4. fejezet

Chapter 4

 Mert én mindenhol titkokba botlok...

- Mi a fene ez, Henry!?- csattantam fel, mikor már elég messze rángatott.

- Ne beszélj velük többet!- mondta maga felé fordítva.

- Miért is ne? Van itt valami, amiről nem tudok?

- Itt szinte csak olyan van, amiről nem tudsz- motyogta.

- Akkor ideje lenne elmagyarázni, nem?- fújtattam mérgesen. Nekem sem nőtt a szívemhez L.Joe, sőt, egyenesen taszított, mármint a viselkedése, de a többi fiúval nem volt bajom.

- Majd… majd máskor, oké?- fújta ki a levegőt, és magához ölelt- Nem akarom, hogy elveszítselek…- motyogta még.

- Ugyan már, én utálom ezt a srácot…

- Helyes. Ez maradjon is így… Öltözz át, aztán mehetünk ebédelni!- intett, majd hagyta, hogy a szobám felé sétáljak. Mi a fene folyik itt? És miért én vagyok az, aki a legkésőbb tudja meg a dolgokat?

A szobába szerencsére nem volt senki. A fülemhez nyúltam, hogy először a fülbevalót vegyem ki, de a fele hiányzott. Jaj, ne már, pedig igaz, hogy szinte sosem hordtam ékszert, de ezt még nagyon régen kaptam, elvileg még a balesetem előtt az egyik rokonomtól, és nem akartam, hogy elvesszen. Vagy csak elfelejtettem berakni? Az ékszeres ládikámhoz léptem, ami mondanom sem kell, nem volt túl nagy. Két gyűrűt hordtam csak néha, pár fülbevalót, nyakláncnak pedig… kiemeltem a gyönyörű, óarany színű láncot, ami megérkezésem napján is rajtam volt. A végén egy korong, amely kinyitható. Nem, nem a szerelmeim képét váltogattam benne. Egy óra volt. Legbecsesebb tárgyaim között tartottam számon. Kívülről belülről gyönyörű díszítés, a számlapja egy kicsit már elsárgult az időtől. Kinyitottam, hogy belenézzek, és mosolyogva láttam, hogy az óra reggel óta, mikor felhúztam, rendületlenül jár… visszafelé. Igen, ezért volt különleges az órám. Mert nem a rendes időt mutatta, a mutatói visszafelé jártak. A fülbevalóval együtt kaptam. Amerikában sokszor volt rajtam, épp ezért akasztottam most is a nyakamba. A kettő közül az egyiknek rajtam kell lennie, és ha már nem találom a másik pár fülbevalót, akkor ezt süllyesztettem a ruhám alá, hogy a hideg érintése megnyugtasson.

Gyorsan átkaptam a hátköznapi egyenruhát, és már zártam is be magam mögött az ajtót. Már majdnem az ebédlőhöz értem, mikor valaki elém lépett, és én majdnem belegyalogoltam.

- Yoo Ji Min, igaz? Üdvözöllek az iskolánkba- Kim Jae Joong iskolatulajdonos mosolyától legszívesebben ott helyben szétfolytam volna.

- I...ii…igen- makogtam, és magamban eltűnődtem, hogy vajon hova is tűnik ilyenkor belőlem a kemény csaj. Az igazgatónak be mertem szólni, tőle viszont sokkot kapok?

- Ráérsz pár percre?- kérdezte töretlenül mutogatva hófehér fogsorát. Bólintottam, és utána mentem. Az igazgatói mellett lévő irodába nyitott be, beengedett maga előtt, és mikor ő is belépett volna, megcsörrent a telefonja. Bosszankodva nézett a kijelzőre, majd szabadkozva megjegyezte.

- Bocsáss meg, ülj le, pillanatokon belül jövök- majd becsukta mögöttem az ajtót. Hát jó, én várok… rá bármeddig.

Aztán 10 perc után kezdtem feszengeni. Ennyi ideig beszélne? Írtam gyorsan egy üzenetet Henry-nek, hogy az ebéd ma nekem nem nagyon fog összejönni, mert már csak negyed óra van az osztályfőnöki óráig. Meg hogy egyből odamegyek.

Utána, mivel már meguntam az ücsörgést, felálltam, és járkálni kezdtem. A falon lévő képeket nézegettem a suli különböző sportcsoportjairól, régebbi és újabb kiadásokban. Aztán láttam, hogy az asztalon is van egy bekeretezett kép, épp azt akartam szemügyre venni, de sajnos levertem egy könyvkupacot, ami a bútor szélén volt.

Gratulálok Ji Min, tényleg nagyon szerencsétlen vagy!- korholtam magamat, és leguggoltam, hogy szüntessem a katasztrófát, mielőtt Mr. Tökéletes visszajön. Nem volt egyszerű dolog, mind szétrepült. Egy lexikon, egy számla, egy felbontatlan boríték, egy tanmenet, egy fax, egy iskola alaprajz, egy kép rólam 7 évesen…

Hogy mi? Ez meg hogy kerül hozzá? Anyámék elküldték volna neki bájos, kislánykori képet? Ne már… Hát pont akkor esett ki az első két fogam… Mi egyébért lehetne még itt…?

Ekkor nyílt az ajtó, és én gyorsan a blézer zsebembe rejtettem a képet. Nem tudom miért, de nem akartam, hogy ez az Isten csodája tovább gyönyörködhessen alantas gyermekkori valómban.

- Bocsáss meg, kicsit sokáig tartott- emelte fel, mintegy védekezően a telefonját Jae Joong.

- Ugyan, én meg véletlenül levertem a könyveket- tettem vissza a helyére a kupacot.

- Akkor, lenne pár dolog, amit még meg kéne beszélni…

Igen, és ekkor elkezdett vagy fél órán keresztül beszélni, mindenféle dolgokról. Alá kellett írni még vagy 5 féle papírt, a szüleimnek kellett még valami számlás papírt küldenem, azt adta oda. Mondjuk a fele, amit mondott, az egyik fülemen be, a másikon ki, mert elbűvölt a tény, hogy létezik…

- Akkor, azt hiszem végeztünk!- állt fel végül- az órára már becsöngettek, de mondd, hogy én raboltalak el. Odatalálsz?

- Attól tartok, hogy nem- húztam el a számat.

- Akkor elkísérlek- engedett ki előre az ajtón. Az második emeletre kísért, azt mondta, hogy ott van a mi osztálytermünk. Bekopogott az ajtón, és belépett, nyomába velem. Ebben a percben körülbelül 35 érdeklődő szempár vetült ránk.

- Ő az új osztálytársatok, Yoo Ji Min. Miattam késett, kérlek fogadjátok szeretettel- majd kisietett, engem egyedül hagyva az egész osztály érdeklődő tekintetének kereszttüzében.

- Öhm… Helló! - mondtam szerencsétlenül, és az osztályfőnökre néztem segélykérően.

- Mivel sokan nem ismernek téged innen, kérlek mond el a legfontosabb dolgokat magadról- mondta lelkesen, mire sóhajtottam.

- 18 éves vagyok, eddig az USA-ban laktam, de most átírattak ide. Egyedül Henry-t ismerem közületek- mosolyogtam rá az unokatesómra- és még párotokkal volt szerencsém találkozni- találtam meg a szememmel Chunji-t, Niel-t, Ricky-t és C.A.P-et. De láttam, hogy Suzy és Sulli is ott van- Még valami kérdés?- vontam fel a szemöldököm.

- Nekem van- intett az egyik lány a második sorból. Tipikus ribanc kinézettel, hogy én mennyire utáltam az ilyeneket!- Miért jöttél el Amerikából? Igaz, hogy megvertél egy lányt, akinek maradandó sérülései lettek?

Elkerekedett a szemem, és legszívesebben felröhögtem volna. Ez most ugye nem komoly?

- Én úgy hallottam, hogy drogozott, és ivott- szólt közbe a padtársa, és nyilván csak az előbb szóló szőkének akart válaszolni, de hallotta az egész osztály.

- Nem terhes lett?- kotyogott közbe egy harmadik. Jó, eddig bírtam.

- De, imádok verekedni, főleg miután jól beszívtam. Legalább 5 abortuszom volt eddig, de az utóbbi időben már inkább nem számoltam. Kielégítő válasz?- kérdeztem gúnyosan a lányoktól, mire azok meglepetten néztek rám. Okés, velük sem leszek jóban. De hallottam, hogy páran felnevettek a kifakadásomon.

- Sunny, Tiffany, Jessica, hagyjátok abba- szólt közbe az osztályfőnök- Azért jött ide, mert úgy gondolták hogy ez jobb hely, mint ahol Kaliforniában tanult. Ülj le Ji Min, hátul van egy hely!- mutatott hátra. Követtem a mutatóujját, hogy hova gondolja, hogy üljek, és ekkor ledermedtem. Az egyetlen szabad hely természetesen az utolsó padban volt, az ablak mellett, és aki a padtársam lett volna, az… L.Joe. Ő unottan nézett rám, úgy tűnt, hogy nincs is nagyon itt agyilag.

- Esetleg máshol nincs hely…?- próbálkoztam.

- Sajnos most az az egyetlen hely szabad.

- De hát az DaHee helye!- szólt közbe Changjo, ha jól láttam.

- De ő most nincs itt!- válaszolt a ofő, és bárki is volt az a DaHee, el kellett foglalnom a helyét.

- Jövő héten hozatunk be egy új padot- mosolygott a tanár úr, de engem ez nem hatott meg.

Idegesen lépkedtem hátrafelé, míg a srác mellé értem. Az gúnyosan felnézett rám, majd felvont szemöldökkel nézte, ahogy leraktam magam mellé.

- Ez a sors keze!- jegyezte meg.

- Dugulj el- morogtam.

- Látom örülsz, hogy mellettem töltheted el az évedet.

- Csak addig ülök itt, amíg nem hoznak új padot- szűrtem a fogam között.

- Ó, te azt csak hiszed. Addig maradsz itt, amíg én azt nem mondom, hogy mehetsz. Vagy amíg meg nem törsz- suttogta egészen közelről a fülembe.

- Ez fenyegetés volt?- fordítottam felé az arcomat, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy csak pár centi választja el az arcunkat.

- Ugyan- suttogta, és mintha a szeme mosolygott volna, jól szórakozva azon, hogy képes vagyok elveszni benne. Majd éreztem, hogy valami hozzáér a combomhoz, és végigsimít rajta- Csak azt mondom, hogy nem adom fel egykönnyen, amibe belekezdek! Nem bírom elviselni, ha valaki szórakozik velem.

Kezével tovább szántott a lábamon, én meg konkrétan lefagytam.

- Nocsak, ilyen könnyen meglenne a gyenge pontod, amerikai kislány!?

Ebben a pillanatban megjött az eszem, és rácsaptam a kezére.

- A nevem Ji Min, nem amerikai kislány.

- Okés, Jimmy!- fonta össze a melle előtt a kezét, és hátradőlve lehunyta a szemét.

- Ha továbbra is húzod az agyam, Byung…- ismét ki akartam mondani a rendes nevét, de egy mérges pillantással belém fojtotta a szót. Lehet, hogy jobb nem szórakozni a sráccal. Majd visszafordult előre, és pofátlanul chipset kezdett enni. Szinte el sem jutott hozzánk a tanár magyarázata az órarendünkről.

Rezgett a telefonom, sms-t kaptam Henry-től.

Nem is szólj hozzá!

Mérgesen raktam el a mobilt. Miért akar mindenki parancsolgatni mostanában?

Nem elég, hogy emellett a seggfej mellett kell ülnöm, aki az előbb letaperolta a lábamat, szégyentelenül, még az ebédet is kihagytam…. ennek bizonyítékaként hatalmasat kordult a gyomrom. A mellettem ülő fiú flegmán mosolygott rám, és tovább ette a nasiját, anélkül, hogy megkínált volna… bunkó. Körbenéztem, hogy vajon ki az, aki a közelben van, és tuti van nála zugkaja. Henry messze ült, meg a srácok is, egyedül U-kwon volt a közelben. Nem tudtam a számát, de most is a telóján pötyögött, és mivel tegnap szinte azonnal bejelölt facebook-on, most írhattam neki ott.

U-kwon, van kajád?

A fiú két másodperc múlva hátrakapta a fejét rám, és rám kacsintott.

Nem, de kezdd el magad enni, olyan édes vagy!

Erre az üzenetre akaratlanul is felnevettem. U-kwon-nak tuti voltak problémái odafent. Ekkor vettem észre Kai-t, aki előttünk ült. Megböktem a ceruzámmal.

- Nincs nálad valamilyen kaja?- pislogtam rá, mire elmosolyodott, és hátradobott egy zacskó piros szíves gumicukrot.

- Ezért táncolnod kell velem egyet az egy hónap múlva lévő bálon.

- Milyen bálon?- kérdeztem vissza.

- Talán figyelj oda- mosolyodott el, majd visszafordult. Ekkor esett le, hogy az ofő valamilyen eseményről beszél. Ami a 100 éves évforduló miatt esedékes.

- Sok meghívott vendégünk lesz, ezért azt ajánlom a diákságnak, hogy viselkedjenek. A következő téma, a tornyok lezárása. Ettől az évtől le van zárva az összes tornya az épületnek, tekintve a tavalyi évben történt tragédiát, és csakúgy mint az iskola körüli erdőbe, ide is tilos a járás. Remélem nem lesz senki olyan merész, hogy a szabályokkal akarjon ujjat húzni…

- Tragédia…?- motyogtam magam elé, nem is vártam választ. L.Joe rám sem nézett, csak tovább ette monotonon a chipset. Én pár perc alatt betermeltem a gumicukrot, de még mindig nagyon kongott a hasüregem. Ezért kezdtem el szemezgetni a padtársam kajájával.

Megvártam, míg nem figyel, és próbáltam óvatosan a zacskó felé nyúlni, de mintha valami félelmetes 6. érzéke lett volna, elkapta a kezemet.

- Ki mondta, hogy ehetsz belőle?

- Jól van, kell a francnak!- húztam fel az orrom, és az asztalra borultam. Reméltem, hogy hamar eltelik az óra, és végre megszabadulhatok innen.

*

- Ne már- nyögtem fel mikor valaki bökdöste az oldalamat, és a karommal csapkodtam magam körül.

- Nem kell tovább bizonygatnod, hogy milyen édesen alszol, felkelhetsz, az órának vége- súgta a fülembe egy jól ismert gúnyos hang. L.Joe arca lebegett az enyém felett. Komolyan elaludtam az órán?

- Ne mássz bele a képembe- löktem el, mire csak felröhögött, és elkezdte pakolni a cuccait a táskájába.

Körbenéztem, Henry már nem volt a teremben. Már megint mi baja van? C.A.P-et láttam pakolni, így miután felkaptam a táskámat, elé léptem, és megböktem a homlokát.

- Fáj még?- mosolyogtam. Pillanatnyilag megfagyott és döbbenten nézte az ujjamat, ami előbb hozzá ért. Tényleg ilyen ufó szerű lennék, hogy így kell rám nézni?

- Hahó, Sapó! Hozzád beszélek!- integettem előtte, majd lassan, erőltetetten elmosolyodott, és elkapta a kezem.

- Bocs, csak váratlan dolgokat csinálsz- motyogta.

- Ez váratlan?- böktem meg újra a homlokát, ő pedig szélesen elmosolyodott- Amúgy a reggeli koccanásra értettem- tettem hozzá- Rendesen megfejeltelek!

- Ugyan, erős a koponyám- állt fel.

- Jimmy! – sétált mellénk L.Joe- Ne is próbálkozz! C.A.P-nek nem tetszenek az olyan lányok, mint te.

- Miért, én milyen lány vagyok?- fontam össze a karom magam előtt, és mérges szemmel néztem rá. Tényleg kiakasztott ez a baromarcú.

- Lássuk csak… - nézett el a távolba, és már szólni akart volna, mikor C.A.P, mint egy fenyegető hangon megszólalt.

- Egy szó és meghalsz!- majd felém fordult- Mégis csak elmegyek holnap reggel!

- Ennek örülök- vidultam fel- Akkor szedd össze magad. Látni akarom mire vagy képes.

- Ne becsülj le. Könnyen alul maradhatsz- vigyorgott ő is.

- Mire vagy képes… Könnyen alul maradhatsz….- nézett ránk fintorogva a szőke fiú- Ti meg mire készültök holnap?

Erre elpirultam, mert ez így tényleg félreérthető volt. Nem tudom, miért beszéltem C.A.P-pel így, egyszerűen csak jó esett. Mert valahogy kedves volt velem. És ez imponált. Elvégre milyen jó srác már?

- Valami baj van, Byung Hun?- karolta át a vállamat a barna fiú, mire teljesen lesokkoltam.

- Dehogy, csak vigyázz vele, úgy tűnik, már foglalt! Bár ahogy elnézem, őt nem zavarja, hogy egyszerre több fiúval...- mondogatta, majd hátat fordított, és el akart sétálni, de utána léptem, és megragadtam a karját, amitől visszafordult.

- Mit mondtál?- szűrtem a fogaim között.

- Azt, hogy…- a szemét megforgatta, majd mikor a földre nézett, megakadt a szava- Az meg mi?- mutatott a földre. Remek, tématerelésből kiválóan megfelelt! Odakaptam a tekintetemet, és láttam, hogy kiesett a zsebemből a 7 éves kori fényképem. Francba. Ezzel is beégetem magamat? L.Joe lehajolt, és felvette, és érdekes érzelmek futottak végig az arcán.

- Véletlenül foghattam a dolgaimhoz Kim iskolatulajdonos irodájában…- mondtam- Lehet, hogy az unokahúga!- vontam vállat. Az kéne még, hogy kiröhögjenek.

- Kim Jae Joong irodájában? Bájos kiscsaj, nem igaz, Min Soo?- mutatta fel a képet a mögöttem álló fiúnak.

- Ha ilyen az eseted- vonta meg a vállát egy kis fintorral Sapó, de észrevettem, ahogy összeakadt a tekintetük. Pár másodpercig némán kommunikáltak a szemükkel, majd mikor meguntam, felsóhajtottam.

- Rendben, Sapó, akkor majd holnap, bunkókám, veled meg majd látjuk egymást… sajnos!- azzal kisiettem a teremből. Túl sok volt ez nekem. L.Joe miért ekkora rohadék velem? Nem hiszem el, hogy ártottam neki. Bár lehet, hogy ő mindenkivel ilyen. Nem nevelték meg a szülei? Bár amekkora sznobok járnak ide… ki tudja, kinek a gyereke, amitől ilyen magasan érzi magát. Mondjuk Sapónak mintha ő is engedett volna… ezen tűnődtem, miközben a folyosón sétáltam, majd betértem a lánymosdóba. Azonnal hangok ütötték meg a fülemet.

- Nem tudom, minek pakoltok magatokra ennyi vakolatot, nem lesztek tőle szebbek- láttam meg Suzy-t, aki éppen a kezét mosta, és gúnyosan beszélt. A mellette lévő tükörnél két csaj állt abból a klikkből, akik szerint füvezve verekedek két abortusz között, és épp az arcukat púderezték.

- Nem hinném, hogy neked van jogod itt beszélni, Suzy!- fortyant fel az egyik.

- Jessica… Vedd magadat takarékra!

- Miért? Miért gondolod, hogy ekkora szád lehet? Mikor apuciék nem is foglalkoznak veled… Bedugnak egy ilyen helyre, csak hogy ne légy útban…- szólalt meg a másik lány is.

- Fogd be, te ribanc!- fordult feléjük nagy lendülettel.

- Fájó pont? Elhiszem… elvégre ha a szüleid le sem szarnak, az…- A Jessica nevű lány egyre szélesebben mosolygott. Mekkora egy picsa!

- Akarod műttetni az orrodat? Mert akkor betöröm…- kérdezte Suzy, mire a másik kettő kicsi fintorral visszafordult a tükörhöz, a szobatársam pedig kifordult a mosdóból, majd mikor észrevette, hogy ott állok az ajtóban, és érdeklődve figyelem a jelenetet, rám grimaszolt, és kisietett mellettem.

- Hali!- intettem gúnyosan a két bent maradónak, akik megvetően végigmértek- Engem szeretnek a szüleim, nem kell velük jönnötök!- mondtam, majd gyorsan elvégeztem a dolgomat, kézmosásnál már csak annyit mondtam nekik- De egy jellemformáló tanfolyam nektek sem ártana… kicsit úgy érzem magam, mint a diliházban… További szép napot!- majd hagytam, hogy meglepődve nézzenek utánam.

*

- Nem bírom!- motyogtam a vacsoraasztalnál Jong In-nak és U-kwon-nak, miközben a homlokomat megemeltem az asztallaptól. Mert korábban jobbnak láttam megfejelni. Mihelyst megláttam őket, azonnal hozzájuk siettem. Henry-t nem tudtam elérni, de a fiúk mondták, hogy nem sokára ő is jön.

- Ne aggódj, majd megszokod!- ütögette meg a vállamat U-kwon. Ő ült mellettem, Kai velünk szemben.

- Itt mindenki idióta…- miközben ezt kimondtam, megtaláltam a szememmel az asztalt, ahol Sapó, L.Joe, és bagázsuk ült. Mikor beléptem az ajtón, Chunji azonnal odakiáltott, hogy üljek hozzájuk, de mihelyt megláttam, hogy a társaság két tagja (nevezett: L.Joe és Changjo) is úgy néz rám, mintha valami különleges betegség lennék, azonnal Henry barátai mellé telepedtem. Ők legalább csíptek. Vagyis úgy tűnt. Nem messze ült tőlünk Suzy is Sullival, de az előbbi csaj miatt ő velük sem kommunikáltam.

- Csak nem megtisztelsz minket is a jelenléteddel!- hallottam a hátam mögül egy hangot, majd láttam, hogy unokabátyám leteszi magát mellém, tálcájával.

- Henry!- fordultam felé- Miért tűntél el óra után?

- Nem akartam annak a baromarcúnak a közelébe menni!- vetett pillantást a 6 fiú asztala felé.

- És engem ott hagytál? Szép vagy.

- Úgy tűnt, jól el vagy velük- mondta sértetten, mire hitetlenül felnevettem.

- Nem gázos csapat, csak L.Joe a seggfej. Már most kivágnám az ablakon…- morogtam.

- Helyes. Jobb is, ha velünk vagy, mint velük. Hidd el, nem jó társaság. Csak bajba kevernek.

- Milyen bajba?- néztem fel rájuk- Vámpírok? Vérfarkasok?- röhögtem fel, mire Jong In elmosolyodott.

- Sok volt az Alkonyat?

- Nem, de akkor is balhés társaság- nem hagyott unokatesóm időt a válaszolásra Kai szellemes kérdésére.

- Rendben. Úgyis titeket jobban ismerlek. Csak akkor csapódtam melléjük, mikor nem voltatok ott. Nem az én hibám!- biggyesztettem le az ajkamat, mire Henry kicsit közelebb vont magához, és adott egy puszit az arcomra.

- Tudom, picur!- elmosolyodtam, és ahogy felemeltem a fejemet, azonnal összeakadt a tekintetem L.Joe-éval. Félrebiccentette a fejét, úgy nézett rám gúnyosan. Fú, de irritáló egy gyerek. Kezembe vettem a tálcámon lévő kést, és felmutattam, hogy velem ne szórakozzon, mert még véletlen eltalálom evőeszközömmel, de úgy tűnt, hogy jól szórakozik rajtam, egészen addig, míg Sapó a füléhez nem hajolt, és bele nem súgott valamit. Kicsit elkomorult, majd vissza sem nézve rám, felállt, és elsietett valahová. Hmm… ki érti ezt?

- Amúgy- fordultam vissza a fiúkhoz, akik éppen azzal szórakoztak, hogy ki tud több tésztát egyszerre a szájába tömni, hogy nem fullad meg- A kastélyban a legmenőbbnek a tornyok néznek ki. Miért nem lehet felmenni?

- Meht ohh mál balahi nahon duh…

- U-kwon, előbb nyeld le- mondtam nevetve, mikor a fiú a tésztával a szájában próbált magyarázni.

- Tavaly két szörnyűség is történt ott. Egy fiú elvileg öngyilkos lett, kiugrott onnan, egy lány pedig kiesett onnnan. Azonnal meghalt.

- Úristen- nyeltem nagyot- De ezt hogyhogy…?

- Nyomoztak az ügyben, de nem mondtak a diákoknak semmit…- folytatta Henry.

- Ettől kiráz a hideg- fintorogtam rá az előttem lévő ramenre. Elment az étvágyam.

- Minket is. Volt pár diák, aki ezért nem is folytatta itt a tanulmányait. Ők sem bírták- mondta szomorúan unokatesóm.

- Még mindig nem tudtad elfelejteni?- kérdezte Kai- Én azt hittem, hogy…

- Semmiség, hagyjuk a témát- szakította félbe.

- Nem jó, ha elrejted az érzéseidet- mondta U-kwon, a szakértő, én pedig csak kapkodtam a fejemet. Miről van szó?

- Már megint nem tudok valamiről, azt hiszem…

- Nem is kell- mosolygott rám Henry.

- Bezzeg én mondjak el mindent!- mondtam sértődötten, és még elkaptam Kai tekintetét, amiből ki tudtam olvasni, hogy most ne kérdezgessek semmit. Bólintottam egyet, hiába haltam meg a kíváncsiságtól. Majd csak megtudom valamikor…

*

Már lefekvéshez készülődtem, Sulli volt még bent a szobában, vele beszélgettem.

- Te Henry-vel jársz?- kérdezte hirtelen. Eddig a holnapi órákról beszéltünk. Elmesélte, milyenek a tanárok, kitől kell tartani.

- Nem, az unokatestvérem, bár nem vér szerinti…

- Akkor értem. Azt hittem, hogy a barátod, hisz vacsorakor meg is puszilt…

- Figyelj, Suzy szüleivel mi a helyzet?- kérdeztem hirtelen, mikor eszembe jutott a mai incidens a mosdóban.

- Azt hiszem nincs jogom nekem erről beszélni. Tőle kéne kérdezned. Amúgy az oktatásügyi miniszter az apja.

- Értem… És a te szüleid…

- Apának egy multi üzletlánca van, anya pedig modellügynökségen igazgató. Te pedig a Gonghee csoport amerikai kirendeltségének örököse vagy, igaz? Láttam a képet az éjjeliszekrényeden a családodról. Kedvesnek tűnek.

- Így is mondhatnánk- mosolyogtam rá.

- Suzy csak azért nem bír téged, mert ugyanolyan erős jellem vagy, mint ő! De szerintem előbb utóbb engedni fog.

- Nem nagyon érdekel. Sosem voltak igazán barátaim, megszoktam, hogy sokaknak szúrom a szemét!- vontam vállat, és hátradőltem az ágyon.

- De nem jobb mégis barátok között lenni?- könyökölt fel, hogy rám nézhessen- Én mindenesetre szeretnék a te barátod is lenni.

- Ennek örülök. És amúgy igazad volt, Kim Jae Joong olyan pasi, akiért a fél életemet odaadnám- kuncogtam. Na erre elkezdődött a traccsparti a jóképű iskolatulajdonos szép arcáról, és formás hátsójáról…

Furcsa érzés volt… elvégre eddig nem sok ilyenben volt részem. De élveztem, egészen addig, míg Suzy be nem robbant a szobába, és fáradtan be nem vetődött az ágyába.

Felém csak annyit vakkantott, hogyha szóba hozom a mosdós incidenst, nem ébredek fel másnap. Engem annyira nem érdekelt, így csak megnyugtattam, hogy nem az ő életén rágódok egész nap. Végül lassan mindannyian a lefekvéshez készülődtünk. Sikerült is elaludnom, de éjszaka közepén felriadtam. Eszembe jutott, hogy valahol elhagytam a fülbevalómat, és ez nem hagyott aludni. Beugrott, hogy talán akkor esett ki, mikor L.Joe a falhoz csapott a fiúk folyosóján. Csak ott lehetett. Lassan kikászálódtam az ágyból, fel akartam venni egy papucsot, de annak hangja van, ha járkál az ember, így mezítláb osontam ki a folyosóra. Kicsit hűvös volt a márvány, de gyorsan haladtam. A telefonom kijelzőjére néztem, amit még a pizsama rövidnadrágom zsebébe süllyesztettem. Hajnali fél három volt. Remek, ilyenkor már biztos senki nem járőrözik. Mert úgy tudtam, hogy az éjszakai járkálást büntetik, ezért mindenki maradjon a fenekén. De nekem meg kellett találom a fülbevalómat!

Átsuhantam a fiúk térfelére, és csak egyszer hallottam valahonnan zajokat, de azt sem tudtam, hogy képzelődtem, vagy tényleg járkált valaki.

A végzős fiúk folyosója is kihalt volt, így azonnal oda tudtam settenkedni az ismerős ablakbeugróba. Letérdeltem, és telefonom fényében kezdtem el keresni az ékszeremet. Sehol nem találtam, majd végül láttam, hogy csillan valami a sarokban, és odanyúlva megakadt a kezem a kis óarany fülbevalón. Hál’ istennek! Nem veszett el- már fel akartam egyenesedni, mikor hirtelen ajtónyitódást hallottam, majd lépteket. Azonnal lezártam a telefont, hogy ne világítson, és behúzódtam az ablak függönye mögé, hogy véletlenül se lássanak meg, akárkik is ezek. Nem akartam már az első hetemen bajba keveredni. Szám elé tapasztottam a kezemet, hogy ne hallatszódjon ki még a levegővételem sem, majd hallottam, hogy még egy ember lépése társul az első mellé, majd közvetlen rejtekhelyem mellett megtorpannak.

- Nem csinálhatod ezt!- hallottam egy fojtott hangot. Chunji?

- Már miért ne tehetném, Chan Hee?- jött a válasz, egy ismerős, gúnyos hangon- Hisz ezek szerint tud róla… vagyis… róluk? Nem tudom, muszáj szólnom…- L.Joe hangja egyszerre volt tanácstalan, és mérges.

- De Min Soo azt mondta, hogy…- Chunji is kicsit ideges volt.

- Nem érdekel Min Soo!- csattant a szőke fiú hangja visszafogottan.

- Márpedig érdekeljen! Ne felejtsd el, hogy… Aishh, ember, miért vagy ilyen makacs? Bezzeg DaHee-vel képes vagy szépen beszélni. Ő miért tud téged meggyőzni…?

- Mert ő lány!

- Mintha téged érdekelne! Szegény Ji Min-t is felkented ma a falra.

- Mert ő egy idióta, beképzelt picsa…

- Te meg egy seggfej vagy, tök jó fej a csaj. Na de mindegy is. Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget…

- Ne aggódj, reggelre itt vagyok!

- De… vigyázz, jó?

- Nyugi már, haver. Tudod, hogy milyen vagyok…

- Ja, ha lebuksz, akkor is lehetsz ilyen nagyarcú, te barom.

- Nem bukok le, bízzál bennem, könyörgöm. De most megyek- azzal hallottam, hogy a léptei kezdenek távolodni. Chunji meg valószínűleg visszament a szobába lassan, nagyot sóhajtva. Kifújtam lassan a levegőt. Byung Hun… hová megy ilyenkor? Reggelre visszajön? Nem érdekli Min Soo? Vagyis Sapóról beszélt? Ki a franc ez a DaHee? Elvileg az ő helyére ültem le. A barátnője? És mi az, hogy beképzelt picsa vagyok? És ki előtt buknak le? Lehet, hogy igaza volt Henry-nek, és nagyon balhés társaságról van szó…?

Mikor úgy véltem, elült a vész, felálltam, és kiléptem a függöny mögül. Csak arra nem számítottam, hogy egyenesen szemben találom magamat egy mellkassal, amibe úgy egészébe belegyalogoltam. Francba!