudva, hogy mi is a szerepe a dolgokban, már nyugodtan mosolyogtam rá.

- Nagyszerű előadás volt- mosolygott a titkár- Elnézést, az akkora felháborodásomért.

- Nem történt semmi- mondta Changjo kicsit kimért hangon. Rákaptam a szemem, és láttam, hogy kicsit feszülten áll mellettem, mire átöleltem a vállát.

- Kicsit stresszeltünk, de jól alakult szerencsére!- mosolyogtam angyalian, hogy ne legyen feltűnő a fiú ellenséges pillantása.

- Igen. Gratulálunk- mondta az igazgató is- Szórakozzatok jól, ma este!- majd elsétáltak mellettünk. Mihelyst eltűntek a szemünk elől, Changjo lerázta magáról a kezemet, és dühösen nézett rám.

- Már megint csak járatod a szádat- morogta, majd a vállamnak ütközve elsétált mellettem. Hitetlenül néztem utána. Eddig rendes volt, most meg megint…? Ingerülten indultam utána, de út közben valaki elkapta a karomat.

- Ricky?- néztem rá döbbenten. A kis manó, mintha zavarban lett volna, és az elviharzott fiú után pislogott.

- Most hagyd őt, jó?- pislogott rám nagy szemekkel.

- Nem értem, mi ez az egész. Changjo, mintha skizofrén lenne… és nem ő az egyetlen.

- Hidd el, Ji Min- rágta a szája sarkát, hogy még megsajnáltam, a nagy magyarázkodásában- neki ez valamiért nehéz. Changjo… szóval ő…

- Hé, ne törd magad- vetettem véget a szerencsétlenkedésének, és megsimítottam a karját- Elhiszem. Csak bánt egy kicsit.

- Majd megpróbálok beszélni vele. Amúgy, Ji Min… ti voltatok ma a legjobbak. Hyung-ék sem tudták levenni rólad a szemüket.

- Hyung-ék?- csodálkoztam. Egyidősek, akkor meg minek nevezi őket "bátyámék"-nak…?

- Megszokásból hívom így a fiúkat- vont vállat mosolyogva, de kicsit zavartan- Na, látom, a barátaid már hiányolnak. Menj csak!- intett a többiek felé.

Changjo… Ricky… Hyung-ék… Ah, komolyan, már mindenhol rémeket látok!

*

Már csak egy rövid álló fogadást tartottak az ebédlőben, de Sulli kijelentette: Mi nem veszünk rész azon, hanem elmegyünk, és készülünk a bálra.

- De Sulli, addig éhen halok!- hüledeztem.

- Inkább halj éhen, minthogy trógerül nézz ki- fejezte be a témát Sulli, majd derekamat bökdösve, elkezdett a szobám felé terelni.

- Suzy, most mit tegyünk?- suttogtam fintorogva a lány mellett, aki beletörődött, hogy most a nyugodtabb lány vette át a diktátor szerepét, és őt is úgy tereli, mint a teheneket szokták.

- Semmit. Majd eszünk pogácsát a bálon- vont vállat.

- Pogácsát?- kérdeztem vissza felcsillanó szemmel.

- Nagyon finom a pogácsájuk!- suttogta vissza cinkosan, mire elvigyorodtam.

A szobánkba érve Sulli kezelésbe vett minket. Suzy nyugodtan hagyta magát, én meg hagytam, hogy göndörítse be a hajamat úgy, ahogy akarja, szebb már úgysem leszek. Pont, mikor a körmömet festette, akkor hívott fel Kai.

- Szia!- köszöntem bele meglepődve.

- Öhm, szia. Mit csinálsz?

- Épp most veszi el Sulli a körmöm ártatlanságát. Miért hívsz?

- Gondoltam, hogy felmegyek érted majd a bál előtt. Nyolckor?

- Le tudok menni egyedül is- értetlenkedtem.

- De éppen ez a lényege, hogy együtt megyünk- nevetett- U-kwon is eljön. Nem ígérem, hogy Niel-t magunkkal hozzuk, annyira azért nem ápolok azzal a bandával olyan, hú de nagyon jó kapcsolatot.

- Jól van, akkor gyere fel. Ha ennyire szeretnél.

- Ott leszek- hallottam, hogy mosolyog a telefonba, azzal letette.

- A herceg feltelefonált? Mit akart?- kérdezte Suzy.

- Csak megbizonyosodni, hogy nem szökök el a lovászfiúval- morogtam, mire nevetésben törtek ki.

*

Nyolc előtt öt perccel készültünk el, és már minden a szobában fellelhető kaját felettem, amit találtam.

- Nem hiszem el, hogy ez én vagyok!- morogtam a tükörbe nézve magamat minden oldalról.

- Meglep, hogy nő vagy?- szemtelenkedett Suzy.

- Te beszélsz?- vágtam vissza.

- Vigyázz, vagy megtámadlak a tűsarkammal.

- Hah, komolyan keménykedni akarsz?- fordultam vele szembe.

- Jól van, elég lesz csajok, ne most menjetek egymásnak, hogy ilyen széppé varázsoltalak titeket- állított le minket Sulli.

- Mindegy!- legyintettem, és a telefonomat előhalásztam, és felhívtam a szüleimet, hogyha nem jelentkeznék többet, belehaltam a mai puccparádéba.

Anya örült neki, hogy ilyen rendezvényen veszek részt, és ragaszkodott hozzá, hogy küldjek egy képet is magamról. Meg is tettem, és azonnal visszahívott, hogy ha visszatérnék Amerikába, mást se lásson rajtam magas sarkú cipőn, és csinos ruhákon kívül. Na, azt lesheted, anyukám.

Végül, 20: 03-kor kopogtak az ajtón.

Összenéztünk a lányokkal.

- Ki nyitja ki?- pislogott ránk Sulli.

- Ez olyan nagy szám? Komolyan, megőrülök- sóhajtottam fel, az ajtóhoz sétáltam, és kitártam.

- Bejöttök?- néztem a három meglepett három srácra. Igen, Niel is ott állt.

- Ji… Ji Min?- nézett rám nagy szemekkel U-kwon. Majd kiestek szemgolyói, ahogy Sulli művét nézte.

- Yookwon, nagyon jóvágású vagy!- néztem végig rajta én is, és megigazítottam kikandikáló nyakkendőjét a zakója alatt.

- Öhm… csini vagy- mosolygott Niel, mire csak felsóhajtva kitártam rendesen az ajtót, és hagytam, hogy bemenjenek. Kai-t eddig félig eltakarták a fiúk, így mikor elléptek előle, elmosolyodtam. A fiú rendkívül jól nézett ki, csak úgy, mint mindig. Fekete inge csak még jobban kontrasztot képezett gyönyörű bőrével.

- Yoo Ji Min nem lesz méltó párom?- lépett közelebb hozzám- Ezt komolyan gondoltad?

- Ezzel most arra akarsz célozni, hogy…?

- Arra, hogy gyönyörű vagy!- arcomhoz hajolt, és nyomott rá egy édes puszit, hogy a lábujjamig pirultam.

- Zavarba hozol- ütöttem a vállára, csak hogy ezt a tényt leplezzem.

- Ez volt a célom. De csak az igazság volt- vont vállat jókedvűen.

- Meg ne próbáld többször. Vagy kénytelen leszek még egy réteg alapozót feltenni a vörös fejemre.

- Nehogy már nem mondhassak semmit a páromra! Az úgy nem jó játék. Kiélvezem, hogy te vagy a legcsinosabb- sóhajtotta mosolyogva- Kell még valami? Vagy mehetünk?

- Mehetünk! De kapaszkodni fogok beléd, mert különben pofára esek a cipőmbe.

- Bármikor kapaszkodhatsz belém. Hidd el, hogy nem zavar- vigyorgott továbbra is töretlenül, még jobban zavarba hozva.

- Lányok, mi előre mentünk!- kiáltottam be a szobába, de a lányok mindketten a párjaikkal voltak elfoglalva. U-kwon éppen Sulli-ba karolt boldogan, Suzy meg Niel nyakkendőjét blamálta, hogy nem illik a ruhájához. Csak a szokásos látkép.

- Menjünk!- mondtam a fiúnak inkább, mire elindultunk. Végig belé karoltam, mert féltem, hogy tényleg nem nekem való műfaj a magas sarkú cipő, de készségesen tartott. Közben elmesélte, hogy milyen volt a múlt heti sziklamászás.

- Henry nagyon félt, hogy leesik, pedig voltak biztosítókötelek. Tériszonya van. Borzalmasan sápítozott- nevetett, én meg vele nevettem. Tudtam, hogy unokatesóm nem kedveli a magas és veszélyes helyeket. Csak akkor tudnám, hogy miért is ment oda? Férfi logika…

Az étkezőt rendezték át az eseményre, az volt a legnagyobb terem, az általában csak félig nyitott faragott ajtó, most tárva nyitva állt, bent zene szólt, diákokkal, és vendégekkel volt tele.

- Ha túlélem ezt az estét, esküszöm, megiszok egy üveg soju-t.

- Sajnos az iskola területén nem lehet alkoholos italt fogyasztani. A kitett pezsgők is, amiben alkohol is van, csak a felnőtteknek van- mondta, az asztal felé mutatva, amin kristálypoharak voltak felsorakozva. De nem volt a közelbe senki, aki osztotta volna őket. De annyira tipikus volt, hogy Kai ezt, mit jófiú, megjegyezte.

- Mint mondtam, ha túlélem. És ez nem túl valószínű. Szóval…

- Ji Min!- ölelt át hátulról valaki.

- Henry, tönkreteszed a ruhámat, és a hajamat. Sulli ezért karóba húz.

- Bocsáss meg, kisasszony. Csak épp meglep, hogy úgy nézel ki, mint egy jól nevelt Gonghee örökös.

- Mondd csak tovább, és tényleg nem marad a helyén a fogad!- morogtam halkan, de inkább csak szórakozva, mint tényleg agresszívan.

Erre inkább csak megsimította a karomat, és arrébb sétált a párjával, aki azt hiszem, egy alattunk járó lány volt, már láttam párszor a folyosón. Nagyon aranyos volt, pont Henry-hez illő lány. Gondolom jobban, mint az a... NaEun volt.

Szemet körbe vezettem a termen, hátha meglátom a titkárt, és Kim Jae Joong nagybátyját. Nem tudom, miért kerestem őket, de egyenlőre sehol nem találtam. Láttam pár ismerőst az osztályból, de szerencsére olyat sem vettem észre, aki kellemetlenséget okozhatott volna nekem.

- Táncolsz velem?- nézett rám a fiú kicsit csibészesen.

- Nem vagyok nagy táncos. De ha már így kiöltöztem, és még le sem tapostam a lábadat... hát változtassunk a helyzeten- csúsztattam bele a kezemet az övébe. Vidáman húzott a táncoló párocskák közé, majd szembe fordított magával, és derekamnál fogva közel húzott magához. Még jó, hogy a fejem a vállába csapódott, így nem láthatta, hogy mennyire összezavarta a tettével. Egy lassabb szám volt, így lassan kezdett el lépegetni. Mikor legyőztem a zavaromat, akkor én is átszellemültebben tudtam követni a mozdulatait. Nagyon élveztem a dolgot, ha őszinte akarok lenni. Elvégre, kinek van még akkora szerencséje, hogy egy ilyen sráccal táncikálhat? Nem is értettem, hogy Kai-nak miért jó üzlet velem tölteni az idejét. Tényleg tetszenék neki? Vagy csak barátként gondol rám? 

Az előzőt valószínűbbnek tartottam. Azért én sem vagyok vak. Feltűnik, ha valaki másképp néz valakire. Én igazából nem akartam magamnak párkapcsolatot, de Kai-t nézve nagyon elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne minden nap vele tölteni az időmet. Minden nap hagyni, hogy átöleljen… hisz Kai szinte tökéletes volt. Ki ne álmodozna egy tökéletes srácról, mikor…

Ebben a pillanatban akadt meg a szemem az ajtón éppen belépő díszes társaságon. Elől C.A.P, mögötte DaHee, csinosan, kis fekete koktélruhában, utána lazán L.Joe, majd a többiek. Valamiért hirtelen apró akartam lenni, hogy ne vegyenek észre, szinte belesimultam Kai karjai közé, hogy oda olvadjak be. Észre vehette változásomat, mert furcsán nézett rám. De ezt nem sokáig érzékeltem, mert találkozott a tekintetem L.Joe-éval. Hogy csinálja, hogy mindig kiszúr? Ezt nem hiszem el! Felvonta a szemöldökét, mire fújtattam egyet dühösen. Nem értettem, hogy most miért vesz rólam tudomást, mikor eddig nem érdekeltem. Ráadásul olyan rondán bánt velem az apja előtt. 

A te hibád volt. 

Nem, Ji Min, felejtsd el. Semmi jó nem származik belőle, ha megint magadba fordulsz emiatt! Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de megfeszülhettem, mert Kai is hátra nézett a válla fölött.

- Nem értem, miért nem képes téged békén hagyni…- morogta a fülembe, majd egy mozdulattal megfordította a helyzetünket, ezúttal én háttal voltam nekik. Meglepődve néztem fel a táncpartneremre. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire feldühíti.

- Ne aggódj, nem foglalkozok vele- suttogtam vissza.

- De én azért kíváncsi vagyok valamire. Ha megbocsájtasz…- a egyik keze lecsúszott a derekamról egészen a fenekemig, a másikkal pedig derekamat simította végig. Ledermedte, elvégre soha nem engedtem a férfiakat ennyire közel magamhoz. Csak L.Joe mászott bele eddig az intim szférámba, de hát ő ugye más kérdés volt. De Kai… Kai...

- Sejtettem, nem tetszik neki!- motyogta mintegy magában, de én felfigyeltem rá. Kinek nem tetszik, és mi?

Hátralestem a vállam fölött, és két fiút is láttam, aki rajtunk felejtette a tekintetét. Sapó elmélázva nézett, L.Joe meg gúnyosan. Kinek nem tetszik? És miért?

Sajnos nem tudtam ezen tovább gondolkozni, mert valaki a vállamra tette a kezét. Henry.

- Felkérhetem a kisasszonyt?- vigyorgott ránk. Pont ekkor váltott a zene. Kai elengedett, és a kezemet az unokabátyáméba tette.

- Addig megnézem, hogy U-kwon, vagy Sulli él-e még- majd elsietett.

- Láttam, hogy kicsit kényelmetlenül érzed magadat. Szóval igyekeztelek kimenteni. Remélem, nem bánod- ráncolta a homlokát, miközben megpörgetett, a gyorsabb zene ritmusára.

- Dehogy, örülök, hogy jöttél. Tényleg elég kínos volt…

- Legyél lekötelezve- mosolygott, majd inkább csendben táncoltunk tovább.

Nem volt vészes az este. Még Suzy is jól érezte magát. És ez nem azt jelentette, hogy Niel nem. Sulli és U-kwon még most is piszkálták egymást, még mindig, de láttam a fiún, hogy neki tényleg tetszik a barátnőm. aki gyakran pislogott Chunji irányába. Elég furcsa egy szerelmi háromszög, vagy mi…

Kai-val ezek után is sokat táncoltunk, de szerencsére semmi zavarba ejtőt nem csinált ezután, csak a szokásos elbűvölő stílusát nyújtotta.

Már későre járhatott az idő, és látszólag mindenki rendkívül jól érezte magát. Pont a mosdóból mentem visszafelé a többiekhez, mikor megláttam az egyik asztalnál támaszkodó Sapót. Egészen elgondolkozhatott, mert alig vett észre még akkor is, mikor előtte álltam.

- Sapó!- integettem előtte.

- Ji Min. Bocsi, nem figyeltem. Szép vagy- mondta hirtelen, de mintha őt is meglepte volna, hogy kiszaladt a száján, mert ajkába harapott.

- Ó, köszi. Te pedig nagyon jól nézel ki- tűrtem a fülem mögé a hajamat zavaromban- De úgy látom, nem igazán élvezed a bulit.

- Nem az én stílusom!- csóválta a fejét mosolyogva- De ha táncolsz velem, akkor talán jobb le…

- Bocsi, hyung, de most velem táncol!- hallottam a hátam mögül egy hangot, majd a következő pillanatban valaki megragadta a karomat, és elkezdett húzni a tánctér felé. Ijedten néztem vissza Sapó felé, aki csak összeszorított ajkakkal nézett utánunk. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki a dolog, mégsem csinált semmit. Csak állt ott, szikrákat szóró szemmel. Olyan volt, mint aznap a tesiteremben. Akkor is ijesztő volt, és most is.

Már javában a táncolók között voltunk, mikor rántást éreztem a csuklómban, és belecsapódtam egy mellkasba. Azonnal el akartam lökni magamtól, de derekamnál fogva erősen tartott. Nem értettem a helyzetet.

- L.Joe… miért csinálod?- suttogtam, abban sem voltam biztos, hogy a hangos zenétől meghallja.

- Mert táncolni akarok veled.

- Pont Sapóval akartam táncolni, nem veled. Szóval engedj el!- ütöttem a mellkasára.

- Csak bírd ki ezt, és utána mehetsz ahhoz, akihez akarsz- morogta.

- Mi lett volna, ha inkább felkértél volna szépen, mondjuk nem egy lassú számnál?- hitetlenkedtem- Még ha bunkónak is születtél, attól még ismerhetnéd ennek a módját.

- Pont leszarom a módját- nézett rám áthatóan. Hogy van az, hogy még magassarkúban is magasabb nálam pár centivel? Jó, nem voltam 160 cm sem, de akkor is idegesített, hogy így is kicsinek érzem magam még mindig mellette is.

- Nem értelek. Egész héten elfordultál tőlem, most meg…

- Arról ne beszéljünk- vágott a szavamba- Úgy tudom, még nem mondtad el senkinek. Maradjon is így.

- Az apád…

- Azt mondtam, ne beszéljünk róla!- szakított félbe kicsit ingerülten, és közelebb húzott magához, hogy ne lássam az arcát. De így nyakamban éreztem a lélegzetvételét, amitől megborzongtam. Azonban elhatároztam, hogy nem én leszek, aki először megfutamodik.

- Rendben. De a kabátod még mindig nálam van. Ha kell, gyere át érte- mondtam igyekezve tárgyilagos hangszínt megütni.

- Miért hoztad el?

- Mert bármennyire hihetetlen, nem vagyok olyan, mint te, aki biztosan ott hagytad volna.

- Nem értelek, Jimmy. Mit akarsz?- most egy kicsit távolabb engedett magától, hogy a szemembe nézzen.

- Nem én vagyok az, aki pokolt csinál a másik életéből- csóváltam a fejemet.

- Pokol… mintha tudnád, milyen az- morogta, de mintha kényelmetlen lett volna neki a téma, ezért hirtelen végig nézett rajtam- Amúgy rohadt jól nézel ki- ütött meg egy teljesen más hangszínt, a fülemhez hajolva. Meleg lélegzete csiklandozott- Ha nem tudnám, milyen egy borzalmas nő vagy, biztosan nem hagynám, hogy Kai legyen az, aki letaperolja a hátsódat. Amúgy hiba volt ilyen cipőt felvenned. Mindenki a lábadat bámulja, és elképzeli, hogy mi lehet a ruha alatt még- ahogy ezt részletezte, egyre vörösebb lettem. A méregtől és ugyanakkor a zavartól is. Nem értettem, mi van velem. Ha erről a fiúról volt szó, annyira váratlan reakciókat tudtam produkálni.

De úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, csak azért sem. Ha ő zavarba tud hozni, akkor majd én is. Ezért az eddig ökölbe szorított, a magam és a mellkasa között beragadt kezemet a nyakába vezettem, és elvigyorodtam.

- Neked is kár volt eljönnöd. Remélem, tudod, hogy imádom a hajadat. Imádom, hogy szőke. És legszívesebben beletúrnék. Szerintem most mindenki irigykedik rám, hogy veled táncolok.

Éreztem, hogy megfeszül a táncolás közben, és hallottam, ahogy nyel egyet.

- Te jó ég, Jimmy, nem áll jól a ribanckodás.

- Akkor miért van az, hogy most a szíved sokkal gyorsabban ver? És feszültebb lettél?

- Mert pasiból vagyok. És vizuális a fantáziám- vigyorgott rám gonoszan, megnyalva az ajkát. Mintha a ruhám alá látott volna ő maga is- Amúgy meg, csak hogy tudd,…

Itt leragadt, és az eddigieknél jobban megfeszült. A szeme elmeredt a vállam fölött.

- Bocsi, most mennem kell- mondta rám sem nézve, majd elengedett, és elsétált mellettem. Meglepődötten néztem utána. Ez meg hogyan jött neki? Csak úgy magamra hagy az után, hogy ilyen erőszakos volt? Mit láthatott, ami nem tetszett neki?

Egészen biztosan történt valami, amitől hirtelen így megváltozott.

Szinte öntudatlanul lépkedtem utána. Legszívesebben lerúgtam volna a lábamról a cipellőt, és kivágtam volna az ablakon, de mivel ez nem lett volna méltó viselkedés, ezért a lábamon hagytam. Igaz, így lassabban tudtam menni. Mire kiértem a folyosóra, már nem láttam senkit, csak pár embert, aki az alsó folyosón lézengett. Elvileg nem szabadott a többi folyosón kószálni. Aki fáradt volt, annak a főfolyosón kellett felsétálnia. Ez azért volt, hogy megakadályozzák az esetleges… öhm… szabályszegéseket?

De akkor is… Merre mentek? L.Joe vajon ki után igyekezett ennyire? Vagy csak túlságosan összekombinálnám a dolgokat?

A kíváncsiságom győzött, a szabályokkal szemben.

Felmentem egy emeletet, ahol az irodák voltak. Itt sem hallottam hangokat. Tényleg túlgondolnám a dolgokat? Mennyire szánalmas vagyok!

Nem volt kedvem visszamennem a bálra. Semmi kedvem nem volt tovább mosolyogni. L.Joe elrontotta a kedvemet. Ismételten. Miért lett ennyire kiállhatatlan? Biztos történt vele valami régen, amitől ilyen. Az apja biztosan nem növelte benne az emberséget. Nem tűnt túl kegyelmesnek, sem emberbarátnak.

Bele sem gondolva pakoltam a lábamat, mikor megláttam, hogy az egyik terem a folyosón résnyire nyitva van, és fénycsík szűrődik ki.

Akaratlanul közelebb akartam sétálni, de ebben a pillanatban a közeli ablakbeugró függönye mögül kinyúlt egy kéz, és berántott engem is. Ez már csak ilyen rángatós nap?

Megijedni sem volt időm, egy kéz fonódott a szám elé. Elkezdtem kapálózni, de nem sokáig.

- Nyugodj már meg!- súgta a fülembe egy ismerős hang.

L.Joe? Mégis itt lenne? De miért?

Kitéptem magamat a szorításából, és ingerülten szembe fordultam vele. A kezemet még mindig nem engedte el.

- L.Joe… valami nagyon nem stimmel veled. Mi az?- kérdeztem halkan. Már nem is érdekelt, hogy ki van a teremben. A fiú titkát akartam tudni.

- Ezt én is mondhatnám rólad. Minek jöttél ide?- a szeme gyanakvó volt.

- Kíváncsi voltam, mit csinálsz.

- Hát ne kíváncsiskodj többet. Árt az egészségednek.

- Mi lenne, ha elmondanád, mitől vagy ilyen gyanús?

- Maradj veszteg- suttogta vissza, kicsit megrántva a kezemet.

- Nem!- igyekeztem kihúzni a kezemet, de csak azt értem el, hogy neki estem az ablaknak, amitől az egészen bezengett.

Ijedten néztünk össze. Tudtuk, hogy itt nem lehetünk, most meg csak abban az esetben nem hallották, hogy itt vagyunk, ha süketek. Szóval, mindenképpen lebukunk. Lépteket hallottunk.

- L.Joe…- motyogtam rémülten, de ő csak engem bámult, majd egy mozdulattal a falnak tolt.

- Meg foglak csókolni- jelentette ki halkan, érzelmek nélkül, de olyan váratlanul, hogy a szám is tátva maradt. A szám, amiről most le sem vette a tekintetét. Hogy jött ez neki így hirtelen?

- Nem… nem kéne- próbáltam tiltakozni, hisz az egész annyira nonsense volt. Ki az, aki csak így bejelenti, hogy megcsókol? Ráadásul egy ilyen helyzetben? És főleg, ha ez a személy L.Joe. Láthatta, hogy kirázott a hideg, és elkezdtem remegni. Ugyanakkor nem mozdultam semerre.

- Nyugi- suttogta, a közeledő léptek zajára. Megnyalta a kiszáradt ajkát, ezzel teljesen megbabonázva - Nagyon jól csókolok!

Nem nagyon hagyott gondolkozni azon, hogy mivel verhette be a fejét. Tágra nyílt szemekkel hagytam, hogy egy pillanat alatt hátam mögé vezesse az egyik kezét, végigsimítva fenekemen, a másikkal megtámaszkodott a fejem mellett. A következőben pedig azt a gyönyörű ajkát az enyémre tapasztotta. Hogy mozgott ilyen gyorsan? Vagy csak én voltam lelassulva? Nem is tudtam hogyan reagálni rá, de mikor ismét meghallottam a közeledő lépteket, megint, akkor jöttem rá, hogy miért is tette.

Így nem olyan súlyos, amit csinálunk. Amit csinál…

Szívem hangosan dobogott, mégsem bírtam megmozdulni sem. Pedig ajkai annyira hívogatóan puhának tűntek. Szerettem volna átadni magam egy ilyen csóknak. De nem ebben a percben, nem ezzel az emberrel. Hisz nem szerettem. Sőt, utáltam.

Mégis, mikor végignyalt az ajkamon, és ezzel egy időben fenekemnél fogva magához szorított, egy sóhaj hagyta el a számat, és ő ezalatt simán engedélyt nyert a számba a nyelvével.

Tudtam, hogy színjáték, de olyan jól esett volna, ha nem az. Le is hunytam a szemem, és odaképzeltem azt, akivel ezt sokkal szívesebben megtettem volna. És az semmiképp nem L.Joe lett volna.

És mivel túlságosan is jól esett, inkább feladtam az ellenkezést, és derekába kapaszkodtam, hogy a lábaim fel ne adják a szolgálatot. Hallottam, hogy a léptek már mellettünk járnak, és azt is tudtam, hogy már csak pár másodperc van hátra a csókunkból. De ha már megtörtént, és L.Joe ki is használta, akkor én miért ne tettem volna?

Megragadtam az inge gallérját, közelebb húztam. Egész testünk összepréselődött. Forrónak éreztem magamat, mintha meggyulladhatnék bármelyik pillanatban. Egyik kezemet nyaka köré fontam, másikkal hajába túrtam. Pont olyan puha volt, mint mindig képzeltem. Egyre jobban tetszett a dolog, hiába tudtam, mennyire megbánom majd ezt az egészet.

Ebben a pillanatban húzta valaki el a függönyt. Véget ért a varázs. L.Joe ajka elvált az enyémtől, ezzel mintha a forróság is megszűnt volna, egy pillanat alatt.

Szembe kellett néznem vele. Szembe kellett néznem azzal is, aki meglátott. És szembe kellett néznem magammal, hogy előbb csókolóztam a sráccal, akit a világ legnagyobb görényének tartottam. És a baj az volt, hogy nagyon is élveztem.

De a legrosszabb az volt, hogy hallottam Kim Jae Joong meglepett hangját.

- Ti meg mit csináltok itt?

/Remélem tényleg tudom gyakrabban hozni majd a részeket. Ha megírjátok, mi tetszik, mi nem, akkor mindig kedvet kapok a folytatáshoz :)/